Prodfaktor

2014\12\09\10:12 Tusán Szólj hozzá!

Bemutatták a csajokat a RuPaul's Drag Race hetedik évadából

Egyre közelebb az újév, ami csakis egyet jelenthet: RuPaul már a spájzban van, s még csak véletlenül sem uborkát kovászol. Februárban újra elrajtol a RuPaul's Drag Race, mely a TV.com szerint 2014 legjobb valóságshow-ja volt. Ennek ellenére remélem, hogy a hetedik évad több drámát és nagyobb egyéniségeket hoz majd. Múlt héten ki is csapták az internetre azt a tizennégy szerencsést, akik majd versenybe szállhatnak az "Amerika következő drag szupersztárja"-címért. Lássuk, kik ők!

ru1.png

A magát földöntúli szépségként definiáló Miss Fame (balra) New York divatforgatagában kezdte az ipart, ám egy kaliforniai csirkefarmon nőtt fel. A világot látott díva tényleg kiemelkedik a mezőnyből a külsejét illetően, de ez persze nem minden. A győztesnek nemcsak arcot, de karaktert is mutatnia kell majd.

Jaidynn Diore Fierce (jobbra) Amerika első molett drag szupersztárja szeretne lenni, aki túlsúlya ellenére is úgy táncol, mint egy bekokszolt balerina. Reméli, Beyoncé zsűritag lesz, én meg remélem, hogy mégsem, mert ha az lenne, sorra dőlnének ki a csajok a színpadon, míg lenne egy, aki mindent vinne (mivel ő Gagát jobban szerette).

ru2.png

Jasmine Masters (balra) valószínűleg egyetlen éjszaka alatt élte fel San Diego összes cigitartalékát, hiszen hangja is olyan füstös, akárcsak a stílusa. Will Smith számára a tökéletes férfi, így küldjük is a sarokba és haladjunk tovább!

Kennedy Davenport (középen) - aki egy igencsak árulkodó Big Daddies nevű bárban kezdte pályafutását - is Will Smith alá feküdne szívesen, szóval rá se pazaroljunk több szót.

Katya (jobbra) hihetetlenül vicces karakter, aki az oroszoktól gyűjt inspirációt. Reméljük, ez nem azt jelenti, hogy az éj leple alatt sorra klopfolja ki játékostársainak agyát, majd Putyin arcképét festi a stúdió falára a vérükkel. A ruszki barbie-baba egyébként szívesen franciázik is, hiszen Jean Claude Van Damme-mal töltené el a világvége előtti utolsó órákat.

ru3.png

Már megszokott, hogy az Egyesült Államokon kívül eső, ám hozzátartozó szigetet, Puerto Rico-t minden évben képviseli valaki. Idén Kandy Ho-nak (balra) jutott a megtisztelő szerep, aki meglepően jól beszél angolul elődeihez képest. Imádja a Kardashian-klánt, s az őrült glamúr a stílusa.

Max (középen) saját bevallása szerint százkét éves és hát úgy is sminkeli magát. Judy Garlandot énekel, Elvis Presley-vel dugna és Dita Von Teese-t szeretné zsűritagként látni. Egy igazi klasszikus teremtmény, amolyan párizsiasan lelakott, de kedves. Mindenképpen feldobja az amúgy felszínes brigádot.

Mrs. Kasha Davis (jobbra) egy igazi cougar, ám tessék vigyázni, mert férjezett is. Hatalmas komikának tartja magát, akit "fiatalos ignoranciája" emel ki az idősebb travik nyomasztó társaságából. Imádja a The Real Housewives-reality-ket, s magát is nemzetközi celebfeleségként aposztrofálja. Minden egyes évadra jelentkezett már, szóval biztosan a hetes lesz a szerencseszáma.

ru4.png

Az egyelőre rohadtul unalmasnak tűnő Pearl (balra) rettentően kreatívnak tartja magát. Big Ang-et szeretné zsűritagként látni, hogy összemérhessék egymás kacsacsőreit. Nos, egyelőre úgy tűnik, Big Ang egy levegővétellel is többet dobna a műsoron, mint ő.

Az ugyancsak szívlapát-effektust előidéző Violet Chachki (középen) szerint neki van a verseny történelmének legkeskenyebb csípője, de én a legkisebb agyi kapacitással is megtoldanám dicsőség-arzenálját, ha már egyszer címeket gyűjt.

Tempest DuJour (jobbra) viszont színházaknak gyárt jelmezt (ahogyan a korábbi győztes, Bianca del Rio is), s a mezőny legidősebb dívájaként száll harcba a végső győzelemért. Házas és két gyereke van, de a versenytársak fölött minden bizonnyal nem fog anyáskodni.

ru5.png

Ginger Minj (balra) egy "glamúrvarangynak" tartja magát, aki képes kompenzálni, ha netán elesik a kifutón és felcsusszan a cipő sarka. Bájolgással igyekszik majd levenni a zsűrit a lábáról, de ha már varangy, akkor sok reményt nem fűzhetünk hozzá. Aztán ki tudja, még talán királylány lesz belőle a végén.

Sasha Belle (középen) Iowa dívája, aki nem fél átgázolni másokon a cél elérésében. Szóval ha Ginger Minj tényleg a tűsarkúba esik, Sasha Bell biztosan nem fogja megfingatni. Sokkal inkább kifelé a versenyről.

Trixie Mattel (jobbra) egy vicces és kommunikatív előadó, aki indián gyökerekkel rendelkezik. Szemtelen, szókimondó és arcpirítóan fiatalos. Kiderül, hogy elég lesz-e ennyi a győzelemhez.

RuPaul's Drag Race 7. évad - Februárban a Logo műsorán!

2014\12\08\09:12 Tusán Szólj hozzá!

A Dal 2015 - Megtartották az első sajtótájékoztatót, mégis keveset tudunk

adallogo2.png

Egy sajtótájékoztató lényege, hogy a közlő fél minden lehetséges információról felvilágosítsa az eléjük járuló sajtómunkatársakat, hogy azoknak gőzölögjön a laptopjuk a rengeteg új infó bepötyögésekor. Ehhez képest A Dal 2015-ös mezőnyéről aztán mindent megtudhattunk, csak éppen azt nem, hogy kikből áll, illetve hogy hányan, s miként szerepelnek majd a döntőn. A zsűriben viszont személycsere történt, s az MTVA ezúttal enged a médiatrendeknek.

Változás a zsűriben

Rákay Philip és Csiszár Jenő már a kezdetek kezdete, azaz 2012 óta jelen vannak a nemzeti dalválogatón, ami egyébként mára szépen kikupálódott. A folyton jobb oldalán ülő zsűritagok ponttábláiról leső/másoló Rúzsa Magdit is újra üdvözölhetjük jövőre, Kovács Katit viszont leváltották. A néhai táncdalénekes helyére nem más kerül, mint a Megasztár 2 után eltűnt Pierrot, aki zeneszerzőként remélhetőleg a zsűri józan hangja lesz (amilyen egykoron Rakonczai Viktor volt).

Mobiltelefonos applikációval szavazhatunk majd

A Magyar Televízión először A Dal 2015-ben szavazhatunk mobilapplikációval, természetesen ingyenesen. Egytől tízig értékelhetünk majd minden előadást, ezután szavazataink átlagát hozzácsapják a zsűri által leadott pontokhoz is, így kapja meg az aktuális énekes a végleges pontszámát.

A pletykákkal ellentétben marad a formátum

Ha jól emlékszem, nyáron pattant ki egy olyan híresztelés, miszerint elhagyják a középdöntőket és a három elődöntő után azonnal megtartják a finálét. Nos, ez a pletyka hamisnak bizonyult, hiszen marad a három elődöntő, a két középdöntő és a la grande finale. Minden elődöntőből hatan jutnak majd tovább, akik közül a hatodik csak és kizárólag a nézőknek köszönheti majd továbbjutását. (Így ne csodálkozzon senki, ha a középdöntőben kihullik.)

Arról viszont nincsenek információk, hogy akkor most hányan és hogyan jutnak tovább a középdöntőből a döntőbe. Az addig oké, hogy kilenc-kilenc fős adások lesznek, de a műsormenet további részleteit homály fedi.

  • 2015. január 24. - Első elődöntő
  • 2015. január 31. - Második elődöntő
  • 2015. február 7. - Harmadik elődöntő
  • 2015. február 14. - Első középdöntő
  • 2015. február 21. - Második középdöntő
  • 2015. február 28. - Döntő

351 pályaműből választottak

Ez ugyan kicsivel kevesebb, mint tavaly, de így is bőven akadt dolga a stábnak. Két nap alatt 94-re kurtították a mezőnyt, s csak ezeket a dalokat hallgatták meg teljes egészükben (lol). Azonban a végső 30-ból csak 10-et mutattak be ma, bármilyen stratégiai döntés is legyen ez.

  • Chances - The Night
  • Boggie - Walls For Nothing
  • Bogi - World of Violence
  • Farkas-Jenser Balázs - Liar
  • Karmapolis - The Time Is Now
  • MDC - Maniac
  • Barbie - Listen To The Universe
  • Spoon - Keep Marching On
  • Szécsi Saci & Szécsi Böbe - Our Time
  • Tóth Vera - Gyémánt

A Petőfi Rádió Talpra, magyar című műsorában fogják bemutatni a maradék 20 dalt tíz-tíz felosztásban szerdán és pénteken 7-től 12-ig.

Várjuk őket a sajtótájékoztatón nem közölt, fontos információkkal együtt!

(Forrás: ESCHungary.hu)

2014\12\07\04:12 Tusán Szólj hozzá!

Újra lángokban a környék, visszatértek a maffiafeleségek

mob1.png

Ha december, akkor Mob Wives. Újra előttünk puffogtatják képzeletbeli fegyvereiket a VH1 maffiareality-jének asszonyai, hiszen szerdán nyitott a műsor ötödik évada. Az amerikai cellapatkányok kedvenc reality-je több viszályt és erőszakot hoz majd, mint eddig, így továbbra is élvezhetjük, amint a hölgyek egymás koponyáját klopfolják az ökleikkel.

mob2.png

A maffiafeleségek szövetségében ezúttal egy hatalmas törés gerjeszti a pokoli feszültséget. A kék sarokban az idegbeteg Rene, a piros sarokban pedig a kemény Drita, a tűzről pattant Natalie és Big Ang, akit mindenki szeret (vagy csak szeretett). Várhatóan ez a törés adja majd az évad gerincét és az ürügyet, hogy egymásnak essenek. Régi barátságok szakadtak meg, a hűséget és egymás tiszteletét pedig olyan gyorsan húzták le a budin, mintha a bankrabló férjeiket kellett volna elrejteni a kommandó elől.

mob3.png

Rene mindenkivel megutáltatta magát, így szembe került minden szereplőtársával. Evidens, hogy három az egy ellen felállásban nem mehetett le az évad, így a monoton és erőfölényes cicaharcot elkerülve gyorsan fegyverhordozót kellett keríteni Rene mellé. A produkció vissza is hívta az egyik eredeti szereplőt, Karen Gravano-t, aki Rene fogadott testvére is egyben, így egymás katonáiként vonulnak háborúba a hármasfogat ellen.

A háború pedig még jó hogy elsöprőbb, mint a vietnámi, és váratlanabb fordulatokat eredményezhet, mint maga Pearl Harbor. Karen nemcsak Rene-vel száll egy tankba, de kétszemélyes közelharcát is megvívja majd Natalie-vel szemben, aki Facebookon mocskolja az egykori sorozatgyilkos maffiavezér lányát. Az már megszokott, hogy az asszonyok folyamatosan ütik-vágják egymást mind fizikailag, mind pedig verbálisan, ám ezúttal sokkal mélyebbek a sebek és komolyabbnak látszanak a problémák. Már csak azért is, mert ezúttal Big Ang sem csitítja őket, mielőtt egymás halántékába vágnák a tűsarkúikat.

mob4.png

A szilikonszájú díva a műsor breakout-sztárja, akivel már két spin-offot (Big Ang, Miami Monkey) is leforgattak, ám hamarosan karaktergyilkosságba taszíthatja magát. Eddig ő volt Staten Island angyala, akinek ezer köbcentis keblére siettek sírni és nyávogni a megcibált vadmacskák. A készítők három évadon át egyetlen negatív tulajdonságát sem erőltették a felszínre, sohasem állt senki pártjára sem, tényleg ő volt a bölcs, idősebb hölgy a csapatban, aki igyekezett az aranyközépúton haladni. Na most ez minden bizonnyal változni fog, hiszen Rene ellen fordult.

Folytatólagosan pozitív karakterként tetszelegni egy reality-ben maga az orosz rulett, mert elég egyetlen botlás ahhoz, hogy a nézők kiábránduljanak belőled. Nem szabad csak a jót és csak a tisztát nyomni, mert ezt a nézők elhiszik, s a többiekkel ellentétben tényleg csak egyszer kell dagonyáznod a mocsokban, hogy vaddisznóként vágjanak le.

A Mob Wives hangulata csajosabb, arculatában pedig alkalmazkodott a VH1 arculatához. A grafikák sem idéznek már rendőrségi aktákat, a zeneválasztás pedig a korábbi hangszeres megoldásokkal ellentétben maibb és elektronikusabb. A műsor viszont marad egy őrült hullámvasút, amiért mindannyian beleszerettünk.

Mob Wives 5. évad - Minden szerdán a VH1-on!

2014\12\03\09:12 Tusán Szólj hozzá!

A jó hír: hatan már döntősök. A rossz hír: Feke sem megy sehova

Eddigi legizgalmasabb adásával, az első párbajokkal jelentkezett a Rising Star vasárnap este. A műsor hétről-hétre érdekesebb, a folyamatos fejlődést viszont mindig be kell árnyékolnia Feke Pálnak, aki vállalhatatlan megjegyzéseivel dolgozik saját tekintélyének teljes lerombolásán.

rising39.png

De Fekéről kicsit később. A több tehetségkutatóból is idő előtt kitett Samu Kriszta Mazsinak Szén Alexandrát kellett leénekelnie, akit sokak Tóth Verához hasonlítanak (amit abszolút nem értek, hiszen még a legjobb napjain sem tudna úgy énekelni, mint Vera... Ja, hogy mindketten molettek? Oké.) Mazsi hihetetlenül rossz dalt kapott, így semmit sem mutathatott meg tehetségéből. Kár, mert rohadtul szurkoltam neki, de sajnos brutálisan peches. Nagyon úgy tűnik, hogy a tehetségkutatók számára nem jelentenek járható utat.

rising40.png

Másik kedvencemet, Abbe Lewis-t a Zuhanyzó Sráccal, polgári nevén Fehérvári Gáborral tették össze, akinek előadása alatt sikerült beadni a derekamat. Eddig ugye elutasítottam, mondván, hogy csak a mellizmát fogják szétnyaldosni a műsorban, igazi énekest sohasem faragnak belőle, viszont kiderült, hogy nem is kell, mert már az. Az egyik legérdekesebb tehetségkutatós férfihang, megérdemelten jutott tovább.

rising41.png

Kovács Gyopár és Várhegyi Lucas Palmira párbaja sajnos nem az előadásukról fog megmaradni a köztudatban, hanem sokkal inkább a Feke-gépezet újabb, futószalagon betolt bullshit-generátoráról, ami után legalább annyira hüledezhettek a vezérlőben, mint én. Miután Palmira elénekelte Oláh Ibolya Magyarországját, Feke azt találta mondani az angolai apától és magyar anyától származó Palmirának, hogy "olyan hit volt a szemedben, olyan átélés, amit tőled, aki nem egy magyar ember, nagyon fantasztikus megkapni". Slusszpoén, hogy a csaj kisfilmje elejétől a végéig arról szólt, hogy mennyire rosszul érinti ez a hátrányos megkülönböztetés.

Feke Pál vállalhatatlan, nincs helye a televíziózásban. Ez ennyi. Nem ez az első eset, hogy magyarázkodnia kell. Nem egyszerűen kellemetlen, hanem szélsőségesen kínos helyzetekbe sodorja mind a Rising Star stábját, mind pedig a TV2-t. Nem csoda hát, hogy ő az egyetlen zsűritag, akinek a legminimálisabb népszerűséget sem sikerült összelapátolnia, amióta a Rising Star-ban pózerkedik. Nem figyel kellőképpen a versenyzőkre. Nemcsak Palmira származásából adódó negatív élményeit hagyta figyelmen kívül, de azt az ugyancsak kisfilmből kiderült tényt is, hogy Alexandra nem az apjával zenél, hanem a nagyapjával, merthogy az apja eldobta magától. Lehet, hogy nem homofób, s nem is rasszista, de verbális vergődésének köszönhetően pont e két rohadtul kényes témában sikerült eddig egy-egy végtelenül negatív üzenetet átadnia. Így és ennyire nem beszélhet össze-vissza senki sem egy újonc, főműsoridős produkcióban, aminek elsődleges célja, hogy nézőket, rajongókat vonzzon. Fekétől egyébként még csak megválni sem lenne nehéz, a négy ítész közül ő pótolható a legkönnyebben. Ha jön a második évad (jöjjön!), akkor talán majd összegyűjtök néhány művészt halk ajánlásként, mert hát most már végig kell vele vinni az első szériát.

Palmira egyébként kiesett, így Kovács Gyopár jutott a döntős tizenkettőbe, akinek sokkal jobban állt a hipszteresen visszafogott stílus, mint ez a kinőiesített Tóthlüsziség.

rising42.png

A zsűri által egekig magasztalt, egyébként tényleg megnyerő hangú Czibi Norbert továbbjutása volt a leginkább előrelátható. Pásztor Annáék szegény kis elszállt Tarsoly Arnoldnak eléggé egyértelművé tették, hogy ellenfelét favorizálják. Ez pedig már csak azért sem volt szerencsés, mert a nézőben olyan érzést kelthetett, mintha a zsűri máris megnyeretné a versenyt a többiekre piedesztálról letekintgető Norbival.

rising43.png

A verseny igazi őrültje, Palmer Izsák nekifeszült és le is győzte az örökirritátort, Takáts Mátét. A hetvenes évekbeli frizurát időutaztató srác annak ellenére, hogy nem kívánt színpadias lenni, eléggé az volt. Sosem lesz képes levetni magáról Gór Nagy Máriát, s persze sosem lesz popsztár sem. Oké, Izsák sem lehengerlő hangi adottságival, hanem sokkal inkább szemtelen karakterével lesz a Rising Star egyik legmeghatározóbb énekese showmanje, de ő még belefér.

rising44.png

Az estet A Két Nő összecsapása zárta, Stepa Erika és Singh Viki párbajozott. Mint azt sejteni lehetett, a félig indiai vokalista nyert, ami rendben is van, de Stepa Erikát is át kellett volna rugdosni valahogy a döntőkbe. Szén Alexandra helyét például nagyon szépen átvehette volna, hiszen Erika az egyetlen kieső, akiért igazán kár. Singh Viki győzelmével persze szépen felívelt a műsor, hiszen ő volt az első, aki örömkönnyeket hullajtott a falemelkedéskor, így a végére megkaptuk a tetőpontot is. S nem utolsó sorban gyönyörűen is énekelt.

rising45.png

A Rising Star készítői bravúros és modern interaktív stratégiát folytatnak azzal, hogy minden adásban reflektálnak a sajtó és a nézők véleményére. A folyamatos visszacsatolás (pl. az Ördögi divatszavazás) érdekesebbé teszi a műsort, s talán a legjobb tartalmat adja az énekesek közti műsoridő kitöltésére. Majkának és Nórának ezúttal néhány Facebook-üzenetet kellett felolvasnia a'la Jimmy Kimmel, melyek között volt néhány igazán találó is. Például a törpeselejtes.

A Rising Star tizenkét döntőséből hatot tehát már ismerünk:

  • Szén Alexandra
  • Fehérvári Gábor Alfréd
  • Kovács Gyopár
  • Czibi Norbert
  • Palmer Izsák
  • Singh Viki

Vasárnap jön többek között a szlovák Jimmy-rajongó, a tizennyolc éves zongorista apuka, az énekes takarítónő és a dalos hamburgeres. Hajrá!

Rising Star - A második párbajshow - Vasárnap 18:55-kor élőben a TV2-n!

2014\12\01\09:12 Tusán Szólj hozzá!

A Stalker más, mint a többi

stalker1.png

A CBS imádja a bűnügyi sorozatokat, így nem csoda, hogy a helyszínelők és a tengerészeti helyszínelők után bedobta a következőt Stalker címmel. Ezúttal viszont eléggé mást kapunk, mint amit eddig megszokhattunk ettől a műfajtól. Egy olyan különleges egység munkájába nyerünk betekintést, mely a mindennapi, ám közel sem szokványos zaklatásokat kezeli. Tehát ha a torkod elvágása előtt még be tudod jelenteni, hogy valaki már negyedszerre lopódzott az ablakod alá és maszturbált rád, miközben Dallas-t néztél, akkor ők jönnek ki hozzád nyomozni.

stalker2.png

A két főszereplő a kemény és zárkózott Beth Davis hadnagy (Maggie Q) és a lazább Jack Larsen detektív (Dylan McDermott). Amellett, hogy nyomoznak a zaklatók után, civilben ők maguk is áldozatai a bűnözés eme beteges formájának, vagy éppen ők űzik azt. Beth egy sötét gyerekkori titkát leplezi, viszont egy új zaklatójának köszönhetően ez a titok már nincs biztonságban. Jack viszont volt nője és közös gyerekük után kémkedik, mint egy elkeseredett apa, akit távol tartanak fiától. Így válik személyessé a történet a már jól megszokott, az epizódoknak gerincet adó nyomozások mellett.

stalker3.png

Erős a pszichológiai vonal. A zaklatók mindig valamilyen mentális betegséggel vagy rendellenességgel küzdenek, hiszen egyetlen épeszű ember sem vetemedne arra, hogy harminc kígyót rakjon egy nő hálószobájába, majd arra verje, hogy az mindjárt idegösszeomlást kap. Az ügyek tehát rendkívül dermesztőek és sötétek (ezért álszentségbe rágva magát rengeteg kritikus elítéli a sorozatot), viszont közel sem értelmetlenek, hiszen a nyomozók folyamatosan fejtegetik a támadókat és az áldozatokat meglepően pontos pszichológiai szaktudással. Ha érdekel a lélek tudománya, akkor ez a sorozat neked való.

Viszont kerülnöd kell, ha olyan érzékeny vagy, mint egy alpesi fejőlány, vagy éppen a már említett kritikusok. A kiskorúak zaklatása és a pedofília ugyanis mind visszatérő téma, továbbá a CSI hellyel-közzel racionális bűnözőivel ellentétben itt mentális betegekkel találkozunk, akik sokkal megdöbbentőbbek és felzaklatóbbak lehetnek morbid bűntetteikkel.

A sorozat gyenge pontja, hogy ha már sok bűnügyi negyven percet ültél végig, akkor valamelyest kiszámíthatóvá válik minden epizód. Kilenc részen vagyunk túl, s csak kétszer nem láttam előre a végkifejletet. Ez nem jó.

Mindenesetre az első évadot mindenképpen végignézem, a folytatás abszolút kétesélyes: vagy elkezd kitűnni, mint egyedi és eredeti nyomozós újonc, vagy pedig bedől a kiszámíthatósága és a hirtelen szuperérzékennyé vált nézői közerkölcs miatt.

Stalker - Minden szerdán a CBS műsorán!

2014\11\30\12:11 Tusán Szólj hozzá!

Két hete ért véget a kommunista Big Brother uralma

Erről bizony lemaradtam, viszont ezentúl érdemes lesz odafigyelni a bolgárokra, akik a Big Brother hatodik celeb-kiadását a kommunizmus jegyében készítették el. A kommunizmus hetven éve, azaz 1944. szeptemberében vette kezdetét Bulgáriában. Ennek apropójaként döntött úgy a Nova TV, hogy idén szeptemberben olyan arculattal indítja el az újabb évadot, ami visszahozza a kommunizmus ízét minden jóval és finomsággal. Nézzétek csak!

Azonban nem ezt az egyetlen évfordulót ünnepelték a Nagy Testvérrel. A finálét két hete tartották a huszonöt évvel ezelőtti, novemberi rendszerváltás alkalmából, továbbá a műsort ihlető Orwell-könyv, az 1984 eseményei is harminc éve zajlottak. Ja, és tízéves maga a bolgár Big Brother is. Grat!

De azért a SuperTV2 ne lessen el tőlük semmit.

2014\11\25\12:11 Tusán Szólj hozzá!

Íme a 2015-ös Eurovízió arculata

euro2015.png

Valamelyest örülök, hogy már év elején megírtam a szakdolgozatomat és nem halasztottam jövőre, hiszen a 2010-es évek Eurovíziós arculatairól szóló diplomamunkámban aligha tudtam volna mit kezdeni ezzel a düsseldorfi másolattal.

Ami biztosnak látszik, hogy sok év után idén először nem kap szimbólumot a verseny. 2011-ben a szív, 2012-ben a tűzvirág, 2013-ban a pillangó, tavaly pedig a gyémánt motívuma határozta meg az on és off screen designt, most viszont csak pöttyös fényjátékot kapunk.

Na de a hivatalos közlemény szerint az a gömb vagy pajzsalak a szlogenre reflektál, a vizuális nyelvet használva szemléltet szüntelen kapcsolatot és összetalálkozást a különböző kultúrák és emberek között. A hullámzás dinamikát fejez ki, a színek pedig individualizmust, illetve a fellépők különbözőségét.

Hát jó. Mindenesetre többet vártam.

2014\11\24\12:11 Tusán Szólj hozzá!

Az Edge of Alaska a bolondok aranya a Discovery-n

alaska1.png

[S01E01] Manapság Alaszka és az aranyláz idején alapított városai felkapott forgatási helyszínnek számítanak a dokureality-k világában, viszont még egyet sem láttam eddig. Ezért próbáltam be tegnap este az Edge of Alaska-t. A Discovery Channel legújabb dokureality-je kikiáltja az alaszkai McCarthy-t a "törvénytelen kisvárosnak", hiszen a legközelebbi jogintézmény száz mérföldnyire van, így a lakók inkább egymás között intézik a bajos ügyeket. Paranoia pedig van bőven, hiszen a nyolcvanas években egy bevándorló majdnem az egész várost lemészárolta (legalábbis huszonkét lakóból hatot), s a beutazók azóta is problémát jelentenek a helyieknek. Hideg szelek fújta zord kisváros ez bizalmatlan lakókkal, akik nem szívesen tűrik maguk között az idegeneket. De azért beengedték az Egyesült Államok második legkiterjesztettebb kábeladójának kameráit, hogy felvegyék, amint túlélik önként vállalt száműzetésüket a modern világból.

alaska2.png

A fő sztorivonal - már ha kiindulhatunk az első epizódból - a fejlődést és a civilizációhoz felzárkózást sürgető Neil Darish és az elszigeteltséget fenntartani próbáló Jeremy Keller közötti ellentét. Darish a város kis császára, övé a bolt, a fogadó, a bár, a szálló, a fűszeres és még a vaskereskedés is, továbbá ő az egyetlen, aki olyan termékeket hozat, amiket a helyiek nem tudnak önállóan előállítani. Nehéz dolga van hát a vadász Kellernek, hiszen Dávidként ered szembe Góliáttal, s az évad végére talán kiderül, ki győz.

alaska3.png

Aztán van egy öreg hegylakó is (szó szerint), aki dicsekvően beszámol arról, hogy egyszer leütött lapáttal egy medvét a verandáján, majd fejen hugyozta és lelőtte. Szóval ami nálunk állatkínzás, az McCarthy-ban egyszerű szórakozás a keveseknek. Viszont van, aki abszolút nem tartja kegyetlen és szívtelen embernek az öreget, sőt. Mark Wacht mindig felszánozik hozzá, hogy ellássa kajával és piával. A hegyre vezető út viszont annyira viszontagságos, hogy csak a legtapasztaltabbak képesek megtenni azt. Meg a forgatócsoport.

alaska4.png

Az Egyesült Államok már akkor feltalálta a scripted reality-t, amikor Németországban még meg sem született a Berlin - Tag und Nacht kiötlője. Az Edge of Alaska viszont még így is túl átlátszó és kiszámítható, a Kellerrel forgatott jeleneteknél pedig szinte hallani lehet a forgatókönyv oldalainak suhogását. Amikor például Keller kutyája visszaért az erdőből tiszta véresen, akkor reméltem, hogy éppen egy földönkívüliből lakmározott, de nyilván egy lelőtt vadból tette, amit nyilván egy idegen vadászcsoport lőtt le (hiszen McCarthy-ban nagyon nem szeretik az idegeneket), s akiknek táborát nyilván csőre töltött fegyverrel fedezte fel a családját védő Keller, aki egyébként a legszínpadiasabb karakter.

Edge of Alaska - Péntekenként a Discovery Channel műsorán!

süti beállítások módosítása
Mobil