Szombat este A Dal 2016 második elődöntőjében szinte mindenki nagyot alakított: volt, aki tehetségével ejtett ámulatba minket és volt, akivel nemcsak saját maga, de a stáb is kicseszett.

A nyitóprodukció ezúttal is tánc volt, amit igazán fel lehetne már dobni izgalmas látványelemekkel vagy legalább olyan basic dolgokkal, mint a tűzgép, elvégre ezzel akarják megadni a kezdő energialöketet a műsornak. Tatár Csilla kedve végre megjött az Eurovíziózáshoz, Harsányi Levente viszont továbbra is azon dilemmázik adás közben, hogy kínait vagy indiait rendeljen otthonra, esetleg megteszi-e a tegnapról megmaradt pörkölt a hűtőben vagy egyszerűen csak dőljön ágynak a hihetetlenül unalmas és hosszú nap után. S ha már ennyire szabadulna a stúdióból, legalább azzal sem kéne elvenni a drága idejét, hogy vele kéretnek tapsot egy adás alatt ötször, mert ez nem az ő dolga.

A zsűriről alkotott véleményem továbbra sem változott: Pierrot és Both Miklós még mindig szimpatikusak, utóbbiról nem is gondoltam volna, hogy konstruktívan hathat a műsorra, viszont a fejére két kiló póthajat rakató Zséda, aki egy halkabb Rúzsa Magdi 2.0-t játszik, illetve az öreges Frenreisz Károly helyére a következő évadban nyugodtan ültethetnek mást.

Bármennyire is erős kritikával illetem A Dal egyes résztvevőit, mindig igyekszem belecsempészni valami építő jellegűt is és megpróbálok nem egyből az arcukba vágni két kosár paradicsomot. A Közép-európai Idő névre keresztelt Kabai Alexnél viszont egyszerűen nem tudom ezt nem megtenni, bár mentségére szóljon, hogy ez nem teljesen neki köszönhető. C.E.T. előadása A Dal történelmének egyik legrosszabb, legkellemetlenebb, legfogcsikorgatóbb és legamatőrebb előadása volt, aminek zavarba ejtő hibáin úgy felhökkentem, mintha csak ByeAlexet láttam volna egy szál tangában végigosonni a színpadon. Vegyük végig:

• A produkció az elején díszletet kapott, közvetlenül a színpadon, amit a refrén előtt MAGA A STÁB bontott le (lásd a fenti képen). Ezek tényleg felküldték a stábtagokat a színpadra, hogy egyenként hordják le onnan a díszletelemeket, miközben javában ment az előadás. Nem hittem a szememnek. Persze nem az a gond, hogy felküldték őket, mert sokszor nem lehet máshogyan lehozni vagy felvinni a díszletelemeket, csak ugye általában mindezt nem mutatja a kamera, nem rombolja az illúziót. Basszus, ez showbiznisz 101: ha a színpadon a kollégák éppen manuálisan segítik a produkció látványát, valamit előkészítenek, leszerelnek vagy mit tudom én, akkor a kamerával addig teljesen mást kell mutatni, például a táncosokat vagy el kell terelni az énekest a színpad egy másik részére. Hát komolyan.
• Aztán kiesett az egyik füles. Előfordul. Na de azt, hogy erre C.E.T. úgy bepánikolt, mintha egy tarantula mászott volna a gatyájában, kínzóan kellemetlen volt nézni. Több másodperc kimaradt az énekből, mert a pánikroham közepette még a mikrofont sem sikerült a szájához céloznia.

Ez az egész egy nagyon-nagyon-nagyon ciki előadás volt, ami minden ponton elromlott, ahol csak elromolhatott, de legalább lelkesen csinálta végig és mint elmondta, egy álma vált valóra.

Patai Anna produkciója legfeljebb annyi relevanciával bírt, mint út szélen a döglött veréb. A szobalányoknak öltöztetett vokalistáknál és a dal vidám hangulatát átadni abszolút képtelen énekesnőnél már csak azt volt rosszabb hallgatni, ahogyan óvodásként kezelte őt Tatár Csilla és a zsűri. Záporoztak a buta megjegyzések, mint például "most már szigorúan nem Annácska, csak Anna", "hallom, még abba a korosztályba tartozol, akik nem fogyaszthatnak alkoholt", "az apukája is itt van vele" stb . Te jó ég, bepelenkázni nem akarták véletlenül?

Aztán szomorúan vettem tudomásul, hogy Gáspár Laci (vagy a stylistja) csak nem bírta otthagyni a Zarában azt a visszataszítóan vörös holdjárót, így bárki is felelős érte, jár a négy korbácsütés. Laci dala és előadása egyébként korrekt volt, de semmi különös, továbbjutást nem érdemelt, bár döntős úgysem lesz. (Az megmosolyogtatott, amikor Pierrot újra zsűrizte és meg is említette a közös múltjukat, mert hatalmas Megasztár-rajongó voltam.)

Ahhoz képest, hogy a Group'n'Swing dala drámai és felkavaró volt, az előadás meglehetősen untatott: amikor éppen nem kapcsoltak Wolf Kati realness-be és nem álltak betonba öntve a színpadon, akkor is befeszülve és kimérten mozogtak.

Vásáry Andrétól nem kaptunk olyat, amit már ne láthattunk volna. A popszínház nem az én műfajom és az Eurovízión sem hangzik jól soha, így meglepett, hogy mennyire méltatta Pierrot. Azt viszont jó volt hallani, hogy Szécsi Böbe megtanult élőben énekelni és a Karmapolis-szal együtt hozták azt a színvonalat, amivel továbbra is a mezőny egyik legígéretesebb produkciói közé tartoznak. Nizalowsky Dóri, a Passed énekesnője is sokkal magabiztosabban énekelt. A "Driftin" ugyan nem merítette feledésbe a tavalyi szuperslágerüket, a "Mesmerize"-t, de egy korrekten tálalt versenyszám volt az övék is.

A Maszkura és a Tücsökraj Siska Finuccsival kiegészülve nekem olyan volt, mint egy bepállott szobába beáradó friss levegő. Persze, értem én, hogy a dalszöveget sokan letargikusnak tartják, magát a dalt pedig túl alternatívnak, s én sem küldtem volna ki őket az Eurovízióra, viszont A Dal-ban igenis helyük volt. Jól esett hallgatni őket, hiszen nem ugrottak fejest a közhelyekbe és sablonritmusokba, ahogyan szinte mindenki.

Oláh Gergő a verseny egyik legkidolgozottabb és legérdekesebb előadását nyújtotta. A homok, a táncosok, a koreográfia, a fények, a hegedűs, az ének, egyszerűen minden egyes részletében kiemelkedett az egész. A zenét pedig Lotfi Beginek köszönhetjük, aki a Compact Disco tagjaként 2012-ben már bebizonyította, hogy tudja, mi működhet egy nemzetközi dalversenyen. Egyébként ha a "Győz a jó" jutna ki a fesztiválra és kvalifikálna a döntőbe is, ez lenne az Eurovízió történelmének első döntőbe jutott autentikus cigányzenéje, így mondhatjuk, hogy Gergő esetében a tét különösen nagy.

Ha a Kállay-Saunders Band nem lenne versenyben, akkor azt mondanám, hogy Oláh Gergőnek kell mennie Stockholmba, de még mennyire hogy versenyben vannak és nagyon határozottan haladnak a végső győzelem felé. A legtöbb visszatérő előadó rendre beleesik abba a hibába, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az Eurovíziós múltjára, s csak erre épít, illetve ezért várja el a neki alanyi jogon járó elismerést, András viszont újra bizonyítani akar. A "Who We Are" egy modern és életerős szám. Férfiasan és vagányan adta elő, amin persze sokat segített, hogy ő is akkora kondipatkány lett az elmúlt egy évben, mint én, így a már eleve tökös számhoz egy maszkulin megjelenést is biztosítani tudott.

Mint azt az első elődöntős kritikámban is írtam, a második elődöntő produkcióit jobban válogatták össze, sokkal élvezhetőbbek voltak. Továbbjutott a Kállay-Saunders Band (41 pont), Vásáry André (39 pont), Oláh Gergő (39 pont), Gáspár Laci (37 pont) és a Karmapolis & Szécsi Böbe (36 pont), a nézők pedig a Passedet szavazták tovább.

A Dal 2016 - Harmadik elődöntő - Jövő szombaton 19:40-kor a Duna műsorán!

ps: A lens flare-rel meg óvatosabban!

További Eurovíziós hírekért kövesd az EUROFAKTOR-t, az Eurovíziós blogot is!