(S01E01) Az első epizód teljes 44 percében az járt a fejemben, hogy mennyire szánalmas is ez az egész, de aztán rájöttem, hogy mégis mit várhattam egy MTV-s sorozattól, ami nyilvánvalóan ugyanazoknak a felszínes és buta amcsi tinédzsereknek szól, amilyeneket a képernyőre vitt. Könyörgöm, ez konkrétan a Laguna Beach két liternyi művérrel és egy kis késeléssel...

A sztori adott, a Sikoly-filmekből már mindenki ismeri: van egy kisváros és évtizedekkel ezelőtt volt egy sorozatgyilkos is, ám most lesz valaki vagy valakik, aki(k) elkezdi(k) majmolni, természetesen maszkban. Ezúttal is egy "baráti" társaság életét követhetjük nyomon, azon belül is egy lányét.

Viszont amennyire működött a sztori a filmekben, olyannyira bukik el minden egyes minutumban az MTV-n. A zenecsatorna ugyanis a saját szellemében alkotta meg a sorozatot, azaz kínosan lebutította, csapott hozzá egy kis trendit, na meg tökéletesen kidolgozott testű és bombázóra formált tizenhat éveseket is (jajj, még a tanárbácsi is szívtipró, ne vicceljetek), akik két Facebook-poszt között néha felhúzzák a szedett szemöldöküket (mármint a fiúk) és megneszelik egy múltból építkező mészárlás potenciális újravalósítását.

Az egész csak buta. Nincs jobb szó rá. Rich white kids' problems.

Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy az MTV tizenéves célközönségének rettegését ezekkel az olcsó ijesztgetésekkel és kiszámítható történésekkel talán még meg lehet alapozni. Ám azok a huszonévesek, akik a körmüket rágták akkor, amikor az okostojást hogy-hogy nem le akarták húzni a tó mélyére vagy amikor majdnem rátámadtak a garázsban a gazdag picsára (aki a színészi képzettségét biztosan egy kényelmes bőrbútoron szerezte), nézessék meg magukat egy pszichológussal.

A Scream-sorozat sajnos langyos és unalmas. A színészi alakítás még a Harper's Island-ben tapasztaltaktól is gyatrább, a sztorivonal érdektelen. Tízből kilenc néző pedig biztosan nem bánta volna, ha a gyilkos az epizód végére elvágja minden addig felvonultatott szereplőnek a torkát.

Ja és még valami. MÉGIS KINEK A KEZE MUNKÁJA EZ?! Ebbe a sorozatba sem hivatásos színész, sem hivatásos maszkmester nem kellett?

10. Amikor Michelle Visage nem bírt leszállni Max ősz hajáról

Habár nem kedveltem Max-et, de el kell ismerni, hogy nagyon hatásosan ötvözte az idős özvegyet a fiatal szupermodellel. Nem gondolta ám mindenki így, hiszen Michelle Visage-t legalább annyira zavarta az ősz paróka, mint a zöld szín. Michelle már négy évada ül a zsűriben és továbbra sem képes felfogni, hogy az első és legfontosabb dolog egy drag queen életében a saját és egyedi karakter kidolgozása. Courtney Act és Willam sem változtatott soha a hajszínén, miért pont Max-nek kellett volna? Kettős mérce, Michelle, kettős mérce.

9. Amikor Violet Chachki akkora bombát dobott le, hogy Hiroshimában újra menekülőre fogták

Aki nem gondolta úgy, hogy Violet éppen csak szabotálta a győzelmi esélyeit, az valószínűleg éppen Sharon Needles-szel idézett néhány démont vagy Phi Phi O'Harának váltott ki egy doboz xanaxot. Az már a műsor első perceiben kiderült, hogy Violet igencsak szeretné megelőlegezni magának a "bitch of the season"-címet, majd epizódról-epizódra igyekezett belefingani a púderbe (ám az évad boszorkánya Ginger lett).

8. Amikor Fame és Violet összekaptak Donatellán

A műsor történelmében először fordult elő, hogy egy snatch game-karakterre többen is pályáztak: Miss Fame és Violet nem más szeretett volna lenni, mint az Ergoline nemzetközi nagykövete, Donatella Versace. Végül RuPaul tett pontot a vita végére és meggyőzte Fame-et arról, hogy kedvesnek és győztesnek lenni két külön dolog, válassza csak nyugodtan Donatellát. Így lett Fame egy orosz Versace-utánzat, akit Violet végül Alyssa Edwards-ként alázott le. (De mindannyian tudjuk, hogy Pearl volt a legjobb Big Ang-ként.)

7. Amikor gördült a függöny és elaludtunk

Én legalábbis mindenképpen. A könyökömön jöttek ki az erőltetett színi feladatok... ShakesQueer, Ru Hollywood Stories, Divine Inspiration... miért lenne fontos egy drag szupersztár életében zs-kategóriás forgatókönyvek betanulása? Egyikőjük sem áll majd Willam mellett libasorban a CSI castingterme előtt.

6. Amikor Violet kifordult magából

5. Amikor Trixie Mattel először kiesett

Mert hát másodjára is kiesett, miután visszajöhetett versenyezni, ám előtte még ki kellett esnie az évszázad legbotrányosabb epizódjában. A készítőknek a forgatások alatt bizonyára nem tűnt fel, hogy Trixie a műsor egyik legnagyobb húzóneve, így az utómunkálatok során kellett rájönniük, mekkora sztárt is hagytak elmenni negyedikként. A helyzetet súlyosbította, hogy Pearl ellen kapott ki, s olyan jelentéktelen szereplőket hagyott maga után a játékban, mint Jaydinn vagy Kennedy. Bővebben itt írtam az esetről.

4. Amikor Kennedy kifutóra vitte a csirke couture-t

Ami később kiderült, hogy egy kikristályosodott hulla, akit felgyújtott egy kuncsaft, mert nem tetszett neki a szaxi.

Kennedy benne volt a legjobb háromban aznap. Szomorú vasárnap.

3. Amikor Violet Chachki megnyerte a műsort

Ginger és Pearl mellett végzett a top háromban, ahonnan megérdemelten került ki győztesként. Mégis az az érzésem, hogy olyan korábbi győztesekhez, mint Sharon Needles, Jinkx Monsoon vagy Bianca del Rio, legalább annyira ér fel, mint Stacey Layne Matthews egy fölé lógatott pinatához tele karajjal és cukorral (igen, ez egy kövér vicc volt).

Pearl nyilvánvalóan nem nyerhette meg a korábbi "feladom"-attitűdje miatt, amivel kicsit szembeköpte RuPault és a csatornát is, Ginger pedig ott cseszte el, hogy átment magyar politikusba: sosem azt hangsúlyozta ki, hogy miért ő a jó, hanem azt, hogy miért rosszak a többiek.

2. Amikor Katya. Pont.

Yekaterina "Katya" Petrovna Zamolodchikova az orosz transzvesztita prostituált, a hetedik évad igazi győztese. 80% szexi, 20% gusztustalan, s szovjet kommunista barátnőjeként tökéletesen kiegészítik egymást a dekadens kapitalista Hello Kitty-vel. Alaska Thunderfuckhoz hasonlóan ő is olyan drag queen, aki magas intelligenciájának köszönhetően a legkülönfélébb módokon képes közvetíteni humorát. A humora pedig a legjobbféle: mocskos, mint Vlagyivosztok tengerpartja, mégis helyénvalóbb minden keresztény imájánál. 

1. Amikor Pearl és RuPaul egymásnak feszültek

Viszont soha semmi sem volt annyira intenzív, mint amikor Pearl hazavágta RuPault... meg az idegeinket. Egy pillanatra azt hittem, hogy csak másodpercek kérdése, hogy RuPaul átmenjen Tyra Banks-be és leüvöltse a kis hisztis picsát. A jelenet mindenesetre legalább annyira ikonikussá vált, mint amikor Shangela pofán locsolta egy koktéllal Mimi Imfurstöt. Golden television.

2000-ben indult az első széria a Channel 4-on, majd tizenegy évig Angliában készült a világ legautentikusabb Big Brother-je, mely minden egyes részletében megmutatta, hogy a stáb tökéletesen ráérzett a műsor lényegére és izgalmas pszichológiai kísérletnek vetette alá a játékosokat, továbbá az utóbbi évek reality-jeihez képest igényes szórakoztatást nyújtott. Aztán 2011-ben átvette a műsort a Channel 5 és azonnal szkeptikussá váltam. Nem tudom megmondani, hogy mi volt a konkrét kiváltó ok, de egyszerűen aggály tört elő bennem. S mint általában a legtöbb belső megérzés, úgy ez is helyesnek bizonyult.

• 2011-ben néhány nap után kaszáltam, mert nem tudtam komolyan venni egy halom felszínes tinédzser problémáit
• 2012-ben szintén kaszáltam néhány hét után, mert eszméletlenül ostoba volt mindenki, na meg olyan intenzíven csapott pofán a tipikus brit prüdéria és kirakaterkölcs, hogy azt már nem bírta a romlott magyar lelkem
• 2013-ban már bele sem kezdtem az aktuális évadba,
• 2014-ben viszont igen, hiszen a vadonatúj formátum és jó casting feldobta a műsort, de egyúttal itt kezdett el gyökerezni az a probléma, ami a jelenlegi szériánál is utat tört magának.

A probléma pedig nem más, mint a készítők egyértelmű és átlátszó manipulációja, ami folyamatosan rontja a Big Brother hitelét.

2014-ben Helen Wood nyert, aki azzal került a címlapokra, hogy prostiként gang bangelt a házas Wayne Rooney-val, aki a nejével éppen akkor várta első babájukat. Oké, természetesen az dobja az első követ, blablabla, viszont a házban sem tett egyetlen szívességet sem magának, sőt. Két lábon járó pokolgépként viselkedett, a megfélemlítés és a közönségesség volt a csodafegyvere, s a szótárban a "bully" szónál gyakorlatilag az ő arcképével találkozhatunk. Helen úgy jutott a fináléba, hogy a műsor elején védettséget szerzett, így sohasem jelölhették kiszavazásra. Mindeközben kiderült, hogy néhány lakóval a műsor producerének talent agency-jéhez tartoztak, a nézők és a sajtó pedig jogosan tette fel a kérdést: tudatosan nyerették-e meg ezzel a büdös hárpiával a show-t?

Úgy tűnik, hogy idén újból szembesülnünk kell hasonló spekulációval, ám ezúttal kézzel fogható bizonyítékaink vannak. Marc négy hete költözött be három új lakóval, s szexuális utalásaival, közönséges humorával, tesztoszteron-kilengéseivel és azzal, hogy egy csettintéssel magára tudja haragítani az egész házat, egyből a szerkesztők kedvencévé vált. Oké, persze, szerkesztőként az az érdekem, hogy olyanok maradjanak bent, akik nézettséget hoznak, így élhetek a vágás varázsával és egyéb manipulatív eszközzel, de mindezt érzékkel kell csinálnom, nem pedig pofátlanul és a nézők kínosan érezhető semmibevételével... merthogy a Channel 5 jelenleg szarik a nézőkre és teljesen kisajátítja magának a rendelkezés jogát.

A Channel 5 minden erejével bent akarja tartani Marc-ot és mindent meg is tesz ennek érdekében:

• Marc három másik lakóval a tizennyolcadik napon költözött be, első hetükön védettséget élveztek.
• A második héten ugyan kiszavazásra jelölték Marc-ot, de a stáb persze nem engedhette sehova, így egy fake eviction után beköltözött egy titkos házrészbe, ahol három ex BB-lakó (BB8 Brian, BB7 Nikki és BB15 Helen, az emlegetett szamár) társult hozzá.
• A harmadik héten itt élt és a három sztárjátékossal eldönthette, kit jelölnek kiszavazásra,
• most pedig újra védettséget élvez, ami teljesen indokolatlan.

Marc azóta élvez védettséget, amióta betette a lábát a házba, vagyis 28 napja. Tagadhatatlan, hogy felrázta az évadot és meghatározó karakterévé vált, viszont erre nagyban rásegít a stáb a folyamatos kivételezéssel. Kínosan egyértelmű, hogy meg akarják nyeretni vele az egészet, ugyanabban az előnyös bánásmódban részesül, mint a tavalyi év balhégenerátora, Helen.

Az idei évad szerkesztése rettentően agresszív. A konfliktusok nem olyan természetesek, mint amilyenek Marc és a három ex BB-lakó megérkezése előtt voltak. A készítők csak nyomják és nyomják a drámát, s lassan már az lesz, hogy felszólítják Helent, hogy késelje halálra a számára legunszimpatikusabb lakót.

És akkor az értelmetlen csavarokról még nem is beszéltünk. A tizennyolcadik napon négy eredeti lakót lecseréltek négy újra (köztük volt Marc ugye), ami teljesen időszerűtlen és szükségtelen volt. A csavar elszürkítette és elnyomta az eredeti lakókat, akik vesztettek energiájukból (főként Danny), felborult a ház egyensúlya és a négy új lakó sztorivonala került előtérbe a kopasz fasszal, akinek minden második szava showbiz, a gyenge nővel, aki a hülye után fut és a hülyével, aki trash-karakterként igyekszik megvetni a lábát a reality hall of fame-ben.

Aztán jött ez a timebomb bunker-faszság, ami még nem is sült volna el olyan rosszul, ha nem ex BB-lakókat költöztetnek be Marc mellé és nem ők döntenek a jelöltekről... Érted. Mi közük van hozzá? Mire fel ez az egész? Öt perce még a stúdióban várták, hogy beköltözhessenek, s máris megkapják a lehető legnagyobb erőt, amivel a játékban rendelkezni lehet.

Aztán mekkora baromság, hogy mostanra már valamilyen úton-módon minden egyes napon kapnak infót a lakók arról, hogy miként vélekedik róluk a közönség... És akkor most meg kiesik Jade, de a stúdióból még megjelölhet valakit kiszavazásra... Mondom, csak ülök a laptop előtt és értetlenkedve vágom a fejeket. Amennyire tökéletes volt a tavalyi év formátuma, olyannyira elcseszett ez az egész idén, pedig az eredeti castinggal nem sok gond volt.

Vége a Real Housewives of Atlanta hetedik évadának, s micsoda menet volt ez már megint. A vifon levesre hajazó frizurát viselő NeNe az ivory towerből ostorozta a többieket, míg Kenya jóformán elfoglalta a trónt, amit eddig a volt sztriptíztáncos uralt és mostanra már ő a műsor igazi húzóneve, minden dráma alfa és omegája (akármennyire is próbálták ezt az utolsó epizódban ezt a szerepet NeNe-re osztani). Mindezek ellenére talán mégis Kandi az, aki a legtöbb történéssel szórakoztatja a nézőket, hiszen nála adott egy kibírhatatlan anyós, egy bizonytalan férj, egy megtépázott barátság (Phaedrával ugye) és bizniszek, melyek nyélbe ütése számos esetben akadályozott. Phaedra a családjának összeomlásával, majd újraépítésével foglalkozott, Cynthia pedig Phaedra magánéletével. Az új szereplő, Claudia sok vizet zavart, amit többnyire magától kavart fel, hogy ne fulladjon teljesen irrelevanciába... bár az évad végére ez meg is történt.

Az évad elején Apollo bevallotta Kenyának, hogy mindent csak kitalált kettejükről, így a hatodik évad drámája lényegében egy hazugságon alapult. Akkor Kenya két lábon járó bokszzsákként járt az asszonyok között, s gyakorlatilag minden balhé köré épült. A hetedik évadra már nyeregbe került és két részre osztotta a társaságot: NeNe, Phaedra és Porsha játszották a főgonoszokat és nem hittek abban, hogy Apollo mindent csak kitalált, míg Kandi, Cynthia és Claudia igen, így ők egy bocsánatkérést követően barátságot is kötöttek Kenyával.

A két tábor viszálya tovább erősödött, amikor kiugrottak Puerto Rico-ra, majd Kandi vacsoráján végleg borult minden: Cynthia eléggé lúzer módon szembesítette Phaedrát a róla keringő pletykákról, miszerint megcsalta Apollót egy Mr. Chocolate nevű afrikai herceggel, s amikor Kenya is beszállt a vitába, Phaedra készen állt pofán csapni őt a retiküljével. Golden television.

Phaedra sztorivonalát abszolút meghatározta házasságának összeomlása, s férjének bebörtönzése. Apollo adócsalás és személyazonosság-hamisítás miatt nyolc évet kapott, de persze Andy Cohen (a Housewives atyja) nem engedhette rácsok mögé mindaddig, amíg nem kapott tőle egy utolsó balhét: így lett abból a jelenetből minden idők egyik legintenzívebb Housewives-konfrontja, amikor Apollo megostromolta a családi házat, ahol Phaedra éppen a zárak lecseréltetésével volt elfoglalva, s hevesen fenyegetőzött egy barkácseszközzel, majd odasúgta az asszonynak, hogy a rendőröket azért mégse hívja már. Mindezt úgy, hogy állítólag már előző nap be kellett volna csekkolnia a börtönbe.

Apollo addig húzta a tizenöt perces hírnevet, ameddig csak tudta, így még kitalált néhány dolgot az asszonyról (lásd Mr. Chocolate esete), s a Bravo kameráit is magánál tartotta, ameddig csak lehetett. Viszont ekkorra már minden relevanciáját elvesztette és amúgy is, Apollo csak Phaedra kontextusában volt érdekes, amikor önállóan kezdték el kezelni, unalmas volt.

Az új feleség háziasszony női szereplő Claudia Jordan a kezdetekben egészen jól működött, ám egyre inkább realizáltam, hogy lényegében semmi mást nem csinál, csak Porsha és NeNe tökein lógva próbál sztorivonalat szerezni magának. Nyilvánvalóan egyikőjük sem érezte veszélyben magát az új szereplő jelenlétében, aki bárhogyan is próbálta lealázni őket, a végén valahogy mindig ő jött ki vesztesként. Porsha például abszolút levegőnek nézte, NeNe pedig lekurvázta, s biztos volt benne, hogy a sok faroktól Claudia klitorisza már rég elhagyta a testét. Az is ellenszenvessé tette, amint folyamatosan igyekezett betölteni a békítő szerepét Phaedra és Kenya között. Nincs önálló története, amolyan filler karakter volt.

Mit várok a nyolcadik évadra?

Ezen a ponton Phaedra már nem érdekel többé. Öt évadot nyomott le, a Kenyával való konfliktusa tök szórakoztató volt, ahogy az egyedi kifejezőképessége is, de nem látom, hogy miért lehetne még érdekes. Ha Kenyával tovább balhézna, az már egyszerűen csak fárasztó lenne, azt pedig nehezen tudom elképzelni, hogy belevetné magát az éjszakai életbe és úgy élne, mint egy szingli csaj, aki keresi a nagy őt.

Hozzá hasonlóan Cynthiának és Claudiának sincs semmi keresnivalója a következő évadban. Cynthiától már eleve meg kellett volna válni a hatodik etap után, s ha most nem üti bele az orrát Phaedra magánéletébe, illetve nem civakodik NeNe-vel, semmit sem lehetett volna mutatni róla. De felőlem az öntelt NeNe-t is kidobhatnák, hiszen őgonoszsága már legalább annyira kifáradt, mint Claudia klitorisza.

A találat Sixxé, többek között a tehetségkutatók, a társkeresős és az üzleti reality-kért haladj tovább a Commentre!

Persze még mindig fenntartom, hogy ők csinálják a világ legjobb BB-jét, de most mégis hülye dolgot művelnek.

Történt ugyanis, hogy a héten a lakók a ház legnagyobb karaktereit jelölték kiszavazásra, ám a producerek nem hagyhatták, hogy a nézettség nagy részét generáló szépfiú, antiszociális különcködő, meleg srác, csodabogár, közgyűlöletnek örvendő politikus-palánta és folyamatos feszültséget generáló modell elhagyja a házat, így a sok előre kitalált csavar közül bedobták a legmélyebbre eldugottat annak már-már irracionális brutalitásával: a valódi jelöltek helyett azokat az (unalmasabb) lakókat csapták a vágódeszkára, akiket nem jelöltek a társaik, majd közülük négyen fognak távozni ma este, a helyükre pedig új lakók érkeznek, s persze minderről mit sem sejtenek. Na bumm.

A nézők szerint ez egy olcsó és átlátszó húzás a nagy karakterek benntartására, amivel még csak nem is lenne gond, ugyanis szerkesztőként az az érdekem, hogy olyan szereplők maradjanak a műsoromban, akikért napról-napra odakapcsolnak a nézők. Élhetek a vágás varázsával és más szakmai trükkel, ami nem túl szembetűnő, mégis effektív. Na de nem ennyire egyértelműen manipulatív, mint ez! Az a baj, hogy a stáb minden racionális magyarázat nélkül jelölt kiesésre olyan lakókat, akik még csak nem is sértettek szabályt, s egyetlen hatályban lévő exkluzív szabály sem élt a héten, ami a potenciális kiesésüket eredményezhette volna, ezért könnyen ráfoghatjuk az egészre, hogy manipuláció történik. Túlságosan egyértelmű, hogy azért nem jelentették be a csavar érkezését (amit mindig be szoktak), mert megvárták, hogy kik lesznek jelölve, s hogy vajon köztük lesz-e Jade, a legmeghatározóbb egyéniség az összes közül.

Tavaly már eleve sok kritika érte a műsort, miszerint direkt megnyerették Helen Wooddal az egészet, s ez a csavar sem tesz egyetlen szívességet sem a műsornak. Most joggal kérdezi mindenki, hogy ezután mégis mit vegyen komolyan a Big Brother-ben. A nézők még csak most kezdtek belemelegedni a játékba, erre lecserélik a lakókat... Abszolút időszerűtlen ennyire megbontani a ház dinamikáját, az ilyesfajta csavarokkal a műsor első tizenegy évadát sugárzó Channel 4-on is mindig bevárták a félidőt, abszolút helyesen. Persze idén mindent ráfoghatunk a Timebomb-témára, de ez még ahhoz is túl ésszerűtlen.

Most tehát az van, hogy a nézők azt látják, hogy a stáb könnyen meg tudja kerülni őket, ez pedig rohadt veszélyes dolog. Remélem, hogy nem fogják ilyen pofátlanul irracionálisan folytatni a nézők megtévesztését a csatornánál, mert ez akár a műsor végét is jelentheti. Hitelesség mindenek felett, ugye.

Na de ha már így történt, akkor hajrá Danny és Sarah!

Svédország nyerte az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, így a hihetetlenül jóképű Mans Zelmerlöw-nek három év után újra sikerült hazavinnie a versenyt. Svédország Loreen "Euphoria" című slágerével nyert 2012-ben, így 2013-ban Malmőbe költözött a fesztivál. Most újra északra vesszük az irányt a "Heroes" című dallal.

A döntő nyitányaként gyönyörű képekkel elkalandoztunk Ausztriában, majd hegedűszólót és szimfonikusokat hallhattunk, amivel Bécs komolyzenei múltját elevenítették fel. Biztosan életkori sajátosság vagy csak a szocializációmnak köszönhető, de az élőhangszereseket simán kihagynám egy ilyen mainstream show-ból. Az idősebb rajongók szeretnek elnosztalgiázni azon, milyen is volt, amikor a helyszínen játszották a zenét az Eurovízióban, s nagyban kampányolnak is értük, szóval remélem, ez nem afféle célzás volt.

Conchita és a műsorvezetők előadták az idei eurovíziós himnuszt, illetve ezúttal sem úsztuk meg gyerekkórus nélkül, akiktől már Malmőben is rázott a hideg. Na nem azért, mert menthetetlenül agglegény vagyok, csak hát minderre ott van a Junior Eurovízió, ami tipikus családi kikapcsolódás, a felnőttek Eurovíziójára pedig jobban szeretek egy hatalmas buliként tekinteni, amit a kis cuki-muki kölykök mutálatlan hangjukkal kissé megtörnek.

(Le)szerepelt a Nagy Hat és Ausztria

Az elődöntőkről már írtam (így a tegnap fellépők többségéről is), viszont Észtország előadásáról még ömlengenem kell egy kicsit. Abszolút nem vagyok egy emocionális alkat, de Elina Born és Stig Rasta duettje egyszerűen csodálatos volt. Csodálatosan őszinte. Hatalmas profizmusra vall, hogy ilyen hatékonyan át tudták adni a dalt minden műanyag nélkül.

Ausztrália debütálása végre felrázta az eurozene unalmas megszokottságát és felfrissítette a mezőnyt. Bízom benne, hogy rendszeres szereplői lesznek a versenynek (mert most ugye erről megy a diskurzus). A spanyol Edurne viszont rendesen alulmúlta a várakozásaimat, amiről nyilván az óriási hype tehet. Szűz Máriaként indított, aztán volt ruhaletépés is, de az ingerküszöbömet csak egyetlen dolog (vagyis személy) lépte át, mutatom:

Olaszország kis macsói, az Il Volo viszont azt hozták, amit mindenki várt, de hát három fiatal olasz tenor mégis melyik univerzumban ne vonzaná a figyelmet. Az Egyesült Királyság viszont taszított mindenkit, akibe egy kicsit is szorult némi jó ízlés. Az Electro Velvet előadása minden létező ponton megbukott: a ruhák olcsók, a koreográfia nevetséges, az énekhang pedig gyenge volt. Az énekesnő vérszegényebb volt, mint egy kiszáradt éti csiga, az énekes pedig tenyérbemászóbb minden gazdag ügyvédtanoncnál.

A pontbejelentések izgalmait jórészt az képezte, hogy Svédország és Oroszország sokáig fej-fej mellett haladtak. A sors kínos, ám tökéletes iróniája lett volna, hogy ha Ausztria után az az Oroszország nyeri a versenyt, akiket hevesen fújoltak tavaly Putyin miatt, ám nem történt baj, az Eurovízió "otthon" maradt.

A német nyelvterületeken nem ünnepeltek

Svájc glamúrballadája már az elődöntőben kiesett, a döntőben pedig Ausztria és Németország is megszívta. Minden döntős rémálma, hogy nulla ponttal hagyja ott a versenyt, s ennek a rémálomnak a megvalósulása mostantól két előadó életét fogja végigkísérni. Az osztrák színekben fellépő The Makemakes egy hatalmas nyúlás mind a műfajt, mind pedig a megjelenést tekintve, talán még kissé idejétmúlt is, a nulla pont tehát megérdemelt volt. Németország Ann Sophie-val bukott hatalmasat, aminek okán még most is gondolkodom... talán túl provokatív és szexuális volt, ahogyan bedöntötte premier plánba a hátsóját a szám elején?

Baki baki hátán

Nyilvánvalóan hatalmas energiát, teherbírást, precizitást és kreativitást igényel egy efféle élő közvetítés lebonyolítása, ám a 2010-es Eurovíziókhoz képest a megszokottól jóval több bakit kaptunk idén. Svédország számánál kétszer is láthattuk az operatőr felkarját, Grúziánál pedig annyira túltolták a füstgépet, hogy egy bizonyos kameraállásból egyáltalán nem látszódott az énekesnő. A pontbejelentéskor három(!) országgal is megszakadt a kapcsolat, a műsorvezetők pedig számos alkalommal nem tudtak lépést tartani a kameraváltásokkal. Az operatőrök a fellépők után mindig az őrjöngő rajongókat mutatták, amint lengetik a zászlókat és ünnepelnek, kivéve, amikor nem, ugyanis nem egyszer vágtak be nyakban lógó beléptetőkártyákat, biztonsági őröket vagy távol a páholyban majdhogynem végelgyengülést nem kapó idősebb nézőket, akiket rejtély, hogy miért kellett látnunk.

A két elődöntő és a döntő műsorszerkezetét viszont profin felépítették, a műsorvezetők semmivel sem voltak rosszabbak elődeiknél (a társaságban lévő német haverom pedig felvilágosított, hogy honnan lehet ennyire ismerős Arabella Kiesbauer) és végül tökéletesen megbékéltem az arénával is.

Magyarország a 20. lett

Itt abszolút nincs mit magyarázni, a nézők ezzel a helyezéssel tökéletesen és reálisan elhelyezték a döntős mezőnyben Boggie-t és a "Wars For Nothing"-ot. Tudjuk, hogy ez a produkció közel sem volt egy "Running", egyszerűen csak ennyit tudott és legyünk büszkék rá, hogy döntősök lettünk vele, immáron ötödik éve egy huzamban. Boggie egyébként nyolcadikként jutott tovább az elődöntőben.

Mit várok jövőre?

Jobb dalokat.

Legalábbis a fogadóirodák szerint. Az Eurovíziós Dalfesztivál győztesére egészen máig lehetett fogadni, az oddschecker.com összesített listája pedig a következőképpen alakult:

Ennek alapján Svédország, Oroszország és Olaszország a legesélyesebbek a győzelemre, ám a nyomukban halad Belgium, Ausztrália, Észtország, Szerbia, Norvégia, Lettország és Azerbajdzsán is. Magyarország győzelmét nem igazán várják a fogadóirodák, Boggie csak a 23. helyen végzett, s én sem hiszem, hogy jobb eredményt érnénk el egy 18. helyezésnél (nem vagyok pesszimista, csupán így érzem).

Oroszország győzelmébe nehéz lenne nem belelátni politikai indítékot, s a sors fintora is lenne egyben. A szavazatom mindenesetre Svédországra megy majd.

Eurovíziós Dalfesztivál 2015 Bécs - A döntő - Ma 21:00-kor a Duna műsorán!

Kutatómunkát végeztem és infografikába szedtem, hogy 1994-es debütálásunk óta melyek voltak azok az országok, ahonnan az Eurovíziós elődöntők és döntők során a legtöbb pontot kaptuk, így talán joggal számíthatunk ma este is a szavazataikra.

Pontadóink között erősen dominálnak a skandináv országok, közöttük is Finnország, akik az 1998-as Eurovíziót (amikor Charlie képviselt minket) kivéve mindig adtak nekünk pontot, Friderikára és Wolf Katira pedig egyenesen tizenkettőt (ugye ez a legtöbb, ami adható). Habár Magyarország nem blokkszavazó, mégis élvezi néhány balkáni szomszéd szimpátiáját: Románia mellett Szerbia sem hagyott minket pont nélkül soha. Természetesen a lengyelek is szerepelnek a toplistán, akik nagylelkűsége minden bizonnyal a közös történelmi kapcsolatnak köszönhető.

S persze vannak olyan országok, ahonnan alig kapunk pontokat. Például az örmény rajongókat valósággal rázhatja tőlünk a hideg, hiszen egészen 2014-ig egyetlen pontot sem kaptunk tőlük. Aztán jött Kállay-Saunders és kicsikart belőlük egyet. Montenegró is tavaly adott nekünk először pontokat, igaz, akkor máris tizenkettőt. Szomszédaink közül Szlovénia a legszigorúbb, de a szintén térségben lévő Csehországot sem sikerült igazán megnyernünk eddig. Na talán majd most.

Eurovíziós Dalfesztivál 2015 Bécs - A döntő - Ma 21:00-kor a Duna műsorán!

Tegnap lezajlott az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője is.

Minden Eurovíziós rendezőnek megvan az a rossz szokása, hogy az elődöntők és döntők alatt folyamatosan kapcsolják a green roomot (lihegő a versenyzőknek), ahol a műsorvezetővel abszolút irreleváns kérdéseket szegeznek az énekesekhez. Ez a szegmens csak akkor működne, ha mind a kérdések, mind pedig a válaszok érdemben hozzátennének a szórakozásunkhoz, ám kínosan nyilvánvaló, hogy csak fillerként szolgálnak a háromórás műsorban. Senkit nem érdekel, hogy az aktuális énekesnek milyen no name hazai designer tervezte a ruháját, az pedig végképp irreleváns, hogy Molly Sterling egyszer részt vett egy kickbox-edzésen. Habár akármennyire is jelentéktelen szerep, Conchita mérföldekkel jobb green room host, mint elődei, vannak jó pillanatai (például azon, amikor megpuszilta a norvég indulót és hozzátette, hogy talán ez volt az első alkalom, hogy megcsókolt egy csajt, még én is felnevettem).

Aztán meglepően tapasztalom, hogy némely előadásnál mennyire szerencsétlenül bánnak a kameraváltásokkal és -beállításokkal. Lettország fellépésének első percében gyakorlatilag milliókból hozták ki a skizofréniájukat (értem én, hogy ritmusra próbálták váltani a képeket, de akkor is). Aztán előfordulnak teljesen felesleges váltások is, amik abszolút kizökkentik a nézőt abból a látványdinamikából, amihez odaszoktatták őt az elmúlt percekben. S ha ezekhez a technikai/kreatív szerkesztői félresikerülésekhez még hozzáveszem azt a béna műéljenzést, amit a legrosszabbkor játsszák be az előadások alatt, akkor meg kell állapítsam, hogy a bécsi rendezés kissé alulmúlja az előző évieket. A műsorvezetők viszont jók.

Ami a fellépőket illeti. Sohasem értettem, hogy az olyan mézes-mázas előadások, mint amit Litvániától láthattunk tegnap, mégis kiket célozhatnak. A szerelemről ábrándozó copfos kislányokat? A nyálas Disney-rajzfilmek forgatókönyvíróit? Mert hát az, hogy két felnőtt ember úgy szökdécsel a színpadon, mint két szerelmes mesefigura, legalább annyira nem oké, mint a lengyel és lett induló alatt benyomott béna műéljenzés. A szerelemből egyébként sem szoktak mást csinálni puszta giccscirkusznál, s most majdnem feltettem a kérdést, hogy de eleve lehet mást csinálni belőle, amikor eszembe jutott Norvégia: Morland és Debrah Scarlett megmutatták, hogyan kell igazán átadni a témát.

Portugáliának meg kellene tanulnia önkritikát gyakorolni. Több mint ötven éve versenyeznek és minden évben kifejezik, mennyire frusztrálja őket, hogy még sohasem nyertek, s mindezek ellenére képesek voltak kiküldeni Leonor Andradét a verseny történelmének egyik legunalmasabb és legfelejthetőbb dalával. Ami még rosszabb, hogy mindezt egy nemzeti döntő eredményeként! Nos. ByeAlex óta tudjuk, hogy tipikus Eurovíziós dal nem létezik, viszont a dalválasztásnál igenis mérlegelni kellene, hogy eléggé érdekes és kiemelkedő-e a produkció ahhoz, hogy kiállítsuk a világ elé, s nem utolsó sorban döntősök vagy éppen nyertesek legyünk. Komolyan nehéz elhinni, hogy egy tízmilliós ország csak ennyire volt képes.

Csehország hat év szünet után tért vissza a versenyre. A kihagyás oka az volt, hogy három próbálkozásból egyszer sem sikerült kvalifikálniuk a döntőbe, így nem éreztek elég ambíciót a folytatáshoz. Nos, a visszatérés sem hozta meg a várva várt sikert, s ahogy a fogadóirodák is megjósolták, Csehország az elődöntőben maradt. Marta és Václav lelkesedését viszont mindenképpen díjazni kell.

Ahhoz képest, hogy Izrael képviselője, Nadav Guedj az ottani Rising Star győztese, eléggé kiábrándító volt élőben hallgatni. Oké, ez nem tehetségkutató és a legtöbben amúgy is csak a stúdióverzióra szavaznak, de ha jól emlékszem, Hadise (2009 Törökország) óta nem találkoztam olyan előadóval, aki komplett sorokat hagyott ki a refrénből, mert nem bírta az ütemet. Mindezek ellenére persze továbbjutott, így Izrael most egy emberként ünnepli Nadavot, aki megtörte az átkukat: négy év után újra döntőzhetnek.

Azerbajdzsán előadásából nekem csak az első másodpercek maradtak meg. Elnur előtte egy kutyába lement félmeztelen táncos állt négykézláb, mintha az énekes pórázon vezetné őt egy San Francisco-i szexfeszten, majd a további koreográfia is abszolút lehúzta a produkciót. De legalább San Marino-éval ellentétben ez egy korrekt popballada(?) volt.

Na de azért volt olyan is, aki félreérthetetlen profizmust hozott. Svédország idén sem tudta elrontani: Mans Zelmerlöw egy innovatív, látványos, alaposan kidolgozott, ötletes produkcióval és egy slágergyanús dallal érkezett, így abszolút érthető, miért ő kapta a legnagyobb ovációt az arénában. Szombaton én is rá szavazom majd, egyszerűen csak meg kell nyernie.

A továbbjutók:

• Litvánia
• Montenegró
• Norvégia
• Izrael
• Lettország
• Azerbajdzsán
• Svédország
• Ciprus (még mindig érthetetlen számomra)
• Szlovénia
• Lengyelország

Kiesett:

• Írország
• San Marino
• Málta
• Portugália
• Csehország
• Izland
• Svájc

Eurovíziós Dalfesztivál 2015 Bécs - A döntő - Szombaton 21:00-kor a Duna műsorán!