A The Walking Dead visszatért, hogy sokkoljon mindenkit (+ spoiler)

walking1.png

Persze, most mindenki el van ájulva a The Walking Dead hatodik évadának legújabb részétől, de az ilyen évadzárónak is beillő epizódok után mindig üresbe rakják a sztorit hetekig, szóval csak ezen a tömeges mészárláson élvezkedhetünk egy ideig.

walking4.png

Rickéket mindenhova kíséri a halál és a zombik. Csoda, hogy még nem ment el az eszük. A kilencedik részben több szereplőtől is megváltunk, ami tök jó. Értékelem (már ha lehet valamit egy képernyős gyerekhalálon értékelni), hogy Sam halálával azt is megmutatták, hogy nem pusztán fizikailag kell erősnek lenni, hanem mentálisan is, mert aki megborul, annak annyi. Ehhez persze Carol is jócskán hozzátett, aki stratégiai szempontból korábban kihasználta az amúgy is labilis gyerek sebezhetőségét, amivel teljesen leblokkolta lelkileg és kész csődtömeggé tette (a zombik mellett természetesen). Amikor Rickék beépültek a walkerek közé, a gyerek elkezdett hangokat hallani, hallucinálni és le is fagyott, a zombik meg széttépték. Bármennyire is idegesítő karakter volt, a sorozat egyik legdrámaibb jelenetében működött közre, hiszen a tesója és az anyja előtt vénázták ki a zombik, ez pedig eléggé sokkoló volt. Nem csoda, hogy Jessie szó nélkül tűrte, ahogyan elkezdik a zombik bekebelezni őt is, hiszen Sam kegyetlen halálának képével egyetlen anya sem tudott volna együtt élni. Felfoghatjuk úgy is, hogy az írók megkímélték magukat a nyomorpornó írásától, a karaktert a szenvedéstől, illetve minket a karakter szenvedésének elszenvedésétől. A másik gyerek (akit Michonne szerelt le a karddal) halálát meg már mindannyian tűkön ülve vártuk, valljuk be. S ha ez a hirtelen hármashalál nem lett volna elég, a jelenet kicsúcsosodott Carl szemének kilövésével. Hát baszki, talk about tention.

walking3.png

Carl balesetét egyébként vehetjük a karma visszacsapásának is. Ron számtalan alkalommal bizonyította már, hogy a kölyök ellen dolgozik, konkrétan a halálát kívánja, de Carl minden alkalommal átment Rick S01-be és játszotta a krisztusi hőst. Ennek most meg is lett az eredménye: aki halogatja a tanulást, annak egyben és egyszerre fog a nyakába zúdulni a sok lecke. Ez a hatodik évad, már ezerszer egymás és a nézők szájába rágták, hogy mostantól aztán tényleg zéró tolerancia van, erre tessék, még mindig ott tartunk, hogy az emberek képesek változni, s szentek tudnak maradni még a legnagyobb apokalipszis idején is. Bullshit. Úgy kell csinálni, mint Carol. Remélhetőleg Morgan pedig végleg rájött, hogy ez nem a Pizsamás Banánok, ölni szabad és érdemes.

walking2.png

A Negan emberei vs. Darylék jelenetből szerencsére nem azt hozták ki, hogy fogságba ejtik őket és kezdődik minden elölről, ahogyan szokott, hanem Daryl váratlanul lelőtte őket egy aknavetővel és már mentek is a következő bevetésre. Dinamika, dinamika, dinamika. Glenn és a kis csaj folyamatos lamentálása untatott. Ha már ennyi időt elpazaroltak Enidre, érje is meg és léptessék elő kulcskarakterré. De tudom, az lesz, hogy Carl vele fogja átvészelni az új, félszemű világot, s potenciálisan átéli mindazt, amit az apja már nem tud, már ami a magánéletet illeti. Egyébként volt már téma az, hogy ebben a világban nem éri meg szerelembe esni? Mert józanabb téma lenne, mint a vallási hit után koslatni évadokon át. (Például amikor Gabriel atya elmagyarázta, hogy isten varázsolt beléjük bátorságot, amivel harcra késztette őket, kifejezetten szánalmas volt.) Ja és egy pillanatra azt hittem, hogy Glennt most fogják kinyírni.

Nem ismerem a képregényt, így fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután, de egy kicsit haladhatnánk már újra a világvége tágabb felfedezésének útján, ami a kalandozós második évaddal véget is ért.