A héten kellett minden résztvevő országnak jóváhagynia az indulóját, így immáron elérhető a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál mind a negyven dala. Közülük kontinentális erővel választunk majd győztest (és ezzel együtt a jövő évi versenynek helyet adó országot) májusban. A balladáktól kezdve a swingen és a soulon át a punkig minden műfaj képviselteti majd magát, bár a lírai semmitmondások és a popballadák kb. a mezőny felét teszik ki.

Kezdjük is ezekkel a fájó jellegtelenségbe hanyatló dalokkal, amik legalább annyira okoznak kellemetlen pillanatokat a minőségi zenére kiéhezett nézőknek, mint egy szülinapi zsúron a csokoládétortába vágott pangáziuszfilé. Egy külön elődöntőt ki lehetne tölteni ezekkel az unalmas számokkal, melyek csak arra jók, hogy felvezessék az igazi slágereket. (Na jó, ne legyünk naivak, a felejthető dalok is becsusszannak néha az első három helyezett közé, pedig tényleg felejthetőek, lásd a 2011-es azerbajdzsáni indulókat, akik meg is nyerték a versenyt.) 

Azerbajdzsán a balladák országa

Azerbajdzsán lassan tényleg csak balladákat fog küldeni, hiszen 2008-as debütálásuk óta mindösszesen kétszer nem képviselték a nagy és dicső keleti nemzetet összetört szívű legények, illetve a kormánytagok nagyhangú lányai. Elnur Hüyesnov az idei tépett szárnyú vadlegény, akit majd biztos felsegítenek a női szavazatok, miután szomorú tekintettel, szívéhez százszor odakapva elénekli "Hour of The Wolf" című dalát.

A kerekesszékes lengyel versenyző, Monika Kuszynska sem a dalával fog majd szavazatokat kapni (no offense), a franciák pedig a tavalyi után egy újabb utolsó helyezést zsebelhetnek be tucatballadájukkal (aminek gondolom az üzenete fontos, de a kutya sem fogja érteni, ha nem angolul éneklik), a csehek pedig tovább sem jutnak majd, pedig hat év után térnek vissza.

Mintha csak szépségkirálynők fakadtak volna dalra

Az Eurovíziós indulók egyik kedvenc témája a világbéke, amiből minden évben kapunk és mindig ugyanazt. Az orosz Polina Gagarina "A Million Voices" című dalával próbálja ellensúlyozni hazája földrajzi és diplomáciai hódító hadjáratainak negatív nemzetközi megítélését, s összetartásról énekel egy lélekemelőnek szánt maszlagban. Nem ez az első eset, hogy az oroszok világbékét kiáltanak az Eurovízión, s valószínűleg nem is az utolsó. A téma ugyancsak megihlette Boggie-t, Magyarország indulóját is, aki a lassabb gitárkíséretű "Wars for Nothing" című dallal sírja majd el a világfájdalmát. Orosz és magyar kéz a kézben, meg hát mindig az kiabál, akinek a háza ég, ugye. S ha azt hitted, hogy kettőnél ki is fújt az idei béke és összetartás három-hárompercnyi alakoskodó és közhelyes parádéja, akkor ismerd meg a "Chain of Lights"-ot, amit San Marino képviseletében ad elő Michele és Anita. "Próbáljuk meg jobb hellyé tenni a világot" - éneklik a mezőny egyik legsablonosabb, popballadának csak nagy jóindulattal nevezhető dalában, amivel gyorsan le is fektetik a szórakoztatóipar fekvőrendőrjét. A közhelyek úgy fojtják ki az utolsó szuszt belőle, mint Putyin a kormánykritikát az orosz médiából.

A legtöbb dal még mindig a szerelemről szól

És hát mondhatnám, hogy ha ilyen a szerelem, akkor sohase legyek szerelmes. A moldáv induló "I Want Your Love" című dalával indul, amihez amerikai stílusú videoklip dukál. Sportkocsik, fogatlan zsaruk meg minden. Viszont Eduard Romanyuta száma nemcsak a korai 2000-es évek popiparának futószalagon ránk zúdított olcsó dallamait eleveníti fel, hanem élőben is brutálisan rossz. Nem tudom eldönteni, hogy Eduard vagy a kiherélt belga induló orgánuma űzi majd el az embereket gyorsabban a képernyő elől. Viszont a litván szerelmes párt látva még a kutyánk/macskánk sem marad majd a kanapé mellé fektetett pihenőjében, sőt, a terráriumban lévő kaméleon is nyöszörögni fog az életéért. Monika és Vaidas ugyanis megalkotta a tökéletes nyálképletet: giccs + smárolás + körtánc + vigyorgás + ölelkezés + bájgúnárkodás + tenyérbemászás + loove, looove, looooove = kimaximalizált érzelmi ömlengés. Ez még az Eurovízió kontextusában is szörnyű.

Finnek az esélyegyenlőségért 

A Perti Kurikan Nimipaivat minden bizonnyal a mezőny legfelejthetetlenebb együttese. A Down-szindrómás zenészekből álló punkzenekar egy A Dal-hoz hasonló műsorfolyam végén nyerte el Finnország képviseletét "Aina mun pitaa" című szerzeményükkel. Nem is kell mondanom, hogy a fogyatékosok életéről szóló dal témáját és zenei műfaját tekintve is kiverte a biztosítékot a nyalókapopra és a szerelemféltésből elkövetett zenei bűncselekményekre kiéhezett rajongóknál, akik azzal érvelnek, hogy ha mások adnák elő a dalt, a kutyát sem érdekelné. Oké, persze van igazság benne, mindenesetre több létjogosultságot szavazok nekik, mint a gusztustalan ciprusi nyáltengernek, ami egyszerűen annyira tömény, hogy még a kamaszlányok sem fulladnának bele önként.

A BBC lepattintja a komoly előadókat?

Az Egyesült Királyságban nincs demokrácia, ha Eurovízióról van szó. Legalábbis a BBC csak egyszer merte rábízni a nézőkre, hogy kit küldjenek, s bár ne tette volna. Viszont a csatorna is nevetséges munkát végez és szénné égeti a szigetországot, hiszen neki köszönhettünk olyan produkciókat, mint a "Cry Baby" vagy a "Teenage Life". Ezekhez képest az Electro Velvet idei elektronikus szvingje Grammy-díjas szerzemény, s az angolok a tőlük megszokott konok pökhendiségükben még ezt sem bírják elismerni, sőt. Szerintük a BBC mostanra végleg elismerte, hogy az Eurovízió csak egy vicc és ehhez tartják magukat, amikor kiválasztják az indulójukat. Nos, nem nehéz elhinni.

Az elitszféra - Pop operák, duettek, hősök és ausztrálok

Az Eurovízió győzelmi esélyesei között szerepel az észt Elina Born és Stig Rasta párosa, akik a "Goodbye to Yesterday" című dalukkal idézik fel a nyolcvanas évek zenei világát. Szerelem a téma, gitárjátékkal és szép csajjal párosítva, s a dalszöveg sem merül ki i love you forever-sablonsorokban. Duettel indulnak a norvégok is: Morland és Debrah Scarlett felső-kategóriás popballadája a mezőny legelviselhetőbb romantikus dala, mely nyugatias eleganciával és ízlésesen ereszti ki a két énekesben dúló érzelmi túltengést.

Aminata lett színekben versenyez, s amennyire érzelgősnek hat dalának "Love Injected" címe, annyira érdekes hallgatni a szerkezete és a különleges hangszerelése miatt. Ugyanez érvényes Szlovénia Maraayára is, akinek dalszövegében semmi sincs, amit eddig ne hallottunk volna, ám hangja találkozása magával a dallal eszünkbe juttatja, hogy a nap végén tényleg a zenéről szól ez az egész.

Olaszország a 2013-as román rémálom után néhány fokkal igényesebb pop operát szállít az Il Volo személyében, akik a fogadóirodák listáján most a második helyen állnak. A három fiatal srác kétségkívül szép pontszámot fog elérni májusban, s Olaszország egy eléggé jellegzetes zenei műfaját közvetítheti majd velük.

Az Egyesült Királyság mellett Svédországban működik a legnagyobb európai zeneipar, s az angolokkal ellentétben ők ennek minden előnyét ki is használják az Eurovízión. 2011-ben és 2014-ben harmadikok lettek, 2012-ben pedig meg is nyerték a versenyt Loreen "Euphoria"-jával. Azóta is minden erejükkel azon vannak, hogy hatodjára is haza vigyék a dalfesztivált, s ez most sikerülhet is nekik. A fogadóirodák összesített eredményei, illetve személyes preferenciám szerint is Mans Zelmerlöw dala érhet Eurovíziós győzelmet. A "Heroes"-ba már a svéd nemzeti döntőn beleszerettem, s ha a dal erőssége még nem volna elég, a színpadkép is világszínvonalú.

Viszont nincs még egy olyan ország, ami annyira örülne az Eurovíziós fellépésének, mint Ausztrália. A föld másik felén lévő kontinens ugyanis harminc évnyi rajongás után végre meghívást kapott az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségétől és idén teljes jogú versenyzők lesznek. Biztosan nagy show-t kapunk majd Guy Sebastiantól, aki a "Tonight Again" című soul-nótával igyekszik majd zsebre tenni Európát.

Itt a teljes dallista!