Nem leszel sztár, csak mert "VV" a vezetékneved

vv8.png

A múlt században még teljesíteni kellett, ma már elég csak farkat pörgetni. Bárki ismert lehet, csak érdekeset kell mutatnia (ami nyilván szubjektív). A felhígult "sztárvilág" egyik táplálója pedig a valóságshow műfaja, ami könnyen jövő és azonnali ismertséget hoz. Ez az ismertség viszont a legtöbb esetben szertefoszlik a műsor végeztével, s a hoppon maradt, celeblétben reménykedő éden- és villalakóknak továbbra sem marad más, mint a való világ, ahogyan azt a reality előtt ismerték, s hogy rájöjjenek: nem lettünk celebek, csak szerepeltünk a tévében. De vannak kivételek?

Ha nem emelkedsz ki, a csatorna is elenged

És úgy jársz, mint múltkor szegény Andelic Jonathan, akinek szinte hallottam belső kétségbeesését a négyes metrón, hogy hé, itt vagyok, hát nem ismertek fel?! Annyit fészkelődött és pózerkedett, csak hogy valaki odamenjen hozzá közös fotót csinálni, hogy szinte megsajnáltam.

Mint azt már megtapasztalhattuk az elmúlt 13 évben (amióta Magyarország is belevágott a reality-bizniszbe), csak kevés valósághős tudja kamatoztatni a könnyen jött ismertséget a kinti világban. Sokan a médiában szeretnének elhelyezkedni, a bulvárlapok címlapjain keresik saját relevanciájukat, könyvet írnak és "énekelnek", de néhány hónap alatt minden bőrt lehúznak róluk és ha az anyacsatornájukon nem szerepelnek, akkor a kutya sem gugliz rájuk.

VV3 Frenki könyvet írt, összejött Fresh Andival és kiderült, hogy pasija is volt egyszer, ám itt ki is fújt minden és mehetett a benzinkútra. VV6 Iza szintén. VV3 Szilvi felszolgál, VV6 Krisztián visszament a Hajdúságba, VV5 Cristofel pedig escortkodásra adta a fejét, miután nem jött össze neki az aranyélet.

A legtöbb valósághősnek bizony "polgári" állást kell keresnie vagy visszatérnie korábbi foglalkozásához. Persze mindez nem szégyellendő és rossz, hacsak nem azt várták, hogy a műsor után majd minden lépésüket egy vörös szőnyegen tehetik meg. A legfrissebb reality-nyertes Robin (aki egy hónapja vitte el a ValóVilág 7 főnyereményét) is visszatért régi szakmájához, a felszolgáláshoz, hiszen egyelőre nem kapott újabb lehetőséget az RTL Klubtól (ami minden bizonnyal így is marad).

Régen minden jobb volt?

A 2000-es évek elején még sokkal esélyesebb volt, hogy a jelentkezők elérjenek bizonyos fokú celeb-státuszt, hiszen komplett Epizód-magazinok szóltak róluk, a Budapest Parádén kamionnal vonultak végig, országszerte várták őket a klubtulajok és a rendezvényszervezők nagyobbnál nagyobb haknikra és még abban is bízhattak, hogy lesz annyi unatkozó néző, aki megveszi silány könyveiket és lemezeiket. Sorban kapták a kisebb műsorvezetői pozíciókat (például VV1 Szabolcs az Ötletház-ban, VV3 Leo a Cool TV-n), a műfaj újdonsága miatt sokkal több lehetőségük volt.

Ma már mindez szinte elképzelhetetlen. A kereskedelmi csatornák annyira lepozicionálták a reality-ket, hogy egyszerűen egyetlen szereplőt sem vesznek annyira komolyan, hogy legalább másfél évig kihúzzák a képernyőn, ahogyan tíz évvel ezelőtti elődeik. Elvétve ugyan akadnak gagek, amik tök jól jönnek nekik (lásd a különféle kísérőműsorokat), de korántsem kell azt hinni, hogy így aztán bekerültek a hazai valóságshow-sztárok Hall of Fame-jébe.

Mert hát van olyan, hogy hazai valóságshow-sztárok Hall of Fame-je?

Van és egy emberből áll: Majka. Ő az egyetlen, aki olyan kapcsolatrendszert tudott kialakítani az évek során, amivel el tudta hagyni a "VV" vezetéknevet és az egyik legmeghatározóbb médiaszemélyiség lett. Arról, hogy milyen rapper, nem tudok nyilatkozni, hiszen nem hallgatom, viszont tény, hogy már a műsor közben is tudni lehetett: ő így akar majd érvényesülni. Aztán a ValóVilág 2 főcímdalában már közre is működött, majd Dopemannel folytatta a munkát, akit akkoriban még vállaltak a csatornák, így Majka is relevanciát nyerhetett mellette. Rapper lett, felkapta a média és bekerült abba az áramlatba, amibe azóta egyetlen valósághősnek sem sikerült. Legutóbb a Rising Star műsorvezetője volt Ördög Nóra mellett.

De a háttérben dolgozni sem rossz

Vannak szereplők, akiknek tényleg sikerül elhelyezkedni a médiában, ám ők jobbára sohasem szennyarcok, hanem némiképp parázslik bennük az intelligencia lángja, így komolyabb, az elhelyezkedéshez szükséges kapcsolati tőkét tudnak kialakítani, vagy egyszerűen csak felfigyel rájuk a csatorna. VV6 Vikinek például kapóra jött, hogy a sok hülye között ki tudott emelkedni, hiszen az RTL Klubnál is úgy gondolták, hogy oszthatnak rá feladatot.

Legutóbbi infóim szerint VV3 Milo is háttérmunkás lett, ahogyan még a Survivor-ből megismert VV5 Péter is. A Big Brother első szériájának kiesője, Judit, szintén a médiában helyezkedett el, BB2 Gézu a TV2-nél gyakornokoskodott, míg BB2 Lilla manapság is újságíróként tevékenykedik.

A bulvárbohóckodás egy hazárdjáték

Vagy kifizetődik - remélhetőleg csak - rövidtávon, vagy hosszútávon sem. A VV4 Évája a Bár 2.0 során kóstolt bele először az ismertségbe, s jó törtetőként ha már egyszer rákapott a vér ízére, akkor aztán egyre csak többet és többet akart. A ValóVilág 7 kísérőműsorának műsorvezetője volt, s a Celeb vagyok-ban is szerepelt már. Posztját csakúgy, mint Aurelio, nyilvánvalóan bulvárértékének, mintsem szakmai felkészültségének köszönhette.

A Big Brother 1 Pongója is hasonlóképpen készült médiasztárrá válni. Az RTL át is csábította a ValóVilág 2 villájába vendégszereplőnek, így joggal hihette, hogy karrierje felfutóban van. Most már mindannyian tudjuk, hogy tévedett. (Egyébként érdekes, hogy ahhoz képest, hogy a BB1 mekkorát ütött, a TV2 nem akarta újrahasznosítani a lakókat... pedig ők tényleg izgalmasak voltak.)

Tehát

Azok, akik Glamour- és Story-gálákért jelentkeznek valóságshow-ba, ne tegyék, mert minden valószínűséggel csalódni fognak. A szerencsésebbek a műsor végeztével leakaszthatnak egy-egy szereplést a Celeb vagyok-ban vagy a Hal a tortán-ban, sőt, még egy tök amatőr módon blue screenelt kísérőműsort is kaphatnak, viszont nagyon-nagyon kevesen vannak. Két évadonként kb. 1-2 ember.

Valóságshow-ban szerepelni azzal jelent egyet, hogy a tévében vagy. Nem azzal, hogy országosan ünnepelt, elismert sztár lettél. Amikor engem hívtak reality-castingra, én sem mentem másért, mint a puszta élményért. Téged is inkább a kíváncsiság, mintsem a sztárság utáni vágy hajtson, mert a kíváncsiság kielégíthető, de a sztárság utáni vágy nem. Ha jelentéktelennek érzed magad, nem a tévé fog a keblére ölelni, még ha a fotelből úgy is tűnik.