Súlyos nőbántalmazás a feleségek valóságshow-jában

balhe.png

A The Real Housewives of Atlanta-ban eddig is csattantak már el pofonok, sőt, egy végigitalozott hajóutat egy random hasba rúgással is sikerült már megspékelni, viszont az, ami a legutóbbi epizódban történt, mindenen túltesz.

Az asszonyok (felük elvált, felük szingli, de ez most nem lényeg) Miamiba utaztak. Azt érdemes tudni, hogy amikor elutaztatják a szereplőket valahova egy reality-ben, akkor hivatalosan is eljön a shitstorm ideje és biztosak lehetünk abban, hogy addig jár majd a szereplők szája, amíg be nem verik egymásét.

Általában ez a bevett gyakorlat az asszonyoknál is, viszont ezúttal nem ők estek egymásnak, hanem őket bántalmazta (szóban és fizikailag) egy hímnemű élőlény - merthogy férfinak nevezni erős túlzás. Nevezetesen Glen Rice Jr. kosarasról van szó, aki az egyik mellékszereplő, Tammy unokaöccse is (ez majd lényeges lesz a továbbiakban), na meg egy büntetett előéletű, gettóból szabadult bunkó paraszt. Már az első felvételeken látszott, hogy egyszerűen csak keresi az alkalmat belső frusztrációjának kiélésére, majd ahogyan telt az idő, úgy vált egyre erőszakosabbá, amit egyáltalán nem volt szórakoztató nézni.

Az asszonyok egy hajóúton találkoztak vele és egy haverjával, s meghívták őket a szállásukra. Na ez a barom a medencénél először nekiállt alázni a várandós Kandit, majd a csöves haverját próbálta meggyőzni arról, hogy ő bizony balhézni fog. Kenya végül szólt Tammy-nek, hogy az unokaöccse kezdi átlépni a határt, szóval kezdje el szépen kezelni a helyzetet, ám ha a nagynéni ugyanannyira sivár, mint az unokaöccse, akkor a helyzet csak rosszabb lehet. És az is lett. Kenya látta, hogy a szavai süket fülekre találtak, így saját maga közölte a kosarassal, hogy távozzon (ahogyan a fenti videó is mutatja). Ekkor a feje tetejére állt minden, a srác elborult és Kenya felé vette az irányt. A biztonságiak elkapták, mielőtt elérte volna Kenyát, akit többször is lekurvázott, de annyira még tartotta magát nagyfiúnak, hogy padlóra küldje a nagynénjét, akit végül a mentősök kapartak fel onnan.

Eléggé elképesztő volt, viszont ami ezután következett, az csak mindent szégyenteljesebbé tett, ugyanis beindult az áldozathibáztatás. Az asszonyok szerint Kenya egész este tiszteletlen volt a gyerekkel, így kiprovokálta a balhét, s hogy egyébként is csak azért érzett ellenszenvet iránta, mert az nem volt partner a flörtjében. Másnap reggel Phaedra és Shereé egymásnak is borultak és kifejezték bánatukat, miszerint ó jajj, szegény fekete férfiak, el vannak veszve, így nem csoda, ha kicsit idegesek.

Én meg azt mondom, hogy lehet akár fekete, fehér, mahagóni vagy lila, s lehet akármennyi démona és komplexusa valakinek, akkor sem eshet senkinek, főleg nem egy nőnek. Ezt egyszerűen csak nem lehet legitimálni. Elképesztő volt, ahogyan éppen nők próbáltak kifogást keresni egy nőbántalmazónak, akitől minden bizonnyal ők is kaptak volna egy-két pofont, ha mindez nem forgatáson történik kétszáz kilós biztonságiak jelenléte mellett.