Prodfaktor

2015\01\05\09:01 Tusán Szólj hozzá!

Kivel nyerhetünk Bécsben?

Most már minden dal elérhető az interneten, így elindulhat a prekoncepciók gyártása azt a kényes témát illetően, hogy vajon melyik indulóval hozhatjuk haza az Eurovíziót. A bécsi dalfesztiválon, amit májusban rendeznek meg, idén is jelen lesz egy magyar énekes/együttes, ám csak február 28-án derül ki A Dal döntőjében, hogy ki lesz az. Annak ellenére, hogy az MTVA nyílt szándéka a nagynevű énekesek megcélzása volt, a mezőnyben egyedül Tóth Vera és Keresztes Ildikó tűnik országosan elismert előadónak. De persze ez nem baj, hiszen eddig sem kiskirályokkal értünk el szép eredményeket kint (Byealex, 2013; Kállay-Saunders 2014), így a minőség nem annak a függvénye, hogy ki mögött áll nagyobb menedzsment. Főleg, ha végighallgatjuk az idei mezőnyt.

Minden évben elénk dobnak olyan dalokat, amikről ordít, hogy szándékosan komponálták őket a safe zone-ba, a legkisebb rizikót sem vállalva velük. Ilyen Mujahid Zoli és a "Besides You", Wolf Kati és a "Ne engedj el", Magyar Bori és a "Lead Me to Heaven", az MDC és a "Maniac", illetve a Spoon és a "Keep Marching On".

A ti dolgotok, hogy eldöntsétek, vajon melyik dicséretesebb: egy rizikómentes tucatdalt gyártani vagy egy olyan számot, ami ugyan akart valamilyen lenni, de végül semmilyen sem lett, merthogy Olág Gergő és "A tükör előtt", Boggie és a "Wars For Nothing", Bogi és a "World Of Violence", Szabó Ádám és a "Give Me Your Love" (jaj), Dér Heni és az "Ébresztő", a Chances és a "The Night", illetve Keresztes Ildikó és a "Hazád hazám lehet" ilyen. Felejthetőek, unalmasak és kétlem, hogy a dalszövegírójukon kívül más is hisz a bécsi sikerükben.

Éliás Gyulát és a "Run To You"-t, a Fool Moon-t és a "Back To Right"-ot, Szakács Gergőt és az "Ősz utcát", Tóth Verát és a "Gyémánt"-ot, Gájer Bálintot és a "That's How It Goes"-ot, az Other Planetet és az "Untold Story"-t, a Proof of Life-ot és a "Hol a határ"-t, illetve a Karmapolis-t és a "The Time Is Now"-t nem küldeném ki a versenyre, de ettől még mindet rádió-kompatibilisnek tartom, utóbbi kettőt pedig kifejezetten szeretem hallgatni.

A New Level Empire-t tavaly simán kiküldtem volna a "The Last One"-nal, viszont idei daluk, a "Homelights" csak egy perc után indul be, majd hirtelen visszavesz és sohasem teljesedik ki, vagy ha ki is teljesedik, azt is csak zenében. Minden eurovíziós dalnak maximum 3 perc 10 másodpercnek kell lennie, na meg persze élőben is elő kell adni őket, így az élettelenséget senki sem engedheti meg magának.

Úgy tűnik, minimum egy rockbanda minden évben sorba fog majd állni az Eurovízió kapuja előtt, idén a Leander Rising próbálkozik. Bennem semmi rossz érzés nem lenne, ha egyszer majd rockkal dübörögnénk a versenyen, csak éppen még nem hallottam olyat, amilyennel lehetne. A "Lőjetek fel" sem ilyen.

Mint láthatjátok, eléggé leszűkült a mezőny így a sztori végére, ahol azért illene pozitív kritikával zárni. Nos, Kállay-Saunders "Running"-ja után hiába futnak az idei legjobbak, ám ők is képesek az ember fülébe mászni. Ilyen például Péter Barbara és a "Listen To The Universe", melynek refrénjét már első meghallgatás után dúdoltam. Nagyon fontos, hogy emlékezetes dalt küldjünk, hiszen a nézők többsége az elődöntőn fog először szembesülni velük, így csak egyetlen alkalmunk lesz arra, hogy beleégessük a memóriájukba indulónkat, s továbbszavaztassuk őt a döntőbe. A Pankastic "Kicsi a világ, de nagy világ" című autentikus nótájával ugyanazt a rizikót vállalnánk, amit Malmőben Byealex-szel. Nem rossz, de túl alternatív, van bája, de nem ütős, így a sikere megjósolhatatlan. Antal Timi és a "Woke Up This Way" viszont már esélyes lehetne egy döntős kvalifikációra. Akkor lenne szerencsénk vele, ha két-két ballada közé tennék az elődöntőben. A Szécsi-lányok "Our Time"-ja viszont erősebb nála, ez a legkorrektebb popdal idén. Ívet eddig nem ismertem, de nagyon kíváncsi vagyok rá, miként adja elő a "Fire"-t, ahogy Farkas-Jenser Balázs "Liar"-je is érdekel.

Viszont jelen állás szerint a Passedet küldeném ki a "Mesmerize" című dalukkal, amihez egy abszolút ötletes koreográfiát kell társítani. Ahogy hallom, ez a zenei műfaj mostanában nagyot megy a világban, s érdekes is, tényleg meg tud fogni.

Címkék: eurovízió a dal
2014\12\26\10:12 Tusán 1 komment

Az év legnagyobb tévés eseményei

2014 mindenképpen a tévés átigazolások éve volt, de Magyarország Eurovíziós nagymenete, a ValóVilág 6-ra lecsapó gyűlölethullám és még egy heves politikai interjú is felkerült az év legnagyobb tévés eseményeinek listájára. Íme.

tv10.png

Szabó Zsófival először a TV2 képernyőjén találkozhattunk, ahol Betty Tanakis-t alakította a Jóban rosszban-ban. 2009-től folyamatos szereplője volt a szappanoperának, de Berki "Antiférfi" Krisztiánhoz fűződő románca is segített abban, hogy viszonylag hamar felfusson a köztudatban, hiszen szívesen kiteregette magánéletét a bulvárnak. Bár sorozatos karaktere biztos pont volt a karrierjében, Zsófi kövérebb disznóra vágyott (nem, nem Berkinél szerzett nagyobb állatot), így átigazolt az RTL Klubhoz, s még mindig kergeti azt a disznót. Elvileg műsorvezetőt szeretnének faragni belőle és valamiért alkalmasnak is tartják rá, viszont sem az az egyetlen X-Faktor-os ámokfutása, sem pedig az After X-ben tanúsított mérhetetlen inkompetenciája nem győzött meg arról, hogy alkalmas ilyen feladatokra. Zsófi egyszerűen csak nem műsorvezető.

tv99.png

A Comment-en is nagyot ment a Schiffer-Kálmán-interjúháború, mely még jobban felforgatta a médiapolitika egyébként sem nyugodt vizeit. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Schiffer András vendégeskedett, s Kálmán Olga a Szabadság térre köpött német megszállás emlékművéről próbálta faggatni őt. Mivel Schiffer nem tartotta fontosnak ezt a vitát, Kálmán kikelt magából és elkezdték fingatni egymást. Kálmán minden bizonnyal nem várta, hogy majd pont egy baloldali politikus nem fog beleállni a témába, így egy egészen kellemetlen shitstorm kerekedett ki az egészből.

tv8.png

Tatár Csilla elvesztését már jobban megérezte a TV2, mint Szabó Zsófiét, így nagyobb port is kavart. Gönczi Gábor felesége tizenkét év után hagyta ott a csatornát. Az utóbbi három évben a Mokkában láthattuk, ám decemberben új kihívásokat keresve az MTVA-hoz igazolt. Kárász Róberttel nagyon összekapott az utolsó munkanapokon, de a stábbal jól kijött, könnyes búcsút vett tőlük. Az MTVA minden valószínűséggel A Dal következő évadába szánja műsorvezetőnek. Novodomszky Évánál már csak jobb lehet.

tv7.png

Az Éden Hotel 2011-ben debütált a Viasat3-on és az első évad a mai napig az évtized eddigi egyetlen minőségi magyar reality-je. Ezt akkor a nézők is megérezték, hiszen Ádámék sorra döntötték a nézettségi csúcsokat. A műsor a kereskedelmi célcsoportban többször ment 10% fölé, ami a Viasat3-on máig egyedülálló teljesítménynek számít. A sikert meglovagolva 2012-ben elindították a második évadot, majd amikor már mindenki azt hitte, hogy a csatorna végre felkerül a térképre, végleg bezárták az Éden kapuit. Viszont a benne rejlő lehetőségeket a SuperTV2 most felismerte és ősszel elindultak Costa Ricába, hogy leforgassák a harmadik évadot. Az Éden Hotel tavasszal újra megnyitja kapuit.

tv6.png

Mérsékelt érdeklődéssel ugyan, de újra elindult az RTL Klubon a Celeb vagyok, ments ki innen. Hat év után tért vissza a műsor, s mint akkor, most is egymás után két évadot adtak le. Vadon Jani és Sebestyén Balázs ezúttal olyan celebeken élcelődhetett a Dél-Afrikába költöztetett véglénytanyán, mint VV Aurelio, VV Éva, Bódi Sylvi és Aleska Diamond. Az első szériát Erdei Zsolt, a másodikat pedig Molnár Andrea nyerte.

tv5.png

Ha elindul, akkor ez lett volna az év legnagyobb tévés híre, ám végül csak elméletben született meg. A Big Brother 2002-ben debütált a TV2-n és minden idők legnépszerűbb magyar valóságshow-jaként írta be magát a tévétörténelembe. A ma már kultikusnak számító első szériát 2003-ban követte a második, de a ValóVilág súlyosan lealázta azt, így meg is bukott. Ezek után nem csoda, hogy a harmadik évadot már abszolút esélytelennek tartotta a csatorna, ám idén mindez megváltozott. Bombaként robbant a hír, hogy ősszel a SuperTV2-n újra találkozhatunk majd a Nagy Testvérrel. Nyáron el is kezdték válogatni a szereplőket: stratégiai játékra kerestek értelmes embereket. De hát nem lett belőle semmi, hiszen a TV2-nek is betett a reklámadó, így határozatlan időre elhalasztották a kezdést.

tv4.png

A 2014-es év hatalmas médiaviharral kezdődött, amikor is az RTLII audiovizuálisan, napi egy órában definiálta, mit is jelent igazi prolinak lenni. A ValóVilág 6 nagyon szépen indított az RTL Klub kábelcsatornáján, s mindezt egy tucatnyi celeblétre kiéhezett suhancnak köszönhette, akiknél jobb alapanyagot egyetlen szennyműsor sem kívánhat. Acsarkodás, pinamutogatás, kufircolás, pöcspörgetés, vetkőzés és véglénykedés címszavak alatt ment le négy hónap, s emiatt a valóságshow műfajának szüntelen bevédésére kényszerültem, hiszen hiába mondtam én, hogy ez trash reality, a magyar ezt nem értette.

tv3.png

A Magyar Televízió mostanra már kikupált Eurovíziós dalválasztó műsora, A Dal 2014-ben Kállay-Saunders András győzelmével zárult. Ez azt jelentette, hogy ő képviselhette hazánkat "Running" című dalával a koppenhágai Eurovízión. Nagy esélyekkel indult, ami jócskán beindította az országot. Az elődöntőn harmadik helyezett lett, a döntőn pedig jó ideig úgy tűnt, hogy megnyeri nekünk a versenyt, aztán ötödik helyen végzett. Ez viszont egy hatalmas teljesítmény, hiszen harminchét ország indult, s ez lett Magyarország második legjobb eredménye (a legjobb Friderika negyedik helyezése 1994-ből), András pedig mindenképpen a 2014-es Eurovízió egyik legmeghatározóbb figurájává vált.

tv2.png

A Rising Star egy eléggé nehéz úton indult el a világhírnév felé, hiszen az Egyesült Államokban és Németországban is megbukott, Nagy-Britanniában pedig még a premier előtt elkaszálták. Mivel a legnagyobb tévés piacokon nem teljesített jól, az itthoni verziónak sem adtak sok esélyt, sőt, a legtöbb internetes fórumon egyenesen a bukását kívánták. Nos, a TV2 tehetségkutatója elindult és sikeres. Az október végi kezdés óta többször is megverte az X-Faktor-t (igaz, a finálé alatt pont nagyot bukott), erőssége pedig a nézőkkel folytatott folyamatos és kibővített interakcióban rejlik. Én sem tartottam még a Megasztár 3 óta ennyire érdekesnek egyetlen tehetségkutatót sem, s ha így folytatják, csak sikeresebb lehet.

tv1.pngDobpergés, pompom-lányok, tűzijáték. Elérkeztünk az Év Tévés Eseményéhez, ami minden kétséget kizáróan csak egy dolog lehetett: Ördög Nóra otthagyta az RTL Klubot és a TV2-höz igazolt. A hír úgy verte fel a nyári uborkaszezon békéjét, mint Gordon Ramsey a pofátlan tojássárgáját, így még talán duplán is ütött. Ördög Nóra tizenhárom évig dolgozott az RTL Klubnál, műsorvezetőként először a Top Of The Pops című zenei műsorban láthattuk. Ezután a felejthetetlen Jónás Rita helyét vette át a teljesen szétszabott Kölyök Klub-ban, majd a Moziklub és a Reggeli után megkapta első nagy profilú műsorát, a Szombat esti láz-at. Ezután a Csillag születik és az X-Faktor következett, így az RTL Klub meghatározó arcává vált. Ezért is bír ekkora súllyal, amikor váratlanul a TV2-höz szerződött. Jelenleg a Rising Star-t vezeti Majkával, s úgy tűnik, nem veszített vele semmit.

2014\12\23\07:12 Tusán 2 komment

1,4 millióan nézték az idei X-Faktort

infografika_-_x-faktor_nezettsegefin.png

Az X-Faktor ötödik évadának nézettsége négy évvel ezelőtt még egyértelmű buktát jelentett volna, ám a tévénézési szokások megváltoztak, s már eleve nem ülnek le annyian a képernyő elé, mint régen. Viszont mindezek tudatában is meredek dolognak számít, hogy az X-Faktor úgy mutatott csökkenő tendenciát hétről-hétre, hogy a casting-adásokhoz képest majdnem egymilliós nézettségcsökkenést produkált a döntőkre. Ez azért durva, na. A Tóth Andi győzelmével zárult széria 1,4 milliós átlagnézettséggel zárt, szemben az 1,8-as negyedik évaddal. A share értéke viszont szépít ezen a számon, hiszen az RTL Klub pontosan erre a 33%-os átlagshare-re alapozza a hatodik évad létjogosultságát, s igaza is van.

Az RTL műsorai általában a 18-49-es célcsoportban mennek nagyot. Az Éjjel-nappal Budapest, a Barátok közt, de még a Híradó is rendre jobban teljesít a fiataloknál, mint a teljes lakosságban, ezért is meglepő, ami az X-Faktor-ral történt. Valahol a döntők felénél megfordultak az arányok, vagyis egyre több fiatal unt rá Horányiékra, s az idősebbek átvették az irányítást. Talán ez a legnagyobb intőjel a készítők számára, hiszen ha egy RTL-es műsortól eltávolodnak a fiatalok, akkor ott valamit bizony nagyon elcsesztek.

Például azt, hogy öt év alatt képtelenek voltak megújulni. Mindig ugyanazokat a karaktereket látjuk, hiszen mindenkiről csontig lereszelik az egyéniségüket, majd a gerincüknél fogva mártják őket bele a csillámporos plasztikformákba, hogy aztán újabb Vastag Csabákat, Danics Dórákat, vagy éppen ByeTheWay-szerű ecsetfejűeket dobjanak a színpadra. (Mindig, minden évben ugyanabban a pöcsszorító Zarás cicanaciban.) Idén a Tha Shudras-on kívül senki sem maradt meg az emlékezetemben, az X-Faktor ezúttal sem tudta levetkőzni magáról a generikusságot és a sablonosságot. Nincs kire szavazni, s ezt a néző is érzi, sőt. Annyira érzi, hogy már egyszerűen nem ül le a képernyő elé, vagy legalábbis nem az RTL Klub zászlóshajórára pattan fel.

2014\12\22\10:12 Tusán Szólj hozzá!

Fehérvári Gábor és Gondi Helén nagyot ment a Rising Starban

A Rising Star legutóbbi, egész estés adása mindenképpen méltó ellenfele volt az X-Faktor-nak, hiszen vasárnap kegyetlenül egymásnak rontott a két csillámporos szörnyeteg. Míg az RTL Klubon győztest választottak, addig a TV2 tehetségei a karácsony alkalmából barátaiknak és családtagjaiknak énekeltek, valamint visszatért az öt vigaszágas is, akik második esélyt kaptak a döntőbe jutásra. (A vigaszágas részről viszont egy part two-ban fogok írni, ez legyen most egy vegytiszta döntő-kritika.)

rising56.png

Felfedeztem a legnagyobb hátrányt, ami Peter Srámek szerepeltetésével jár: a szlovák anyanyelvű srác miatt Feke Pálnak lassabban kéne beszélnie magyarul, legalábbis zsűritársai szerint. Viszont ha minél inkább lassítanánk a rizsáját, akkor annál több ideig kellene elviselnünk őt a képernyőn, ez pedig felérne egyfajta kínzással is. Szóval Peter, tanulj meg magyarul, de gyorsan! A "Jégszív" egyébként egy tipikus tehetségkutatós dal, amit Rúzsa Magdi óta senki sem tudott még normálisan elénekelni, így Peter sem, de a nézők szerint elég volt ez a falemeléshez.

rising57.png

Kovács Gyopár rettentően hamis volt, így tegnap én is kiálltam a háta mögül, s még magam sem hittem el, hogy ki mögé álltam be: Szén Alexandra mögé, akin érződött, hogy szívből énekli a dalt és még jól is áll neki (nem úgy, mint a párbajdal, jézus). A zsűri viszont pont most szavazta le őt, három-egy arányban.

rising58.png

Palmer Izsák öt adás alatt csak egyszer bizonyította nekem, hogy van hangja is. Ez múlt héten történt, nem pedig most, hiszen semmiképpen sem nevezném meggyőzőnek a vodkaszólamait. A vodkaszólam nálam minden egyes nyakkiereztetős nyújtott sikolyt/ordibálással egybekötött torokköszörülést jelent, amit a hozzám hasonló mély orgánumú emberek generálnak jó pár tömény elfogyasztása után éneklés címszó alatt. Na valami ilyesmit művelt ő is a színpadon, így azon gondolkodtam, hogy mekkora mákja van az egyéniségével. Ugyanis igyekszik hozni a pimasz és provokatív karaktert, ami kifizetődni látszik neki, így az ordibálás talán még bele is fér. Mindenesetre kompenzál a karakterével. Egyelőre.

rising59.png

Gondi Helénnek viszont semmivel sem kell kompenzálnia. Ez a nő az egyik, ha nem a legjobb dolog, ami a Rising Star-ral történhetett. Folyamatosan növeli mind a verseny, mind pedig a saját nívóját, egyszerűen el kell jutnia a fináléig. A produkciójának elején azt gondoltam, hogy még Mariah Carey-nél is jobban énekel, majd jött egy malőr, ami az előadás egynegyedét magával rántotta és jócskán megijesztett. Az, hogy mi történt pontosan, nem derült ki. Elvileg technikai hiba, de nagyon úgy tűnt, hogy egyszerűen csak elnézte a szöveget.

rising60.png

Fehérvári Gábornak végérvényesen sikerült levetkőznie a "zuhanyzós fiú" jelzőt, hiszen kisfilmjében a nagymamát látogatta meg, akinél végre kiengedhetett és többször elsírta magát. Tudjátok, vannak azok a kisfilmek (nem feltétlenül a Rising Star-ban, hanem en bloc), amikor érződik, hogy a szerkesztő rászólt a delikvensre, hogy "Karcsi, egy kicsit több átéléssel mesélj nekünk édesapád haláláról" vagy hogy "Valika, sírás nélkül nem lesz jó, adunk könnyeztetőt". Na Gábornál most elhiszem, hogy semmi ilyen nem történt, sőt, egyenesen meghatott az egész. A kirakatfiúból végre kirobbantották a valós, komolyan vehető emberi lényt. Köszönjük!

rising61.png

Az adás végére Sárközi Lili és Józsi került kihívó pozícióba, hiszen ők kapták a legkevesebb százalékot. Teszem hozzá, megérdemelten, hiszen hétről-hétre egyre jelentéktelenebbé váltak. Oké, persze, egy nagyon szép lány és egy aranyos kisöcs, akik testvérek, egymással zenélnek, együtt vannak jóban-rosszban, de ez az egész karakterfestés itt megáll és már nem lehet tovább színezni. Szegény Józsi pedig már énekelni is próbált, de hát annál még egy sivatagi teve is előrébb vitte volna a produkciót.

A veszélyzónában Ádám Krisztián, Kovács Gyopár és Szén Alexandra közül kellett párbajellenfelet választaniuk, s utóbbit nevezték meg. Alexandra másodjára párbajozott, s ezután holt biztos, hogy sohasem fogják kihívni őt még egyszer, hiszen csakúgy, mint múlt héten Heiser Ádámot, úgy Sárköziéket is kiejtette 72-79 százalékarányban.

rising62.png

Nem vagyok alkoholista, tehát semmiképpen sem szeretnék magamról olyan képet festeni, mint akinek arca minden buliban ádáz küzdelmet vív a gravitációval, de ejnye már, Majka. Ugyanúgy viselkedsz, mint én, amikor már kezd a fejembe szállni az aktuális szesz. Ide-oda mozogsz, nem találod a szemkontaktust (nem nézel a kamerába, amikor kell), s ugyanúgy próbálsz koncentrációt színlelni, mint én: felszegett fejjel és hunyorított szemmel (próbáltam visszakeresni, de nem találtam, sorry). Te is bevallottad, hogy hörpintesz egy kicsit adás előtt, de ha már a bátorságot folyékony formában keresed, akkor ne az üvegből, hanem magadból merítsd!

Az ellensúlyozást is el lehetett volna sajátítani, amikor még működött a Feke-féle bullshit generátor, de jobb később, mint soha. Gondi Helén karácsonyi produkciója után Majka kifejezte, mennyire reménykedett abban, hogy megússza az adást ünnepi giccs nélkül. Na erről a balansztartásról beszélek és várom a folytatásban is. Meg kell találni a közös hangot minden nézővel! Ha egy szubjektív dologról A-t mondunk, akkor mindig legyen valaki, aki B-t mond. Ha pedig senki sincs, aki B-t mondhatna, akkor inkább hagyjuk az A-t is. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha Mező Misi még egyszer azt mondja egy énekesnek, hogy ne magának köszönje a sikert, hanem az istennek, akkor Pásztor Anna legyen ott és ellenkezzen, hogy na de mégis magának köszönje már... Szóval értitek. (Ja, a hangtechnikával és a vágásokkal meg óvatosan!)

Rising Star - Minden vasárnap élőben a TV2-n!

2014\12\19\03:12 Tusán Szólj hozzá!

Ilyen volt a Survivor: San Juan del Sur

survivor1.png

[Spoiler!] "Thanks for another fun season of Survivor." Ilyen visszafogottan köszönte meg Jeff a túlélőknek ezt az igencsak későn beindult évadot. Biztos vagyok benne, hogy tudatosan fogalmazott így, hiszen az évad csak a végén vált igazán élvezetessé. A szereplők későn kezdtek el játszani, az egyesülésig gyakorlatilag nem történt semmi stratégiailag említésre méltó, inkább csak a túlélésképtelenségükkel hívták fel magukra a figyelmet. Exile Island sem tett annyit a műsorhoz, amennyit vártam volna, de persze a Redemption-csavar törlése egy hatalmas jótét volt.

A második Blood vs. Water tehát korántsem lesz a kedvenc évadom, ez viszont nem a formátum hibája, egyszerűen csak nem sikerült a casting. A One World óta - tehát öt évada - nem kaptunk ennyire vérszegény szereplőket. Kiemelkedő és visszatérésre alkalmas karaktereket is nehezen találni közöttük. Talán Natalie, Reed és Josh férne el egy all-stars évadban, de csak talán.

survivor2.png

Akármennyire is az "elmegy"-kategóriát erősítette az évad, sikerült összegyűjtenem a hat legemlékezetesebb eseményt.

6. Drew kiszavazása - A roppant tanulságos esetről itt írtam bővebben!

5. Spórolás helyett segély - Ausztrália óta nem kellett kisegíteni egyetlen törzset sem ennyire, mint a felcserélt Hunahput. Napi két étkezéssel elpazarolták az összes rizst, s a kovakövüket is elvesztették, így Jeffhez fordultak segélyért. A segély pedig megérkezett, de ára is volt: minden kényelmi tárgyukat, a szekercéjüket, a fazekukat és a kovakövüket is fel kellett adniuk egy zsák rizsért.

4. Missy és a duzzadt boka esete - Bármennyire is utáltam ezt a nőt, ilyen véget még neki sem kívánhattam volna. Missy bokája ugyanis kificamodott egy jutalomjáték során, így veszélybe került a további részvétele. Az orvosok viszont nem emelték ki a játékból, így a hátramaradt napokat bekötött lábbal kellett végigbicegnie. Egyetlen védettségi játékban vett csak részt.

3. A leginkompetensebb túlélők ever - A kajával sem tudtak bánni, a tanácsokon másodpercekkel a szavazás előtt kezdtek stratégiázni, a jutalomjátékokon elnyert kajálásokat és masszázsokat pedig csakúgy feladták egy valaki javára, folytonosan. Egy jutalomjátékon még az is előfordult, hogy annyira nyilvánvaló volt egy ötös szövetség összetartása, akik már ki is ejtették a három kívülállót, hogy Jeff lefújta az egészet a végkimenetel egyértelműsége miatt. Missy megnyerte, Jon pedig önként jelentkezett Exile-ra, tehát még ennek sem volt semmi feszültsége.

2. Jeremy kiszavazása - Túltoltam a hot dogon a ketchupot, amikor megtörtént. Innen tudom, hogy ez volt a San Juan del Sur egyik legmeghatározóbb jelenete, amit ügyes szerkesztői trükkel tettek még hatásosabbá. Jeremy szövetségesei ugyan váltottak néhány szót az öntelt alfahím kiszavazásáról, de az a szóváltás kb. annyi műsoridőt kapott, mint amennyit egy-két kígyós és cápás vágókép szokott. Az epizód gerincét inkább Keith és Reed kiesési esélyére helyezték, s a törzsi tanácson is e két nevet dobálták ide-oda a játékosok. Sőt, csak azokat a törzstagokat vágták be az urnánál, akik az ő nevüket írták le. Két Reed, két Keith, aztán majd lássuk meg, melyik megy. Na persze! A másik öt szavazat Jeremy-nek szólt. Az arrogáns, nagyképű tűzoltó, aki azt hitte, hogy az egész játék a kezében van, végre távozott.

1. Baylor blindside-ja - Már csak öten maradtak. Natalie, Baylor és Missy szétrobbanthatatlan triónak tűntek egészen a törzsi tanácsig, ahol Natalie Jaclynért játszotta az idolját. Missy, Baylor és Keith rá is szavazott, így szavazataik érvénytelenek voltak. Natalie viszont lepaktált Jaclynnel még a tanács előtt és kiszavazták Baylort. Végre.

survivor3.png

A huszonkilencedik évadot Natalie nyerte, a második Jaclyn lett, a harmadik pedig a mindössze lányától szavazatot gyűjtő örökirritátor Missy. A finálét egy élő show keretein belül adták le, amit talán csak Reed beszéde dobott fel, mindenesetre a rokonok interjúztatása semmiképpen sem.

Jó, hogy a Blood vs. Water formátumát még egyszer eljátszották, hiszen tényleg érdekes volt elsőre is. A második alkalommal viszont mindent megkaptunk, amit csak adhatott ez a koncepció, így ideje elengedni.

2014\12\18\08:12 Tusán Szólj hozzá!

Ötvenet rá, hogy Mráz Anita jut tovább

rising55.png

Fórizs Olivér, Orsovai Renáta, Mráz Anita, Várhegyi Lucas Palmira és Abbe Lewis kapnak még egy bizonyítási lehetőséget a vigaszágasok közül, hiszen ők kapták a legtöbb szavazatot a Rising Star honlapján. Vasárnap valamelyikük döntős lesz. Szerintem Mráz Anita.

2014\12\18\07:12 Tusán Szólj hozzá!

A Rising Star-ra a döntőkben sem fogunk ráunni

Vasárnap a Rising Star első döntője ugyanúgy hozta az izgalmakat, mint eddig, így nem csoda, hogy már harmadik alkalommal nyert hetet a nézettségben. Czibi Norbi még mindig kedvenc, Peter Srámek energikus, Heiser Ádám viszont a Rising Star-ral sem ért be a célegyenesbe (mert ugye ezelőtt a Voice-szal próbálkozott).

rising53.png

A Rising Star mostantól döntőkkel jelentkezik, melyeknek számomra legemlékezetesebb pillanatait fogom bejegyzésekbe foglalni. Itt van máris Peter Srámek, akinek olcsósítása tovább folytatódik. A Jimmy-nóták után most Karel Gottot vették elő, akinek kontinentális slágerével sikerült elhozni a falunapok hangulatát a stúdióba. A zsűri valamiért teljesen elájult az előadástól, Mező Misi valósággal nem tudta elhinni, mekkora világklasszis tehetséggel van dolguk. Az én arcomat viszont semmi sem fojtja jobban facepalmba, mint amikor egy fiatal énekes kínosan ideje múlt dalt kap, amire még a szülei sem buliznak szívesen.

Nyilvánvalóan Gondi Helén a mezőny legerősebb hangja, ám ezúttal több ponton is éreztem, hogy a fülemnek most jobban esne egy kis relax-zene. Az énekét szeretném hallani, nem pedig az ordítását. Bár könnyen lehet, hogy az éppen meggyengült, édesanyja halálát újraélő lelkének őszinteségéből adódott ez a fajta vokális kivetkőzés, amit tapasztalhattunk.

Udvarias Anna továbbra sem tud átvedleni popsztárrá, Czibi Norbiban már kezdi felütni a fejét a túlértékeltség önbizalmat (és várhatóan elszárnyalást) adó érzése, a Sárközi-testvérek egyre jobban lejtenek a felejthetőség homályába, Kovács Gyopár pedig az istenért sem akar megnyílni. Fogalmam sincs, ki ő.

rising54.png

A tehetségkutatók koreográfiáira eddig az RTL Klub helyezett nagy hangsúlyt. Míg 2010-ben a Megasztár 5 énekesei végig betonba öntve próbálták kirobbantani az éterbe az aktuális csillagdalt, addig az X-Faktor első évados döntősei a színpad minden négyzetméterét betöltötték. Na most a Rising Star már a Commenten is kivesézett nyitóprodukciója rácáfolt minderre és így (vigyázat, drámai kijelentések következnek) a magyar tehetségkutatók történelmének egyik, ha nem a legötletesebb színpadi megoldását láthattuk.

Viszont az előadások előtti, Ördög Nórával folytatott bájcsevejek témáját fel kell turbózni sokaknál, mert mindig csak azt tudhatjuk meg, hogy a közönség szeretete fontos, a barátok szeretete rengeteg erőt ad, mindenki az életéért küzd, na meg a családjáért. Ez uncsi és semmitmondó. Ha valakinek nincs egyénisége és szürke interjúalany, akkor kreálni kell rá valamit, hogy színesítsük. A zuhany meg nem elég.

rising52.png

Az est legmagasabb százalékát Püspökladány sztárja, Czibi Norbi kapta. Egy százalékkal maradt le tőle Gondi Helén, majd a jócskán túlértékelt Peter Srámek lett a harmadik. Palmer Izsák bolondozása, Singh Viki erotikája, Fehérvári Gábor vagánysága és Ádám Krisztián bájolgása is 70+ százalékot ért, amivel elkerülték, hogy a veszélyzónában ülve feszengjék végig a műsort. Heiser Ádám kapta a legkevesebb szavazatot, így biztos párbajozóként ellenfelet kellett választania a rajta kívül még négy százalékszegény énekes közül. Ha Ádám józan és taktikus, akkor Sárköziéket hívja ki, hiszen öt százaléknyi különbség volt köztük, ám inkább tökös akart lenni és Szén Alexandrát vállalta be. Így viszont távoznia is kellett.

Heiser Ádám a mezőny egyetlen ripacsaként próbált eladni egy olyan mesterségesen előállított karaktert egy olyan torzított énekhanggal, ami a legutolsó kötőszövetet is szétszaggatta a hallójárataimban, a jó ízlésben okozott károkról már nem is beszélve. Persze lehetett volna ő ilyen, ha el tudta volna hitetni a nézőkkel. De nem tudta. (A ruhája legalább jó volt.)

Rising Star - Minden vasárnap élőben a TV2-n!

2014\12\15\02:12 Tusán Szólj hozzá!

Ki kapjon egy második esélyt?

Ahogyan azt sejteni lehetett, a vasárnapi Rising Star-ban bejelentették, hogy egy, a párbajadásokon elvérzett indulót mégis továbbszavazhatunk a döntőkbe, s vele pótolhatjuk a legutóbb kiesett Heiser Ádámot a tizenkét fős mezőnyben. Nézzük, kik közül lehet választani, s kikkel tanácsos számolni is!

Akikkel semmiképpen

kiraly.jpg

Király Martina - Nem célom diszkriminálni a verseny idősebb résztvevőit, de tényleg nincs olyan negyvenes induló, akit érdekesnek tartok. Udvarias Annaé és Király Martináé egy fájóan jellegtelen párbaj volt, s tök mindegy lett volna, ki jut tovább, a karakterhiány érzése akkor is fennmaradt volna. Persze, Király Martina biztosan meghatározó jelensége az underground zeneiparnak, de a Rising Star színpadán semmi emlékezetest nem nyújt és semmi bombasztikusra nem képes.

Beny Perez és Michel Carballo - A kubai óriásóvodábeny.jpgs és annak gengszer light partnere emlékezetes, ám komolyan vehetetlen figurák. Ők lennének azok, akik a latin zenét egy országgal megutáltatnák, hiszen megújulásra képtelenek, a heti merengue-dózist pedig könnyen túladagolnák. Elképzelhetetlen, hogy elénekeljenek egy balladát vagy egy mai slágert, nem is állna jól nekik.

takats.jpg

Takáts Máté - Gyakran találkozni irritáló személyiségekkel a képernyőn, így már-már immunisak vagyunk a tévés majmokra, ám a modoros Takáts Máté egy új erősségekbe szoríttatta az ökleimet. Saját magát tolja túl. Egyszerűen kellemetlen nézni, miként veri magát a színpadon, s miként ripacskodik. Még a bal oldalon látható képéről is ordít, hogy egy színész, erőltetett mosolyával pedig valósággal ordít a kiskunsági tanyavilág minden szívlapátjáért.

tarsoly.jpgTarsoly Arnold - Kicsit sajnáltam, amikor összetették Czibi Norbival, hiszen semmi esélye sem volt ellene, 60%-kal alulmaradt. Mint mindenki a vigaszágról, úgy ő is tud énekelni, bár ő a legkevésbé. Persze ennek a hangszínnek is megvan a maga műfaja, de ha gyerekénekre vagyok kíváncsi, elmegyek egy öregotthonba, ahol éppen óvodások lépnek fel. Lehet, hogy Arnold külsőre egy tipikusan tehetségkutatós fiatal srác, de ennyi szól mellette, s nem több.

Az okézóna - Akikre már érdemes szavazni

abbe.jpg

Abbe Lewis - A Rising Star indulóinak nemzetköziségét erősítő amerikai-magyar lány Fehérvári Gáborral párbajozott és vesztett. A néhai Zuhanyzós Fiú viszont csak hat százalékot tudott ráverni, Abbe 70%-ot kapott. Egy kedves és bájos csaj, igazán őszinte előadó. Annak érdekében, hogy a budapesti tömegközlekedés ne csapja szét az idegrendszeremet, biztosan őt rezonáltatnám a fejembe a fülhallgatómon keresztül.

forizs.jpgFórizs Olivér - Az Instagram-meghallgatásról színpadra juttatott Olivér akkor az est legmagasabb százalékát érte el, de a Peter Srámekkel vívott párbaj során 73%-kal elbukott. A különbség viszont csak öt százaléknyi volt, így joggal reméli a vasárnapi továbbjutást. Abbe-hez hasonlóan szerény és őszinte srácnak tűnik, hangját hallgatva pedig instant módon a brit pop jut eszembe.

samu.jpgSamu Kriszta Mazsi - Látszott, hogy igyekezett megnyílni a nézők előtt, viszont a szerencsétlen dalválasztás miatt 56%-kal elvesztette a Szén Alexandrával folytatott párbaját. Nem kétséges, hogy minden vigaszágas közül a huszonkilenc éves Mazsi akarja a legjobban a továbbjutást, hiszen semmi mással nem teltek eddigi évei, minthogy rátérjen a helyes útra az énekes-karrier felé. Mivel abszolút tudok azonosulni és teljes mértékben tisztában vagyok az útkeresés közben pofán csapó akadályokkal és csalódás érzésével, őszintén szurkolok Mazsinak. Viszont nem szabad elfogultnak lennem, vannak tőle jobbak, ezért is tettem csak az okézónába.

orsovai.jpgOrsovai Renáta - A Gondi Helénnel vívott párbaján sikerült először komolyan vennem, hiszen fenomenális teljesítményt nyújtott. Meglepett, s ez a kellemes meglepetés a nézőkön is érezhető volt, így fel is tornázták őt 62%-ra, ami a vitathatatlanul jobb, ám méltó ellenfél 77%-a mellett kevésnek bizonyult. Most itt a lehetőség továbbjuttatni, s most már én sem sajnálnám. Azt azonban fontos megemlíteni, hogy Reni egy vadóc, így megeshet, hogy a párbajadáson képviselt stílus és hangkiengedős dalválasztás valószínűleg csak egyszeri csoda volt.

szabo.jpgSzabó Anita - A karcos és füstös hangú hamburgerek királynője éppen nőtársainak köszönhette, amikor is 60%-kal alulmaradt a kifésült és jól öltözött, ám ripacskodásban kimaxolt Heiser Ádámmal szemben. A különbség viszont csak hat százaléknyi volt. Anita hangja egyedi, s meglehetősen az érzelmei irányítják (lásd párbaj utáni összeomlás), ez pedig jó lehet a műsornak.

 

varhegyi.jpgVárhegyi Lucas Palmira - Az Árkád-meghallgatáson továbbjutott lány a plázában úgy énekelt, mint egy popénekes, a párbajt viszont egy meglehetősen színházias előadással vesztette el. Kovács Gyopár négy százalékkal győzte le barátnőjét, akinek 74%-nál állt meg a mutató. Nem sajnálnám, ha ő lenne a vigaszágas befutó, ám jócskán vesztettem az iránta érzett érdeklődésemből. (S nem, még csak nem is azért, mert Feke Pál szerint ő nem magyar.)

A piramis két csúcsa - Akik között eldőlhet minden

mraz.jpgMráz Anita - Napközben takarít, esténként milliók előtt énekel. Egy igazán botrányos párbajon esett ki 72%-kal, ahol Ádám Krisztián győzte le 73%-kal. Sokan az utolsó pillanatban piros nyilat lövő Kerót hibáztatják, mert ha ő is inkább a kékre vált, ahogyan zsűritársai tették, akkor most Ádám Krisztián lenne vigaszágas. Anita közepesen szerepelt az első élő meghallgatáson, a párbajadásban viszont abszolút leénekelt mindenkit. Neki egy ilyen műsorban igenis helye van.

stepa.jpgStepa Erika - Egy igazán titokzatos lány. 60-84% arányban vesztette el Singh Viki ellen folytatott párharcát, ami nem kis különbség, de engem mindenesetre már akkor meggyőzött hangi adottságairól. A misztikusság is sokat hozzátesz karakteréhez, ami duplán érdekessé teszi.

Egy hétig lehet szavazni a Rising Star weboldalán a vigaszágas döntősre, akit vasárnap le is lepleznek majd a műsor második döntőjében. Mint láthatjátok, az én voksom Mráz Anita és Stepa Erika között fog eldőlni, de az okézónában szereplők közül sem bánnám senki továbbjutását.

Rising Star - Minden vasárnap élőben a TV2-n!

2014\12\13\03:12 Tusán Szólj hozzá!

Teljes, de nem hibátlan a Rising Star döntőseinek mezőnye

rising48.png

Kicsit megkéstem a legutóbbi Rising Star kivesézésével, de ne higgye senki, hogy elkedvtelenedtem volna. Meglepően tapasztaltam, hogy Feke Pál tahóskodása elmaradt (sőt, meg sem szólaltatták az adás elején), Mező Misi pedig nem akarta téríteni a versenyzők hitét. Az adás így tényleg az énekesek miatt maradt emlékezetes.

rising47.png

A kubai hobbizenészek és a Sárközi-testvérek párbajával indult a műsor, melynek végeredménye abszolút várható volt. Benny és Michel képtelen lett volna megújulni és mást mutatni hétről-hétre, s azt a 28%-ot is csak a faluszéli kocsmák művész urainak köszönhették. Kisfilmjükből viszont kiderült, hogy ha nincs is tévés értékük, az asszonyt simán be lehetne rakni egy VV-be, mert úgy örült a kamerának, mint aki lepippantotta George Clooney-t.

A Sárközi-testvérek előadása közben azon gondolkodtam el, hogy mi lesz, ha Lili majd szólókarrierbe akar kezdeni és az egyébként is csak a nagymamák szívmelengetéséért mellette tartott Józsinak mennie kell. Mert hát Lili hangja kétségkívül versenyképes, Józsival viszont nem lehet sokat kezdeni.

rising49.png

Szabó Anita és Heiser Ádám párbaja következett és egy egészen meglepő végkifejletben tetőzött. Az énekes hamburgeres ugyanis kiesett, akinek kormos hangja az egyik legegyedibb női hangnak számított a versenyben. Heiser (akit egyébként tök jól kikupált a fodrász, bár sajnálom, hogy szakállának inkább tokarejtő, mintsem esztétikai funkciója van) egy balladát kapott, s szépen fel is öltözött hozzá, az úriemberkedés pedig megtette a hatását és aláásta Anita álmait. Kár, neki szurkoltam pedig.

rising50.png

Gondi Helénnél és Orsovai Renátánál legalább annyira nyilvánvaló volt, hogy ki fog elbukni, mint a Tarsoly Arnold-Czibi Norbert párosításnál. Ahogy nőttek a százalékok, annyira reményvesztettebben figyelte Renáta a rivális dicsmenetét. Viszont őt sem érheti komolyabb kritika, nekem most sikerült először komolyan vennem, nagyon jól teljesített.

rising51.png

Az est első botrányos párbaját (mert volt egy másik is) a Jimmy-rajongó Peter Srámek és az Instagram-meghallgatásról bejutott Fórizs Olivér kezdte. Peter egy nagyon olcsó figura, akit művházas fellépéseken és Jimmy-idéző szekták körein túl egyáltalán nem tudok elképzelni. Nem tudom, mi az benne, amiért rajongani lehet, s azt sem tudom, mit beszél (de hát nyilván ez a lényeg, ugye). Tud énekelni, de nem mindegy, hogy Fórizsolivéresen rádióbarát módon, vagy pedig úgy, mint egy kiherélt mókus. 78%-kal legyőzte Fórizs Olivért, akinél 72%-on állt meg a mutató, s még annyira sem tellett tőle, hogy egy kis alázatosságot mutasson pusztán versenytársa tisztelete miatt, hiszen úgy hurrázta véresre a stúdiót, mintha az élete múlt volna rajta.

Király Martina és Udvarias Anna számomra abszolút irreleváns, felejthető indulók. Anna ráadásul túlértékelt, aki egy helyes szólamot sem tudott kiénekelni a párbaj során, Martina hangszíne pedig olyan, mintha egy bizonyos szintre programozták volna és sem kevesebbet, sem többet nem tud annál. Anna jutott tovább 67%-kal.

rising46.png

És akkor jöjjön a már beharangozott, gigabotrányos párbaj, amivel megint csak sikerült felgöngyölni a drámát a show végére. Történt ugyanis, hogy a tinédzser apuka és a dallamos takarítónő csatájában utóbbi maradt alul, pedig tagadhatatlanul leénekelte ellenfelét. Mráz Anita kiesése felrobbantotta az internetet, csupán két százalékkal maradt le a párbajt megnyerő Ádám Krisztiántól, aki 74%-ot kapott. Követeljük vissza Mráz Anitát!

A Rising Star már korábban megismert hat döntőséhez tehát ők csatlakoztak:

  • Sárközi Lili és Józsi
  • Heiser Ádám
  • Gondi Helén
  • Peter Srámek
  • Udvarias Anna
  • Ádám Krisztián

Holnap már az első élő döntővel kezd a műsor, ami a TV2 ígéretei szerint meglepetésekkel lesz tele. Talán visszakapjuk Mráz Anitát?

Rising Star - Minden vasárnap élőben a TV2-n!

süti beállítások módosítása
Mobil