Vagy a Hunger Games, kinek hogy tetszik. Emma Willis, az angol Big Brother műsorvezetője a tegnapi beköltözőshow-n nem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire más lesz mostantól a műsor. A készítők kidobták a bibliát és egy teljesen új formátumot hoztak létre, amihez nemcsak egy új, egyszerűbb és tisztább stúdiót húztak fel, hanem teljesen új szabályokat is alkottak. Az új Big Brother egy nagyon feszült és a szokásosnál sokkal kompetitívebb játék lesz, ami tökéletesen érződött az évadnyitányon az állandóan felbukkanó álarcos alakoktól kezdve a retorikán át a nyomasztó aláfestő zenéig. Idén két házban élnek a játékosok: az egyikben a valódi lakók (housemates), a másikban pedig A Többiek (The Others), akiknek az a feladata, hogy kitúrják a valódi lakókat, s így átvegyék a helyüket. Ehhez a szerephez nyilvánvalóan szociopatákat keresett a stáb, akikkel megteremhetnek egy megfélemlítő, törtető és borderline bully csapatot. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez sikerült nekik, A Többiek ugyanis igyekeznek belénk súlykolni, hogy ők egytől-egyig idegesítőek, a vitatkozás a lételemük, pitbullként rontanak a másiknak, dühkitöréseik megállíthatatlanok, s ha valakit megsértenek, akkor azt szándékosan teszik. Horribilis embereknek tűnnek, bár a kisfilmekben mindenki előadja, hogy mennyire nagyfiú és nagylány, aztán amikor beköltöznek, egy-két nap alatt megtöltik a gatyát és visszavesznek az arcukból. Sokszor annyira megszelídülnek, hogy a kiszavazásukon a műsorvezető számon is kéri rajtuk, hogy mégis hova tűnt az a tüzes díva, akit a kisfilmedben láthattunk.

A műsor extra csavarja, hogy A Többiek valamennyi tagja már ismer néhány lakót: az egyiknek valaki az exe, a másiknak valaki az ősellensége, a harmadik pedig elárulta valaki barátságát. Ezt a "sötét múlt"- csavart minden egyes reality-ben bevetik legalább kétszer és már a falra mászom tőle (konkrétan ezért voltam képtelen tavaly végignézni a The Real World: Explosion-t is, ami azért szar, mert a The Real World az egyik kedvenc reality-m).

A lakók között most is van kemény alfahím, cicanadrágos szépfiú, tetkós laza csávó, újgazdag strici, élettel teli ikerpár, vagány csaj, mindenbe beleszaró hipszter, tenyeres-talpas hárpia, bögyös bombázó és beképzelt ficsúr, de egyelőre a legérdekesebb lakó egyértelműen a 34 éves Andy West, aki egy volt BBC-s riporter és híradós. Az angol Big Brother-ben is inkább belterjes casting zajlik, a lakók háromnegyede mindig köthető valamilyen előző évadban látott szereplőhöz vagy ZS-kategóriás celebhez, esetleg már láthattuk őket más reality-ben. Ebből nagy botrány volt 2014-ben, amikor kiderült, hogy jó néhány lakó tagja az egyik producer casting-ügynökségének, s közülük is került ki a későbbi győztes, Anglia első számú közellensége, Helen Wood. Casting-botrány idén is van, A Többiekhez tartozó Andrew Tate-et egy családtag szerint a stáb hívta meg a válogatásra, ami önmagában még nem meglepő, hiszen ez így megy, viszont azért hívták meg, mert látták benne a botrányt a megosztó személyisége miatt, ahogyan azt a már kikerült rasszista és homofób Twitter-bejegyzései is bizonyítják, az utat és a szállást pedig szintén ők állták.

Mint minden beköltözőshow-n, úgy ezen is bedobták a lakókat a mély vízbe, gyerünk, lehet jelölgetni. A rezidens jó nő Laura a báránytetkós Lateyshát választotta maga mellé, így amellett, hogy már ketten is kiszavazásra vannak jelölve, talán még egy jó kis cicaharc is kilátásban van. Napi reality, szóval a beköltözőshow-ból messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, így egy hét múlva írok majd újra, addigra valószínűleg már bemelegszik az évad.

Big Brother 17 UK - Mindennap a Channel 5 műsorán!

Közeledik a június, ami számomra csak egy dolgot jelent a tévében: újra itt van a világ legfaszább Nagy Testvére, a Big Brother UK, ami most jubileumi fontossággal is bír, hiszen már tizedik éve fogom követni az angol verziót.

A Channel 5 kiadta az első infókat is, miszerint a lakókat idén egy "sötét erő" támadja meg már az első napon, ami "drámai és megosztó szereppel" bír majd. Az Elstree Studios-ban elvileg felhúztak egy teljesen új épületet, ami nem egyszerűen a már jól megszokott titkos házrész szerepét fogja betölteni, hanem egy komplett, második házként funkcionál majd. A stúdiót is átépítették, a formátumon is változtattak (bár úgy tűnik, hogy csak a 2004-es és 2008-as Evil Big Brother-formátumot fejlesztették tovább), tehát hatalmas újításokkal próbálják relevánsabbá tenni a civil szériát, amit nézettségben rendre megver a celeb kiadás. A műsorvezetők (Emma Willis és Rylan Clark) nem változtak.

És mit hoz a sors. A nagy Eurovíziós győzelem az aréna falain kívül is egymás tökeit taposó Oroszország és Ukrajna között dőlt el. Szergej Lazarev ugyan nyert a nézőknél, a zsűrinél pedig az ausztrál Dami Im lett a kedvenc, de a matek végül a nézői és a zsűri-eredmények második helyezettjét, az ukrán Jamalát és az "1944"-et hozta ki győztesnek. A dal egyértelmű politikai üzenet Oroszországnak, hiszen a krími tatárok második világháborús deportálásáról szól, amit az oroszok hajtottak végre. Ez a politikai töltet sokakat zavart, az EBU-nál a verseny előtt vizsgálatokat is kezdeményeztek ellene, de a műsorszolgáltatók szövetsége végül legitimálta a dalt, politikai indulatot nem látott benne. Azt nem is lehet, hiszen ügyesen elrejtette Jamala a sorok között a lényeget, így engem sem zavart, elvégre Ukrajna sajnos aligha fog jól kijönni a 2014 óta tartó háborús konfliktusukból, így ha máshol nem, hát legyen velük az erő az Eurovízión. A vicces az egészben az, hogy ezekben a pillanatokban pont az oroszok sírják tele a közösségi oldalakat a verseny politikaisága miatt. Vannak, akik korrupcióval vádolják a zsűrit és az otthon ülő nézőt is (igen, téged ott a képernyő előtt is, te dekadens nyugati rém), míg mások - köztük a szovjet időket látszólag Stockholm-szindrómás pöcsként visszasíró magyarok - azt tanácsolják Putyinnak, hogy zárja el a gázt az ukrán Eurovízió idejére. Kelet-Európának az utóbbi időkben amúgy sem lehet megfelelni, Conchita Wurst 2014-es és Mans Zelmerlöw 2015-ös győzelme után is bojkottal fenyegetőztek, mert hát hol marad az ortodox keresztény-konzervatív értékrend tisztes megbecsülése, kérem szépen.

A szavazás nem változott, továbbra is 50-50%-ban számították a zsűris és a nézői voksokat, viszont másképp prezentálták. Először végigkapcsolták mind a 42 résztvevő országot a zsűri pontjaiért és így kialakult egy állás, amit teljesen felborítottak a nézők összeömlesztett pontjai. Ennek az új rendszernek az a lényege, hogy sokkal átláthatóbb eredményt és nagyobb izgalmat kapjunk, ami sikerült is: amikor már mindenki azt hitte, hogy Ausztrália a földbe döngölte Európát, a nézők Oroszországot szavazták meg győztesnek. Ebből az egészből az következett, hogy a zsűris és a nézői szavazáson is második helyet elérő Ukrajna nyert, így az új rendszer a célját elérte: sokkal átláthatóbb lett, azaz a nézők most már jobban látják, hogy hiába szavaznak meg valakit győztesnek, ha mindig lesz egy másik erő, ami lehúzza az egyébként emelt díjas szavazataikat. Hát ja, a felháborodás valamelyest jogos, hiszen több millió ember véleménye fajsúlyosabb és reprezentatívabb, mint egy öttagú zsűrié országonként, bárkik is legyenek azok.

Freddie a nézőknél 14., a zsűrinél pedig 18. lett, tehát utóbbi húzta le a helyezését. Mondanám, hogy a Wolf-effektus áldozata lett (ami olyan magyar előadókra értendő, akiket egészen a döntőig imádnak a rajongók, majd amikor szavazni kéne, simán átlépnek rajta, lásd Wolf Kati esetét), de a fogadóirodák a döntő napján utolsó előttinek saccolták be, tehát egyszerűen csak ez van. Azt viszont tényleg ne feledjük, hogy Freddie nem áldozata volt az idei szokatlanul erős mezőnynek, hanem egy erős hozzájárulója. Az előadást sok rajongói oldalon darabokra szedték, de nekem csak annyi gondom volt vele, hogy túl sok hangsúlyt fektettek a vokalistákra. Ezen kívül a kameraállások sokat toltak rajta, a ruhaválasztás előnyeire formálta Freddie-t, a hangi adottságairól pedig nem lehet vitákat nyitni. A 19. helynél persze mindig lesz 18 jobb, de mi magyarok vagyunk, a saját nemzetközi megítélésünkből kiindulva legfőbb célunk még mindig a döntős kvalifikáció, s majd ha kihúzzuk ezt az évtizedet egyetlen kiesés nélkül, akkor talán lehetnek majd nagyobb elvárásaink és céljaink, például a folyamatos top 10-es helyezés.  

A show egy látványos divatbemutatóval egybekötött felkonffal kezdődött, amihez a svéd elektrozene nagyjai szóltak. A 2009-es Cirque du Soleil és a 2013-as hídjárás mellett ez volt a valaha látott legjobb döntős felvezető. Két óra alatt lement mind a 26 induló, s utána betekerték a műsort egy hatalmas ipari tésztanyújtóba, ami másfél óra hosszan nyújtotta a köztes produkciókat. Azt hittem, hogy a kisfilmeknek és a fellépéseknek már sose lesz vége. Justin Timberlake is megjelent és elhozta a hollywoodi tutit, teljesen feleslegesen. Persze, az est egyik, ha nem a legjobb előadását nyújtotta, de az amerikai popkultúrának annyi platformja van a világon, az európainak meg talán csak az Eurovízió, hogy erre semmi szükség sincs. Habár egyáltalán nem zavar, sőt, rohadt boldog vagyok az ausztrálok részvétele miatt és a már küszöbön álló Kazahsztán debütálása sem fog egy cseppet sem zavarni, de az amerikai szupersztárok jobban működnek a saját univerzumukban. Lynda Woodruff-ból viszont nem lehet eleget kapni, azonnal gyúrják valami szitkomba.

Az előadások voltaképp ugyanolyanok voltak, mint az elődöntőben (csak Poli Genova levágatta végre a haját), viszont a Big Five-ot és Svédországot most láttuk először. Nekem még mindig összeegyeztethetetlen a német Jamie-Lee Kriewitz élénk K-popos imidzse a melankolikus dalával, az angol Jake & Joe és az olasz Francesca Michielin pedig épp olyan jellegtelenek voltak, mint amilyennek vártam őket. A svéd Frans semmit nem változtatott a Melodifestivalenes előadásán, de nem is kellett, mert akkor is kapta volna az európai tinilányok voksait, ha felolvas egy oldalt egy idegsebészeti szaklapból. A spanyol Barei nagy közönség-kedvenc volt csakúgy, mint tavaly Edurne, de a döntőre őt is elhagyták a rajongók, majdhogynem utolsó lett. Hatalmas kedvencem, a Franciaországot képviselő Amir ugyan jól teljesített a közönségszavazáson, de másképp énekelte a dalát, miután az elődöntős felvételen nem tudta kiénekelni a magas hangokat. Oké, mindig én vagyok az első, aki azzal érvvel, hogy ez egy dalfesztivál, nem pedig egy tehetségkutató, de akkor is csalásnak érzem a dolgot. Talán nem érdekelne, ha erősebb lett volna maga az előadásmód. Apropó, a fehérorosz bemondó be volt rúgva.

Hamarosan jönnek a szavazatokat feldolgozó infografikáim, addig szóljon a zene, legyen tánc!

Nincs még egy olyan magyar tévé, amelyiknek ennyire jól állna a reality műfaja, mint a Viasat3-nak. Amíg a TV2 és az RTL Klub azzal van elfoglalva, hogy egymásra licitáljon a celebes és irritáló kölyök-tehetségkutatókkal, addig a Viasat3 kísérletezik, itthon még nem látott teljesen új formátumokat hoz be. Voltak már gyengébb (Topmodell, Megruházlak) és erősebb (Éden Hotel, Négy esküvő) műsoraik is, de a lényeg, hogy mindig újdonságról beszélünk. Ha egyszer megvennék az Expediton Robinson-t (amit a Viasat3-at is tulajdonló Modern Times Group csatornái vetítenek Skandináviában), akkor valószínűleg már álmatlan éjszakáim is lennének, hogy nem dolgozhatok rajta.

Legújabb műsoruk a holland eredeti alapján az Ádám keresi Évát heti társkereső reality, amiben nők és férfiak töltenek el egymással napokat meztelenül egy szigeten. Persze, a meztelenséget, a társkeresést, s hogy mindez egy trópusi helyszínen történjen, nem a műsor találta ki, viszont így ötvözni eddig csak neki sikerült. A szereplők még az óceánon levetkőznek, hogy aztán meztelenül ússzanak ki a partra és találkozzanak egymással a pálmafák alatt, ahol a Szerelem szigetén gyertyafény és kényelmes ágy, a Csábítók szigetén pedig fából összetákolt kondigép és több kiló csirkemell várja őket. Pont úgy, ahogy a "teremtés" napján.

A műsor első játékosai az eleinte értelmesnek, aztán tökéletesen üresfejűnek bizonyult Anett, a vihogásáról már kilométerekről felismerhető Petra, a náluk valamivel érettebb Kloé és a későbbi választottjából ítélve csak egyéjszakás kalandot kereső Józsi (művésznevén Josie) voltak. A később érkező csábítók között a lábfetisiszta Sándor tökéletesen betöltötte a negyvenéves szűz szerepét, ami biztosan manifesztálódott volna nevetségesen kellemetlen szituációkban, ha Kloé ki nem tolja a játékból. Tipikus magyar reality-betegség, hogy a szereplők többsége általában egyáltalán nem vagy csak annyi idő után képes feloldódni és lerázni magáról a megszeppentséget, amennyi idő alatt én már rég elpártolok a műsortól. Az első fogatból itt is voltak ilyenek, de Kloé, s később a srácok megmentették a castingot. Például nekik és persze Sándornak köszönhető az egyik legszürreálisabb jelenetet, amit valaha is láttam magyar tévében: talán a kókusztejbe kevert kokó, talán a hőguta miatt kitalálták, hogy törzsi ihletésű disznóáldozást játszanak. Természetesen Sándor volt a feláldozott disznó, akit a többiek kifektettek és húztak, miközben az egyik új srác hóhért játszott, a másik pedig Sándor felett egy Kis Grófo-féle szerelmes nótát húzott el.

A narrátort lecserélném, a meztelen főzőcskézéstől pedig még mindig rosszul vagyok (sose ment), de a műsor érdekes. Nem a meztelenség játssza a főszerepet, szóval nem prolipornó, így már csak a szerkesztésen és a castingon múlik, hogy betud-e majd állni az Éden Hotel mellé.

Ádám keresi Évát - Minden hétfőn 22:00-kor a Viasat3 műsorán!

Habár nagyon erős a mezőny, a második elődöntő lényegesen gyengébb volt az elsőnél, amiben Freddie is továbbjutott, de még így is jórészt szórakoztatóak voltak. Ehhez persze el kell tekintenünk a szlovén country zenére jódlizó énekesnőtől és a faluszéli összeborulóst éneklő nyolcvanas évekbe visszateleportált lengyel kalózkapitánytól, na meg a svájci Rykkától, aki eleinte csak füstölt (tök innovatív megoldás volt), majd végül be is égett. Az erőtlenség mellett úgy hajlongott fel-alá, mint amikor tanévnyitón rám jött a hasmenés, de még ki kellett várni a marha igazgató hosszú és unalmas beszédét.

Ciprus után Fehéroroszország is elővette a farkasokat, bár Ivan nem ügetett velük, hanem csak meztelenül simogatta őket, kimaxolva a creep-o-metert. A nagy hughjackmankedés közben széthologrammozta a színpadot, tök feleslegesen vetítettek mellé még egy éneklő alakot, illetve az előadás végén egy kisbabát. Miért is? Aztán végig úgy meresztette a szemeit, mintha egy közeli völgyből rárontott kannibál törzs húzta volna a szeme előtt nyársra a csaját. A kamerába kacsintgatás meg olyan dolog, ami Sakis Rouvas-on (Görögország 2004-es és 2009-es képviselője) kívül nem sok mindenkinek áll jól, inkább csak visszataszító.

A Bulgáriát képviselő Poli Genova ruhája megérdemelné az idei Barbara Dex-díjat, amit évente megszavaznak a legrosszabb fellépőruhát viselő énekesnek. Nemhogy elveszett benne Poli, de amikor kigyulladtak rajta a fények, inkább hasonlítottak egy földönkívüli gombavírus pusztítására. Az "If Love Was A Crime" egy meglehetősen nyitott és őszinte dal, ezért Poli frizura-választása sem volt a legjobb döntés, alig lehetett a fél arcára belógó haja miatt felvenni vele a szemkontaktust. A vokalistáknak pedig nem csak a produkció utolsó tíz másodpercében kellett volna színpadra lépniük, mert csak hiányérzetem támadt az első x másodpercre, amikor Poli egyedül volt. Viszont örülök a továbbjutásának, hiszen 2011-ben is képviselte már Bulgáriát, akkor nem kvalifikált a döntőbe.

Albánia, Írország és Szerbia abszolút nem maradt emlékezetes, bár jó volt látni, hogy utóbbi énekesnője levetkőzte a videoklipben ráaggatott Amy Winehouse-imidzset. A macedón Kaliopinak pedig nem sikerült fenntartani saját imidzsét. A hangi adottsága, ami 2012-ben a bakui versenyen izgalmassá tette, most elbuktatta, mert fel akarta húzni a maximumra és nem sikerült, én csak vergődő hangszálok jajveszékelését hallottam.

Aminata Savadogo a legjobb dolog, ami a lett Eurovízióval valaha is történhetett, ugyanis ő a "Heartbeats" szerzője, amit Justs újítás nélkül, a lett nemzeti döntőben látotthoz hasonlóan adott elő. Ugyanolyan korrekt volt, mint a dán Lighthouse X vagy a litván Donny Montell. Az már nyilvánvaló, hogy az ausztrál Dami Im és a "Sound Of Silence" lesz a legsikeresebb popballada idén, s ezt a műfajt ilyen modern vizuális effektekkel még sohasem segítették ennyire.

"Az est legjobbja" címet mégis másnak adnám, de kinek? Jamala és dala, amit a második világháborús krími orosz invázió ihletett, tipikusan libabőröztető volt. Agnete jégverése még annak ellenére is az egyik legerősebb produkció volt, hogy kiesett. Persze, ezt a dalt meg kell szokni, mert a rerfrén mindig ritmust vált, így elsőre én sem fedeztem fel, hogy pont ezért különleges és egyedi, egy igazi szokatlan újdonság. Nem vagyok epilepsziás, de még én is rohamközeli állapotba kerültem a harmadik kedvencem fényshow-ja közben. A grúz Nika Kocharov és a Young Georgian Lolitaz indie rockja nem az a műfaj, amiért különösebben odalennék, viszont az Eurovízión ritkán hallani, főleg ilyen jól.

Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Stockholm - Döntő ma este 21:00-kor a Duna műsorán!

Tegnap az első elődöntővel beindult az Eurovíziós őrület, a svédek megint megmutatták, miért náluk van a legjobb helyen a verseny. Habár a színpad a valóságban korántsem olyan érdekes, amilyet a tervek vetítettek előre még hónapokkal ezelőtt, de ahol Mans Zelmerlöw megjelenik, ott felértékelődik minden. Akárhányszor meglátom a tavalyi svéd győztest, csak az jár a fejemben, hogy hogy lehet valaki ennyire jóképű. A pasi azt bájol az oltárhoz, akit csak akar, s ki ne akarná beadni neki a derekát? Mans a 2013-as malmői verseny műsorvezetőjével, Petra Mede-del párosban vezeti az idei Eurovíziót, s ő is ugyanolyan jól tud angolul, mint műsorvezető társa. A nyelvtudást csak azért emelem ki, mert ha láttatok már Eurovíziós műsort (legyen az A Dal vagy maga a verseny), akkor biztosan hangosabban csikorgattátok a fogaitokat az aktuális műsorvezető az angol nyelvvel folytatott párharcánál. Ám a svéd egy teljesítmény-centrikus társadalom, így a profizmus alapkövetelmény.

Amikor Mans azzal viccelődött, hogy a győzelme után az emberek a pop királyaként kezdték el hívni, sokkal jobb lett volna, ha a nevét ismételgeti a létező legtöbb helytelen kiejtéssel. Én például már hallottam Mánsz Zámerlovot és Mensz Celmerlövöt is, de talán a legrosszabb változat még hátra van.

Az első elődöntő a már említett svéd szakmaiságnak köszönhetően olyan produkciókat tett még képernyőbarátabbá, amiken élőben biztosan nem kaptunk volna szívinfarktust az izgalomtól. Ilyen volt Örményország produkciója, amiben Iveta Mukuchyan egymagában állt ellen a szélgépnek, majd több Iveta Mukuchyant is vetítettek a színpadra, amitől még hullámzóbb és érzékibb, mégis dinamikusabb lett az egész, a kameraképes sprintváltásokról már nem is beszélve. Ugyanez érvényes Ciprus előadására is, ahol a farkasembereket farkas-árnyékanimációk kísérték a képernyőn, illetve Freddie-t is sikerült hatásosabban átadni a nézőknek.

A holland Douwe Bob nagyon könnyed és természetes lendülettel csalt egy kis Elvis Presley-t az előadásába, s mivel el tudta adni, én megvettem. Montenegró is kurva jó volt, a Highway brók férfiasan nyomták a metált (vagy mit, elvégre mit értek én hozzá, csak egy Eurovíziós rajongó vagyok), majd Azerbajdzsán nőcisre vette a figurát, a barna bombázó aranyruhájához aranymikrofon dukált, igazi Eurogiccs, a dalról pedig azt mondanám, hogy svéd, ha nem ismerném.

Ez az elődöntő történelmi jelentőségű, hiszen most történt meg először, hogy Görögország és Bosznia-Hercegovina kiesett, Csehország pedig továbbjutott a döntőbe. A nézőknek nem tetszett a balkáni rap, amit a görögök és a bosnyákok is etnopoppal körítettek, s előbbi nagyon egyedi volt, nekem még úgy is tetszett, hogy közben a srác úgy vergődött a színpadon, mint egy betépett oroszlánfóka. Viszont Görögország az utóbbi években már igencsak haldoklott az Eurovízió színpadán, a top 10-es helyezéseknek már egy ideje búcsút mondtak, így talán nem is meglepő a kiesésük. A bosnyákok a menekülttémára építették fel a produkciójukat, a drótkerítés az Európában felhúzott falakat jelképezte, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy megtartsák 100%-os kvalifikációs rátájukat. Csehországnak viszont még sikerült szakítania Czech Republic-ként egy elsőt és talán utolsót, hiszen Gabriela Gunciková egy teljesen középszerű balladával behúzta őket a döntőbe, a verseny történelmében először.

Engem aztán nem lepett meg, hogy sem Izlandnak, sem pedig Észtországnak nem sikerült továbbjutnia, de a rajongók leginkább őket siratják, holott mindkét fellépő unalmas volt. Szerencsétlen Jürin még az öltönyt is elszabták, Grétát pedig az orosz Sergey Lazarev ölte meg. Mindketten kivetítőt használtak, viszont csak Sergey-nek sikerült eladnia azt. Ő egyfajta Mans Zelmerlöw upgrade volt, aki nemcsak táncolt a háttér-animációjával, hanem megmászta, átugrotta és bele is feküdt. Maga a kivetítés nem volt innovatív, hiszen Svédország már elsütötte tavaly, de olyan szinten sikerült kimaxolnia, hogy a verseny egyik, ha nem a leglátványosabb színpadképét láthattuk (persze a nagyik élő pogácsasütését talán még ő sem übereli). Tehát miután lement az orosz produkció, a hasonló színpadi technikát alkalmazó Izlandnak még akkor sem lett volna semmi esélye, ha Gréta ledobja a textilt.

A horvát Nina Krajlic beleesett abba a csapdába, amibe már rengetegen belesétáltak előtte. Persze, továbbjutott, de maga a dal, majd a videoklip is teljesen más hangulatot árasztott a későbbi színpadi produkcióhoz képest. Elkapatott engem, kialakult bennem egy pontos elvárás, hogy mit szeretnék látni és érezni, majd csalódtam. A máltai Ira Losco-ban szintén, viszont az este igazi mélypontjai inkább a moldáv titkárnőpop űrhajóssal megspékelve (mert Falling Stars) és a San Marino-i Benkő Dániel creepeskedése voltak.

Freddie nagyon jól teljesített, hangi adottságait tekintve talán ő a valaha küldött legerősebb indulónk, s mivel még sokak tehetségkutatóként tekintenek a versenyre, az énekhangja egy hatalmas plusz. A külső is megvan, Európa-szerte nedvesednek a bugyik (és a gatyák, no judging) már február óta, így ezzel is csak nő az előnyünk. Mivel Freddie (végre) már lélekben is teljesen ott van a színpadon, nem kéne fókuszálni a vokalistákra, akik felé nem egyszer halad a kamera az énekestől, holott ennek fordítva kéne történnie. A dal végén Freddie még svédül is megköszönte büszkén a közönségnek, s mi is büszkék lehetünk rá, a nap végén azt hozta, amiért kiküldtük. Hajrá Freddie, haza tudod hozni a versenyt!

Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Stockholm - Második elődöntő holnap 21:00-kor a Duna műsorán!

Minél több gifet ihletsz, annál népszerűbb vagy. Ez lehetne akár a modern szórakoztatóipar egyik alaptétele is, ami a tévéműsorok esetében hatványozottan igaz. A mémgyár ugyanis csak olyan szereplőket dolgoz fel, akiknek aranyköpéseit vagy jeleneteit egyszerűen nem lehet nem megörökíteni az utókornak. Aki pedig lábnyomot hagy maga után a már így is túltelített tévés piacon, az biztosan meghatározó karaktere az adott műsornak. De hogyan lehetsz egy valóságshow-ban meghatározó karakter? Megmondom.

Ha valaki megnyer egy tehetségkutatót, még nem biztos, hogy országosan ünnepelt sztárrá is válik majd, s hogy eleve ő lesz a műsor legemlékezetesebb figurája. Danics Dóra ugyan megnyerhette az X-Faktor negyedik évadát, de a műsort a ByTheWay és Krasznai Tünde vitte. Ez ugyanígy van a valóságshow-knál is: VV7 Robin a tökéletes példa rá, hogy ugyan zsebre vághatod a milliókat, de a finálé végeztével már nem lesz ember, aki emlékezne rád (ezt nevezem default winnek). Azon az egyértelmű tényen kívül, hogy egyéniséget kell mutatnod, két konkrét dologgal válhatsz egy évad breakout-sztárjává.

A humor az egyik csodafegyver. Breakout-sztár lehetsz, ha természetedből fakadóan vicces vagy, hiszen az emberek szeretnek nevetni. Nem számít, hogy veled vagy inkább rajtad röhögnek. A humor forrása lehet a benned elveszett stand-up komikus, a szociálisan csetlő-botló futóbolond vagy az örökké morgolódó vénember. Az elnagyolt reakcióid, a nem mindennapi kifejezőkészséged, a legjobbkor (akár mások feszült vitájának kommentárjaként, akár a feladatok teljesítése során) elsütött poénjaid, a viccesen abszurd, teljesen oda nem illő vagy éppen on-point és érdekes beszólásaid tehetnek humorossá. Általában sokkal nagyobbat üt, hogy ha megnyilvánulásaidban vagy humoros, nem pedig direkt gyártod a poénokat, de persze mindkét irány működik.

Ilyen például Angela "Big Ang" Raiola (Mob Wives, Miami Monkey, Big Ang), Alyssa Edwards (RuPaul's Drag Race 5), Nikki Graham (Big Brother 7 UK, Ultimate Big Brother, Big Brother 4 CAN), Tim Dormer (Big Brother 10 AUS, Big Brother 4 CAN) vagy Nicole "Snooki" Polizzi (Jersey Shore, Snooki & JWOWW). Magyar oldalon alig lehet olyan vicces alakokat találni, akik tényleg humorosak, nem pedig nevetségesek, talán Renato Pavesi (Big Brother 1), és Nagy Alekosz (szigorúan csak a ValóVilág 4-ben, mivel a poszt-RTL-es pályafutása szarkupac a négyzeten).

A humor mellett (vagy helyett) lehetsz a legtöbb konfliktus forrása is. Általában arra figyelünk, aki relevánssá tesz egy bizonyos helyzetet, egy jelenetet, s ez igaz a konfliktusokra is. Ha te vagy az, aki megsértődik és kiakad, miután a Miss ValóVilla 2016 szépségverseny első helyezettje helyetted VV Dzsenicicus lett, akkor máris magadra vonod a figyelmet és te teszed azt a bizonyos szituációt azzá, amiért az azután már érdekes lesz. Ha te vagy az, aki vegánként balhézik az ebédre kapott töltött káposzta miatt, akkor onnantól kezdve az ebédidőt máris a saját sztorivonaladdá tetted, hiszen átzökkentetted egy konfliktussá. Kezdeményezned kell, neked kell elindítanod a folyamatokat, neked kell a műsor történetét írnod. Az is mindegy, ha esetleg mindenki mérges rád és már-már kiközösítenek, hiszen akkor is rád figyelnek a szereplők, így a nézők is. A lényeg, hogy a többiek mindig rólad tépjék a szájukat. Légy aktív még akkor is, amikor alszol! El kell érned, hogy te legyél a világ közepe. Maradj lényeges, légy beszédtéma még akkor is, amikor nem vagy jelen.

Ilyen például Tiffany Pollard (Flavor Of Love, I Love New York, The Next 15, Family Therapy With Dr. Jenn, Celebrity Big Brother 16 UK), Evil Dick (Big Brother 8 US), Helen Wood (Big Brother 15 UK), Farrah Abraham (Teen Mom, Celebrity Big Brother UK), Mike "The Situation" Sorrentino (Jersey Shore), Judi Jai (Bad Girls Club 7), Phi Phi O'Hara (RuPaul's Drag Race 4), Kenya Moore (The Real Housewives of Atlanta), Jakab Iván (Bár 2.0) vagy Ökrös Szandra (Éden Hotel 1).

Stratégiai valóságshow-k általában nem igénylik, hogy személyiségedből adódóan legyél megosztó karakter, hanem mesterstratégaként fémjelezheted neveddel az évadot. Aszerint fogod kivívni a nézői népszerűséged, hogy miként és hogyan menetelsz előre hadnagyként a többiek ellen.

Ilyen például Russell Hantz (Survivor), Kelsey Faith (Big Brother 4 CAN) vagy Pejkó Ádám (Éden Hotel 1).

Nem a műsor csinál téged, hanem te csinálod a műsort! Minél jobban kedvelnek a vágószobában, annál jobban kedvelnek majd a képernyők előtt is és annál nagyobb esélyed lesz arra, hogy a műsor meghatározó karakterévé válj.

(A képen a The Real World: Skeletons szereplői láthatóak.)

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen a tökéletes valóságshow-karakter, kattints ide!

Legyen szó műsorvezetőkről, kívzjátékosokról vagy reality-szereplőkről, mindenkinek, aki a tévében akarja viszontlátni magát, át kell esnie egy castingon. A casting-felhívásra jelentkezők egy lakossági szereplőválogatáson esnek át, aminek sokszor különösebb tétje nincs. A zárt casting már más tészta, oda a szerkesztők és az asszisztenseik által közösségi oldalakon vagy ismeretségi körökből levadászott embereiket hívják, akik már sokkal nagyobb eséllyel lehetnek a műsor szereplői (van olyan magyar reality, amelyben csak egyetlen játékos jutott be nyílt casting során).

A szereplőválogatás többfordulós: a jelentkező az első körben csak beszélget a casting-felelősökkel, majd ha elnyerte a tetszésüket, mehet a második körbe, ahol már feladatokat is teljesítenie kell. Minél több körbe jut be, annál jobb képet kap róla a produkció, s annál nagyobb esélye lesz a tévés szereplésre. Ezt az amerikai Big Brother egyik utolsó fordulóba jutott jelentkezője nagyon jól tudja, aki a Realityblurred.com-nak mesélt tapasztalatairól.

Az amerikai Big Brother lakóit Los Angeles-ben, egy 40-60 fős végső fordulóból választják ki, ami két hétig is eltarthat. Az első napon IQ-tesztet és személyiségi tesztet íratnak velük. A személyiségi teszt három részes: van egy egyórás teszt több válaszlehetőséggel, és két rövidebb, 15-30 perces kérdéssor. Néhány kérdés azt feszegeti, hogy volt-e már a jelentkezőnek öngyilkossággal kapcsolatos gondolata, mit tennének, ha kiderülne a nővérükről, hogy leszbikus, vagy mit gondolnának, ha az anyjuk egy gyilkos lenne. So much fun.

A második napon zajlanak az első interjúk: minél hosszabb, annál jobb. Ilyenkor jelen van a casting producer, az executive producerek, néhány operatőr és gyakornok, illetve vannak, akiknek csak az a feladata, hogy tévén keresztül nézzék, vajon képernyőbarát-e az aktuális jelentkező. Ezután jönnek az orvosok és a pszichológusok.

A jelentkezőket egy hotelben szállásolják el, ahol meg van szabva, hogy mikor reggelizhetnek, ebédelhetnek, vacsorázhatnak, használhatják a hotel medencéjét és konditermét. Minden egyes tevékenység legfeljebb 45 percig tarthat, kivéve az egy órás kondihasználat és az ebéd, hiszen azt szobaszervizzel oldják meg. Ha a producerek éppen akkor találják ki, hogy találkoznának egy jelölttel, amikor az éppen a grillcsirkét tolná a szájába, akkor nincs mese, mennie kell, s utána már nem tud új időpontot szerezni a grillcsirkének. A hotelszobában egyébként azt csinálnak, amit a körülményekhez képest megengedhetnek maguknak: tévét nézhetnek, internetezhetnek és telefonálhatnak is, bár senkinek sem árulhatják el, hogy hol vannak. A produkciótól 50 dollárt kapnak naponta, amiből a kajájukat kell fizetniük, de a saját pénzükön ihatnak a bárban is. Este bezárják őket a hotelszobába, s ha valaki kizárja magát, a hotel dolgozói nem segíthetnek neki, a produkció munkatársai oldják majd meg a problémát.

Követelmény, hogy az utolsó fordulóba jutottaknak már látniuk kellett legalább egy teljes Big Brother-évadot és a producerek hallani akarják, hogy milyen stratégiát alkalmaznának a játék megnyerésére. A produkció nyilván drámát akar, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy kiderítse, a jelentkező milyen típusú emberekkel nem jön ki. A külső is nagyon fontos az amerikai Big Brother esetében, a produkció imádja az all-american szőke barbikat és izmos srácokat, ezért azt javasolja mindenkinek, hogy a castingra újonnan vásárolt ruhákban jöjjön, amik hűen tükrözik az egyéniségüket, illetve jó, ha a testük is strandkompatibilis. 

A casting egy hihetetlenül izgalmas folyamat mind a jelentkezőnek, mind pedig a produkciónak. Évekkel ezelőtt engem is behívtak egy reality-szereplőválogatásra, ahol egy fenomenális 40 percet beszélgettem a casting-felelősökkel. Sorra büfögtem a one-linereket, jóízűen vitatkoztam velük és megsúgtam nekik, hogy nem volt még a fősuli olyan régen ahhoz, hogy elfelejtsem, mit is jelent egy házibuli egy majdnem leégett konyhával, egy késsel, egy azt megelőző Tesco-s randalírozással és persze sok-sok vodkával. Amikor a meghallgatás végén már kezdtek egy bizonyos karakterbe terelni és sejtettem, milyen editet kapnék, tudtam, hogy jó úton haladok, de sajnos nem tartottak második fordulót, a reality nem indult el. Mindenesetre akkor megfogadtam, hogy ha lesz olyan műsor Magyarországon, amiben részt vennék, akkor mindenképpen jelezni fogom, hogy élek vagy nem utasítom el a produkció toborzóinak közeledését.

Múlt héten véget ért minden idők egyik legsikeresebb tehetségkutatója, a brit Pop Idol formátumán nyugvó American Idol. Infografikát készítettem az egykori ratings-óriásról.

Én Negan tízperces szétverős szerencsétlenkedésének hetedik percében:

Én, amikor megjelentek a Nagy Kedves Segítők, a titokzatos harmadik fél, akik majd jól kihúzzák Rickéket a szarból (s ezzel az írók azt a legnagyobb apokaliptikus sztorisablont húzzák elő, amivel a Falling Skies-t is szétbaszták):

Én, amikor Abraham gyerekvállalással bájolgott Sashának, miközben a terhes Maggie a furgon hátuljában szenvedett:

Én, amikor Lauren Cohan nyilatkozatára gondolok, miszerint annyira betegnek tartotta az évadzárót, hogy majdnem otthagyta a sorozatot, én meg ezért vártam rá annyira:

Igazából a The Walking Dead a második évad után sosem talált újra magára, de a hatodik évadának második fele kifejezetten szar volt.