Tegnap az első elődöntővel beindult az Eurovíziós őrület, a svédek megint megmutatták, miért náluk van a legjobb helyen a verseny. Habár a színpad a valóságban korántsem olyan érdekes, amilyet a tervek vetítettek előre még hónapokkal ezelőtt, de ahol Mans Zelmerlöw megjelenik, ott felértékelődik minden. Akárhányszor meglátom a tavalyi svéd győztest, csak az jár a fejemben, hogy hogy lehet valaki ennyire jóképű. A pasi azt bájol az oltárhoz, akit csak akar, s ki ne akarná beadni neki a derekát? Mans a 2013-as malmői verseny műsorvezetőjével, Petra Mede-del párosban vezeti az idei Eurovíziót, s ő is ugyanolyan jól tud angolul, mint műsorvezető társa. A nyelvtudást csak azért emelem ki, mert ha láttatok már Eurovíziós műsort (legyen az A Dal vagy maga a verseny), akkor biztosan hangosabban csikorgattátok a fogaitokat az aktuális műsorvezető az angol nyelvvel folytatott párharcánál. Ám a svéd egy teljesítmény-centrikus társadalom, így a profizmus alapkövetelmény.

Amikor Mans azzal viccelődött, hogy a győzelme után az emberek a pop királyaként kezdték el hívni, sokkal jobb lett volna, ha a nevét ismételgeti a létező legtöbb helytelen kiejtéssel. Én például már hallottam Mánsz Zámerlovot és Mensz Celmerlövöt is, de talán a legrosszabb változat még hátra van.

Az első elődöntő a már említett svéd szakmaiságnak köszönhetően olyan produkciókat tett még képernyőbarátabbá, amiken élőben biztosan nem kaptunk volna szívinfarktust az izgalomtól. Ilyen volt Örményország produkciója, amiben Iveta Mukuchyan egymagában állt ellen a szélgépnek, majd több Iveta Mukuchyant is vetítettek a színpadra, amitől még hullámzóbb és érzékibb, mégis dinamikusabb lett az egész, a kameraképes sprintváltásokról már nem is beszélve. Ugyanez érvényes Ciprus előadására is, ahol a farkasembereket farkas-árnyékanimációk kísérték a képernyőn, illetve Freddie-t is sikerült hatásosabban átadni a nézőknek.

A holland Douwe Bob nagyon könnyed és természetes lendülettel csalt egy kis Elvis Presley-t az előadásába, s mivel el tudta adni, én megvettem. Montenegró is kurva jó volt, a Highway brók férfiasan nyomták a metált (vagy mit, elvégre mit értek én hozzá, csak egy Eurovíziós rajongó vagyok), majd Azerbajdzsán nőcisre vette a figurát, a barna bombázó aranyruhájához aranymikrofon dukált, igazi Eurogiccs, a dalról pedig azt mondanám, hogy svéd, ha nem ismerném.

Ez az elődöntő történelmi jelentőségű, hiszen most történt meg először, hogy Görögország és Bosznia-Hercegovina kiesett, Csehország pedig továbbjutott a döntőbe. A nézőknek nem tetszett a balkáni rap, amit a görögök és a bosnyákok is etnopoppal körítettek, s előbbi nagyon egyedi volt, nekem még úgy is tetszett, hogy közben a srác úgy vergődött a színpadon, mint egy betépett oroszlánfóka. Viszont Görögország az utóbbi években már igencsak haldoklott az Eurovízió színpadán, a top 10-es helyezéseknek már egy ideje búcsút mondtak, így talán nem is meglepő a kiesésük. A bosnyákok a menekülttémára építették fel a produkciójukat, a drótkerítés az Európában felhúzott falakat jelképezte, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy megtartsák 100%-os kvalifikációs rátájukat. Csehországnak viszont még sikerült szakítania Czech Republic-ként egy elsőt és talán utolsót, hiszen Gabriela Gunciková egy teljesen középszerű balladával behúzta őket a döntőbe, a verseny történelmében először.

Engem aztán nem lepett meg, hogy sem Izlandnak, sem pedig Észtországnak nem sikerült továbbjutnia, de a rajongók leginkább őket siratják, holott mindkét fellépő unalmas volt. Szerencsétlen Jürin még az öltönyt is elszabták, Grétát pedig az orosz Sergey Lazarev ölte meg. Mindketten kivetítőt használtak, viszont csak Sergey-nek sikerült eladnia azt. Ő egyfajta Mans Zelmerlöw upgrade volt, aki nemcsak táncolt a háttér-animációjával, hanem megmászta, átugrotta és bele is feküdt. Maga a kivetítés nem volt innovatív, hiszen Svédország már elsütötte tavaly, de olyan szinten sikerült kimaxolnia, hogy a verseny egyik, ha nem a leglátványosabb színpadképét láthattuk (persze a nagyik élő pogácsasütését talán még ő sem übereli). Tehát miután lement az orosz produkció, a hasonló színpadi technikát alkalmazó Izlandnak még akkor sem lett volna semmi esélye, ha Gréta ledobja a textilt.

A horvát Nina Krajlic beleesett abba a csapdába, amibe már rengetegen belesétáltak előtte. Persze, továbbjutott, de maga a dal, majd a videoklip is teljesen más hangulatot árasztott a későbbi színpadi produkcióhoz képest. Elkapatott engem, kialakult bennem egy pontos elvárás, hogy mit szeretnék látni és érezni, majd csalódtam. A máltai Ira Losco-ban szintén, viszont az este igazi mélypontjai inkább a moldáv titkárnőpop űrhajóssal megspékelve (mert Falling Stars) és a San Marino-i Benkő Dániel creepeskedése voltak.

Freddie nagyon jól teljesített, hangi adottságait tekintve talán ő a valaha küldött legerősebb indulónk, s mivel még sokak tehetségkutatóként tekintenek a versenyre, az énekhangja egy hatalmas plusz. A külső is megvan, Európa-szerte nedvesednek a bugyik (és a gatyák, no judging) már február óta, így ezzel is csak nő az előnyünk. Mivel Freddie (végre) már lélekben is teljesen ott van a színpadon, nem kéne fókuszálni a vokalistákra, akik felé nem egyszer halad a kamera az énekestől, holott ennek fordítva kéne történnie. A dal végén Freddie még svédül is megköszönte büszkén a közönségnek, s mi is büszkék lehetünk rá, a nap végén azt hozta, amiért kiküldtük. Hajrá Freddie, haza tudod hozni a versenyt!

Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Stockholm - Második elődöntő holnap 21:00-kor a Duna műsorán!