Magyarország kilenc próbálkozásból hétszer kvalifikált a döntőbe, ezzel pedig tegnap este a verseny egyik legsikeresebb országává lépett elő, már ami az elődöntős továbbjutásokat illeti. Még nem tudjuk, hogy hányadikként kvalifikáltunk, ez csak szombat után derül majd ki, de az biztos, hogy Magyarország jelen lesz a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában. Lesz mit nézni és lesz kiért izgulni szombaton.

De pörgessünk mindent vissza az elejére! A show-t Ausztria hercegnője nyitotta meg, aki elhagyta vezetéknevét és Rihannás egyszerűséggel Conchitaként lépett a színpadra, majd grófok és kurtizánok között vonulgatott a green room és a színpad között a "Rise Like A Phoenix"-et énekelve. Ő mutatta be az aréna közönségének a fellépőket is, miközben Szabadság-szobrot állt a green roomnál.

Moldova előadása legalább annyira volt kellemes, mint a BKV-n egy forróságban bepállott, fejmagasságban leledző hónaljkutyához dörgölőzni. Eduard Romanyuta hangját egy vajúdó macska vagy akár egy tesztoszteron-termelésében jelentősen elmaradó tizenéves hangjához tudnám hasonlítani. Nem jutott tovább, pedig a táncosokkal együtt mindent megtettek, hogy magukra nyalassák az eurovíziós giccskedvelőket: rövid nacis rendőrfiúk és twerkelő rendőrcsajok táncoltak a háttérben, s az egész olyan volt, mint egy elcseszett swinger-parti, ahol néhány egyenruha-fetisiszta a táncot választotta előjátékként. Az viszont holt biztos, hogy a táncosfiúkat egy chippendale koreografálta. Moldova előadása olcsó volt és szenzációhajhász, a dalt pedig egy kilencvenes években időkapszulába rejtett ZS-kategóriás kottáról valósították meg.

Finnország kiesése nem kis meglepetés volt. Nem is tudom. Arra számítottam, hogy majd ellepik a vad arcok a versenyt és hadat üzennek neki a punkbanda továbbjuttatásával, s még titkon reménykedtem is az egészben, mert abszolút felkavarta volna az állóvizet, de nem így történt. A verseny történelmének legrövidebb számával jelentkező Pertti Kurikan Nimipaivatot ugyanakkor imádták a fogadóirodák, az oddschecker.com lehetséges győzteseinek összesített listáján egészen a negyedik helyre is felkúszott már, tehát baromira benézte mindenki. Ekkorát talán még nem is tévedtek a fogadóirodák.

Hollandia Trijntjének előadásával alapvető problémák voltak. Nem is tudom, hol kezdjem. Özvegyi fátyollal kezdte, a kamera csak orrtól felfelé mutatta, majd az első refrénnél gyorsan lekapta magáról és elvileg ez egy kitörés lett volna, egy grand opening, amitől legalább annyira kellett volna hanyatt esnünk, mint Ádok Zoli dickprintjétől 2009-ben. A videoklip hangulatát kellett volna színpadra vinni, ehelyett abszolút szerencsétlen kamerabeállítások közepette figyelhettünk egy középkorú megkeseredett nőt, aki úgy küzd a hangokkal, mint egy diszkalkuliás kisiskolás a Pitagorasz-tétellel (vagy én).

Bojana Stamenov Szerbia képviseletében adta elő "Beauty Never Lies" című dalát, amelyben szájbarágósan és közhelyesen kiemelte, hogy oké, ő bizony túlsúlyos, de hát nem különbözik semmiben sem tőlünk, sem pedig azok, akik másban különböznek, de mégse... szóval valahogy így. Az előadás és a ruha nevetséges volt, ám maga a dal tipikusan azon szerzemények táborát erősíti, amik annyira rosszak, hogy már élvezet hallgatni őket (gondoljunk csak a "Party For Everybody"-ra még 2012-ből). Az eurotrash amúgy sem szokott rosszul szerepelni a versenyen, így Bojanát is imádta a közönség, sőt. Az arénában ő kapta a legnagyobb ovációt, egy barátom pedig már jóval az elődöntő előtt szerb győzelmet predesztinált, szóval van mitől tartanunk.

Görögország egy balladával érkezett, amiben Maria Elena elénekelte, hogy a könnyei szökőkútként hullanak, Oroszország Polina Gagarinája pedig világbékéről és összetartásról kapott lírai rohamot, aminek megvan a maga nyilvánvaló iróniája is. Jon Ola Sand, a verseny istene az elődöntőt megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy mivel tavaly a közönség heves fújolása padlóra küldte és megríkatta az orosz fellépőket a színfalak mögött, ezért most figyelmeztettek minden jelenlévőt: tessék a négy fal között utálni Oroszországot, ez a zenéről szól. Mindenesetre ott lobogott a közönség soraiban a sok szivárvány-zászló, ami felért ezer kifütyüléssel.

Daniel Kajmakoski minden bizonnyal a balkáni Justin Timberlake-nek képzelte magát, s hogy az r'n'b-vonalat még jobban feltolja, még három fekete vokalistát is szerzett magának. A legszörnyűbb az egészben az, hogy Daniel tényleg elhitte, hogy ő ezzel itt és most nagyot fog menni. Fehéroroszország előadói, Uzari (a pasi) és Maimuna (a hegedűs csaj) annyira el voltak foglalva a pózerkedéssel, hogy teljesen elfelejtettek énekelni/előadni. Biztos voltam benne, hogy Uzari nem lesz képes kiénekelni a refrént úgy, ahogyan a stúdióverzióban, Maimuna pedig biztos megfogadta a sugar daddy-je tanácsát: csak állj és légy szép.

Örményország csapata, a Genealogy népük hányatott sorsáról énekelt, tette ezt egy olyasfajta lelkesedéssel, amit nagyon értékeltem, ha már a dalt nem lehetett. Románia a kivándorlást választotta témájául, Dánia pedig az esélytelenek nyugalmával adta elő retro poprock-nótáját. Belgium küldötte, Loic Nottet kétségkívül a mezőny egyik legegyedibb dalával képviseli hazáját, a különleges (bár inkább modoros) koreográfia pedig még inkább elősegítette Belgium továbbjutását. A srác rezzenéstelen, arrogáns önbizalma viszont végtelenül irritáló csak úgy, mint Macedónia küldötte.

Észtország az idei év egyik legnagyobb közönségfavoritja, a címre pedig nagyon is rászolgáltak. Talán Elina és Stig "Goodbye To Yesterday"-e kapta a legötletesebb színpadi vizuált, előadásukban pedig tényleg tükröződött az őszinteség. Elina még meg is könnyezte a végét, Stig pedig már régóta várt arra, hogy nagyközönségnek is előadhassa a dalt, amit a szoba magányában már évekkel ezelőtt megírt.

Nina Sublatti hars és erőteljes előadásának, illetve hideg, de élvezhető dalának köszönhetően a szavazatomat Grúzia kapta (mert hát ez a fétisem, hogy az elődöntőn és a döntőn is csak egy országra szavazok egyetlen sms-sel).

Miután elindult a szavazás, bejártuk Bécset egy macska, egy kutya és egy ló hátán (hihetetlen, kik töltenek be kreatív szerkesztői pozíciókat), majd tettünk egy kis kitérőt az Eurovízió múltjába, amit próbáltak humoros narrációval feldobni, ezek a senkit sem érdeklő szegmensek után pedig visszatértünk a jelenbe és a szavazás lezárult. A végeredmények közlését meglepő gyorsasággal zavarták le, egyetlen másodpercig sem tépték az idegeinket. Nem hittem, hogy egyszer pont ezt fogom hiányolni.

A továbbjutók:

• Albánia
• Örményország
• Szerbia
• Belgium
• Románia
• Oroszország
• Észtország
• Grúzia
• Görögország
• Magyarország

Kiesett:

• Finnország
• Moldova
• Hollandia
• Fehéroroszország
• Macedónia
• Dánia

Boggie előadásához nem lehetett A Dal-ban látott háttérvizuált használni, mivel az több politikai üzenetet is hordozott, így egy fegyverekből zölddé lombozó fát láthattunk Bécsben, amin kívül semmi újjal nem kecsegtetett a performansz. Amit ki lehetett, azt kihozták belőle. Talán meglepő, de elég is volt. 

Eurovíziós Dalfesztivál 2015 Bécs - A második elődöntő - Csütörtökön 21:00-kor a Duna műsorán!