Magyar sorozatgyilkos grófnőről mintázták Lady Gaga karakterét

hotel1.jpg

Október 7-én mindenki becsekkolhat majd a Hotel Cortezbe, ugyanis startol az FX-en az American Horror Story ötödik évada, melynek ezúttal egy hotel ad majd otthont és most összegyűjtöttem mindent, amit tudnod kell róla.

Bemutatkozik az új sztár, Lady Gaga, magyar vonatkozással

A sorozat eddigi abszolút sztárja, Jessica Lange lelépett a negyedik évad után és átadta a stafétabotot Lady Gagának, aki a hoteltulajdonos Elizabeth grófnőt alakítja majd, s a karakter nekünk már csak azért is lehet külön érdekes, mert nem más ihlette, mint Ecsedi Báthory Erzsébet magyar grófnő.

Báthory grófnő ugyanolyan vérszomjas volt, mint Gaga félelmet nem ismerő karaktere lesz. Erzsébet a Magyar Királyság korában élt a prominens Báthory-család tagjaként.10 évesen jegyezte el Nádasdy Ferenc, aki ezután a csejtei kastélyba költöztette. Tudott írni és olvasni 4 nyelven, ám nemcsak intelligens volt, hanem végtelenül gonosz is. Középkori vámpírként tartották számon (Gagát is vámpírként ábrázolják több promóciós anyagban), okkult tanulmányokat folytatott és megrögzötten kereste az öregedés ellenszerét. A legenda szerint szüzek vérében fürdött, hogy megszépüljön a bőre, s ennek érdekében még leányiskolát is nyitott a birtokán, csak hogy könnyebben begyűjthesse áldozatait. Négy segítője volt, köztük a leszbikus szeretője is, akiből minden bizonnyal nemcsak egyet tartott, amíg férje a törökökkel harcolt. A szexuálisan túlfűtött, kegyetlen grófnőről viszont azt mondják, hogy minden szörnyűséges tette ellenére anyai szeretettel bánt az összes szolgálójával, s segítségére sietett azoknak a falubeli asszonyoknak és lányoknak, akiket vert, megerőszakolt vagy elhagyott a férje vagy az apja. Nádasdy Ferenc halála után viszont nyomozást indítottak ellene, mivel egyre többen megneszelték, mennyi sötét titkot rejtenek a kastély falai. Erzsébetet elfogásakor 650 gyilkossággal vádolták meg, a birtokán pedig megcsonkított és haldokló lányokat találtak. 1614-ben halt meg 51 évesen. A Guinnes-rekordok könyvébe is bekerült mint a legtöbb gyilkosságot elkövetett nő.

Lady Gaga korábban elmondta, hogy a Hotel szexibb és sötétebb lesz, mint a sorozat eddigi évadai, illetve keményebb gore-jeleneteket láthatunk majd és erősebb lesz lélektani vonalon is, ami sorozatbeli karakterének eredetijéből kiindulva abszolút hihető. (Bár a szépítő vérkenegetéssel vigyáznék, azt már láttuk a Coven-ben.)

Talán most térnek vissza a legtöbben

A Hotel viszont nemcsak új színészeket, hanem soha nem látott visszatérő-dömpinget is hoz. A franchise egyik legemlékezetesebb jelenetében (amitől még a kis lábujjam is libabőrös lesz) közreműködő Wes Bentley főszereplőként tér vissza, aki detektívként jelent majd púpot Elizabeth hátán. Matt Bomert is tavaly ismerhettük meg a Freak Show-ban: akkor az erőember szeretőjét játszotta, most pedig a hotel-alkalmazott Iris (Kathy Bates) fiát alakítja majd, akinek eléggé morbid kapcsolata van az anyjával. Angela Bassett remélhetőleg nem ugyanazt a swagkaraktert kapja majd, amit a legutóbbi két évadban ráosztottak: ezúttal Elizabeth celeb-szeretőjét, Ramona Royale-t alakítja.

Az őscastingból Sarah Paulson, Evan Peters, Denis O'Hare és Lily Rabe tér vissza, akik már a sorozat premierje óta jelen vannak minden évadban. Rajtuk kívül az Asylum-ban megcsonkított Chloe Sevigny, illetve a Freak Show nagy kedvence, az akkor Dandy-t alakító Finn Wittrock is kapott szerepet, igaz, ő sokak sajnálatára nem lesz meghatározó karakter, mint tavaly.

Ryan Murphy az első évad horrorját eleveníti fel

A sorozat atyja, Ryan Murphy a TV Guide-nak elmondta, hogy szeretne visszatérni a műfaj gyökereihez: "Az új évad sokkal horrorisztikusabb és sötétebb. A témája és az alapötlet nagyon közel áll a szívemhez és mindig meg akartam csinálni, egy kicsit véresebb és morbidabb, mint bármelyik eddigi évad. Az idei év tiszta horror lesz. A Murder House volt az elsődleges évad, hiszen mindenki az ágya alatt rejtőzködő mumusoktól fél a legjobban, s ez az érzés hasonló, amikor bejelentkezel egy hotelbe: vannak dolgok, amiket nem tudsz irányítani. Másnak is van kulcsa a szobádhoz, más is bejöhet hozzád. Nem igazán vagy biztonságban és ez egy nagyon ijesztő gondolat."

Az első évad témájában főként a spirituális világgal, a szellemekkel foglalkozott, a második évad mentális betegekkel és a földönkívüliekkel, a harmadik vaginaévad a boszorkányságot járta körbe, a negyedik pedig cirkuszhorror volt, gyilkos bohócokkal és testi abnormalitásuk miatt számkivetetté vált mutatványosokkal. Az ötödik évad az eddigi ismereteink alapján újra előveszi a démonokat és a sorozatgyilkosokat, illetve most először foglalkozik majd a vámpírtémával, amiről ugyan már ezer bőrt lefejtett Hollywood, de majdhogynem biztosak lehetünk abban, hogy Ryan Murphy kezéből nem fog kicsúszni a történet.

American Horror Story: Hotel - Évadpremier október 7-én az FX műsorán!