Big Brother 2015 UK - Közeleg a finálé, ki nyerje meg?

Csütörtökön vége az angol Big Brother 16. szériájának. Hogyan szerepelt a hat finalista és ki vigye el közülük a főnyereményt?

bbchloe.png

Chloe tisztességesen végignyomta a szomszédlány-imidzset, amivel sikeresen megkedveltette magát a kis- és nagyemberekkel egyaránt. A lakókkal barátságos és kedves volt, ugyanakkor nem félt visszacsapni annak, aki a lábára lépett. A játék elején elveszett a szürkületben, pedig az első napon közönséges panelproliként költözött be a házba, így joggal várhattunk további közönségeskedést meg tenyeres-talpasságot. Igazán akkor találta meg a hangját, vagyis akkor nyílt lehetősége érdemben megmutatnia magát, amikor beköltözött Marc, aki jócskán felrázta a lakókat. Negatívum, hogy Chloe hihetetlenül benyalt Helennek, amivel egy időre elvesztette a tekintélyét a nézők körében, ám a kapzsiságba és önzőségbe fullasztott utolsó két hét alatt is emberi tisztaságot tudott mutatni, így visszanyerte azt. Győzelmi esélyei magasak.

bbcristian.png

Cristian egy nagy nulla. Biodíszletnek ugyan tökéletes volt, de a beköltözésen letolt pózerkedéséből azonnal sejteni lehetett, hogy tipikusan az az önbizonytalan srác, aki menőzéssel próbálja leplezni elveszettségét. Többnyire nem vállalta fel a konfliktusokat, s sztorivonalat is csak akkor tudott szerezni magának, amikor két napra bement egy zs-kategóriás celeb a Celebrity Big Brother-ből és egymás nyálátömlesztésével biztosítottak maguknak egy kis műsoridőt. Győzelmi esélyei alacsonyak.

bbdanny.png

Danny a rezidens alfahím és báty-figura. Bro-k voltak Kierannel és valami alakulgatott Sarah-val, ám egyetlen kiszavazáson veszítette el mindkettejüket és hetekre elszürkült. Aztán jött Marc és lett kinek nekifeszülni, ugyanis elindult a tesztoszteron-verseny a két rangidős pasi között. Marc a maximumig feszítette a köztük lévő ellentétet, amire Danny nem egyszer reagált majdnem fizikai agresszióval. Mentségére szóljon, hogy nem mindennap találkozik az ember egy szociopata szolárium-szökevénnyel, így nem tudhatjuk, miként reagáltunk volna a helyében. A pizzás vergődése mindenesetre ikonikus jelenete marad a szériának (mintha csak magamat láttam volna). Mindig kiállt maga és a lakótársak mellett és győzelmi esélyeiről szeretném azt hinni, hogy magasak, de a britek homofóbiával és bully-skodással kezdték vádolni kinti twitterezései miatt, így inkább közepesek.

bbjack.png

Te jó ég, egyszerűen csak szörnyű. Egy zsémbes vénember egy 19 éves testébe bújva. Csoda, hogy a köntöse nem rohadt rá a két hónap alatt, hiszen másban nem is igazán láthattuk. A műsor elején ő volt a közönség-kedvenc, hiszen a kövér kamasz kisfiú imidzse mindenki szívét megmelengette, na meg hát visszautasított egy luxusautót csupa tisztességből és szeretetből, így rossz ember nem lehetett. Aztán elbízta magát és kimutatta a foga fehérjét. Az idegei olyan gyengék, mint Brian Dowling műsorvezetői képessége, s úgy körbefingta a házat, mint annak idején Oki a villát. Semmi sem volt jó neki, eszetlenül nekiment mindenkinek, állandóan becsatlakozott mások párbeszédeibe teljesen hívatlanul, s kínosan hiányt szenvedett minden szociális készségben (gondoljunk csak arra, amikor bemártotta Danny-t Aisleyne-nél). Annak ellenére, hogy mindig kifújolja a közönség, még mindig van annyi önbizalma, hogy higgyen a győzelmében, pedig esélyei alacsonyak. Remélem.

bbjoel.png

Joel egy manipulatív kis pöcs. Politikus akar lenni, s két hónap alatt bebizonyította, hogy bizony minden szükséges képességet elsajátított ennek érdekében: önző módon 2500 fontért képes volt egy rohadt pizzát rendelni magának úgy, hogy az összeget a nyereményből vették le a többiek kárára és a játékból már csak két hét volt hátra; nem vállal felelősséget, például kivonta magát Sam kiszavazásából, mert ő ilyen kemény dolgokra nem szerződött, mindenesetre Nagy-Britannia miniszterelnöke szeretne lenni; halálra kontrollálja magát, ami egy 19 éves srác esetében biztosan egészségtelen. Nem csoda, hogy még szűz, ami valamiért abszolút nem gátolja abban, hogy szexualitásról vitatkozzon. Ő már csak ért mindenhez. De persze nem tudja megjátszani a konzervatív control freaket napi 24 órában és amikor kienged, akkor képes élvezni az életet, de alapjáraton magán tartja ezt a kínosan átlátszó konzervatív politikusi álarcot, aminek köszönhetően még egy jó ideig nem fog szembenézni a valódi szexualitásával. Az pedig, hogy állandóan interjúztatta a lakókat arra várva, hogy valami karakterrombolót mondjanak, a végletekig irritált. Győzelmi esélyei viszont magasak, valamiért kajálják a britek.

bbnick.png

És végül itt van Nick, akinek karakterét Jade és Harry Amelia határozták meg. Ha ők nincsenek, Nick bizony árnyékként tengődik a házban. A domináns egyéniségek felé húzott mindvégig, például amikor már mindenki utálta Marc-ot és Simont, az ő nyelve még mindig tövig benne volt a seggükben. A műsor elején még kedveltem, de mára már csak meh... Győzelmi esélyei magasak.

Nagyon nehéz megmondani, hogy ki lesz a győztes. Talán Nick és Joel között fog eldőlni a verseny, de Harry Amelia néputálata miatt mégis Joel viheti el a fődíjat. A harmadik Chloé lesz, a negyedik Cristian, az ötödik Danny, a hatodik pedig Jack. És amit én szeretnék, az egy Danny-győzelem, egy ezüstérmes Nick, egy bronzérmes Chloe, egy negyedik Cristian, egy ötödik Joel és egy hatodik Jack. Aztán meglátjuk. 

Big Brother: Timebomb - A finálé - Csütörtökön 21 órakor a Channel 5 műsorán!