Prodfaktor

2017\12\30\10:12 Tusán Szólj hozzá!

2017 legnagyobb tévés eseményei

Szerepcserés támadások, régi formátumok új köntösben, tévés boszorkányüldözés és újabb, kínos műsorvezetői pillanatok. Erről szólt a magyar tévé 2017-ben.

1710.png

Istenes Bence továbblépett, Sebestyén Balázst és Vadon Janit pedig nem engedte el Andy Vajna műsort vezetni, így Kiss Ramónára bízták az X-Faktor és a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évadait. A Barátok közt-öt több mint egy évtized után hagyta ott és úgy tűnik, hogy az RTL-nek tetszik a transzformáció.

179.png

Az Anikó show nyáron indult el és eleget láttuk ahhoz, hogy megállapítsuk: Anikóból bizony sohasem lehet Anikou. Nincsenek meg hozzá a vendégei. Eleve nem annyira karizmatikus, mint Maunika, hogy becsábítsa a stúdióba azt a réteget, akik legendássá tették úttörőjét. Öncsünk tiszta poharat; lelufiztad az uramat; add oda a francikurvának, nejé; foga sincs, oszt köpköd a vámpír. Minderről Anikó csak álmodhat. Ja, hogy ő nem is ilyen akart lenni? Persze, a nagy nézettség mindig fáj egy kertévének. Meg egyébként is, 2017-ben ki néz délutáni talkshow-t?

178.png

A Heti hetes talán az egyetlen olyan magyar közéleti talkshow volt, ahol nemcsak az ellenzéki politikusokkal, hanem az aktuális kormánypárttal és szimpatizánsaikkal sem kellett kesztyűs kézzel bánni, s ezt nem is bánta senki, sőt. A pironkodásmentes szókimondás és a filter nélküli humor tartotta tizenhat évig képernyőn Jáksó Lászlót és vendégeit. 2012-ben az RTL Klubról az RTLII-re rakták, majd idén februárban bejelentették a végét. A konkrét okokról nem beszéltek, de annyi biztos, hogy a politika és a társadalom jelenlegi állapotát már nem volt könnyű elintézni egy-két poénnal és szarkazmussal.

177.png

Miután Demcsák Zsuzsa felmondott a TV2-nél, az ATV-hez vette az irányt, ahol a reggeli Startot vezette. Azonban ATV-s pályafutása néhány hónappal később véget is ért, miután eléggé elhagyta magát egy interjú során. Úgy beszélt, mintha műsor előtt lehúzott volna néhány felest, de később azt mondta, hogy nem aludta ki magát rendesen, végül kóros fáradtságra hivatkozva felmondott a tévénél.

176.png

Idén több hazai gyártású sorozatot is elkezdtek forgatni, berendelni és képernyőre tűzni a kertévék. A Válótársak sikerén felbuzdulva az RTL Klub leadta A mi kis falunk első évadát, ami rekordnézettséggel indult. A magyar vidéki valóságot romantikusan és szatirikusan bemutató sorozatból lesz második évad, ahogy a Válótársakból is, illetve a TV2-n idén ősszel indult el a Korhatáros szerelem, aminek alaptörténetét egy fiatal srác és egy háromgyerekes anyuka kapcsolata adja. A TV2 és az RTL Klub sorozatát is a Content Factory készíti.

175.png

A Dal idei szezonja sem múlt el botrányok nélkül. Mind között a legnagyobb Tóth Gabi kiesése volt, aki abszolút közönségfavoritként menetelt egészen a döntőig, ahol a zsűri mondvacsinált okokkal kiejtette a legjobb négyből, hogy a nézők még csak véletlenül se tudják őt továbbszavazni az Eurovízióra. Ha már Gabi nem nyerhetett, Joci második alternatívaként tökéletesnek bizonyult, hiszen történelmet írt Kijevben: ő lett az Eurovízió első cigányzenei indulója, aki bejutott a verseny döntőjébe. Az elődöntőben a második, a döntőben pedig a nyolcadik lett, így Magyarország harmadik legjobb eredményét érte el.

174.png

A Feleségek luxuskivitelben a Viasat3 idei legnagyobb dobása volt és fel is horkantotta az internet népét. Magával a formátummal semmi bajom, kurva nagy rajongója vagyok a franchise-nak (különösen a The Real Housewives of Atlanta-nak, a The Real Housewives of New Jersey-nek és a The Real Housewives of Potomac-nak), de a Real Housewives of Budapest egy extra nagy nulla lett. Két ponton sikerült elcseszni: ahelyett, hogy valódinak és komolynak tűnő drámát kreáltak volna a feleségek között, inkább a pénztárcájukra helyezték a hangsúlyt, ami persze fontos, de nem írja felül az emberi interakciókat, amik minden reality alapját adják. A másik pont, ahol félresiklott az egész, az az interakciók minősége. A magyar reality-k rákfenéje, hogy a szereplők egyszerűen csak nem természetesek, nincsenek valódinak tűnő megnyilvánulásaik, a confessionalekben (mini interjúk, amiket bevágnak az epizódok közben) pedig úgy beszélnek a kamerába, mintha első osztályosok lennének, akikkel most a tanárnéni elmondat valamit. (És arról az olcsó intróról már ne is beszéljünk, amivel legalább annyira sikerült lemásolniuk az eredetit, mint egy kínai manufaktúrának az Adifas-t.

173.png

Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy a TV2 hosszabb ideig megközelítse vagy akár utolérje az RTL Klub nézettségét, idén pedig több ilyen alkalom is volt, erősödhetett a versenyhelyzet. Az Áll az alku továbbra is stabil, megbízható formátumnak bizonyult, többször megverte az Éjjel-nappal Budapestet, a Ninja Warrior Hungary pedig A konyhafőnök VIP-t alázta, sőt, a Barátok közt is megérezte a gyenge felvezetést. A Séfek séfje sem kezdett rosszul, illetve a Pénzt vagy éveket! is jól teljesített, a Sztárban sztárról nem is beszélve. A két kertévé között utoljára a 2000-es évek elején, a nagy reality bumm idején volt igazi, komoly csata.

172.png

A Tények régen hírműsor volt, a család is azt nézte, de ma már egy hatalmas, tévéképernyőn manifesztálódott, agyevő médiaszörnyeteg, amit leginkább a Black Mirror sorozatában tudnék elképzelni, mintsem a való életben. Szabályos boszorkányüldözés folyik konkrét személyek ellen, szerintük minden rákot okoz és aki a társadalmi ranglétra legalján helyezkedik el, az nem ember és kész. Félelmetes. Ha lektor lennék, egyszerűen csak bebasznám a Tényeket a szótárba a "dezinformáció" és az "álhír" szavak mellé szómagyarázatként. Politikai állásfoglalás nélkül is ki lehet jelenteni, hogy amit csinálnak, az rohadt kellemetlen, aki pedig tapsol hozzá, annak egyszerűen csak elment a józan esze.

171.png

Nem akartam, hogy megint a politika vigye a listát, így 2017 legemlékezetesebb tévés eseménye a világ egyik legnépszerűbb és legkvintesszenciálisabb reality-jének itthoni feltámasztása. A Survivor 2003 és 2004 között két évadot élt meg szintén az RTL-en, a harmadik évadot pedig idén ősszel adták le újracsomagolva és újragondolva. Az "újragondolva" szó pedig itt akkora jelentőséget kap, mint amilyet semmi más nem kaphatott a szerkesztői megbeszélésen, ugyanis annyira sikerült újragondolni az évadot, hogy a jól megszokott, amerikai Survivor vagy a skandináv Expedition Robinson helyett valami egészen mást kaptunk. Új és kiszavazott játékosok jöttek-mentek, az egymáshoz vonzódó játékosokat hotelszobával jutalmazták, a túlélők pedig nem is túlélni jöttek: a stratégiai gondolkodás olyan messze állt tőlük, mint Bálinttól egy melegfelvonulás (vagy ki tudja). Lesz negyedik (második?) évad, így lesz alkalom csiszolni az egészen, főleg a castingon: egymás eltiprásán igyekvő és/vagy másokat megmentő, intelligens, kommunikatív egyéniségeket akarunk látni.

Kíváncsi vagy, mit műveltek a magyar tévék az elmúlt években? Kattints és lesd meg!

  • 2014, a tévés átigazolások éve
  • 2015, a váratlan húzások éve
  • 2016, a politikai átrendeződés éve
2017\07\08\07:07 Tusán Szólj hozzá!

Rátalálhat-e a szerelem egy milliomos nőcsábászra és egy jégkirálynőre

A Famously Single-ben olyan celebeket (értsd megélhetési médiaszereplőket) költöztetnek össze egymással, akik egy jó ideje egyedülállók, de nem akarnak azok lenni (értsd dehogynem), így napról-napra egy párkapcsolati terapeuta segíti őket a pártalálásban: mit kéne máshogyan csinálniuk, milyen nők/férfiak illenek hozzájuk és mi lehet az az elfojtott gyerekkori trauma, ami miatt még most, negyvenévesen is keresik leendő gyermekeik apját/anyját. Azt mondanám, hogy ez is csak az a szokásos, hollywoodi bullshit terápiás reality, mint a szokatlanul ócska Marriage Bootcamp vagy a Family Therapy With Dr. Jenn, ami nézhetetlen lett volna, ha nem válogatják be Tiffany Pollardot és a pszichopata anyját a műsorba. A Famously Single viszont meglepően emberi. Talán azért, mert én is elég sok éve berendezkedtem a szingli életmódra és tudok azonosulni a szereplőkkel, vagy azért, mert a tévédoki szerepében tetszelgő Dr. Dracy Sterling egy természetesen viselkedő, humánus ember, akiről tényleg elhiszem, hogy érti is, amit csinál és szeretne segíteni, nem csak az a célja ezzel az egész cirkusszal, hogy minél több saját műsora legyen és minél több celebbel tölthesse fel a praxisát.

vlcsnap-error732.png

A második évadban szerepet kapott Tiffany Pollard, aki nem hazudtolta meg önmagát és már az első adásban kiszagolta a szarvasgombát, vagyis a magát nemzetközi playboynak valló David McIntosh fitneszmodellt, akivel félre is vonultak a budiba. Tiffany egy domináns alfanő, így ismertük meg tíz évvel ezelőtt is és hála az égnek semmit sem változott. De hát neki is az a baja, hogy faszt könnyen kap, mint férjet, s az első epizódban be is vallja, hogy irigykedik a pasikra a farkuk miatt.

vlcsnap-error553.png

A Rich Kids of Beverly Hills (az ótvar Instagram tévés manifesztációja) sztárja, Dorothy Wang viszont nemhogy faszt nem akar, de férjet sem, sőt, már-már egy két lábon járó aszexuális szárazjég benyomását kelti, aki ahhoz képest, hogy mennyi pénze és befolyása van, eléggé antiszociális is. Ez Tiffany-nek nem tetszett, össze is szólalkoztak.

vlcsnap-error682.png

Karina Smirnoff (Dancing With The Stars) nagyon megrökönyödötten érkezett, neki már a töke kivan a férfiakkal, mert mind azt akarja, hogy adja fel a karrierjét és legyen háztartásbeli feleség. Dr. Darcy megígérte, hogy majd segít neki felfedni, vajon miért az ilyen pasikat vonzza.

vlcsnap-error965.png

Malika Haqq a Kardashian-holdudvar figurája, akiről soha életemben nem hallottam még, mindenesetre ő sem lehet százas, ha már az első napon összemelegedett azzal a Ronnie Ortiz-Magróval, aki Sammy Sweetheart szereplőtársával a Jersey Shore-ban hat évadnyit szenvedett (és untatta a nézőket) tragikus párkapcsolatával, ami nem egyszer torkollt agresszióba. A Jersey Shore-t imádtam egyébként (s mikor tavaly visszanéztem, egy az egyben a fősulis éveimre emlékeztetett), de Ronnie-t nem láttam azóta. Kifogott rajta az idő (meg a nők, meg a pia, meg a partidrog), az biztos.

vlcsnap-error151.png

Mostanában egyre többet találkozni azzal, hogy az amerikai és az angol celebek hol otthon, hol a másik otthonában próbálnak reality-karriert csinálni maguknak. Nem kivétel ez alól a már említett David McIntosh és Calum Best sem, akik nagy nőcsábászok és a néző tudja, hogy eszük ágában sincs lehorgonyozni, mert a jelenlegi életüket sohasem adnák fel egy társadalom által elvárt, unalmas családi életért.

vlcsnap-error224.png

Chad Johnson (a Bachelorette seggfeje) ezt be is vallja, ő már teljesen elszokott a párkapcsolatoktól és nem hiszi, hogy valaha is vissza tudna rázódni beléjük, de a csekkért egy próbát megér. (Én visszaráznám, az biztos, daddy as fuck.)

vlcsnap-error076.png

Famously Single - A második évad - Vasárnaponként este 10-től az E! műsorán!

2017\02\05\01:02 Tusán 1 komment

A harmadik válogatóból érkezik A Dal 2017 nyertese

A harmadik elődöntő mind dalaiban, mind pedig látványban lényegesen erősebb volt bármely eddiginél és számomra egyértelműsítette, hogy a Radics-Pápai-Tóth hármasból kerül majd ki két hét múlva a A Dal végső győztese, már ha a zsűri nem akar kicseszni velünk és valamelyikük helyére berakni Kanizsa Ginát vagy Leanderéket.

vlcsnap-error463.png

Tegnap a legnagyobb fail a Soulwave és a "Kalandor" volt. Féltem attól, hogy belefinganak a nullás lisztembe, mivel a kezdetektől fogva hatalmas közönség-favoritok, s ha emiatt lenyomták volna Radics Gigit, Pápai Jocit vagy Tóth Gabit, akkor az este legkellemetlenebb percét okozták volna nekem. Ehelyett maga az előadásuk volt kellemetlen, visszás és nyögve nyelős. A "Kalandor" klipjének hangulatát vártam vissza a színpadra, de helyette egy nagyon izguló és erőtlen énekest kaptam. Egyébként az izgulást mindig felrójuk azoknak, akik izgulnak, pedig egy teljesen természetes emberi dolog, mégis, A Dal-ban nem nagyon engedheti meg magának az ember. Teljes egészében kompromittálhatja az előadást vele, holott csak ott és csak akkor lehet bizonyítani, a következő héten talán már nem lesz rá lehetőség.

A legérthetetlenebb a Couple továbbjutása, na meg az, hogy szerintük a "Vége van" egy energizáló dal. Ezek szerint ami valakinek energizáló, az mást érfelvágásra ösztönöz.

vlcsnap-error791.png

A legnevetségesebb a zsűri. Ez a leggyengébb pontja a műsornak, így pont az egyik legfontosabb elemen bukik az egész. Frenreiszék legalább annyira inkompetensek a versenyzők megítélését illetően, mintha engem megbíznának egy rockmaraton fellépőinek összeállításával. Hát mittudomén. Caramel jól lehordja Sapszon Orsit, majd kisfiús mosollyal megjegyzi, hogy de ő amúgy nagyon szerette még így is, majd felpontozza a mezőny felét, akikkel bevallottan jóbarátok. Both Miki gimis tanárként kötekedik a dalokkal, Zséda csak fotoszintetizál, Frenreisz meg állandóan hülyeségeket beszél. Az pedig továbbra is probléma, hogy nem tudjuk, mi alapján zsűriznek, mert az Eurovízió már nem szempont többé. Nem hittétek, hogy egyszer még visszasírjuk Rákayékat, mi?

A legszükségtelenebb Both Miki nyelvtannáciskodása. Mi ez, egy negyedikes fogalmazás óra? Egy olyan világban, ahol Britney Spears "Oops... I Did It Again"-jét százmilliók éltetik, egyáltalán nem jelenthetne Mikinek problémát többesszám-egyesszám és hasonló marhaságok.

A legunalmasabb, ahogyan meg akarják mondani Tóth Gabinak, hogy ki is ő. Tóth Gabi elsősorban művész, s mint egyik művészt, úgy őt sem illik behatárolni. Miért kellene megalkudnia az emberekkel és élete végéig azon a poprock vonalon mozognia, amivel ismertté vált, csak mert Zséda nem bírja feldolgozni, ha az ember sokszínű? Számtalan énekes kipróbálta már magát több műfajban: Pink alapvetően rocker, de a 2000-es évek elején simán bevállalta a könnyedebb popot, ami már-már az r'n'b határait súrolta; Nicki Minaj rapper, de David Guettával többször is együttműködött, hogy klubslágereket gyártson; Lotfi Begi elektronikában utazik, de belenyúl népzenei motívumokba is, nem is akárhogyan. Tóth Gabi azon kevés magyar énekesek közé tartozik, akik nem a vastagcsabás generikussággal próbálnak bevágódni, hanem tényleg értéket és élményt akarnak nyújtani a zenéjükkel. Egyikőnknek, így a zsűrinek sincs joga ahhoz, hogy határokat szabjon neki. Miért mondanánk nemet új elképzelésekre? Nem akarunk gátat szabni a szórakozásunknak, ez elvégre az Eurovízió. Nagyon jól áll neki az etnopop.

vlcsnap-error787.png

A legnagyobb meglepetés Berkes Olivér és Fedor Kyra voltak. Mivel Olivér a "Seven Seas"-szel tavaly hatalmasat égett, nem tudtam elképzelni, hogyan tudná idén jól előadni a dalát, de sikerült neki. Nemcsak a lángoló zongorával felturbózott színpadkép, hanem az éneke is a helyén volt, ami tényleg meglepő a tavalyi teljesítménye után, bár az a 41 pont kissé túlzás volt. Az imidzsén is változtatott: akkor egy popindián volt, idén meg kőkemény bölcsészpornt tol. Kyra személyisége is inkább élőben jött át. Lelkes és energikus volt, denevérekkel táncolt és nagyot énekelt.

vlcsnap-error174.png

A legegzaktabb előadást Radics Gigi és Pápai Joci nyújtották. Azt hozták, amit elvártunk tőlük, sem többet, sem kevesebbet, mindketten teljes és korrekt előadással érkeztek, a hangi adottságaik pedig megkérdőjelezhetetlenek. Gigi egyébként egyértelmű zsűrikedvenc lett, hiszen amellett, hogy rekord magas pontszámot kapott, Frenreiszék véleményezéséből ki lehetett hallani, hogy nagy valószínűséggel az ő győzelmét várják. Az utóbbi két évben egyébként is az kapta a legtöbb pontot a zsűritől a válogatókban, aki később a versenyt is megnyerte, szóval go figure.

vlcsnap-error523.png

A legnagyobb élményt Tóth Gabi és a "Hosszú idők" adta, ami akármennyire is megosztó, nagyon újszerű, egyedi és különleges is egyben. Gabi egyik nagy erőssége, hogy ösztönös előadó, az érzelmeit akadályok nélkül közvetíti. Emiatt a kisugárzása is erős kölcsönhatásban van a dallal, a lebilincselő előadásmód, a szó legjobb értelmében vett szokatlan táncmozdulatok pedig csak növelik a színvonalat és ez már csak jobb lesz. A dal műfaját tekintve magyar elektronikus etnopop, így egy még nem tapasztalt élményt adna a nemzetközi közönségnek is.

Ez volt az utolsó válogató, az elsőről itt, a másodikról pedig itt olvashatjátok a könyörtelenségemet. További Eurovíziós bejegyzésekért látogassatok el az EuroFaktorra!

A Dal 2017 - Ki képviseljen minket Kijevben? - Elődöntők jövő hét pénteken és szombaton a Duna műsorán!

PS.: Pflum Orsit az Eurovízióra!

2017\01\29\01:01 Tusán Szólj hozzá!

A zsűri a nézők ellen dolgozik, de rendre benyal a versenyzőknek

vlcsnap-error124.png

A Dal 2017 második válogatójában a zsűri újra elindította a benyalás magasiskoláját, amivel annyira ciki dolgokat próbált elhitetni a versenyzőkkel, amik nem igazak. A Peet Project például annyira nemzetközi, Amerikát és Karib-tengert látott formáció, hogy még egyetlen ismerősöm sem hallott róluk. Tóth Andi "simán" világsztár lehetne, mert olyan "durván jó" hangja van, de Szabó Ádám is olyan szinten énekel, amilyen szinten nemzetközileg is csak kevesen. Chase külseje mellett nem lehet elmenni szó nélkül, a szépségéből fakad az ereje, Kanizsa Gina zsenialitásától pedig eláll az ember lélegzete, fel is kell pontozni gyorsan.

Frenreisz Károly inputjai teljesen hasztalanok. Dicséri a zenészek ritmusérzékét (lol), örül, hogy az énekesek szeretnek énekelni (wtf), szerinte minden klassz és állandóan a zene fontosságáról beszél (duh). Zséda olyan, mintha mindig zavarban lenne, Caramel pedig továbbra is fontoskodni és komolykodni próbál úgy, hogy a neki nem tetsző dalokra is ad legalább 8 pontot.

Azt, hogy ez a zsűri inkompatibilis, nemcsak az egymás közti kémia teljes hiánya, a mesterkéltség és az agyukban tomboló, Eurovíziót illető totális homály mutatja meg, hanem a hiteltelenség is. Kanizsa Gina egy kedves csaj, visszafogott és érzéki, de (vagy inkább tehát) nem szórakoztató. A "Fall Like Rain" meg amúgy is egy hatalmas "Kiss Like A Rose" koppintás. Caramel nem tudott megszólalni utána, a végén a maximális 10 ponttal értékelte a dalt és a másik három zsűritag is 9 pontokat dobott az énekesnőhöz, de a nézők csak 5-öt, tehát nem akarnak két hét múlva is bealudni. Ezután Szabó Ádám dala a maga 8 pontjával egyértelműen közönség-favorit lett, de a zsűri egyértelműen lepontozta. Persze, simán előfordul, hogy négy ember véleménye szöges ellentétben áll másik kétezer véleményével, de ez a zsűris dolog az Eurovízión is problémát jelent. Szabó Ádám és Kanizsa Gina példája tökéletesen megmutatja, hogy a "szakmai" zsűri sok esetben csak arra jó, hogy akadályozza a nézők szórakozását és önjelölt véleményformálókként pirítson rájuk pontjaikkal, hogy nektek úgysincs fingotok a zenéről, majd mi megmondjuk, mit kell dúdolni. Na de kinek csináljátok a műsort? Magatoknak vagy a nézőknek? Eurovíziós berkekben már felmerült, hogy Kijevben talán csökkentik majd a zsűri befolyását, ezen pedig A Dal-nál is el kellene gondolkodni.

vlcsnap-error048.png

S ha már pirítás. A versenyzők ne viselkedjenek úgy, mintha tehetségkutatóban lennének. Amellett, hogy képtelenek egy kérdésre válaszolni összetett mondatokban, még mindig úgy meg vannak szeppenve, mint egy határon túli faluból a Megasztár 1 castingjára érkező lányka. Aztán kit érdekel, ha a zsűri letolja a dalotokat? Nem kell meghunyászkodni. Elvileg mindannyian hivatásosak és tehetségesek vagytok, a zsűri kritikáját mosollyal el kell fogadni azt kész, nem kell még magatoknak is legitimmé tenni. Ha átmentek Tóth Andiba, hogy hát igen, nem volt az előadásom a legjobb, a zsűri kritikája jogos, majd legközelebb megpróbálom máshogy, ahogyan a zsűri akarja, azzal máris elhessegetitek azokat a nézői szavazatokat, amik esetleg rátok mentek volna, mert hát miért higgyen a néző bennetek, ha ti nem hisztek magatokban? Inkább a jól éreztem magam és örülök, hogy itt lehetek-vonalon kellene mozogni, a magyarázkodással csak mélyül alattatok a gödör. Az, hogy Zséda vagy Frenreisz mit gondol, minket, mint nézőket, egyáltalán nem érdekel. Szabó Ádám sem azért kapott 8 pontot tőlünk, mert annyira egyezne a véleményünk Caramelékkel.

Sőt, a zsűri ellentmondásos is, mert rohadtul rámegy az énektudásra és lepontozta azt a Mujahid Zolit, aki a teljes mezőny felét leradírozta azzal a mozgó zongorával, na meg az énektudásával.

vlcsnap-error093.png

Az előadások egyébként unalmasak voltak. Alig van olyan énekes, aki be tudja tölteni a színpadot, s aki eleve elő tud adni. Mindenki egy helyben áll vagy vergődik, s ha valaki fogad maga mellé táncosokat, akkor 90% rá az esély, hogy azok balettesek lesznek. Eddig ér a kreativitás, csak tegnap három énekesnél láthattunk háttérben hánykolódó, az énekestől teljesen függetlenül működő, out-of-place balett táncosokat.

vlcsnap-error244.png

Tóth Andi be akarta bizonyítani, hogy mekkora rocker és igaza is van: semmi sem ordít rockot hangosabban, mint egy pasztellrózsákkal díszített fehér ruha és csillámokkal megszórt halvány lilára sminkelt szempár. A Mrs. Columbo-nak nagyon jól áll a stílusváltás, bár vártam, hogy Dorina lelökje magáról azt a szatyrot és legyen valami big reveal. AnnaElza és Kása Juli előadása nagyon erősen kezdett, Juli tánca és a zene magával ragadott, de ez az erő hamar alábbhagyott.

vlcsnap-error155.png

Kállay-Saunders András a kedvenc Eurovíziós figurám, a bandájával egyértelműen készen áll az Eurovízióra. Ritka pillanatok egyike, hogy a vokalisták nem rombolták, hanem építették a produkciót, teljesen összhangban voltak Andrással, sőt, még Frenreisz Károly sem mondott hülyeségeket, ami jó dolog, bár biztos okozott némi kozmikus zavart a csillagok állásában.

vlcsnap-error089.png

Szóval A Dal második válogatója sem volt szórakoztató. A tabella bemutatása még most sem megy, állandóan keresik a mikrofonokat, a szerkesztői munka borzalmas, a Star Academy-ben is több természetesség volt, mint ebben, az adás nem gördülékeny, sem pedig a műsorvezetők és a versenyzők közötti interakciók, s Vastag Csaba sem mentett a színvonalon semmit. Ezeket a kameraképeket meg többször megkaptuk, az operatőr biztos imád kikukucskálni díszletek mögül:

vlcsnap-error385.png

- AnnaElza, te hogy vagy most?

- Én a Kása Juli vagyok.

Tatár Csilla nagyon igyekszik, hogy a "Veres Mónika és Nika" elszólását überelje, bless her. Szerintem még nem sikerült, de bőven lesz rá alkalma.

A Dal 2017 - Ki képviselje Magyarországot AZ EUROVÍZIÓN KIJEVBEN? (igen, bizony, oda készülünk, akármennyire is titkolják) - A harmadik válogató jövő szombaton a Duna műsorán!

2017\01\20\11:01 Tusán Szólj hozzá!

Az MTV is megcsinálta a maga Survivorét

  • Tíz idegent kiraknak egy szigetre.
  • Erőpróbáló feladatok, trópusi viharok, gyomorforgató kihívások.
  • A főnyereményt szétosztják azok között, akiknek sikerül túlélni az utolsó, negyvenedik napot.

Eddig semmi különös, csak egy újabb túlélőshow, ami a Survivor és a Naked and Affraid vonalán mozog. A csavar a következő: az egymillió dolláros főnyereményt készpénzben már az első napon megkapják a közös kasszába és abból bármilyen túléléshez szükséges felszerelést megvehetnek. Ezek a dolgok viszont nagyon drágák lesznek, így kétszer is meg kell gondolniuk, hogy kidobjanak-e húszezer dollárt két darab párnára vagy hatvanat egy horgászbotra. Már csak azért is, mert azt a pénzt osztják szét a nyertesek között, amennyi az utolsó napra megmarad az egymillió dollárból.

A forgatások a Fidzsi-szigetek egyikén, Taveunin kezdődtek tavaly áprilisban, a felvételek érdekessége pedig az, hogy nem helyszínen lévő operatőrök vették fel őket, hanem drónok és biztonsági kamerák. Várós.

Stranded With A Million Dollars - Feburár 21-én az MTV műsorán!

 

2017\01\16\03:01 Tusán 1 komment

Kiherélték A Dalt, az Eurovízió nem szempont többé

vlcsnap-error613.png

Ez pedig egy hatalmas WTF, mert így az egész műsor elvesztette az élét, tartalmilag is rettenetesen visszaesett és súlya is csak azért van még, mert tudjuk, hogy a nyertese csak kimegy majd Kijevbe, még ha erről egy mukkot sem akarnak mondani. Az "Eurovízió" szó egyszer sem hangzott el a műsorban, csak a vloggeres felhívásnál mondtak valamit egy nemzetközi dalversenyről meg Kijevről, ami egyrészt a kommunikáció elsődleges szabályának megy szembe, vagyis hogy az legyen tiszta és egyenes, a nézőt ne hagyja magára a kérdéssel, hogy most mégis milyen nemzetközi dalversenyről hablatyolnak ezek, másrészt pedig az Eurovízió totális ignorálása egyenlő a néző hülyére vételével. A Dal mint brand nem működik az Eurovízió nélkül, hiszen eleve azért hozták létre, hogy az lesz a mindenkori magyar Eurovíziós induló ellő verme. Eurovízió nélkül nem tiszta a műsor szándéka és célja, mint ahogy az sem, hogy miért küzdenek a versenyzők, s egyértelmű titulusa sincs a győztesnek. Keressük azt a dalt, amit majd az egész ország dúdolhat... wow. Ennél még az is jobb lenne, ha MTVA Awards-ot rendeznének a magyar zene díjazására.

vlcsnap-error908.png

Az adás egy maréknyi táncossal nyitott, akik a leggenerikusabb kameraállások mellett jelentéktelen koreográfiával és eszköztárral igyekezték megalapozni a hangulatot, hogy most bizony érezze mindenki jól magát, ez egy kurva komoly showműsor, fancy meg glamúr. Közben felkonferálták az est versenyzőit is: ki a színpadon vonult fel, ki pedig a stúdió másik szegletében táncolt és mímelt jókedvet, mint a keletszláv popkultúra legnemesebbjei a legendás orosz újévi tévés egészestésekben. A Dal szerkesztői sohasem tudták úgy megnyitni az adásokat, hogy ne boruljon a néző máris az elején a tenyerébe, s amikor a zsűriztetés szempontjából teljesen alkalmatlan Frenreisz Károly, Zséda, Caramel és Both Miklós akkora felhajtást kap, hogy a plafonról emelik le őket a színpadra, akkor tudod, hogy ezt a két órát full kreténben fogják előtted elnyomni. Így is lett.

vlcsnap-error334.png

Akár önköltséges a színpadkép, akár nem, egy előadó nem engedheti meg magának, hogy ne a maximumot hozza, mert egyetlen egy alkalma van arra, hogy bizonyítson. Ennek értelmében nem tudni, hogyan gondolhatta Henderson Dávid vagy Calidora, hogy az egyébként dinamikus számuk alatt elég a színpad közepén állni és néha bevágni valami hú de érzem én ezt gyerekek mozdulatot. A televízió audiovizuális eszköz, nem elég csak énekelni, elő is kell adni a dalt, bár Freddie óta tudjuk, hogy nem feltétlenül kell előadóművészet ahhoz, hogy valaki megnyerje a műsort. Meg ez a folytonos izgalom. Persze, mit tudom én, milyen színpadon állni, de amikor Benji izzadásig, Calidora meg némulásig izgul, akkor a néző is felteszi a kérdést: bírná ez a szegény gyerek az Eurovíziós felhajtást? A Dal stúdiója annyira kicsi, hogy még izgulni sem lehet benne rendesen, az Eurovízió helyszínén meg legalább tízezer ember szegezi a tekintetét az énekesre, az otthon ülő kétszáz millióról nem is beszélve.

Ami a kisfilmeket illeti, látható a szerkesztői akarat valami jobb megalkotására, de ez így még mindig kevés. Sőt, irreleváns. Az énekesek arról beszélnek, hogy mi a dal mondanivalója, ami tök üres beszéd, mert úgyis megtalálja minden hallgató azt, amit neki jelent. Ezt már az irodalomórákon sem szerettem. Azt érzek, amit akarok.

vlcsnap-error669.png

Harsányi Levente továbbra is unott és azon gondolkozik adás közben, hogy elzárta-e vajon otthon a gázt, míg Tatár Csillán sem lehet érezni különösebben semmit. Both Miklós úgy cincálgatja a dalszövegeket, mint egy unatkozó nyelvtannáci a 444-es cikkeket, Caramel pedig igyekszik komolyra venni a figurát, Frenreisz Károly jelenléte pedig még mindig akkora kérdőjel egy 2017-es szórakoztató műsorban, mint a légtornász a Rocktenors előadása alatt. Zsédán folyamatosan érezni lehet, hogy tudja, mutatnia kell valamit, ezért igyekszik kipréselni magából az izgatottságot és bármit, amitől relevanciát nyerhet a zsűris pozíciója, ettől pedig a legtöbb megnyilvánulása hiteltelen.

vlcsnap-error363.png

Na de hogy pozitívan zárjam a bejegyzést, mert hát csak jó buli az Eurovízió, a Spoon 21 teljesen készen áll rá, az éneket leszámítva minden tökéletesen működne Kijevben.

2017\01\13\10:01 Tusán 1 komment

Mindenki tegyen le mindent, újraindul a magyar Survivor

Szépen, lassan, de biztosan elkezdenek visszatérni az igazán jó formátumok a magyar képernyőre. A Sony Pictures megvette a The Real Housewives-t, amit valószínűleg a Viasat3 mutat be majd, az RTL pedig a Big Brother jogaira csapott le és ugyan keresztezte a ValóVilág-gal, én azért még mindig reménykedem abban, hogy hamarosan szétválasztják őket. Most az RTL Klub egy újabb sikerprodukcióval robbantotta be a pénteket elég durván, de a legjobban, ahogy csak lehetett: a Commenten keresztül közzétette, hogy elindítja a Survivor harmadik évadát, ami ősszel kerül képernyőre.

Az első évadot 2003-ban, a másodikat pedig 2004-ben láthattuk szintén az RTL Klubon, de annyira nem hatotta meg a nézőket: ha jól emlékszem, Dávid kb. 30 ezer szavazattal nyerte meg a játékot (mert a nézők szavazták meg a győztest) úgy, közben a ValóVilág harmadik szériájának párbajain simán összejött egymillió szavazat is. De miért ne indítanák el újra? 14 évvel ezelőtt ért véget az előző széria, azóta felnőtt egy teljesen új generáció. Sőt, akkor is csak úgy bukott a műsor, ahogyan egy akkori reality bukhatott: mindig hozott legalább egymillió nézőt, csak éppen plusz egy felet nem tudott magára pakolni, ami instant kaszát jelentett. Ma már ez nincs így, a Survivor-t simán nézni fogják annyian, ahányan a Farm-ot is nézték tavaly, minimum.

Az első lépések a siker felé:

  • meg kell hagyni az amerikai formátumot, azaz szarni a nézői interaktivitásra és mindenről - a győztesről is - a játékosok döntsenek
  • a műsorvezető legyen egy, a formátumhoz méltó, tekintélyes, komolyan vehető férfi vagy nő, akit tényleg érdekel a játékosok sorsa (tökéletes példa Jeff Probst, ellenpélda Istenes Bence vagy Fördős Zé)
  • jó casting, lelkes és eszes versenyzők
  • impulzív, dinamikus és kreatív műsorszerkesztés

A túlélőshow Norvégiában és Svédországban 15, Spanyolországban 16, Törökországban 17, Dániában 19, Franciaországban 21, az Egyesült Államokban pedig 34 évadot élt meg és még mindig megy. Minőségi valóságshow-ról beszélünk, a Survivor a műfaj kvintesszenciája. A forgatások tavasszal indulnak, egyelőre ismeretlen helyszínen, de én már látom, ahogyan fúrják egymást a magyarok Pápuán, Fidzsin, az amazóniai esőerdőben vagy a Szaharán.

2016\12\28\03:12 Tusán 3 komment

2016 legnagyobb tévés eseményei

2016tv.png

Idén a magyar tévéipar (meg a média általában) drasztikusan átrendeződött politikailag, s amikor éppen nem hergelte a nézőt, akit komplett hülyének néz, akkor tartogatott néhány szórakoztató pillanatot is. Íme az év 10 legnagyobb tévés eseménye és híre.

2016tv_10.png

Lovász László beszélgetős műsora a YouTube-ról költözött a Viasat3-ra és már az első epizód után tudni lehetett, hogy nemcsak az élő közönség mellőzése és a forgatás helyszínéül szolgáló lakás intimitása teszi majd őszintévé a műsort, hanem az is, hogy az interjúalanyok nem akarják magukon tartani a maszkot, magukhoz engedik a nézőt és még egy olyan megközelíthetetlennek tűnő, elismert és érdekes közéleti figura, mint Alföldi Róbert, is be meri vallani, hogy magányos.

2016tv_9.png

A kormány októberi menekültellenes népszavazásának apropójából a Magyarul Balóval vendégei az MSZP és a Jobbik alelnökei mellett Kovács Gergő MKKP-elnök voltak. Kovács igazi kétfarkúként dominálta az egész interjút, szerinte még egyszer be kellene lépni az unióba, több pénzzel a holdon is kampányolhatnának és Sziriát savat köpő menyétekkel lehetne visszaszerezni.

2016tv_8.png

Az RTL Klub még tavaly kapott az alkalmon és megvette a TV2 által parlagon hagyott Big Brother licenszét, hogy aztán rajta futtassa a ValóVilág nyolcadik évadát. Ezúttal is volt minden, robbant a prolibomba: a mindenkit ócsárló Evelin verbálisan herélte ki a pasikat, Dina teljesen új szintre emelte a vidéki suttyóságot, Ati jókat ratyizgatott, majd le se tudott mászni Dávidról, Tivy pedig úgy viselkedett, mintha magától termelne kokót a szervezete. Az évadot Soma nyerte, a férfiuralom töretlen. Mivel a széria ugyanolyan volt, mint eddig bármelyik, felőlem offolhatnák a pároztatást és rendezhetnének egy külön BB-t a következő VV helyett/mellett/előtt/után.

2016tv_7.png

A Viasat3-on 2002-ben megbukott, az RTL Klubon viszont korrekt nézettséggel felélesztett Farm-ban összecsapott a Barátságos és a Szociopata, a Dolgos és a Lusta, a Normális és az Álló Farkú Kutyáját Ölelgető. Volt, aki terhesen próbálta megnyerni a pénznyereményt, de csak egy lavor jutott neki, s volt, akinél már attól kellett tartani, hogy mikor húzza vasvillára az éppen agyára menő játékostársát. A szereplőket Szilveszter gazda (a Házasodna a gazda szereplője) próbálta eligazítani a vidéki életben, s itt mutatkozott be először Nádai Anikó műsorvezetőként.

2016tv_6.png

A Viasat3 profiljába tökéletesen passzoló Ádám keresi Évát egy olyan társkereső reality volt, ahol ugyan nem a kockázatlan meztelenség jelentette az egyenes utat a sikerhez, de mindenképpen ez volt az, amiben minden eddig látott társkeresőtől különbözött. A holland eredeti alapján leforgatott magyar verzióban is megfordultak azok a karakterek (a kigyúrt macsó, a negyvenéves szűz, a nagyfarkú hőzöngér, az örök lúzer, az egzotikus szépség, a buta liba stb.), akik nélkül nem is érte volna meg elmenni a trópusokra.

2016tv_5.png

Kálmán Olga az Egyenes beszéd-del februártól már a HírTV csapatát erősíti. A műsorvezető 2003 óta szállította az ATV sikerprodukcióját, s miután a csatorna vezetősége a Facebookon ment neki a HírTV-nek, már azt is tudhatja mindenki, hogy a megváltozott politikai körülményeknek köszönhető a váltás.

2016tv_4.png

A magyar olimpikonok akármennyi aranyat nyerhettek Rióban, az év magyar (tévés) sporteseménye egyértelműen a foci Európa-bajnokság Magyarország Portugália ellen vívott mérkőzése volt. Az M4 közvetítését a teljes lakosságban 2,1 millión látták, az éppen tévézők 54%-a volt rá kíváncsi, ahogyan Dzsudzsákék megpörgetik Ronaldot a szopórolleren. A végeredmény 3-3 és egy bedugított budapesti belváros lett.

2016tv_3.png

Habár Freddie nyerte A Dal-t és képviselhette Magyarországot a stockholmi Eurovízión (hogy aztán sértődött óvodásként térjen vissza onnan), a döntőt a Kállay-Saunders Band tette emlékezetessé. Andrásnak sem első, sem második próbálkozásra nem sikerült elénekelnie az egyébként bitang erős "Who We Are" című számot, nem tudta eltalálni a helyes hangszínt, ami a korábbi adásokban nem okozott neki problémát. Az incidens után szárnyra kaptak az összeesküvés-elméletek és sohasem derült ki, hogy végül szabotázs történt-e, a stáb rossz zenei alapot játszott-e le vagy az idegenek szíriuszi frekvenciákkal próbálták-e megzavarni András fülesét. Kár érte, simán mehetett volna Freddie helyett.

2016tv_2.png

A tehetségkutató reality, aminek költségvetése túllépte az egymilliárd forintot és amire a TV2 ráépítette teljes őszi műsorát, akkorát bukott, amilyet még hozzá hasonló show itthon soha: napi 4-6%-os közönségarányt és teljes lakosságban félmillió nézőért hadonászó élő adásokat szállított. Volt néhány karakter (Adrián, Arnold, Laci, Balázs, Alexandra, Randy), akik érdekesek voltak és ha a TV2 tényleg elindítja a Big Brother-t, simán beköltözhettek volna a házba (mert ugye az akadémia a BB-ház tervei alapján készült), de egyébként mindenki úgy élte meg a kamerák előtti életet, mint az éneklés érdekében elviselhető szükséges rosszat. A Star Academy formátuma nem működhetett 2016-ban, a TV2 pedig idő előtt le is vette a képernyőről.

2016tv_1.png

Miután Andy Vajna megvette a TV2-t és Kökény-Szalai Vivien került a hírszerkesztőség élére, a TV2-es alkalmazottak úgy kezdtek hullani, mint a legyek: műsorvezetők, riporterek és szerkesztők tucatjai mondtak nemet az új rendszerre, melynek új arcai a volt RTL-es Gönczi Gábor és Marsi Anikó lettek. Lassan már nem múlik el úgy hét, hogy a Tények ne okozzon botrányt lejárató riportjaival és folyamatos félretájékoztatásával. Ijesztgetik a népet az Illuminatival, ellenzéki politikusokat és közéleti személyiségeket támadnak és úgy konferálják fel a tulaj nejének fánkboltját, mintha az mennyei mannát értékesítene a földi halandóknak. Gyerekkoromban mindig a Tényeket nézte a család és emlékszem, mennyi politikailag pártatlan, sokszor kormánykritikus riport készült benne. Hát annak már nyilvánvalóan vége.

2016\12\02\02:12 Tusán Szólj hozzá!

Több háziasszony akar reality-sztár lenni, mint amennyi érdekes

Andy Cohen Access Hollywoodnak adott interjújából kiderült, hogy több olyan amerikai városban is összerittyentettek már szereplőket, ahol terveztek újabb Real Housewives-szériát forgatni, de végül az asszonyok nem vágtak elég pezsgős poharat a márványpadlóhoz ahhoz, hogy elég érdekesnek bizonyuljanak és nem lett az egészből semmi.

Így hiúsult meg

  • a Real Housewives of Greenwich
  • a Real Housewives of San Francisco
  • és a Real Housewives of Houston

A franchise eddig Los Angeles-be és környékére (Orange County, Beverly Hills), a keleti partra (New York, D.C., Miami, Potomac, New Jersey, Greenwich), az amerikai Délre (Atlanta, Dallas, Houston), valamint Floridába (Miami) látogatott el. San Francisco-val képviselte volna magát a nyugati part (ami nekem, mint USA-rajongónak, valamivel vonzóbb a keletinél), így ha SF nem is vált be, Portland vagy Seattle még szóba jöhetne. Az Egyesült Államok közepén sincs jelen a franchise, pedig bármelyik nagyváros jó kis terepnek tűnik, sőt, érdekes volna látni az egyik középnyugati prosztóbb állam nagyvárosának (pl. Kansas City, Omaha vagy valamelyik dakotai város) háziasszonyait is.

Annyi biztos, hogy nem a helyszíntől függ a műsor sikere, sokkal inkább a jó castingtól. Idén két új városban is bemutatkozott a műsor, s míg a világhírű Dallas-ban forgó évadot majdnem elkaszálta a Bravo, addig a Potomac-i kiadás (Washington D.C. egyik lakónegyede, ami annyira ismeretlen volt, hogy még maguknak az amcsiknak is be kellett mutatni) hamar bekebelezte a nézőket és egyből megkapta a második évados berendelést.

A The Real Housewives of Budapest pedig jövőre mutatkozik majd be itthon.

süti beállítások módosítása