Miután kaszáltam a Falling Skies-t, az Under The Dome-ot és a The Last Ship-et, azt hittem, hogy egy ideig - legalábbis a Walking Dead évadnyitányáig - apokaliptikus sorozat nélkül maradok. Aztán jött az Utopia új évada, mely erősebb, durvább, keményebb és betegebb az előzőnél. [Spoiler!]

Az évadnyitányban egészen az 1970-es évekig repültünk vissza, amikor is a Hálózat megbízásából Philip Carvel megalkotta Janus-t, a Föld népességének drasztikus csökkenését elősegítő halálos kórt. A vírus olyannyira hatékony lett egy később hozzáadott módosítással, hogy még maga Carvel is megijedt tőle, így ezt a módosítást soha nem adta ki a Hálózatnak. Míg a titkos, túlnépesedést meggátolni igyekvő szervezet az első évadban magát a vírust, azaz Jessica Hyde-ot kereste, addig most az azt tökéletesítő módosításért lövi fejbe a potenciális érintetteket.

Az erőszak bemutatására pedig különösen nagy hangsúlyt fektettek. Talán nem is láttam még olyan sorozatot, ahol ennyire kidolgozták volna a koponyából szétloccsanó vér látványának minden részletét. Bár néha ez is átment giccsbe egy kicsit: gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor Wilson fejbe lőtte Ian testvérét és az azt őrző két biztonságit, majd fél percig hallgathattuk, ahogyan csordogál a vér a padlóra, vagy a halott román esetét, amikor a sült krumplit a homlokán lévő sebébe mártogatta Becky látomásaiban. Ezek az apróságok viszont semmit sem vettek le az élvezetből, sem a sorozat hangulatát meghatározó feszültségből, sőt, talán feketén oldottak is egy kicsit belőle.

Az első epizódból megtudhatjuk, hogyan készült a képregény, milyen kapcsolat van Milner és Carvel között, illetve megismerjük Jessica és Arby előéletét is, tehát minden előzményt, ami segít összerakni a történet darabkáit. A második epizódtól visszatérünk a jelenbe és teljes dimenzióváltás történik: míg Arby gépből emberré, addig Wilson emberből géppé alakult át.

Wilson hisz a Hálózat tevékenységében, így megbocsátotta nekik, hogy kivájták a szemét, megölték az apját és meg akarták ölni a barátait is. Immáron Milner jobbkezeként működik és egészen az évadzáróig folyamatosan harcol önmagával: helyes-e vagy sem, amit tesz. Aztán, amikor ő lesz Mr. Rabbit utódja, a hatalmi mámor minden erkölcsi vívódást legyőz benne és életét a halálnak szenteli, vagyis a tömegpusztítás folytatásának (hiszen ha eredeti formájában nem is, de valahogyan eszközölni próbálják majd Janus-t a harmadik évadban, bár a lefelé tendáló nézettség egyelőre nem kedvez a folytatásnak).

Arby-t, a Hálózat első számú tisztogatóját egy szerelmes vízvezeték-szerelőként köszönthetjük újra, aki úgy tekint barátnője lányára, mintha a sajátja lenne. Az egykori bérgyilkos ahelyett, hogy komplett családokat gázosítana el, inkább kényelmesen elhelyezkedett saját idillikus környezetében. Emberi oldalát váratlanul kicsapatták a felszínre, amiből az első évadban semmit sem láthattunk. Sőt, konkrétan azt hihettük, hogy Arby egy agymosott gyilkológép, akinek érzelmeit kitörölték, így képtelen normális emberi interakciókra. Erről a tökéletes évadnyitány is biztosított minket, amiben a kis Arby (eredeti nevén Pietre) minden emberséget elveszít apja, Carvel rajta elvégzett kísérletei miatt.

A polgári élet viszont nem tart sokáig, ugyanis feltűnik Lee (az egykor Wilson szemgolyójával ügyeskedő gyilkostárs) és visszaviszi magával Arby-t a Hálózat kérésére. Itt viszont nem szakad meg Arby, az ember bemutatása. Oké, ugyanúgy gyilkol, csak éppen fellázad a Hálózat ellen és átáll Jessica pártjára. Gyakorlatilag természetesnek vesszük, hogy az életének szerves része a pusztítás, így képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni azt és szimpátiát érezni iránta. Innen tudjuk, hogy kivételesen erős és meggyőző karakterépítés zajlik az Utopia-ban, ahol minden egyes szereplőt késhegyre állítanak emberség és embertelenség között.

Bár Arby és Jessica a valahova tartozás érzésének lehetőségében fürdik apja és egymás visszatérése után, Jessica egy komplett őrült a második évadban. Nyilvánvalóan egész életében menekült a Hálózat elől, így nem járt estélyekre és etikett-órákra, viszont egészen egyedi karakterré teszi a szociális alkalmatlansága. Itt van például az Iannel való kapcsolata. Úgy kezeli az első férfit az életében, mint egy ösztönlény. Nem tudja kifejezni a szerelmet, semmilyen komoly köteléket nem tudott kialakítani eddigi élete során: sem barátokat, sem szeretőket nem szerezhetett. (Megformálója, Fiona O'Shaughnessy pedig pótolhatatlan!)

Philip Carvel felbukkanása túl egyszerű volt. Szerettem volna azt hinni, hogy igazából Becky apja (amire a Deels-tudása engedett következtetni), de gyorsan és szájbarágósan elmagyarázták, hogy ő bizony Carvel. Ez valamelyest leegyszerűsítette a történetet, hiszen innentől kezdve tudhattuk, hogy miként alakulnak majd a körülötte lévő dolgok, a szereplők közti viszonyok (főként Jessicával és Milnerrel). Jobb lett volna misztikusabbra venni a felbukkanását, hiszen arról a központi figuráról van szó, aki körül forog a többiek élete.

Mindenesetre az Utopia semmit sem veszített abból, amit tavaly felépített, s még mindig a világ egyik legjobb minisorozata. Ujjakat keresztbe a harmadik évadért!