Batman-rajongó vagyok. Minden filmet láttam, a legtöbb képregényt leszedtem a netről, s még a soundtrackek is állandó szereplői a lejátszási listámnak. A Gotham premierepizódját azonban majdnem kiikszeltem húsz perc után.

Már a kezdetektől fogva nagy félelmem volt a sorozattal kapcsolatban, hogy vajon sikerül-e elhelyezni a nézőt a Batman-nélküli Gotham városában, amit az eredeti sztori szerint ugyanúgy meghatároz maga a főhős, mint az a főhőst, tehát egyik a másik nélkül nem létezik. Persze Gotham és a bűnözés létezett Batman előtt is, de nekünk csak együtt voltak relevánsak eddig.

Na most ezen próbál változtatni a FOX legújabb sorozata, a Gotham, melynek főszereplője James Gordon. A detektív megformálója az öregedni képtelen Benjamin McKenzie, aki egy emberként igyekszik majd bomlasztani belülről a korrupt rendőrséget és harcolni a bűnözés ellen. Gordon az első epizódban kerül a rendőrséghez és társa, Harvey próbálja elmagyarázni neki, miért másabb a rendőrök munkája itt, mint bárhol máshol a világon. Tehát nagyjából azt kéri az újonctól, hogy szokjon hozzá a szarhoz, amiből persze főhősünk nem kér. Ezért lesz hát érdekes az élete.

Ha Batmant nem is, a Batman-univerzumból átemeltek néhány főgonoszt, akik majd később a sorozat témáját fogják adni. Az első epizódban találkozunk Don Falcone-val, aki a legfőbb maffiavezér, a rendőrség és a városháza is a zsebéből működik, s valószínűleg tartalmas "love-hate" kapcsolata lesz Gordonnal, akinek az apja a barátja volt.

Aztán itt van a fiatal Pingvin (azaz Oswald Cobblepot), aki Fish Mooney maffiadíva alkalmazottja egy ideig. Rébusz (azaz Edward Nygma) is feltűnik egy pillanatra, ő viszont a rendőrségen dolgozik és folyton csak találós kérdésekkel kommunikál a nyomozók legnagyobb örömére.

Noha Batman abszolút törölve van az első évadból, az eljövetelét itt-ott éreztetik. Apránként fogan meg előttünk olyan jelenetekben, mint amikor Bruce a háztetőre kiállva próbálja leküzdeni félelmeit.

Azt mondanom sem kell, hogy a képregényektől nagyban eltér majd a sorozat. Például a szadista Fish Mooney karaktere kifejezetten tévére készült, illetve Gordon megmenti a haláltól Pingvint, aki így bujkálásra kényszerül. (Eredetileg ugye Pingvin egy torzszülött, akit a csatornába dobnak szülei csecsemőkorában.) Macskanő (azaz Selina Kyle) szemtanúja, amint megtámadják a Wayne-családot a sikátorban, s onnantól kezdve egyfajta Wayne-stalker lesz (holott eredetileg még sehol sem volt, amikor Bruce gyerek volt). Ezek a csavarok felfrissítik a történetet, amiben eleve az a legjobb, hogy sokrétűsége miatt százféleképpen el lehet játszani vele. Ez a játék pedig egyelőre korrekt. (Ja és úgy tűnik, hogy Gordon barátnőjének és nyomozókolleginájának kapcsolata a múltban egészen testközeli vaginabarátságban tetőzött. Hoppá.)

A megvalósítás viszont korántsem korrekt. Nem úsztuk meg hülye kamerabeállítások (amikor Gordon fut Mario Pepper után), elcsépelt jelenetek és klisék nélkül a negyvennyolc percet, kezdve a halott szüleit egekbe tekintve ríkató Bruce-tól Gordon nekem is meghalt az apám, tudom, milyen érzés-dumáján át a főcímben visszatükröződő rendőrségi fényekig és villámlásig.

Viszont a legfőbb gondom, amitől néhány ponton az agyamra ment az epizód, az a Schumacher-utóíz (emlékszünk még azokra a szégyenteljes feldolgozásokra, igaz?). A képi világ giccses, a korok és stílusok keveredése káoszt teremt és eléggé rontja a befogadóképességet, hogy képtelenség egyértelműen elhelyezni a történetet egy idősíkon, egy konkrét évtizedben, mert egyik pillanatban még írógéppel veszik fel a bűnözők adatait, a másikban pedig már csörög is egy mobiltelefon. S mindez már csak azért is irritáló, mert egy előzménysorozatról beszélünk.