Prodfaktor

2014\09\19\03:09 Tusán Szólj hozzá!

A nagy Rising Star-para - Az X-Faktort sem nézik mindenhol

Infografika - X-Faktor1.png

Ugye a Rising Star miatt mostanában már három tévécsatorna vezetőségének feje is leégett, így érthetően nagy a spekuláció a magyar sikert illetően. Az X-Faktor az ötödik évaddal tért vissza idén stabil nézettséggel, így kijelenthetjük, hogy egyelőre az RTL Klub szállítja az ország legnépszerűbb tehetségkutatóját. Viszont nem mindenhol illeti meg ez a cím, sőt.

Belgiumban csak két évadot adtak le 2005-ben és 2008-ban. A helyi verzión az sem segített, amikor 2009-ben Franciaországgal együtt folytatták: a koprodukciós X-Faktor megint csak két évadra volt jó.

Csehországban 2008-ban bukott a piacvezető Nova TV-n, viszont a szlovákok meggyőzték őket, hogy koprodukcióban majd képesek lesznek a csehek szájízére formálni a műsort. 2014-ben elindult a közös X-Faktor, mely Szlovákiában tarolt, Csehországban pedig újra megbukott. (A csehek egyébként alig vittek sikerre reality-t a VyVolení első, 2005-ös évada óta.)

Skandináviában is elképesztően gyengén teljesített a műsor. Finnországban a premier valamivel kevesebb, mint egymillió nézőt vonzott teljes lakosságban, a finálé pedig csak 500 ezret. Svédországban 2012-ben bukott hatalmasat, pedig az Idol éppen akkor szünetelt egy évig. Norvégiában sem teljesített jól, a második évadot nem követte újabb.

Spanyolországban, Németországban és Görögországban mérsékelt érdeklődés fogadta, előbbinél két, utóbbi kettőnél pedig három évadot adtak le.

Persze a világ nagy részén korrekt számokat hoz, az Egyesült Királyságban tizenegy, Dániában hét, Olaszországban pedig hat évadot toltak le eddig, illetve sok helyen készülnek a folytatásra. A fenti példák viszont megmutatják, hogy bár esélyt latolgatni lehet, temetni abszolút nem érdemes a Rising Star-t, hiszen a legsikeresebb produkcióknak is megvannak a maguk gyenge pontjai a térképen. Na meg hogy egy angol mondással éljek: Someone's trash is another person's treasure.

Rising Star - November 9-től a TV2-n!

2014\09\19\02:09 Tusán Szólj hozzá!

Itt a Celeb-névsor!

A hamarosan induló Celeb vagyok, ments ki innen! harmadik évadának sajtótájékoztatóján kiderült, kiket küld az RTL Klub a dél-afrikai forgatásokra. A lista:

  • Gáspár Bea, asszony - Noha uráról már a végtelenségig lefejtették a bőrt a hazai trash-műfaj nevében, viszont Gáspár nélkül még ma sem múlhat el RTL-es nagyprodukció.
  • Puskás Péter, énekes - A Megasztár 3 óta nem láttam, így fogalmam sincs, miért lehet érdekes karakter. Majd kiderül.
  • Cooky, rádiós műsorvezető - Minden bizonnyal ő lesz az osztály bohóca, s az akcentusa is megannyi műsorvezetői ökörködésnek adhat majd táptalajt. [lágy facepalm]
  • VV Aurelio, reality-szereplő - Ha valaki, hát ő majd biztosan szállítja a trash-t a tőle megszokott felfuvalkodott, öntelt, vízagyú módon. (Nyilván azt a karaktert kívánja forintosítani a csatorna, amit VV Cristofellel nem sikerült.)
  • Bódy Szilvi Silvy Sylvi, modell - Hát ő az, akit bárhol és bármikor be lehet vetni, hiszen semmi rizikót nem jelent és a mellei is nagyok. Ha csúnyán akarom mondani, egyfajta "töltelékceleb".
  • Krasznai Tünde, énekesnő - Tünde beválogatásának személy szerint örülök. Az X-Faktor után pornós múltja miatt nem igazán keresték, mint előadót, így most ad neki egy újabb löketet a csatorna, hátha.
  • Gáspár László, énekes - Emlékszünk még arra a Hal a tortán-epizódra, amikor úgy kiakadt a levesben talált Völgyi Zsuzsi-hajszáltól, mint egy republikánus, ha black-on-white melegpornót lát? Na igen, szóval ő lesz a kényes picsa.
  • Aleska Diamond, pornószínésznő - Furcsállom, hogy csak most sikerült felfedezni őt. De ha már felfedezték, hát lássuk... azt mondják, azon kevés pornósok közé tartozik, aki ki tud mondani két értelmes mondatot egymás után. (Az pedig külön epic lenne, ha lepattintaná a hősszerelmes Aurélt.)
  • Bárdos András, újságíró és műsorvezető - Ő lesz a hang, amire mindenki hallgat. Vagy nem.
  • Baukó Éva, reality-szereplő - Egy őszintén visszataszító személyiség, bár úgy hírlik, már letette az italt.
  • Szabó Zsófi, színésznő - Szabó átigazoltatásával egyenlített az RTL Klub Ördög Nóra elvesztése után, s most házon belül szeretnék felépíteni őt, hogy egyszer még talán műsort is vezethessen...
  • Bunyós Pityu, énekes - Tök jó barátok lesznek majd Auréllal meg Cooky-val, na meg a vidéki nézettség is bebiztosítva (no offense, én is vidékről jöttem).
  • Erdei Zsolt, ökölvívó - Ellesz ő, ellesz...
  • Fördős Zé, gasztroblogger - A konyhafőnök egyik zsűritagja, valószínűleg hosszútávon tervez vele a csatorna.
  • Novák Angéla, előadóművész - Hallottam már a nevét és arccal is tudom párosítani, de kb. ennyi.

Na és itt van még néhány név, ezeket most hallottam először:

  • Molnár Andrea, táncos
  • Dudás Miklós, kajakozó
  • Hevesi Kriszta, (celeb)szexuálpszichológus
  • Pars Krisztián, kalapácsvető(!)

Jó szórakozást!

2014\09\15\02:09 Tusán Szólj hozzá!

Megbukott a német Rising Star, leveszik a képernyőről

risingstarkaszalva.png

Idő előtt, azaz október 2-án végleg kiemelik az RTL műsorstruktúrájából a Rising Star-t. Bár a második adástól kezdve tapasztalható volt egyfajta lassú növekedés, a kártyavár szombat este fénysebességgel omlott össze: a hatodik adás a célcsoportban 5,9%-ot, teljes lakosságban pedig 4,1%-ot hozott,

ami számokban mindössze 1,11 millió, célcsoportban pedig 580 ezer néző.

A tehetségkutató augusztusi premierje teljes lakosságban még átlépte a kétmilliós határt, viszont a rákövetkező hetek alatt több, mint egymillió nézőt vesztett, így a piacvezető RTL-nek döntenie kellett.

A kasza pedig már csak azért is meglepő, mert egyedülálló Németországban (s legjobb tudásom szerint Európában is): sohasem kellett befejezni idő előtt egyetlen énekes-tehetségkutatót sem, mert az legalább annyi érdeklődőt vonzott, mint egy Anettkát szapuló YouTube-videó. A show az Egyesült Államokban is megbukott, így a TV2 jól teszi, ha gyorsan átfutja a tengerentúli és a német műsorok menetének, promóciójának, pr-jának és sajtóvisszajelzéseinek minden részletét, hátha találnak olyan hibákat, amikből okulni lehet.

De persze az is lehet, hogy a bukás oka sokkal egyszerűbb: az Egyesült Államok és Németország is túl van már megannyi Idol-szérián és a Voice, illetve az X-Faktor is debütált már a Got Talent-féle parasztvakításokról nem is beszélve. Izraelben az X-Faktor csak úgy, mint a Rising Star (ottani címén HaKokhav HaBa), csak tavaly debütált. A Kokhav Nolad, azaz az izraeli Idol viszont tíz év után köszönt le 2012-ben, így az általa hátrahagyott űrt sikerült betölteni a Rising Star-ral. Sikerült meglovagolni a közigényt egy újabb tévés sztárgyárra. Ilyen egyértelműen kihasználható lehetőség pedig sem az Egyesült Államokban, sem pedig Németországban nem volt.

A műsort már az elejétől kezdve össztűzben tartotta a sajtó. A Süddeutsche.de szerint a Rising Star képtelen volt alternatívát nyújtani az X-Faktor és a The Voice of Germany mellett, s nem jelentett igazán úttörő formátumot. A Quotenmeter.de "nagyképűnek, mégis elhagyatottnak" tartotta a show-t, s szintén ekézte a formátumot, miszerint annak innovatív értéke csupán egy üres ígéret volt. A nézői visszajelzések sem segítettek a produkción: az első adás közben sokaknak nem működött a telefonos applikáció (amivel ugye szavazni lehetett), illetve botrányt okozott az is, hogy az énekesek helyett a szerkesztők választották ki a dalokat.

Egyetlen adást láttam. A zsűri ugyanolyan volt, mint bármely más tehetségkutatóban, a versenyzők között pedig feltűntek szerethető arcok és kevésbé szerethetőek. A műsorvezetőt viszont rohadtul nem sikerült eltalálni. Rainer Maria Jilg egy rendkívül antipatikus kis ficsúr, akit egy elegáns vasvillalengetés közben zavarnék ki a stúdióból.

2014\09\08\08:09 Tusán Szólj hozzá!

Infografika: A 2000-es évek magyar reality-jei

infografika_a_2000-es_vek_reality-jei_1410200779.png_753x2100

2014\09\07\02:09 Tusán Szólj hozzá!

Legyen gonosz az új Nagy Testvér?

bbbeye.png

Több, mint 50 országban több, mint 200 szériát adtak le a világ legsikeresebb valóságshow-jából, melyet szinte mindenhol újítottak, érdekesebbé tettek. Íme hat alaprengető formátum és csavar, melyekből néhány a SuperTV2-n, immáron jövőre induló Big Brother 3-nak sem ártana.

1. A gonosz Nagy Testvér (Nagy-Britannia, 2004)

A brit verzió ötödik évadában mutatkozott be először a lakókat folyamatosan pengeélen táncoltató és idegeiket tépő Nagy Testvér. A formátumújításnak köszönhetően több százezerrel ugrott meg a nézettség az előző szériához képest és a második legnézettebb évaddá vált. Talán ez volt az első Big Brother, ami igazán megközelítette Orwell könyvének szigorú hangulatát. A szokatlanul kemény büntetések közé tartozott például, hogy ha a lakók elbuktak egy feladatot, a Nagy Testvér csökkentette a végső pénznyeremény összegét. A fődíj így 100 ezer fontról 63500-ra apadt a játék végére.

Továbbá a ház belső tereit is olyan színekkel és formavilággal alakították ki, hogy az idegborzolóan és irritálóan hasson a lakókra. Nos, a széria meghozta a műsor történelmének első "fight night"-ját, szóval mission accomplished.

2. Gazdagok és szegények (Hollandia, 2001)

A harmadik holland szériában gazdag és szegény részre osztották a házat, melyben a szegényeknek harcolniuk kellett a luxusért, a gazdagoknak pedig a luxusban maradásért. Mindkét házrész választott magának csapatkapitányt, akik vezénylésével csaphattak össze a kényelmes heverőkért, a forró zuhanyért és a reggeli kávéért.

(Viszont ez a formátum talán azért nem szerencsés, mert ha mindkét oldalra csapunk hat-hat lakót, akkor beszűkül az interakciók lehetősége és lényegében két hattagú társaság történetét láthatjuk egy műsoron belül.)

3. Az ikrek támadása (Egyesült Államok, 2004)

Az ötödik amerikai évad mutatott be először ikerlakókat. Adriának és Natalie-nek az volt a feladata, hogy a házból ki-be járkálva, egymást felváltva játsszák el ugyanazt a személyt, amit öt héten keresztül sikerült is kivitelezni. Bár érdekes játéknak bizonyult, a legtöbb országban nem állítják az ikerjátékosokat ilyesféle kihívások elé, a sokkfaktort pusztán ikerlétükben látják.

4. Titkos küldetések (Nagy-Britannia, 2005)

A Nagy Testvér a hatodik brit széria játékosait valósággal bombázta a titkos küldetésekkel. Íme néhány:

  • Makosi csak úgy élhette túl a kiszavazást, ha el tudta érni, hogy ő kapja a legtöbb jelölést lakótársaitól. Ennek érdekében feje tetejére állította a házat, két lábon járó forgóajtóként vezetgette a lakókat az újabbnál újabb bullshitekbe.
  • Science csak úgy juthatott wc-papírhoz, ha mindenkinek a seggére csapott
  • Derek csak úgy kaphatott szivart, ha minden lakótól kicsikart egy puszit
  • Egy "titkos kert" nevű részlegben három ember lakott és várta, hogy valódi játékos lehessen. Kinga, Eugene és Orlaith létezéséről csak Makosi tudott, akinek folyamatosan biztosítania kellett számukra ételt, tisztálkodási szereket és ruhákat. (Ezeket pedig természetesen a házból lopta, így fedősztorikat kellett kitalálnia, hogy le ne bukjon.) Néhány nap múlva ő dönthette el, ki legyen a kertlakókból igazi lakó és ki menjen haza.

5. A falu (Németország, 2005-2006)

A hatodik évad Das Dorf alcímmel futott az RTL II-n, melyben egy "stúdiófaluban" éltek a lakók. (Igen, trágyát is lapátoltak és tehenet is fejtek.) Eredetileg évekre tervezték a falusi Nagy Testvér-t, azonban a nézettség folyamatosan csökkent, így a 363. napon kihirdették a győztest. (Nagy számnak hangzik, de nem ez volt a leghosszabb BB-széria. Az ötödik évadot 365 napig húzták, így az a "minden idők leghosszabb élő televíziós közvetítése"-címmel be is került a Guinness-rekordok könyvébe.)

6. Erőfitogtatás (Nagy-Britannia, 2014)

Minden héten új lakók kezébe került az Erő.

  • Pauline-nak el kellett döntenie, ki legyen az a lakó, aki a műsor teljes időtartamára kiszavazásra jelölt legyen, illetve ki kapjon zöld utat egyenesen a fináléba
  • A lányoknak közös Erővel kellett eldönteni, kik legyenek jelöltek a fiúk közül
  • Toyának és Matthew-nak 30 másodperc alatt döntenie kellett egy jelöltről, majd további kettőről, illetve kettejük közül valakit megfoszthattak a lakók az Erőtől és jelöltté tehették

Az idei brit évadról itt írtam bővebben.

Szóval mit gondoltok, milyen koncepció működne itthon? Én azt mondom, egy erőfitogtató, gonosz Nagy Testvér idehaza sem ártana.

2014\09\05\11:09 Tusán Szólj hozzá!

Ne higgy a tévészellemnek!

bpara.jpg

Bizonyára mindenkiben felmerül a kérdés, miután megnézett egy paranormális jelenségekkel foglalkozó dokureality-t, hogy vajon most mi a fenét láttam? Igaz vagy sem? S hol van már Freddy Krueger?

Nos. Ezek a műsorok szinte minden képkockával elárulják magukat. A stáb mindig jókor forgat jó helyen, a szellemek is mindig készségesen állnak rendelkezésükre a tizenöt perces hírnév reményében, a reakciók pedig minden műsorban olyanok, mintha egyetlen dramaturg írná őket. De legyünk őszinték, még csak a szellemek megnyilvánulásain sem változtatnak sokat, bár ezt magyarázhatjuk egy számukra, egy domináns entitás által előírt protokollal is, nem de?

A túlvilágot legitimálni hivatott műsorokat mindig dokureality-ként adják el, holott gyakorlatilag scripted reality-k, a forgatókönyvírók pofátlanul bujkálnak a kamera mögött. A Fact or Faked: Paranormal Files című, már elkaszált SyFy-komikum is ilyen, melyben egy hatfős "paranormál-szakértő" csapat igyekszik bebizonyítani, hogy a YouTube bugyraiban fellelhető ufós és szellemes videók hamisak-e vagy sem.

Na most az ilyen műsorokban szereplő "paranormálisan professzionális" csapatok tulajdonképpen amatőr színészekből állnak. A Fact or Faked esetében látszik ez a legjobban, melyben - többek között - egy volt FBI-ügynököt is szerepeltetnek. Mondanom sem kell, hogy a pasas minden bizonnyal akkor volt a Szövetségi Nyomozóiroda alkalmazottja, amikor én a Nedves Kagyló sztriptízbár go-go táncosa Körösnagyharsányon.

A szereplők egymás közti interakciói egyszerűen csak kínosak, minden párbeszéd egy-egy vokális pózerkedés a kameráknak. Sokszor olyan érzésem van, mintha szimplán csak felolvasnának egy szöveget a forgatókönyvből, mindezt úgy, hogy spontaneitásuk hitelessége vetekszik egy B-kategóriás androidéval. Míg a Fact or Faked-ben minden érzelem rendkívül átlátszó és nevetségesen túljátszott, addig a Paranormal State-ben (egy másik szkriptelt szellemvadász bullshit) egyfajta erőltetett komorság és szigor a jellemző, mert hát a földön túli lelkekhez vagy méltón állunk vagy sehogy...

Fact or Faked komolyan vehetőségén az sem segít, hogy kivétel nélkül rossz minőségű videókat igyekeznek feldolgozni vagy újradolgozni. (S persze minden videó, ami paranormális jelenségekről készül, rossz minőségű.) Könyörgöm, az mit jelentsen, hogy egy 2007-ben készült felvételre ne lehessen úgy ráközelíteni, hogy ne vehessük ki tisztán azt a mexikói repülő boszorkányt? Sőt, egy 2010-es felvételen még a bibircsókot is kifürkészhetjük rajta. Attól pedig, amikor egy ausztrál sellős videót úgy próbáltak utánozni, hogy abszolút irreleváns próbák után jutottak csak el a vidámparkokban dolgozó  hivatásos sellőkig, eldurrant az agyam.

Szellemet tessék, darabja 1500 dollár!

2011-ben felkerült a YouTube-ra egy videó, melyen néhányan a szellemekkel való kapcsolatba lépést elősegíteni hivatott ouija-val akcióztak, sikeresen. Elvileg reagált nekik egy entitás, a gyakorlatban viszont egy damillal mozgatták a mutatót. Így akartak rávilágítani, milyen könnyen hamisítható egy efféle "szellemi" videóanyag.

Fact or Faked stábja viszont ezt nem tudta, s később kiderült, hogy nekik végül is tök mindegy, utánzat-e vagy sem. John Maas, a producer éppen felvételek után kutatott, amikor rátalált az egyébként egy műsor promócióját elősegítő videóra, s e-mailt írt a készítőnek. Arról nem érdeklődött, hogy a felvétel valódi-e vagy sem, viszont arra kérte, hogy játsszák el újra több átéléssel és használjanak többféle kamera-beállítást, hogy hihetőbbnek tűnjön az egész. Mindezt persze kerek 1500 dollárért. Bár az ajánlat csábító volt, a Rocky Mountain Paranormal Research Society nem adta el lelkét az ördögnek.

Természetesen jó demokrataként döntse el mindenki szabad akaratából, hogy hajlandó-e hinni ezeknek a műsoroknak vagy sem. Én mindenesetre tanultam belőlük néhány dolgot:

  • egy labda mindig van a helyszínen, ami magától elgurul
  • mindig a legkisebb gyerek a legaktívabb észlelője a szellemeknek
  • a családja meg már totál kivan ettől
  • mindig a gardróbban és/vagy az emeleten bujkálnak a démonok
  • a szellemek mindig lihegnek, susognak, huhognak vagy mély levegőt vesznek(!)
  • mindig úgy ütik-verik a falakat, mint a szomszéd a társasházakban
  • a szereplők mindig egyszerre kezdenek el klimaxolni és hőhullámokat érezni
  • a szellemek csak az operatőrök közérzetét nem befolyásolják
  • a helyszínen készített hanganalízisek során a szellemek sosem mondanak egy-két szónál többet (de a "kill" tuti köztük van)
  • ha szellemeket tapasztalunk, akkor egy "wow, that was creepy" a minimum

Tehát a tévészellemek is éppen annyit érnek, mint a tévéjósok. Ufók viszont léteznek, ezt sohase feledjük!

süti beállítások módosítása