Tegnap lezajlott az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője is.

Minden Eurovíziós rendezőnek megvan az a rossz szokása, hogy az elődöntők és döntők alatt folyamatosan kapcsolják a green roomot (lihegő a versenyzőknek), ahol a műsorvezetővel abszolút irreleváns kérdéseket szegeznek az énekesekhez. Ez a szegmens csak akkor működne, ha mind a kérdések, mind pedig a válaszok érdemben hozzátennének a szórakozásunkhoz, ám kínosan nyilvánvaló, hogy csak fillerként szolgálnak a háromórás műsorban. Senkit nem érdekel, hogy az aktuális énekesnek milyen no name hazai designer tervezte a ruháját, az pedig végképp irreleváns, hogy Molly Sterling egyszer részt vett egy kickbox-edzésen. Habár akármennyire is jelentéktelen szerep, Conchita mérföldekkel jobb green room host, mint elődei, vannak jó pillanatai (például azon, amikor megpuszilta a norvég indulót és hozzátette, hogy talán ez volt az első alkalom, hogy megcsókolt egy csajt, még én is felnevettem).

Aztán meglepően tapasztalom, hogy némely előadásnál mennyire szerencsétlenül bánnak a kameraváltásokkal és -beállításokkal. Lettország fellépésének első percében gyakorlatilag milliókból hozták ki a skizofréniájukat (értem én, hogy ritmusra próbálták váltani a képeket, de akkor is). Aztán előfordulnak teljesen felesleges váltások is, amik abszolút kizökkentik a nézőt abból a látványdinamikából, amihez odaszoktatták őt az elmúlt percekben. S ha ezekhez a technikai/kreatív szerkesztői félresikerülésekhez még hozzáveszem azt a béna műéljenzést, amit a legrosszabbkor játsszák be az előadások alatt, akkor meg kell állapítsam, hogy a bécsi rendezés kissé alulmúlja az előző évieket. A műsorvezetők viszont jók.

Ami a fellépőket illeti. Sohasem értettem, hogy az olyan mézes-mázas előadások, mint amit Litvániától láthattunk tegnap, mégis kiket célozhatnak. A szerelemről ábrándozó copfos kislányokat? A nyálas Disney-rajzfilmek forgatókönyvíróit? Mert hát az, hogy két felnőtt ember úgy szökdécsel a színpadon, mint két szerelmes mesefigura, legalább annyira nem oké, mint a lengyel és lett induló alatt benyomott béna műéljenzés. A szerelemből egyébként sem szoktak mást csinálni puszta giccscirkusznál, s most majdnem feltettem a kérdést, hogy de eleve lehet mást csinálni belőle, amikor eszembe jutott Norvégia: Morland és Debrah Scarlett megmutatták, hogyan kell igazán átadni a témát.

Portugáliának meg kellene tanulnia önkritikát gyakorolni. Több mint ötven éve versenyeznek és minden évben kifejezik, mennyire frusztrálja őket, hogy még sohasem nyertek, s mindezek ellenére képesek voltak kiküldeni Leonor Andradét a verseny történelmének egyik legunalmasabb és legfelejthetőbb dalával. Ami még rosszabb, hogy mindezt egy nemzeti döntő eredményeként! Nos. ByeAlex óta tudjuk, hogy tipikus Eurovíziós dal nem létezik, viszont a dalválasztásnál igenis mérlegelni kellene, hogy eléggé érdekes és kiemelkedő-e a produkció ahhoz, hogy kiállítsuk a világ elé, s nem utolsó sorban döntősök vagy éppen nyertesek legyünk. Komolyan nehéz elhinni, hogy egy tízmilliós ország csak ennyire volt képes.

Csehország hat év szünet után tért vissza a versenyre. A kihagyás oka az volt, hogy három próbálkozásból egyszer sem sikerült kvalifikálniuk a döntőbe, így nem éreztek elég ambíciót a folytatáshoz. Nos, a visszatérés sem hozta meg a várva várt sikert, s ahogy a fogadóirodák is megjósolták, Csehország az elődöntőben maradt. Marta és Václav lelkesedését viszont mindenképpen díjazni kell.

Ahhoz képest, hogy Izrael képviselője, Nadav Guedj az ottani Rising Star győztese, eléggé kiábrándító volt élőben hallgatni. Oké, ez nem tehetségkutató és a legtöbben amúgy is csak a stúdióverzióra szavaznak, de ha jól emlékszem, Hadise (2009 Törökország) óta nem találkoztam olyan előadóval, aki komplett sorokat hagyott ki a refrénből, mert nem bírta az ütemet. Mindezek ellenére persze továbbjutott, így Izrael most egy emberként ünnepli Nadavot, aki megtörte az átkukat: négy év után újra döntőzhetnek.

Azerbajdzsán előadásából nekem csak az első másodpercek maradtak meg. Elnur előtte egy kutyába lement félmeztelen táncos állt négykézláb, mintha az énekes pórázon vezetné őt egy San Francisco-i szexfeszten, majd a további koreográfia is abszolút lehúzta a produkciót. De legalább San Marino-éval ellentétben ez egy korrekt popballada(?) volt.

Na de azért volt olyan is, aki félreérthetetlen profizmust hozott. Svédország idén sem tudta elrontani: Mans Zelmerlöw egy innovatív, látványos, alaposan kidolgozott, ötletes produkcióval és egy slágergyanús dallal érkezett, így abszolút érthető, miért ő kapta a legnagyobb ovációt az arénában. Szombaton én is rá szavazom majd, egyszerűen csak meg kell nyernie.

A továbbjutók:

• Litvánia
• Montenegró
• Norvégia
• Izrael
• Lettország
• Azerbajdzsán
• Svédország
• Ciprus (még mindig érthetetlen számomra)
• Szlovénia
• Lengyelország

Kiesett:

• Írország
• San Marino
• Málta
• Portugália
• Csehország
• Izland
• Svájc

Eurovíziós Dalfesztivál 2015 Bécs - A döntő - Szombaton 21:00-kor a Duna műsorán!