2018-ig biztosan lesz Big Brother Angliában

bbeye.jpg

A Channel 5 újabb három évre hosszabbította meg szerződését az Endemollal, így az angol Big Brother 2018-ig még biztosan képernyőn lesz az évi két celeb-kiadással és a kísérőműsoraival együtt.

Bár a tavalyi széria - a formátumát tekintve - az egyik legkimagaslóbb volt eddig, a Channel 5 új kreatív rendezőt állított a műsor élére. Denis O'Connor, aki eddig executive producerként működött közre, nagy ötletekről beszél, de egyelőre semmi konkrétumról.

Mindenesetre májusban minden kiderül, hiszen az eddigi gyakorlattal ellentétben nem júniusban, hanem mindössze néhány hét múlva startol majd a tizenhatodik évad. A finálé júliusban lesz, csak hogy biztosítsanak pár hét szünetet a civil és az augusztusi celeb-verzió között. A műsorváltozásnak persze megvan a hátulütője is, hiszen a Nagy Testvér a Britain's Got Talent elődöntőjével ütközik majd.

Címkék: big brother