Prodfaktor

2014\09\04\12:09 Tusán Szólj hozzá!

Elhagyják a Survivor egyetlen rossz csavarját

Jó hír jó hír hátán a Survivor-nél. Az ugye már köztudott, hogy a műsor ősszel egy újabb Blood vs. Water évaddal tér vissza, melyben családtagok mérkőznek meg egymással. A koncepció működik, s remélhetőleg majd megtörténnek azok a fajta árulások és hátba szúrások, melyekért hiába szurkoltunk az előzőben, viszont Jeff Probst egy újabb dolgot jelentett be a soron következő szériát illetően:

nem lesz Redemption Island.

Az Entertainemnt Weekly-nek elmondta, hogy eleinte szó sem volt a koncepció eltörléséről, viszont senki sem tudott építő javaslatot tenni a megújítására, így inkább elkaszálták. Probst ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy "nem azért hagytuk el, mert az emberek nem szerették, hanem mert újat akartunk találni". Speciel egyetlen rajongóval sem találkoztam még, aki szerette volna a Redemption-csavart (a SorozatJunkie-n is közös erővel szidja mindenki), s úgy néz ki, nagyon újat sem sikerült találniuk, hiszen a rég látott Exile Island-et hozzák vissza.

Az Exile-koncepció lényege, hogy mindegyik törzsből együttesen vagy szólóban száműznek embereket egy elhagyatott helyre, hogy ott egy-két napot mélázzanak magukban, a táboroktól meglehetősen vadabb körülmények között... viszont ennek már lassan hat éve, így biztosan felrázták egy kicsit. Várjuk.

Survivor: San Juan del Sur - Premier szeptember 24-én a CBS műsorán!

2014\09\03\02:09 Tusán Szólj hozzá!

Mennyit tud majd a Rising Star?

Ha a Big Brother 3 nem is, a Rising Star biztosan elindul majd ősszel a TV2-n. A formátum rendkívül új, még csak tavaly debütált Izraelben, ősztől pedig hét országban lesz látható, köztük Magyarországon is. A műsor varázsa - a jól castingolt énekes-egyéniségek mellett - a példátlan mértékű interaktivitás csábító lehetőségében rejlik, hiszen már a meghallgatásokon a nézők markában lesz az énekesek sorsa. Egy minden szempontból modern produkcióról beszélünk, szavazni is csak mobiltelefonos applikációval lehet majd. Izraelben hatalmas siker volt és Brazíliában is már a második évadot készítik elő.

A TV2 már két tehetségkutatóval is nekiment az RTL Klub zászlós hajójának, az X-Faktor-nak. 2010-ben a Megasztár 5-öt tették fel ellene, majd a csökkenő érdeklődés miatt péntekre menekítették. A Tolvai Reni győzelmével zárult széria a pénteki időpontban már kezdett jobb számokat hozni és a maga nemében sikeresnek is bizonyult: megismételte a második évad 1,7 milliós nézettségi átlagát teljes lakosságban. Azonban az őszt kétségkívül az X-Faktor nyerte vadonatúj műsorként, 2,3 milliós átlaggal. (Lásd az infografikát!)

Infografika - A magyar tehetségkutatók nézettsége2.png

Aztán jött a következő hadjárat, 2012-ben elindult a Voice - Magyarország hangja. Az Egyesült Államokban X-Faktor-t vert formátum itthon nem tudott hasonlóképpen teljesíteni, holott az RTL Klub tehetségkutatójának harmadik etapja a mai napig egy hatalmas szégyenfolt a csatorna műsortárában (a halálos ágyig irritáló Csobot Adélnak, a festett kockahasú Szabó Dávidnak, a csak a bulvárértékéért futtatott Zámbó Krisztiánnak és a felfoghatatlanul eladhatatlan Stone-nak köszönhetően). Habár a Voice minőségibb szórakozást nyújtott, az egymilliós lemaradást nem sikerült behoznia.

Legyen hát három a magyar igazság, talán a Rising Star lesz az, amin nem fog majd a konkurencia golyóálló mellénye. Egyébként abszolút esélyesként indul, hiszen míg az Egyesült Államokban leáldozóban vannak a tehetségkutatók (így a Rising Star is), addig nálunk még mindig a tévé előtt ül az a kétmilliós közönség, akiket továbbra is meg lehet nyerni velük. A Csillag születik második évada 2,5 millió, harmadik évada pedig kereken 2 millió nézőt hozott, míg az X-Faktor első három eresztése rendre a kétmilliós álomhatár felett teljesített. (Az X-Faktor nézettségére persze nem lehet panasz, noha egyfajta lassú csökkenés érezhető: Danics Dóráék már "csak" 1,8 milliós nézettséggel szerepeltek. Kérdés, hogy van-e mit meglovagolni ezen az enyhe veszteségen.)

A TV2 többet profitál

Már ha a műsoraiban bemutatott tehetségekről beszélünk.

A fenti infografikán is jól látszik, hogy a Megasztár első három évada korántsem ültetett annyi embert a képernyő elé, mint az RTL Klub produkciói (én persze kamaszként minden adást láttam), mégis számottevőbb a kulturális hatás, amit azokban az időkben elértek. Oláh Ibolya, Gáspár Laci, Tóth Vera, Dér Heni, Galambos Dorina, Caramel, Palcsó Tamás, Tóth Gabi, Torres Dani, Bartók Eszter, Rúzsa Magdi, Póka Angéla, Szabó Eszter, Bocskos Bíborka és Puskás Peti mind olyan médiafigyelmet kaptak, amiről a Csillag születik és a X-Faktor versenyzői (Vastag Csabát kivéve) - egyelőre úgy tűnik - csak álmodhatnak. A Megasztár első három etapjának társadalmi jelentősége nyilvánvaló volt, hiszen két finálét is a Papp László Budapest Sportarénában tartottak politikusok és elismert zenészek, énekesek társaságában, illetve nyugati lapok is beszámoltak a műsor megkerülhetetlenségéről.

Noha a nézettségi versenyben elbukott, a Voice sem távozott üres kézzel. A Dal 2014-es évadában újra felbukkant Pál Dénes, Gájer Bálint és a Szécsi-ikrek, illetve Mohamed Fatima és Veres Mónika is a TV2 show-jával frissítette fel imidzsét.

A Rising Star debütáló évada ősztől lesz látható a TV2 műsorán!

2014\09\03\01:09 Tusán Szólj hozzá!

The Quest: Új műfaj a televíziózásban

[S01E01] Az ABC fantasy reality-je egy középkori fantasztikumba helyezi a játékosokat, akik oly sok képregénybe temetett hétvége és fan fiction-írás után végre kiélhetik magukat gyerekkori álomvilágukban. A vártakkal ellentétben nem "nerd reality"-ről van szó, a mesében a nem szakavatottak is megtalálják helyüket.

bquest1.jpg

A műsor Everealm királyságában játszódik, ahol tizenkét játékos (vagyis paladin, ahogyan a királyságban hívják őket) mérkőzik meg egymással különböző feladatokon. Az első epizódban a hamarosan érkező ellenséges hadsereggel való ütközetre készültek fel, íjászat volt a feladat. Annak a csapatnak, mely a legkevesebbet lőtte célba, a Sors istennői elé kellett járulnia, hogy ott még egy feladatot elvégezzenek. Aki azt a legsikeresebben teljesítette, védettséget kapott és alulmaradt csapattársai közül kellett kiválasztania a többieknek a távozó személyét. Így történik ez minden egyes epizódban, míg végül meg nem találja a királyság azt az egyet, akit valódi hőssé avathat (vagy lovaggá üthet).

bquest2.jpg

Szerencsére sárkányt még nem láttam (gondolom, az a készítőknek is túl giccses lett volna), viszont már az első percekben elkezdte a paladinokat üldözni egy Hulk/minotaurusz, amint a várba igyekeztek segítőjük, Ábrándozó Crio vezetésével. A szörnyeteg (nem CGI) elkapta Crio társát (egy statisztát), s ez máris feszültséget keltett a játékosok között: menjenek-e segíteni neki vagy hagyják veszni. Hagyták veszni.

bquest3.jpg

A várban a Nagy Vezír fogadta őket, aki a királynő legfőbb tanácsosa, s mint már oly sok filmben megszokhattuk, egy kis pökhendi, mitugrász krapek, akiről ha lerántja a palástot egy kétméteres alfahím, kengyelfutó gyalogkakukként rohan ki az erdőbe a fehér cicanadrágjában. Beavatta a paladinokat a játékszabályokba meg hogy mi is ez a világ, majd elszállásolta őket a várban.

bquest4.jpg

Másnap jött a kiképzés a hadsereg vezetőjével, a hars és szigorú Sir Ansgarral, akinek megformálója egy ponton elvesztette a fonalat és a játékosokkal együtt mosolygott. A bakitól eltekintve viszont jól hozta a félelmet nem ismerő harcost.

Kik állnak a varázslat mögött?

A Gyűrűk ura és a The Amazing Race készítőitől kapjuk a műsort, amit az ausztriai Leobendorf közelében, a Kreuzenstein-kastélyban és környékén forgattak. A vár népét és a hadsereget statiszták alkotják, míg a játékosokkal interaktáló karaktereket hivatásos színészek játsszák. Az események forgatókönyv szerint történnek, viszont a játékosoknak minden helyzetben saját döntéseiket kell meghozniuk, így életük teljesen autentikus ebben a tudatosan felépített, konstruált világban.

bquest5.jpg

The Quest egy rendkívül új megközelítése a valóságshow-knak. Képzeljük el kedvenc sorozatainkat reality-ként! A fantasy-rajongók már nyertek, viszont mi lenne, ha az összeesküvés-elméletekkel operáló Utopia-ból csinálnának egy hasonló műsort, vagy éppen a The Walking Dead-ből. Képzeljük el, amint a való életben főiskolai hallgató, katona és háziasszony zombik elől fut és az apokalipszis kellős közepén kell feltalálniuk magukat! Ha a The Quest bukik, akkor jó esély van rá, hogy maga a formátum is bukni fog, ez pedig egy hatalmas érvágás lenne a minőségi televíziózáson. Kár lenne érte, rengeteg potenciált rejt. Egy teljesen új alternatívát nyújt a műfajon belül, amit csakúgy lehet tekerni-csavarni ezerféleképpen, ahogyan a Big Brother formátumát. Szóval szurkolok és maradok a képernyő előtt. A fantasy ugyan nem az én műfajom, de kíváncsi vagyok, mit hoznak ki ebből a fantasztikus alapötletből.

The Quest - Minden csütörtökön az ABC műsorán!

UPDATE: A premiert 2,8 millióan látták teljes lakosságban, majd megállás nélkül csökkent a nézettség. Nincs szívük kaszálni, viszont már egymás után adnak le két részt, csak hogy mihamarabb szabaduljanak tőle.Még négy epizód van hátra, a legutóbbi 1,4 milliós nézettséggel zárt, így biztosan kijelenthető, hogy a műsor megbukott, nem lesz újabb évad.

tumblr_n9udlqhycc1ql5yr7o1_500.gif

2014\09\02\01:09 Tusán Szólj hozzá!

Először nyert botrányhős - Ilyen volt a Big Brother 15 UK

bbigbrotheruk1.png

Erőfitogtatás - A formátum

Idén a Channel 5 egy eddig még sehol sem látott formátumot tesztelt rendkívül nagy sikerrel. Az Erő hétről-hétre mások markába került, s akié éppen volt, az befolyásolhatott bizonyos eseményeket és jelöléseket a házban, ezzel megannyi dráma alapkövét letéve.

  • Az első héten Pauline kiválasztotta Markot, hogy kapjon ötezer fontot, Helent automatikusan a fináléba juttatta, míg Jale-t minden egyes hétre kiszavazhatóvá tette.
  • A második héten Chris-nek öt lakót kellett megjelölnie.
  • A harmadik héten a lakók Toyának szavazták az Erőt, akinek az jócskán az agyára is ment. Meg kellett jelölnie lakókat, majd a jelöltek közül valaki kiválthatta magát vele.
  • A negyedik héten a lányok kapták meg az Erőt és fiúkat kellett megjelölniük.
  • A hatodik héten az új lakók, Pav, Zoe és Biannca kiszavazták Danielle-t, közülük pedig Bianncának kellett távozni.
  • A hetedik héten Ashleigh-nek szavazták meg a nézők az Erőt, akinek két bajtársat kellett választania maga mellé. Velük jelölt.
  • A nyolcadik héten a nézőké volt az Erő.

bbigbrotheruk2.png

Pauline fénykora és bukása

A 40 éves, gettó mélyéről szalajtott Pauline közönség-kedvencből vált elviselhetetlen diktátorrá. Eleinte mindenki azt hitte (én pedig féltem tőle), hogy igencsak jól fog mozogni az anyáskodó-szerepben egészen a fináléig, viszont a Jale iránti gyűlölete megkeserítette és egyre több emberrel kezdett elégedetlenkedni. Úgy viselkedett a fiatalok között, mint egy pálcát a tenyerén csattogtató kollégiumi felügyelő vagy folyosóőr, aki végigjárja az épületet este tíz után, ébren lévő diákokra vadászva. Pauline csak a holdudvarába tartozókkal kivételezett, akik közé tök jó lehetett tartozni, hiszen elegendő csirkemellet kaphattak ebédkor... nem úgy, mint Jale, akinek a tányérjáról a fakanalas boszorka még vissza is dobatta volna a kaját a fazékba.

Azonban nem sokáig tartott az elnyomás, ugyanis jött Chris azzal a nemes céllal, hogy lekaszabolja az antikrisztust. Ahogy megszavazták neki az Erőt a nézők, egyből kiszavazásra jelölte Pauline-t, ami tökös húzás volt, s persze hatalmasat is robbant: a holdudvart erősítő Stockholm-szindrómás vakegerek elküldték a pokol ötszázadik bugyrához elveszett lelkiismerete után kutatni. A projekt viszont sikeres volt, Pauline másodikként hagyta el a házat, óriási nézői gyűlölet közepette.

Pauline az önrendelkezéssel és saját igazságának másokra erőltetésével ásta meg a sírját. Többekkel - főleg Jale-val - is el akarta hitetni, hogy teljes mértékben bennük van a hiba, s hogy higgyék is ezt el neki, hiszen ő már csak ismeri az életet, túl van szaron-mocskon. Horribilis lehetett vele együtt élni, viszont a műsornak jót tett: amellett, hogy tekintélyelvű rezsime folyamatosan biztosított anyagot a vágószobában, megkaptuk a ház első nagy, a szériát érdekesebbé tevő karakterét is.

bbigbrotheruk3.png

A "menő kölykök" és a számkivetettek

Pauline távozásával ugyan vezető nélkül, de egyben maradt a holdudvar. Helen, Steven, Kimberley, Ash, Winston és Mark voltak az acéltagok, de főként Helen választotta maguk köré a kiváltságosokat.

Jale Pauline kiesése után is áldozat maradt, akin Helen és Ash folyamatosan lecsapatta a napi feszültséget, ő meg persze megszeppent kiskutyaként nem mert visszaugatni. Rohadtul zavart az önvédelmi kísérletek súlyos hiánya a részéről, hiszen nem egy olyan formának tűnt, aki az ilyesmit szó nélkül hagyja, viszont az angolok biztosan erélyként kezelték a dolgot, hiszen nyilvánvalóan emiatt kezdték el szeretni, jobban mondva részvétet érezni iránta. Együttérzésükről pedig három héten át biztosították, hiszen háromszor is jelölt volt a korábban említett "gyilkos jelölés" miatt, mielőtt kiesett volna a negyedik alkalommal.

Kiesett, hiszen csatlakozott a "menő kölykökhöz", miután mindenkivel el akarta hitetni, hogy ő bizony megkedvelte Helent (akit meg ezzel egy időben fél-Anglia utált), s így megszűnt áldozatnak lenni, kegyvesztett lett, kiszerettek belőle a nézők.

Danielle, a hívő keresztény fehérnemű-modell (vagyis a két lábon járó bullshit-generátor) szintén számkivetettként tengődött barátnőjével, Ashleigh-vel. Ők konkrétan remeteéletet éltek, teljesen elszigetelődve a többiektől, a pesszimizmust pedig ping pong-labdaként passzolgatták oda-vissza egymás között. Utálták a "menő kölyköket", az érzés pedig kölcsönös volt, Helen és Danielle ellenszenve töltötte ki legfőképpen az epizódokat.

Danielle egyébként különös és mindenképpen egyedülálló lakó volt, már ha azt nézzük, hogy állandóan kiakadt, ha szexről volt szó. A 2012-es Big Brother tele volt elviselhetetlenül prűd és szexuálisan analfabéta fiatalokkal, így felüdülést jelentett az idei évad, amiben kendőzetlenül folytak a diskurzusok orális és anális szexről (sőt, aranyesőről is), s mindössze egyetlen hipokrata akadt ki mindezen: Danielle, aki glamúr-modellként azt nyilatkozta egyszer, hogy még nem csinált szexvideót, de már tervezi.

A "menő kölykök" oligarchiájának esküdt ellenségeként operált még Christopher és Matthew. Helen például az egyik Matthew-val folytatott vitában maradt alul nálam, amikor is a srác csontsoványságába kötött bele 27 éves nőként és anyaként. Christopher védelmére viszont még álmomban sem kelnék, hiszen nem tudom eldönteni, melyik volt idegesítőbb: a konstans módon idegrendszert terrorban tartó mimikája vagy a tény, hogy velem egyidős srácként annyit bőgött, mint én eddigi életem során összesen.

bbigbrotheruk4.png

Biannca, a szadosztripper

Nem múlhatott el legalább egy, valóban polgárpukkasztóan egyszerű és vulgáris játékos nélkül ez az évad sem, így félúton Zoéval és Pavval együtt beköltözött a harmincegy éves sztriptíztáncosnő, Biannca, aki már az első estén biztosította Winstont, hogyha szüksége van egy szolid lovagolásra, akkor ő a legjobb kanca a környéken. A nagy nőfaló, anyucitól csajozási tanácsokat kérő foskemény csődörtől persze mindenki azt várta, hogy majd kap az alkalmon, mint egy magyar politikus, ha zsebre lehet tenni az EU-s támogatásból. Winston azonban ellenállt, nem kért az arcában egyébként többször is fürösztött mellekből.

Biannca egy hetet töltött a házban. Az a helyzet, hogy szerethető "picsa" volt, akárcsak a VV4 idején Szandika, így nem biztos, hogy funkcióját teljes mértékben kimerítette. Az viszont tuti, hogy ő volt az első, aki Janet Jacksonként hagyta el a házat élő adásban.

bbigbrotheruk5.jpg

Steven és Kimberly - Ígérem, nem írok róluk sokat

Hiszen kit nem fárasztanak?

Steven egy tenyérbemászó, modoros srác volt, akibe beleszeretett az elképesztően vonzó Kimberly. Amit furcsálltam, az a lakók reakciója volt, hiszen szerintük Kimberly volt az, aki nem érdemelte meg Stevent és nem fordítva.

Na most én abszolút tudtam azonosulni Kimmel, hiszen körül-belül én is annyi érzelmet vagyok képes kimutatni, amennyit ő. Az érzelmi túltengés hiányát nem értették a lakók, s persze engem sem ért a világ, szóval úgy tűnik, a jégkirálynők és -királyok már csak erre a megértetlen sorsra jutottak.

Az angol Big Brother-ben nem evidencia, mint nálunk, hogy a valóságshow-k játékosai úgy cserélnek egymással testnedvet, mintha szerződés kötelezné rá őket, így eléggé ritka a komolyabb testi kontaktus. Steven és Kimberly viszont egy-két csók után már az ágyban végezték a dolgukat, ahol egyik este még kézzel, másik este pedig már fékkel ment a kielégülés.

A negyvennegyedik napon viszont Kimberly rosszul lett és el kellett hagynia a házat. Mint kiderült(?), méhen kívüli terhessége volt és elvetélt. (Az angolok viszont nem hiszik.)

bbigbrotheruk6.png

Mindenki utálta, mindenki fújolta, mindenki őt tette felelőssé a konfliktusokért és épeszű ember nem fogadott volna a győzelmére,

mégis Helen nyerte a Big Brother 2014 UK-t.

bbigbrotheruk7.png

Viszont ne tessék félreérteni, nem hősies győzelemről van itt szó, sőt. Nagyon úgy tűnik, hogy az immáron 100 ezer fonttal gazdagabb édesanyát abszolút nem akarják elfogadni a rajongók, mint a Big Brother tizenötödik győztesét. Amellett, hogy az első héten automatikusan a fináléba került, a fél házzal való hadban állásával és veszekedésével sem tett magának egyetlen szívességet sem. Súlyos vádak, többek között egy házas focistával való múltbéli viszonya idegenítette el őt a rajongóktól, de persze a fináléban történtek után már a fene se tudja.

A magyar reality-nézőkkel ellentétben a britek nagyon hajlamosak "angyal-ördög" kontextusban gondolkodni, tehát előszeretettel antagonizálnak: míg egyesek fejére kényelmesen felhelyezik a glóriát, addig másokat a pokol tüzében sütögetnek. Idén Helennel sem tették ezt másképp, akit egyhamar kikiáltottak a legelviselhetetlenebb és legrosszindulatúbb lakónak, a fináléban másodikként végzett Ashleigh-re pedig teljes ellentéteként tekintettek. Ő volt a hős, aki hétről-hétre fellépett a gonosz ellen, s a nézők által emelt piedesztálról fingott lakótársaira. Már úgy tűnt, hogy a fináléban meg is kapja a neki járó koronát, ahogy ez a mesékben dívik és a fogadóirodák eredményeiből előreláthatónak tűnt, viszont a "gonosz" győzedelmeskedett. Igaz, csak 1,2%-kal.

Azon kevesek táborát erősítem (bár akkor valószínűleg nem vagyunk kevesen), akik a játékosok személyében inkább a szórakoztatni tudást díjazzák, mintsem az "erkölcsi felülkerekedést" másokon vagy az emberi jóság tiszta és feltétlen képviseletét (ami nyilván lehetetlen, de persze évről-évre megpróbálják). Helen műsort csinált. Hullámzott és vitatkozott, nevetett és ordibált, s lehet, sokan nem hiszik el és elutasítják, de mindvégig vállalható volt. Persze nekem, mint magyar rajongónak, eléggé rendhagyó viszonyítási alapom van: egy ValóVilág 6 után nem éppen Helen magatartása lesz az, amitől visszaköpöm a chilis babot.

Mindenesetre Helen az eddigi legmegosztóbb Big Brother-nyertes. Sohasem hagyta még el utolsóként a házat egy hozzá hasonló két lábon járó nagyfeszültségű fázisvezető, aki hetvenkét nap alatt kisült, átsült és lesült.

Egyébként a finálé eredményét viszonylag rosszul lőttem be, csupán Ash és Pav helyezését találtam el. (Utóbbié eléggé nyilvánvaló volt.) Chris ötödik helye igencsak meglepett. Ekkor már sejteni lehetett, hogy valami történni fog és olyasvalaki kerül egy meglehetősen hihetetlen szituációba, ami a legtöbb néző alatt felrobbantja a kanapét. Azt hittem, hogy ez vagy Helen/Ash második helyezését, vagy pedig Christopher győzelmét jelenti majd, de mint kiderült, az univerzum egy sokkal hihetetlenebb csavart eszközölt.

bbigbrotheruk8.png

Már javában zajlik a Celebrity Big Brother, viszont azt nem szoktam nézni, így számomra 2014-ben mindennemű Big Brother "experience" véget ért. A tizenhatodik évadra már közzétették a casting-felhívást, így 2015-ben visszatérek a legfrissebb brit BB híreivel. Addig is várjuk az itthonit.

 

2014\09\02\12:09 Tusán Szólj hozzá!

Feleségből cellatárs? Kezdett a RHONJ hatodik évada

bnewjersey.png

[S06E01-E02] Új feleségek és új dráma. Kezdett a The Real Housewives of New Jersey hatodik évada.

A franchise atlantai kiadásának hatalmas rajongója vagyok, így arra gondoltam, hogy mi lenne, ha lezsibbasztanám magam egy újabb háziasszonyos drámával. Hét műsorból áll a franchise, s mivel a washingtoni változatot egy, a miamit pedig három évad után kaszálták el, Wendy Williams véleményére alapoztam a döntésemet. Ha a világ egyetlen olyan tévés produkciójának műsorvezetője, ami el tudja nekem adni a celebeket és a bulvárhíreket, Atlanta mellett a New Jersey-kiadásról beszél a legtöbbet, akkor arra bizony hallgatnom kell és berendelni azokat az olasz feleségeket. Hónapok óta daráltam, most pedig elérkeztem a legújabb, hatodik évadhoz, ami nemrég kezdett a Bravo-n.

Ők az új feleségek

A franchise egyértelmű sztárja, Teresa Giudice persze a szereplőgárda része maradt csakúgy, mint sógornője, Melissa Gorga.

Caroline Manzo egészen a kezdetektől erősítette New Jersey csapatát, viszont a Bravo spin-offban szeretné folytatni vele a munkát, így hamarosan láthatjuk saját reality-jét Manzo'd with Children címmel. Húga, a második évadban búcsúzó Dina Manzo viszont itt van újra, akivel már évek óta nem beszél. Ő Teresa barátnőjeként és a spirituális világ földi nagyköveteként terjeszti majd a zent, amikor két háziasszony éppen fakanalat tör egymás parókáján.

Jacqueline Laurita nem generált már sok drámát az ötödik évadban, inkább a kisfia autizmus elleni harcából állt története. Egyes pletykák szerint viszont sógornője, Dina Manzo (igen, ez egy ilyen belterjes cucc) nem akarta őt viszontlátni a műsorban. Akárhogy is van, őt váltja a mellrákból kigyógyult Amber Marchese, aki folyamatosan kontroll alatt akarja tartani magát és a környezetét is. Tisztaságmániás, tele van rigolyákkal és tekintélyt parancsoló. Karácsonykor arra tanította a gyerekeit, hogyan hagyják el a házat, ha egy gyertya lángja elszabadul és anyu, apu "a hálóban fekszik, mint két pirítós". Priceless.

Minden idők egyik legunalmasabb reality-szereplőjét, Kathy Wakile-t is leváltották, így remélhetőleg nem kell már beletekernem a műsorba többé. Ikrek érkeztek a helyére, az elvált Nicole Napolitano és a férjezett Teresa Aprea. Mindketten tűzről pattantak és a társaság lelkei, viszont agyi kapacitásuk vetekszik egy tál bolognai spagettiével. Ők azok a típusok, akik talán még neki is mennek a ribancnak, ha az egyszer is forgatni meri a szemeit rajtuk. Mindenesetre kíváncsian várom, miként ássák alá még jobban az amúgy is "Amerika hónaljának" gúnyolt New Jersey hírnevét.

A bűnöző, akit sajnálni kell

Érdekes, hogyan akar a Bravo hőst csinálni Joe és Teresa Giudice-ból. Mindaddig, míg be nem börtönözik őket, elvileg el kéne morzsolnunk egy-két könnycseppet, hiszen milyen megindító az, amint egy szerelmes pár, egy apa és egy anya a karácsonyfánál beszélgetnek a lehetséges sötét jövőről, miközben a gyerekek körülöttük rohangálnak... Valóban?

A legvisszataszítóbb jelenet az volt, amikor Joe kiállt az ötven fős családja elé és beszédet mondott, hogy ő bizony küzd és harcol a gonosz erők ellen, belekapaszkodva a beszédét követő vastapsba. Remélem, hogy ha a szereplőkben nem is, a nézőkben azért felmerül a gondolat, hogy a rendőrség nem csesztetné ezt a fáradhatatlan olasz Herkulest, ha semmit sem követett volna el. Vajon  a soron következő epizódokban ki fogja-e végre mondani valaki, hogy Joe Giudice nem érdemes semmiféle méltatásra? Hiszen aki családfenntartóként bűnözik, az vagy nem szereti igazán a családját vagy legalábbis nem annyira intelligens, hogy felfogja, egy bizonyos ponton minden bűnöző lebukik. Amikor pedig édesapa vagy, akkor az nemcsak rád nézve kellemetlen.

A házaspár egyébként a vállalkozásuk csődjénél ügyködött valamit feketén, idén márciusban adócsalásért el is ítélték őket, így annak következményeit talán az évad felénél fogjuk látni (mivel a forgatási idő hat hónap és decemberben kezdték). Online értesülések szerint Joe-t biztosan elítélik majd minimum három évre, Teresa pedig másfél-két év közti börtönbüntetésre számíthat.

A gyerekek a szülők tükrei

Míg a négy Giudice-csaj között mindenféle lánytípus megtalálható és fele annyira sem mennek az ember idegeire, mint a franchise legtöbb gyerekszereplője, addig a többi feleség kölyke egyszerűen elviselhetetlen. A hétéves Adrianán például tökéletesen látszik anyja, Melissa nagyravágyása, hiszen a kis elkényeztetett fruska az "Utálom ezt az undorító, kicsi házat"-egysorossal alázta le az albérletet, amiben Gorgáék meghúzzák magukat az új villa felhúzása alatt (s persze mondanom sem kell, hogy abban az albérletben sem ötvenéves parketta van, amiért én fizetek itthon tízezreket).

A másik kis pöcs Teresa nagyobbik fia, Giovanni, aki egy rémesen együgyű vízfej. Nem akar főiskolára menni, s ezt a hasonlóan józan eszű szülei is jó ötletnek tartják. Inkább besegítene a családi vállalkozásban (két éttermük van), viszont az anyjáék máris a segge alá szeretnének rakni egy új éttermet, mely természetesen a 18 éves srác nevét viselné.

Szóval mit várunk a hatodik évadban?

  • A szuperelőzetes alapján lesz egy házasságtörős cucc.
  • lesz egy ribanctépés,
  • lesz egy bírói ítélet, amikor is összeroppan a Giudice-família
  • és Melissa beszarik, hogy mi lesz, ha férje már nem lesz gazdag anymore (tudni illik, belecsap a szemétgazdálkodásba)

The Real Housewives of New Jersey S06- Minden vasárnap a Bravo műsorán!

tumblr_n9sg7dUTUl1ql5yr7o2_500.gif

2014\09\02\11:09 Tusán Szólj hozzá!

Ezek a reality-k várnak Magyarországra

blesangesdela.png

Les Anges de la téléréalité (A reality-k angyalai, 2011-napjainkig)

Ilyet még csak a franciák csináltak: a legnépszerűbb valóságshow-kból összeválogatnak egy tucatnyi volt résztvevőt és elutaztatják őket egy külföldi helyszínre (Miami, New York, Sydney stb.), hogy ott folytassák karrierük építését. Vannak, akik teljesen korrekt és reális elképzelésekkel élnek (séffé válás, filmes háttérmunka, esküvőszervezés), míg mások tipikusan szeretnék elkerülni, hogy a műsoraik végeztével hanyatló médiaérdeklődés teljesen lesöpörje őket a föld felszínéről (színészek, modellek és sztárok testőrei akarnak lenni). Persze egy házban élnek, s a műsor csakúgy szól álmaik megvalósításáról, mint interperszonális kapcsolataikról. Hasonlít az MTV The Real World-jéhez.

A műsor korrekt számokat hoz. A 2,2%-os átlagshare-t az NRJ 12 csatornának az ötödik évaddal sikerült megtriplázni és egészen 7,3%-ig húzni. A szériák során a lakóknál olyan, a valóságshow műfajának darálógépjén újrahasznosított ZS-kategóriás világsztárok vendégeskedtek már, mint Pamela Anderson, Kim Kardashian, Shannen Doherty és Perez Hilton, így biztosan rengeteget költenek a produkcióra.

Működne-e Magyarországon?

Egyelőre nem. Egyrészt elképzelhetetlen, hogy a TV2 és az RTL Klub ugyanazon kamera elé engedje arcait, másrészt pedig nincs is akkora választék reality-fronton.

De most mégis játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha.

A francia költségvetés a magyarnak nyilván nem téma, így hacsak nem állapodnánk meg a gyártást illetően egy külső gyártóval/stábbal (ahogyan az RTL Klub tette ezt a Celeb vagyok, ments ki innen, A rettegés foka és a Survivor - A sziget esetében), akkor a tengerentúli helyszíneket kihúzhatnánk. Viszont nem Los Angeles és Miami az egyetlen opció, Európában is teljesen korrekt városokat találhatnánk a forgatásoknak, mint például Lisszabont, Isztambult vagy Santorinit (ezen városok életköltségei ugyanis nincsenek messze a budapestiétől).

Itt viszont nyilván kiesne a formátum "karrierépítési" aspektusa, hiszen vajmi kevés esély lenne rá, hogy a török piacon fedezzék fel az éppen nyugtatókért feketén alkudozó VV Évát (négy tevéért viszont biztosan megvennék).

Ami a szereplőket illeti, a casting-csapatnak vért izzadva kellene dolgoznia, hogy ne kelljen szemetes zsákból előhúzni a műsor hőseit. Per pillanat rajtam sem segítene most egy óriás sült krumpli, egy citromos tea és egy chicken whopper sem, hogy összeállítsak fél óra alatt egy tizenkét fős mezőnyt, szigorúan szem előtt tartva a minőséget. Mindenesetre biztosan elgondolkodnék néhány első évados Éden Hotel-es arcon, a ValóVilág-ból pedig inkább a hatodik évadot kilőve keresnék lakókat. A Megasztár és az X-Faktor valamennyi énekesére is lehetne osztani szerepeket (viszont baromi jó kérdés, hogy kikre), s a jövőre induló Big Brother 3 is szolgálhatna néhány érdekes karakterrel.

bdilemme.png

Dilemme (Dilemma, 2010)

Gyakorlatilag egy Big Brother-klón (az Endemol ezért is perelt csakúgy, mint itthon a ValóVilág-ért). A műsor szlogenje tökéletesen magában foglalja a formátumot: Meddig vagy képes elmenni a pénzért? Vagyis a lakókat hétről-hétre egy nagy dilemma elé állítják, mellyel pénzt nyerhetnek. Például Kevin ötezer euróért beleegyezett, hogy tangában költözzön be a kockába (náluk kocka, nálunk villa, máshol egyszerűen csak ház), Lucie Angelo pedig ezer euróért fürdött együtt egy tucatnyi pisztránggal. Persze az ilyesféle dilemmákkal csak a kezdeti időszakokban mardosták a nézők jó ízlését, hogy a produkció elég médiafigyelmet kapjon. Ahogyan teltek a hetek, a lakóknak keményebb döntésekkel, vagyis dilemmákkal kellett szembenézniük.

A szakmának nem tetszett a műsor, konkrétan akkora haragot váltott ki, mint itthon a Való Világ 6 (s még csak nem is farokhelikopterezett senki). Az első hét után hatalmasat zuhant a nézettség, ami csak a műsor vége felé kezdett újra korrekt számokat mutatni. A W9 kábeladó mindenesetre beígérte a második évadot, amit azóta sem kezdtek el.

Működne-e Magyarországon?

Igen, viszont nem sok értelme lenne elindítani, hiszen efféle csavarokkal nálunk már két klasszikus, beköltözős valóságshow (Big Brother és ValóVilág) is erősíthet.

brealhousewives.png

The Real Housewives (Az igazi feleségek, 2006-napjainkig)

A reality-t a Desperate Housewives (Született feleségek) című dráma ihlette, mely különböző városok (szám szerint hét) asszonygárdáiból csiholja össze a franchise műsorait. Néhány asszony (jobban mondva háziasszony, hiszen nem mindenki férjezett) életét mutatja be családdal, munkával és persze egymással való konfliktusaikkal a középpontban.

Nézik,  a legsikeresebb változat a The Real Housewives of Atlanta, melynek harmadik évadnyitányát 3,6 millióan látták teljes lakosságban. Az amerikai sikeren felbuzdulva több külföldi adaptáció született az évek során, például Athénban, Izraelben, Párizsban, Vancouverben és Melbourne-ben.

Működne-e Magyarországon?

Igen. A műsor szereplői gazdagok és látszólag fényűző életet is élnek, továbbá rendkívül társasági emberek. A magyar verzióban is ki lehetne szűrni ezt a kis réteget úgy, hogy ne csak Sarka Katák kerüljenek a képernyőre. Sőt, talán meg is férne néhány nem kifejezetten gazdag, de felső-középosztálybeli család is a szereplők között. Egy gondos, a scriptelésért felelős és az amerikai franchise-t nagyon jól ismerő csapattal képernyőre lehetne dobni a The Real Housewives of Budapest-et.

süti beállítások módosítása