Prodfaktor
Holnap nagy napja lesz az amerikai háziasszonyoknak
Meg a Bravo TV-nek, ugyanis kiderül, hogy milyen büntetést kap a The Real Housewives of New Jersey című asszonyreality legnagyobb sztárja és annak férje, a többszörösen adócsaló Teresa és Joe Giudice.
A műsor éppen a hatodik évadánál tart, amit Teresa láthatóan nem akar saját jogi drámájában úsztatni. Ha egy másik szereplő felhozza a témát, akkor olyan vehemenciával kezdi el kerülni azt, mint az adók befizetését. Viszont a producerek már hetek óta késleltetik a reunion-epizódok forgatásait, csak hogy bele tudják szőni a történetbe az ítélet kihirdetése utáni állapotokat.
A RadarOnline.com-nak így nyilatkozott egy forrásuk: "Mindaddig késleltetik [a forgatásokat], amíg ki nem hirdetik az ítéletet. Szeptemberben vették volna fel a részeket, mert eredetileg akkor lett volna az ítélethirdetés. [A producerek] Azt mondanak, amit akarnak, de akkor is ez a legfontosabb most nekik."
Október 2-án Joe Giudice-t várhatóan 47 hónapra fogják bebörtönözni, míg Teresa sokkal enyhébb büntetést kap majd. A reunion forgatási időpontja október 5., tehát lesz néhány napjuk lenyugodni az összejövetelig, s nem széttörni a stúdiót (vagy egymást) már az első pillanatban.
Na végre! A franciáknál siker a Rising Star
A német és amerikai bukás, valamint az angol kasza hírei után igazán ideje volt már arról olvasni, hogy a TV2-n november 9-én induló Rising Star Izrael és Portugália után máshol is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ezúttal Franciaországban vitték sikerre, legalábbis ami a premierepizód nézettségét illeti: az M6 csatorna csütörtöki adása
3,8 millió nézőt hozott teljes lakosságban, mely 4,6 millióban tetőzött.
Az éppen tévézők között 16,9%-os, a célcsoportba tartozóknál pedig 29%-os share-t produkált. (A csatorna átlagshare-je teljes lakosságban 10,6%.)
Az M6-on egyébként 2007 óta nem nézték újonc műsor nyitórészét ennyien, az est második legnézettebb produkciója volt. A versenyzőkre összesen 3 millió szavazat érkezett a mobilapplikációkon keresztül.
Hajrá!
(Forrás: Deadline.com)
Visszatér a világ egyik legszégyenteljesebb médiaeseménye
Eredetileg idén októberre tervezték, majd az Ukrajnával való elfoglaltság miatt jövő tavaszra halasztották az Intervíziós Dalfesztivál megrendezését, mely a szovjetek Eurovíziója volt a kommunizmus idején. Az esemény akkor is és most is egyértelműen orosz diplomáciai érdekeket szolgál majd, azaz egy mézes-mázas propaganda-műsor lesz főként a belső-ázsiai államok pórázon tartására.
Négy évig tartott
Az Eurovíziós Dalfesztivál ihlette, évente megrendezésre kerülő Sopot Nemzetközi Dalfesztivált 1961-ben tartották meg először a lengyelországi Gdanks-ban, amit 1977 és 1980 között Intervíziós Dalfesztiválnak hívtak. A résztvevők természetesen a szovjet fennhatóság alatt álló országok indulói voltak, de olykor-olykor szerepeltek más országok is, mint például Kuba, Marokkó, Kanada, Belgium vagy Új-Zéland. Később ugyan visszakapta régi nevét a Sopot Nemzetközi Dalfesztivál, viszont már semmi köze sem volt az Intervízióhoz. A mai napig megtartják egyébként, de alig kap figyelmet Kelet-Európában, inkább Lengyelország és a nyugati államok szórakozása.
A romlásnak indult Nyugat ihlette a visszatérést
Putyin először 2009-ben beszélt az Intervízióról, amikor is elmondta, hogy tök jó lenne mindezt újra összehozni, így ha Kína és azon belső-ázsiai országok, melyek tagjai a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek, benne vannak, akkor indítsák is el. Idén májusban pedig kiderült, hogy az orosz elnök hamar rá is böfögi a képernyőre a show-t, az invitációt pedig kibővíti az ex-szovjet államokra is, érezzék csak az anyamedve szeretetét.
És hát itt vagyunk, megérkeztünk a jelenbe. Az Intervízió időpontját kitűzték jövő tavaszra, s nem fogjátok elhinni, melyik város ad neki otthont... Hát persze, hogy Szocsi! A lehúzhatatlan vécék és öt perc alatt felhúzott, beázott szállodák fellegvára, amit a téli olimpiával próbáltak impozánssá meszelni. 2008-ban már volt egy kis Intervíziós próbálkozás öt résztvevő országgal, ez azonban nagy lesz, már hét állam jelezte részvételét: Oroszország mellett Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán. Hot spots! (Magyarország még nem szerepel a listán, de lehozom breakingben, ha fog. Valamiért úgy sejtem, illiberális kormányunknak tetszene.)
A verseny elindításának bevallottan a "hanyatló Nyugat" adta meg a végső löketet, amikor is egy szakállas nő férfi nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivál 2014-es kiadását. Conchita Wurst győzelmét egyben a sátán diadalmának is tartották, ezért a mélyen keresztény és emberségben világelső Keletnek mozgósítania kellett erkölcskommandóját. Így születik meg az új generációs Intervízió, mely Putyin cirkuszaként ragyog majd az állami tévék képernyőjén. Deviancia-mentes szórakozás az egész családnak! (Már ha telik tévére.)
A vér nem válik vízzé, de jót szórakozunk, ha mégis
Ha az Egyesült Államokban élnék, már évadokkal ezelőtt jelentkeztem volna a Survivor-be (igaz, akkor John Cochran biztosan elhalássza előlem a fődíjat). A műsor a (kompetitív) reality műfajának könyv szerinti definíciója, egyszerűen nem találsz ma jobb valóságshow-t a tévében.
Ez pedig már a huszonkilencedik menet, egyben a második Blood vs. Water formátum, melynek értelmében családtagok és párok ütik arccal a sárba egymást az egymillió dolláros főnyereményért. A koncepció egy évaddal ezelőtt is működött, bár akkor elmaradtak azok az igazi árulások és családi hátba szúrások, amikért (mondjuk meg őszintén) eleve létrehozta a CBS a formátumot. Remélem, idén kapunk néhányat, egy nagyot legalább mindenképpen.
Gotham pilot: Akkor most milyen évet is írunk?
Batman-rajongó vagyok. Minden filmet láttam, a legtöbb képregényt leszedtem a netről, s még a soundtrackek is állandó szereplői a lejátszási listámnak. A Gotham premierepizódját azonban majdnem kiikszeltem húsz perc után.
Már a kezdetektől fogva nagy félelmem volt a sorozattal kapcsolatban, hogy vajon sikerül-e elhelyezni a nézőt a Batman-nélküli Gotham városában, amit az eredeti sztori szerint ugyanúgy meghatároz maga a főhős, mint az a főhőst, tehát egyik a másik nélkül nem létezik. Persze Gotham és a bűnözés létezett Batman előtt is, de nekünk csak együtt voltak relevánsak eddig.
Na most ezen próbál változtatni a FOX legújabb sorozata, a Gotham, melynek főszereplője James Gordon. A detektív megformálója az öregedni képtelen Benjamin McKenzie, aki egy emberként igyekszik majd bomlasztani belülről a korrupt rendőrséget és harcolni a bűnözés ellen. Gordon az első epizódban kerül a rendőrséghez és társa, Harvey próbálja elmagyarázni neki, miért másabb a rendőrök munkája itt, mint bárhol máshol a világon. Tehát nagyjából azt kéri az újonctól, hogy szokjon hozzá a szarhoz, amiből persze főhősünk nem kér. Ezért lesz hát érdekes az élete.
Ha Batmant nem is, a Batman-univerzumból átemeltek néhány főgonoszt, akik majd később a sorozat témáját fogják adni. Az első epizódban találkozunk Don Falcone-val, aki a legfőbb maffiavezér, a rendőrség és a városháza is a zsebéből működik, s valószínűleg tartalmas "love-hate" kapcsolata lesz Gordonnal, akinek az apja a barátja volt.
Aztán itt van a fiatal Pingvin (azaz Oswald Cobblepot), aki Fish Mooney maffiadíva alkalmazottja egy ideig. Rébusz (azaz Edward Nygma) is feltűnik egy pillanatra, ő viszont a rendőrségen dolgozik és folyton csak találós kérdésekkel kommunikál a nyomozók legnagyobb örömére.
Noha Batman abszolút törölve van az első évadból, az eljövetelét itt-ott éreztetik. Apránként fogan meg előttünk olyan jelenetekben, mint amikor Bruce a háztetőre kiállva próbálja leküzdeni félelmeit.
Azt mondanom sem kell, hogy a képregényektől nagyban eltér majd a sorozat. Például a szadista Fish Mooney karaktere kifejezetten tévére készült, illetve Gordon megmenti a haláltól Pingvint, aki így bujkálásra kényszerül. (Eredetileg ugye Pingvin egy torzszülött, akit a csatornába dobnak szülei csecsemőkorában.) Macskanő (azaz Selina Kyle) szemtanúja, amint megtámadják a Wayne-családot a sikátorban, s onnantól kezdve egyfajta Wayne-stalker lesz (holott eredetileg még sehol sem volt, amikor Bruce gyerek volt). Ezek a csavarok felfrissítik a történetet, amiben eleve az a legjobb, hogy sokrétűsége miatt százféleképpen el lehet játszani vele. Ez a játék pedig egyelőre korrekt. (Ja és úgy tűnik, hogy Gordon barátnőjének és nyomozókolleginájának kapcsolata a múltban egészen testközeli vaginabarátságban tetőzött. Hoppá.)
A megvalósítás viszont korántsem korrekt. Nem úsztuk meg hülye kamerabeállítások (amikor Gordon fut Mario Pepper után), elcsépelt jelenetek és klisék nélkül a negyvennyolc percet, kezdve a halott szüleit egekbe tekintve ríkató Bruce-tól Gordon nekem is meghalt az apám, tudom, milyen érzés-dumáján át a főcímben visszatükröződő rendőrségi fényekig és villámlásig.
Viszont a legfőbb gondom, amitől néhány ponton az agyamra ment az epizód, az a Schumacher-utóíz (emlékszünk még azokra a szégyenteljes feldolgozásokra, igaz?). A képi világ giccses, a korok és stílusok keveredése káoszt teremt és eléggé rontja a befogadóképességet, hogy képtelenség egyértelműen elhelyezni a történetet egy idősíkon, egy konkrét évtizedben, mert egyik pillanatban még írógéppel veszik fel a bűnözők adatait, a másikban pedig már csörög is egy mobiltelefon. S mindez már csak azért is irritáló, mert egy előzménysorozatról beszélünk.
A nap gyászhíre
Szomorú nap ez most McIntyre kisvárosában, sőt, egész Amerikában és a világon is. Ezt senki sem látta előre... a tizenegy ujjú unoka születése, a spagettidobálás, a sárban dagonyázás és a sok állgyantázás elfedte a Honey Boo Boo-család mélyebb lelki bugyrait és álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ekkora a baj.
A reality-műfaj legkedvesebb családjának két fője, Mama June és Sugar Bear szakítottak!
Az ok egyelőre ismeretlen, de remélhetőleg meg fogjuk tudni a pletykagép Wendy Williams-től hamarosan.
UPDATE: Az ok valószínűleg az lehetett, hogy Sugar Bear alkalmikat keresett a PlentyOfFish.com nevű társkereső oldalon.