Prodfaktor

2015\01\31\05:01 Tusán Szólj hozzá!

Felhőtlen vihart hozott a Rising Star

Őszintén szólva teljesen feltöltődtem pozitív energiával a Rising Star legutóbbi döntője alatt, hiszen most már nemcsak a zsűri és a műsorvezetők karaktereinek szárnyalását tapasztalhattuk meg, hanem maguk az énekesek is ledöntötték saját falaikat előttünk és őszintébb interakciókat láthattunk, kivéve persze Fehérvári Gábor Alfrédot.

Újabb erőpróbás adást kaptunk, ami annyiban változott, hogy a műsor végén a párosok gyengébbik tagjainak újból színpadra kellett állni és aki a legkevesebb százalékot kapta, az távozott.

Singh Viki vs. Fehérvári Gábor Alfréd

rising90.png

Minden bizonnyal ez ígérkezett a legkeményebb párbajnak, hiszen Viki és Alfréd énektudása ugyanazon a magas szinten kápráztat el minket hétről-hétre. Viki nagyon felszabadultan lépett fel a színpadra és talán ennek is köszönhette, hogy a múlt héten kisiklott szopránvonat után újra magához méltóan teljesített.

Valamiért úgy érzem, hogy Alfrédnak jobban áll az angol, mint a magyar, mindenesetre Ákos dalát is a tőle megszokott érces profizmussal adta elő. Viszont tök jó lenne, ha nemcsak énekelni tudna, hanem interaktálni is, hiszen akárhányszor szegeznek hozzá kérdéseket mind a különböző interjúk, mind pedig a fellépéseket megelőző bájcsevejek során, ő húzogatja a szemöldökét és grimaszol, mintha nehezére esne kifejeznie magát. Viki mellett magabiztosnak és felszabadultnak tűnt, de utána megint csak önmagába zárkózott és nem nyitott ki újra. Lehet, hogy ez az átlagnézőnek nem tűnik fel, de Alfrédban nagyon is jelen van ez az önmagát marcangoló feszültség, ami miatt csak a saját arcát fogja csapkodni kiesése után.

Viki ért el magasabb százalékot, amit Pásztor Anna annak tudott be, hogy Alfréd úriember módjára előre engedte Vikit, nem akarta legyőzni. Ezt Viki heves metakommunikációval kommentálta a páholyban, ami tök jó momentum volt. Kicsit feszültséget keltett, kicsit elgondolkodtatta a nézőt.

Gondi Helén vs. Szén Alexandra

rising91.png

Helén kifejezetten gondterheltnek tűnt, viszont bármi is bántotta, nem gátolta meg abban, hogy a verseny történelmének egyik legerősebb produkciójával mentse meg magát a veszélyzónától.

És hát nem is volt nehéz neki, hiszen ellenfele, Alexandra, megkínzott macskaként próbálta leénekelni őt, nulla sikerrel. Ahogy Feke Pali is mondta - s életemben először értek vele egyet -, "erőszakos, durva és nem finom, nem érzékeny" éneklést hallhattunk tőle, Pásztor Anna pedig tökéletesen megfogalmazta, hogy "a hátrányos helyzetű lány, aki ki van közösítve kártyája már ki van játszva", erre tehát nem alapozhat. Mert hát alapozott, nem is kicsit.

Kovács Gyopár vs. Czibi Norbert

rising92.png

Na jó-jó, ez azért eléggé magától értetődő párbaj volt, nem igaz? Bár Gyopárka eddigi talán legjobb performanszát vitte színpadra, Mező Misi torkán ez sem csúszott le, akinek egyébként Gyopárellenessége már-már egy külön poénszegmenst képet, ahogyan a kommentfelolvasások is. Az viszont, hogy a lány nem engedte láttatni, hogy még az elején elvesztette az egyik cipőjét, mindenképpen tapsot érdemel. Eltökéltség van, hang sajnos nincs.

Czibi Norbi meg hát kitette az asztalra, amit mindig ki szokott, a nézők pedig nyersen bekajálták az egészet.

Várhegyi Lucas Palmira vs. Peter Srámek

rising93.png

Mindketten újat mutattak. Palmirát ezúttal nem öltöztették sem földönkívüli hercegnőnek, sem pedig a fáraó törvénytelen, gazdag brit bankárhoz hozzáment lányának, hanem laza diszkósikket kapott, Peter pedig egy újféle giccset. A maguk világában mindkettő működött, viszont Peteré egy kicsit jobban, hiszen őt juttatták tovább a nézők, legnagyobb meglepetésemre. Na jó, ne fogalmazzunk ilyen szerényen, gyakorlatilag vudubabát szőttem öt perc alatt minden határon túli és táncdalfesztiválokon szocializálódott szavazó mintájára.

rising94.png

A szabályok értelmében Szén Alexandrának, Fehérvári Gábor Alfrédnak, Kovács Gyopárnak és Várhegyi Lucas Palmirának újra énekelnie kellett. Elsőként Alexandra állította fel az 50%-át, amit a többieknek kellett túlszárnyalni a versenyben maradásért. Alexandra minden idők leghosszabb tehetségkutatós haláltusáját vívta így, hiszen mindenki leénekelte, ő pedig csak könnyen között nézte mindezt és várta az ítélethirdetését.

Holnap sztárokkal duetteznek a versenyzők, s az adás végén tudták meg velünk együtt, hogy ki kit kap majd. Ez egy tök jó ötlet volt, bár Kasza Tibitől és Keresztes Ildikótól így sem szabadultunk meg. Valahogyan mindig visszarágják magukat a képernyőinkre...

Rising Star - Minden vasárnap 18:55-kor élőben a TV2-n!

2015\01\26\03:01 Tusán Szólj hozzá!

Magyarország az első elődöntőben lép fel

eschungary.png

Az Eurovíziós Dalfesztiválok elődöntőinek szereplőit minden januárban sorsolással döntik el, s ez most sem történt másképp. A bécsi városházából élőben közvetítették a sorsolást, melyen Magyarországot az első elődöntő második felébe húzták ki (hiszen nemcsak arról szól az egész, hogy melyik elődöntőben szerepelnek majd az országok, hanem arról is, hogy az elődöntők első vagy második felében).

Mivel az Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, Olaszország és Németország az Eurovíziós Dalfesztivált rendező Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének legnagyobb anyagi támogatói, a döntős helyük már adott volt, plusz hozzájuk társul az ilyenkor szintén automatikusan kvalifikáló rendező ország, ezúttal Ausztria is. A sorsolás viszont őket is érintette, hiszen nekik is szavazniuk kell majd az elődöntőkben. A mi elődöntőben a spanyolok, az osztrákok és a franciák adják majd le a voksukat.

escallocation.png

Az első elődöntőben az Eurovíziós nagyágyú Görögországgal, Romániával és Oroszországgal, az általában szintén továbbjutó Moldovával, Örményországgal, Szerbiával és Dániával, valamint az újonnan brillírozó Hollandiával is meg kell majd küzdenünk. Az első elődöntőben tizenhat, a másodikban pedig tizenhét produkció kapott helyet. A pontos rajtszámokat a dalfesztivál készítői határozzák majd meg egy későbbi időpontban.

2015\01\25\03:01 Tusán Szólj hozzá!

A feladó Magyarország, a címzett Európa - Elindult A Dal 2015

Tegnap újra képernyőre került az MTVA Eurovíziós dalválogató műsorfolyama, mely azt a nemes célt tűzte ki maga előtt, hogy megtalálja a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját a négytagú zsűri (Csiszár, Rákay, Rúzsa és Pierrot) és persze a mi segítségünkkel. Három nagy kedvencemet is láthattuk tegnap, viszont csak ketten jutottak tovább közülük. Az új zsűritag, Pierrot jót tesz a műsornak, hiszen nem fél keményen odaszólogatni, s ha kell, még a tinirajongókat is kigúnyolja (bár reméli, hogy azok nem fojtják majd a plüssmackóik közé). Tatár Csilla annak ellenére jobb választás Novodomszky Évánál, hogy rendre elvesztette az irányítást a kommunikációja felett, Harsányi Levente pedig csak a szokásos Levis lazaságot hozta. Az arculat színvonalas, a műsorstruktúra korrekt, így rá is térhetünk a produkciókra.

Magyar Bori - "Lead Me To Heaven"

Elvileg A Dal nem egy tehetségkutató, hiszen már szakképzett énekesek versenyeznek benne, viszont ennek ellenére mégis úgy éreztem, mintha az lenne. Szegény Bori előtt bizony nem emelkedett volna a fal tegnap este, hiszen keserves harcot vívott a dallal, hangi adottságairól pedig még egy süket cickányt sem győzött meg. Ennek ellenére egy szimpatikus csajnak tartom, csak éppen annyira zavarban volt, hogy az est teljes időtartamára beleállt a Florence and The Machine együttes dicsérgetésébe ahelyett, hogy magáról beszélt volna. Ja és az az olcsó space-trash ruha?

Farkas-Jenser Balázs - "Liar"

Na igen, a nagy szívfájdalmam. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy Balázzsal esélyesek lettünk volna egy döntős kvalifikációra, hiszen ahogy Rúzsa Magdi is fogalmazott, a dala "egy gyors méreg, azonnal hat és fülbemászó". Balázs egyébként egy jól bevált Eurovíziós karaktert is hozott, azaz a jóképű gitáros srác karakterét, amihez még egy tök jó dal is párosult. Nagy kedvencem volt, viszont Pierrot elvágta, amikor öt ponttal értékelte (a többiek nyolc és kilenc pontjai mellett). Ha többet kap, akkor középdöntős. Így viszont szerény harminc sms-em sem volt elég arra, hogy továbbjusson.

Szűcs Gabi - "Úgysem felejtesz el"

Fájdalmasan unalmas produkció volt, szvinggel pedig még senki sem jutott Eurovíziós döntőbe. A zsűritől csakúgy, mint tavaly Keresztes Ildikó, megszerezte a nagy múltú énekeseknél borítékolható tiszteletpontokat, s így sikerült továbbjutnia a középdöntőbe.

Passed - "Mesmerize"

Felvételen ez a kedvenc dalom idén, viszont élőben nyilvánvalóan voltak hiányosságok és hamis hangok. Mégis baromira hiszek benne, hogy ha jobb látványt, színpadképet és kamerabeállításokat kap a produkció, akkor Bécsben nagyot üthet. Innovatív, bátor és mint minden magyar eurovíziós dal, ez is rizikós. Szépen tudnánk bővíteni vele azt a minőségi eurovíziós kontentet, amit elkezdtünk a Compact Disco-val, majd folytattunk ByeAlex-szel és Kállay-Saunders Andrással. A csapatból sugárzik a pozitív energia, üdék és bájosak. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy megígérték, a középdöntőre teljesen áthangszerelik a dalt (merthogy át lehet, lol).

Bogi - "World of Violence"

A tavalyi "We All" után nyilvánvalóan nem ezt vártuk Bogitól, aki idén egy világsirató maszlaggal érkezett. Az emberiség kínlódik, sok a baj és a háború, nagy az éhezés és nyomor van mindenütt, ezt pedig ezredjére is el kellett énekelnie valakinek a lehető legközhelyesebben. Aludtunk.

Karmapolis - "The Time Is NÁ" "The Time Is Now"

Tatár Csilla bámulatos angoltudása után egy kevésbé bámulatos produkció következett, s ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy ha ilyen jó dalt össze tud ütni egy együttes, akkor vajon miért nem tudnak kitalálni valamilyen produkciót hozzá. Csak és kizárólag egy balladánál tudom elfogadni, ha betonba önti magát az előadó, de egy dinamikus elektropop-nótánál ez nem működik. Főleg akkor, ha nagy kedvencem.

Szakács Gergő - "Ősz utca"

Nos, Gergőt nem hiába dobták ki a Rising Star-ból és az X-Faktor-ból az elsők egyikeként, hiszen nem tud jól énekelni élőben. Egyszerűen csak nem tud. Ennyi.

Antal Timi - "Woke Up This Way"

Rosszul vagyok az efféle Avril Lavigne-t idéző kibelezett punk(?)-stílustól, de be kell vallani, a mezőnyből pont emiatt emelkedik ki, s pont ezért megjegyezhető. Valamiért úgy érzem, hogy ha a zsűri bejuttatja a legjobb négy közé a döntőben, akkor a nézők bizony ki fogják küldeni Bécsbe, ez pedig hatalmas érvágás lenne azon a már fentebb említett magas színvonalon, amit Magyarország képvisel a versenyen.

Tóth Vera - "Gyémánt"

Nem rossz dal. Kicsit bondos, kicsit verás, de ennél ő sokkal-sokkal többre képes. Nem is értem, miért nem akarták kihasználni a hangterjedelmét, ami nem egy dalban okozott már katartikus élményt nekünk. A molett, nagyhangú énekesnők viszont általában nagyot mennek az Eurovízión (no offense, ez így van, ez is egy jól bevált Eurokarakter), így Vera jövőre még joggal próbálkozhat majd.

MDC - "Maniac"

Az énekes tekintetében egy kényszerzubbonyától pár perce megszabadult idegbeteg bújt el, s úgy rángatta magát, mintha mellé még egy kis stroke-ot is kapott volna. Az MDC előadása teljesen irreleváns volt, igaz, daluk abszolút rádiósláger.

adal1.png

A továbbjutók között a Passed kapta a legtöbb szavazatot, őket pedig Tóth Vera és Bogi követte. Mivel a zsűri öt előadóról dönthet, kettőt még választani kellett a 37 pontos holtversenyzők közül. Azzal, hogy a Karmapolis lett az egyik kiválasztott, nem tudok vitatkozni. Az viszont, hogy Szűcs Gabi jutott tovább Farkas-Jenser Balázs ellenében, egyértelmű életműdíjazás, egyben nevetséges is. Nem azért, mert Balázs volt az egyik kedvencem és nem tudok veszíteni, hanem azért, mert eleve nem kellett volna.

Az öt továbbjutó kiválasztása után a nézők dönthették el, hogy Balázs, Antal Timi, Szakács Gergő, az MDC és Magyar Bori közül ki legyen a vigaszágas, azaz a hatodik középdöntős, s abszolút nem szolgált meglepetéssel, hogy Antal Timit választották. Szóval Farkas-Jenser Balázs, jövőre ugyanitt!

Egyébként az applikációnak semmi értelme

Ugye nagy újdonságként jelentették be a sajtótájékoztatón, hogy mobiltelefonos applikáció segítségével is lehet majd szavazni, mi pedig a Rising Star és a ValóVilág után megszoktuk, hogy mindezt ingyen tehetjük. Nos, ezúttal nem ez volt a helyzet. Aki applikáción keresztül szavazott, az gyakorlatilag sms-eket küldött el, így az sms árát számolta fel neki a rendszer. A hipermodern alkalmazás tehát nevetséges és csak akkor éri meg letölteni, hogy ha óriási késztetést érzünk arra, hogy lepontozzunk valakit.

A Dal 2015 - Második elődöntő - Jövő hét szombaton 20:25-kor élőben az M1 és a Duna World műsorán! 

2015\01\24\02:01 Tusán Szólj hozzá!

Egy őrülttel kevesebb a Rising Starban

A Rising Star ötödik döntője egy közös produkcióval kezdődött, melyben az énekesek neonerdőbe és egy villanykörte-rengetegbe is betévedtek, hogy világbékét árasztva magukból egy könnyed és barátságos nótát adjanak elő. A produkció után jött a zsűri bevonulása, amit megint csak Pásztor Anna villanyozott fel. Imádom, hogy mindent magára vesz. Én még azt sem bánnám, ha holnap Harley Quinnek vagy egy kényszerzubbonyba tekert alpesi fejőlánynak öltözne, hiszen ezek a bolondos kreációk hűen tükrözik a személyiségét. Ezúttal százegy kiskutyás imiddzsel ült a zsűriasztal mögé, ahova inkább csak úgy jutott ki, hogy futott a dalmata kutyája után. (Kár hogy ezután eltűnt a kutya.) Mező Misi a tőle megszokott bohém eleganciával lépett ki a színpadra, s adásról adásra vonzóbb férfi lenne, ha a hittérítés után végre a gyenge melegpoénokat is elhagyná.

Gondi Helén

rising80.png

Helén egy igazi csajos wellness-napon pihenhette ki magát a megmérettetés előtt, így azt hihettük, hogy a feszültségét kigőzölögtetett énekesnő majd a tőle megszokott szinten teljesít a színpadon. Tévedtünk, a falat sem emeltük fel. A katartikus élmény elmaradt, semmi mélység és magasság nem volt éneklésében. Sokkal dögösebben kellett volna előadnia és énekelnie, ettől ő sokkal többet tud.

Peter Srámek

rising81.png

A "Time to Say Goodbye" című ballada rettentően kevés embernek áll jól, s nem tartozik közéjük Peter sem. Oké, nekem eleve nem tetszik maga Peter sem, tehát fogalmam sincs, hogy mivel tudná megkedveltetni magát velem. Ez viszont egy rettentően gyenge előadás volt még hozzá képest is, s miután elfelejtette a szöveget, a végén pánikrohamként engedte ki a hangját, s próbált nagy ívvel zárni. A fal viszont lent maradt, sőt, ő kapta az est legkevesebb százalékát.

Kovács Gyopár

rising82.png

Mező Misi szerint Az ének iskolája szintjén mozog Gyopár, akinek ezúttal sem sikerült falat emelnie. Tulajdonképpen már csak vergődik, mint hal a szárazföldön, nagy teljesítményt itt már nem fog nyújtani. Talán öt év múlva. Kár érte, hiszen a verseny legelején még finalistaként is el tudtam volna képzelni.

Palmer Izsák

rising83.png

A "Let Me Entertain You" a zeneipar egyik legkiemelkedőbb és legenergikusabb dala, amit Palmer Izsáknak sajnos csak teljesen áthangszerelve és átdallamosítva kellett odaadni, hogy képes legyen megbirkózni vele. Ez mindenképpen rávilágított a gyenge pontjaira. Bár nem értek annyira a zenéhez, de gondolom, hogy egy igazi énekes (például Gondi Helén vagy Fehérvári Gábor Alfréd) bármit el tud énekelni eredetiben, s nem kell hozzáigazítani a dalhoz, csakhogy elő tudja adni.

Feke Pál ugyan nem nyomta be újra a bullshit-generátort, de azért felböfögött egy-két csavart. Például elmondta, hogy hiába volt tele Izsák előadása hangi hiányosságokkal, neki bizony kell a színpadra egy ilyen fazon. Lefordítva ez úgy hangzik, hogy lehetsz gyenge énekes egy zenei tehetségkutatóban, csak egyéniséged legyen, mert az majd mindig megment. Na de Pali! Ha az egyéniség számít, nem a hang, akkor arra majd ott lesz a Big Brother, nem?

Várhegyi Lucas Palmira

rising84.png

Biztonságos kijelenteni, hogy Palmira finalista lesz? Rendre nyolcvan százalék fölött teljesít és abszolút közönség-kedvenc. Noha a mostani produkciója engem nem győzött meg, a versenyben még számos döntőn át foglalt helye van.

Czibi Norbert

rising85.png

Norbi ennyit még nem hajlítgatott, s így számos hamis hangot sikerült produkálnia, amire Mező is rámutatott. Nyilvánvalóan nem ez volt a legerősebb produkciója.

Szén "Magamban nem tharthatóm" Alexandra

rising86.png

Alexandra kisfilmje megint a lány magányára ment rá, amit Joshival próbáltak kielemezni a reggeli műsorban. A "Nem vagyok tökéletes" című Zanzibár-dalt énekelte el és fel is emelte a falat, viszont egyáltalán nem tetszett. De úgy vagyok vele, mint Peterrel: felőlem fejen is állhat, keverhet ötszáz gin tonic-ot éneklés közben vagy két kézzel csavarhatja ki a szuszt az Iszlám Államból, akkor sem fog tetszeni, amit csinál. A dalszöveggel is folyamatosan küzdött, konkrétan úgy tűnt, hogy még a szlovák anyanyelvű Péter is szebb magyar kiejtéssel bír.

Fehérvári Gábor Alfréd

rising87.png

Talán a szerkesztők is érezték, hogy még egyszer nem maradhat lent a fal Alfréd előtt, így a kisfilmjében újra levetkőztették. Gyurta Dániellel találkozott és úszni ment, de a zuhanyzóba már nem engedte be a kamerákat, ami oké, poén volt. Aztán a színpadon persze hozta a tőle megszokott profi szintet, amitől Mező Misi valósággal újraélte a nászútját. Amikor pedig Kero tanár úr is megdicsérte Alfrédot, Misi odament hozzá, ölelgette és puszilgatta, majd visszaült a székébe és megjegyezte: "Ma nagyon meleg van itt." (hiszen már Majka is megölelgette egyszer Kerot) Girl, bye.

Singh Viki

rising88.png

Hatalmas Eurovízió-rajongóként reméltem, hogy Viki hozni fogja Loreen szintjét, viszont meglepett, hogy még a közelébe sem ért. A dalszöveget nem tanulta meg, összecsapta az egészet, nem tartott lépést a zenével, eléggé felkészületlenül állt a színpadra. Viszont tudom, hogy javítani fog, bár holnap egy nagyon kemény napja lesz.

rising89.png

Az est végére Peter Srámek lett a párbajkihívó, hiszen ő kapta a legkevesebb százalékot. Majka és Nóri eléggé rányálazták Izsákra, hiszen többször kiemelték, mennyire ésszerű döntés lenne kihívni az őrültet. Peter pedig ki is hívta. És hazaküldte 87-64% arányban, a lányok pedig jól megsiratták.

Holnap újra erőpróbák lesznek a Rising Star-ban, viszont a zsűri most sorsolásos alapon döntött a párokról. A lottósorsolás értelmében Kovács Gyopár Czibi Norberttel (lol), Gondi Helén Szén Alexandrával, Singh Viki Fehérvári Gábor Alfréddal (ez kemény lesz) és Várhegyi Lucas Palmira Peter Srámekkel méri össze erejét. Mint látjátok, vannak totálisan megjósolható és körömrágós párbajhelyzetek is, így biztosan izgalmas estének nézünk elébe. Meg egyébként is, a párbajadások mindig izgalmasabbak, hiszen sokkal kiélezettebb szituációkat eredményeznek.

Rising Star - Minden vasárnap élőben a TV2-n!

2015\01\20\08:01 Tusán Szólj hozzá!

A Dal 10 legemlékezetesebb produkciója

Szombaton negyedik alkalommal indítja útjára az MTVA a magyar Eurovíziós dalválogató műsorfolyamot, melynek végén, azaz február 28-án eldől, ki képviselje hazánkat Bécsben, a hatvanadik Eurovíziós Dalfesztiválon. A jeles esemény alkalmából most összegyűjtöttem azt a tíz előadást az elmúlt évek terméséből, melyek a legjobban megdolgoztatták hasizmunkat, a legprecízebben kerülték el a jó ízlést vagy éppen a legélvezhetőbb szórakozást nyújtották. Ki ezért, ki azért lett toplistás.

10. Tóth Gabi - "Nem kell végszó" (2012)

Az ugyan mindig is rejtély marad, hogy a lengén elegáns piros textilbe bugyolált, akkor még rövid szőke hajjal tetszelgő Tóth Gabi miért kapott latexbe és bőrbe öltöztetett domina és dominátor vokalistákat, de az alapötlet jó volt. Egy táncos a ruha alatt ölelgette, majd árnyéktáncot is járt, Gabi pedig a tőle megszokott energiával igyekezett felrobbantani a színpadot. Ahogyan egy barátom szokta mondani, minden énekesnek csak egyetlen "Bad Romance" (Lady Gaga slágere) van az életében, s szerintem Gabinál ez az "Elég volt" című dal volt az, mindenesetre ez biztosan nem.

9. Király Linda - "Everything" (2014)

Férfiasan bevallom, hogy tavaly ez volt a kedvenc dalom, s simán kiküldtem volna Lindát vele, ha nem akarja már megint ezt a kényszeresen Amerikából importált hip hop-stílust nyomatni, amit állandóan nyomat. Két dolgot kellett volna észrevenni: az egyik, hogy a táncos fiú stroke-ot kapott a robogón, a másik pedig, hogy Lindának saját identitással kellett volna indulni, merthogy ezúttal takarítónőként/nyomortelepi mosóasszonyként lépett fel a színpadra.

8. Group'n'Swing - "Retikül" (2014)

Na de nemcsak osztani fogom én hazánk hőseit. Itt van mindjárt a Group'n'Swing, akik annak ellenére kedveltették meg a szving műfaját legalább három percre, hogy azt a fél világ rühelli. Daluk energikus és friss volt, melyet egy szorgalmasan összerakott koreográfiával párosítottak. Mindig történt valami a színpadon, a srácok pedig - ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem - tök cukin sertepertéltek az énekesnő körül. A produkció végén ugyan becsúszott egy kis baki, de akkor is ez a valaha látott egyik legprecízebb előadás A Dal történelmében.

7. Compact Disco - "Sound Of Our Hearts" (2012)

Ki ne emlékezne az első Dal-nyertesekre? A Compact Disco célirányosan az Eurovízióra írta a "Sound of Our Hearts"-ot, amit még én is Bakuba szavaztam. Noha a színpadképpel csak az Eurovízión robbantottak nagyot, maga a dal már itt Magyarországon is nagyot szólt. Igaz, megosztotta a közönséget.

6. Bogi - "We All" (2014)

Kállay-Saunders András mellett Bogi volt a tavalyi év közönség-kedvence. Bár próbálkozott már 2013-ban is, csak most tudott révbe érni, hiszen megtalálta önmagát egy eléggé fülbemászó dalban. Miközben az elektromosság pajzánkodott a frizurájával, Bogi mezítláb hozta el a nyár könnyed slágerét egy urbánus hippi-stílust követve. Az előadás valósággal sugározta a pozitív energiát, még a legnagyobb kritikusok is szivárványt hányhattak a tévé előtt.

5. Dancs Annamari - "Feel" (2012)

Na de ideje kicsit visszaereszkedni a trash-be! Megidézem Dancs Annamarit. Valószínűleg ő az egyetlen a Tejútrendszerben, aki hisz benne, hogy neki komoly popkarrierje van, ez pedig meglátszott 2012-es ámokfutásán is. Hát nem is tudom. A 2013-as román horrorhoz tudnám hasonlítani. A nagyváradi piacról olcsón beszerzett ruhák, a lehidrogénezett gyíkfejű táncosfiúk, a rengeteg hamis hang, a féktelen, ám alaptalan önbizalom, ami másodpercenként keltett bennem szívlapát-effektust, egyetlen szívességet sem tettek Annamarinak. Olyan sebesen bőgött le ezzel a balkáni szubrettdiszkóval, hogy azt még a British Airways futóáramlatba került gépei is megirigyelnék. Egyszerűen csak rossz volt. Nagyon.

4. Sophistic - "Yeah! Ok!" (2012)

A Sophistic produkciója három az egyben: hangosítási, koreográfiai és divatipari mestermunka. Na jó, dalszövegírói is. Ekkora szórakoztatóipari profizmust ugyanis még az X-Faktor legszebb korszakában sem tudott felmutatni. Világszínvonal. Főleg a raszta lemezlovas, aki fájó irrelevanciával pofázott bele az amúgy is vérszegény énekbe. De oké.

3. The Király's - "Untried" (2012)

Nem tudom, hogy volt-e szava Lindának, mit hova és hogyan, de ha volt egy cseppnyi jó ízlése is, akkor a tükörbe pillantva bizony el kellett küldenie a francba a fodrászt, a sminkest és a stylistot. Addams-nagyi meets Julia Timosenko doing crack. A rózsaszínről, a szerelemkártyákba öltöztetett és katonásan menetelő vokalistákról már nem is beszélve. Jaj.

2. ByeAlex - "Kedvesem" (2013)

ByeAlex 2013 óta a valaha Eurovízióra küldött legmegosztóbb magyarnak számít, viszont tényleg erős imiddzsel sikerült megnyernie A Dal-t. Az utóbbi években nagyot ment a hipszter-stílus, amit sikeresen meg is lovagolt. Sem A Dal-ban, sem pedig az Eurovízión nem láthattunk még efféle énekest. A később Malmőben is meghatározó szerepet játszó mumusokból és rajzolt lényekből álló háttérvizuálnál pedig elképzelni sem tudtam volna jobbat.

1. Kállay-Saunders András - "Running" (2014)

ByeAlex-hez hasonlóan Kállay-Saunders András is jól behatárolt karakterként szerepelt A Dal-ban. A vörös-fekete fények között egy kislány zongorázott, akit ver az apja, s csak a plüssmacija, na meg András barátságára számíthat. Volt zongora, tánc és energia, Kállay-Saunders pedig megérdemelten lett a második legjobb magyar az Eurovízión.

2015\01\19\12:01 Tusán Szólj hozzá!

Hamarosan elindul a Big Brother. Kínában!

bbkina.png

Az Endemol már 2005 óta jelen van a kínai piacon, de csak mostanra sikerült nyélbe ütnie legnépszerűbb formátumának bizniszét. A Youku piacvezető kínai videómegosztó-oldallal kötött megállapodásuk alapján 2015 első felében elindul a kínai Big Brother. A show hetvenegy napig tart majd, az első napon tizennégy lakót ismerhetnek meg a nézők. A főnyeremény egyelőre ismeretlen, illetve azt sem tudni, hogy a kínaiak az amerikai modellt, azaz a stratégiai formátumot, vagy a szappanoperaszerű történetmesélést preferáló európai modellt követik majd, vagy éppen kitalálnak egy sajátot.

Nem véletlen, hogy csak interneten lesz elérhető a műsor, hiszen a kínai kormány három éve elrendelte, hogy a digitális tévécsatornák csökkentsék a reality-k sugárzását, ennek értelmében pedig csak kilencven percig adhatnak valóságshow-t főműsoridőben. A Youku ezt a korlátozást használhatja ki internetes médiumként, melynek 500 millió felhasználója évente több mint 200 milliárd látogatást generál. Ez lesz a világ első, teljes mértékben interneten elérhető Big Brother-je.

Nem hittem volna, hogy valaha is bevállalják majd a kínaiak, de természetesen örvendetes hír.

2015\01\17\05:01 Tusán Szólj hozzá!

Erőpróbák a Rising Starban: eldőlt, ki az erősebb?

Mint azt a holnapi adás is bizonyítani fogja, a Rising Star-ban ide-oda ingáznak a játékszabályok, ez pedig fordulatos, ám kevésbé meghatározható struktúrát ad a műsornak. Úgy hiszem, ez az első tehetségkutató, ahol nem egy kőbe vésett, konkrét szabályrendszer szerint haladnak, mely minden egyes döntőre érvényes. Ez rizikós vállalkozás, hiszen kétféleképpen is elsülhet: vagy az újdonság erejével, vagy pedig az összevisszaság érzésével, amivel már - számomra érthetetlen módon - az elejétől kezdve vádolják a műsort.

Volt már egy párbajadás, amit két "normál" döntő után ezúttal megint követett egy. Ezeket a párbajokat most erőpróbáknak nevezték el, a lényeg viszont nem változott: az énekesek kettesével mérkőztek meg egymással és aki kevesebb százalékot ért el a duóból, az a veszélyzónába került. A korábbi adásokban egyre inkább nyilvánvalóvá kezdett válni, hogy ha Udvarias Anna és Kovács Gyopár kiesik, akkor nagy lesz a valószínűsége annak, hogy senki sem kerül a veszélyzónába, hiszen mindig csak ugyanazok kerültek oda, így a szabályokon változtatni kellett, holnap már csak 75%-nál emelkedik a fal.

Udvarias Anna vs. Szén Alexandra

rising69.png

Udvarias Anna nem tudta levetkőzni a színházat, aminek atmoszférája egy mainstream tehetségkutató színpadán csak rontja a levegőt. Persze egy Ariana Grandét sem látok szívesen rajta, de a színház nem a tömeget szórakoztatja, ezért is rétegműfaj. A Rising Star viszont egy popkult műsor, így üti egymást a kettő. Annának pedig meg is ásták a sírját azzal, hogy a "Mamma mia"-t kellett elénekelnie egy színháziasságba fojtott produkcióban.

rising70.png

Szén Alexandra kisfilmjében gyönyörű panorámafelvételeket láthattunk Budapestről, amiket a stúdióban egy síró macska követett háttérvizuálként. A múlt heti "Rise Like A Phoenix" után a "Wrecking Ball" egy hatalmas csalódás volt, amit a táblás krétacsikorgatások és a reggel nyolc órai társasházi falfúrások elegyéhez tudnék hasonlítani. Mivel egyik versenyző kiesésétől sem ment volna el az étvágyam a Kinder Delice-szeletektől, így nem bántam volna, ha nem emel falat Alexandra, viszont megtette, 48%-kal jutott tovább a 44%-os Udvarias Anna ellen.

Czibi Norbert vs. Fehérvári Gábor Alfréd

rising71.png

Czibi Norbi egy kis humorbombaként kezdte az erőpróbát és poénkodott, hogy amikor megtudta, hogy Alfréd lesz az ellenfele, azon gondolkodott, vajon miként csempészhetne zuhanyzós jelenetet a kisfilmjébe. Ehelyett szerencsére edzeni vitték el (thank you Lord Jesus). Az erőpróbára a "Skyfall" című ügynöknótával érkezett és 78%-kot kapott, viszont ő ennél többet tud, ez most nem volt egy meggyőző bondkodás. (Persze Zámbó Krisztiánétól mindenképpen jobb volt.)

rising72.png

Alfréd kisfilmjével tovább véreztették a női szíveket, hiszen az énekes a szakítása óta magányos farkasként tengődik a reflektorfényben, de továbbra is szomjazik a szerelemre, mint egy könnyeit záporoztató José Armando a vízesés alatt kigombolt fehér inggel, szőrös-izmos mellkassal. Alfréd mindezek szellemében a "Szerelmes vagyok beléd" című dalt énekelte el, amivel nem kifejezés, mennyire alulmaradt Norbival szemben, ugyanis csak 55%-ot ért el. Ezzel még egy "normál" döntőben sem emelt volna falat. Eleget véreznek hát azok a női szívek?

Gondi Helén vs. Singh Viki

rising73.png

Helén még sohasem volt ilyen szép, mint most, viszont a produkciója több sebből vérzett. A legnagyobb seb pedig egyértelműen a mímelésből adódott. Utoljára a Megasztár 5 idején Tolvai Reni Lady Gaga-imitációja hatott ennyire offenzíven. Helén csakúgy, mint akkor Reni, egy az egyben elutánozta az eredeti előadót, esetünkben Beyoncét és az általa ismertté vált "Single Ladies"-kézmozdulatokat, így megfosztották egyéniségétől. Ez pedig egy tehetségkutató, itt azt kell megmutatni, akik mi vagyunk. Kero szerint ez volt Helén. Valószínűleg egy teljesen más műsort nézett.

rising74.png

Viki 76%-ából végérvényesen kiderült, hogy a két csaj bizony egymás abszolút riválisa, hiszen csak három százalék választotta el őt Gondi Heléntől. Az "All By Myself"-et a tőle megszokott profizmussal énekelte el, s ezúttal inkább őt preferáltam volna a biztos továbbjutók között.

Kovács Gyopár vs. Várhegyi Lucas Palmira

rising75.png

Gyopár kezdte az erőpróbát, s egy újabb jó magyar daltól sikerült megóvnia a hangszálait. Mindig úgy énekel, mintha egy szelet alma akadt volna a torkán, mert sohasem jön ki egyetlen magas hang sem. Hatalmas lejtés, amit produkál a verseny kezdete óta. Képtelen kiteljesedni vagy nem is tudom. 40%-ot kapott és nyilvánvaló volt, hogy Palmira ráaláz majd több tíz százalékot.

rising76.png

S ez így is lett. Az Ötödik elem ihlette földönkívüli hercegnőnek öltöztetett Palmira 86%-ot ért el, amivel nemcsak Gyopárt ütötte ki, de a mezőny összes énekesét is. Wow.

Palmer Izsák vs. Peter Srámek

rising77.png

Izsák botrányosan szar előadása minden részében botrányosan szar volt. A Mező Misi és általam is szánalommal nézett, cool white boy módjára lazulni próbáló táncosfiúktól kezdve a refrén ide-oda hajlítgatásán (hogy éneklésnek tűnjön) át Izsák ordibálásáig minden romlott pörköltdarabkaként loccsant az arcunkba. Az egész "Let's Get Retarded" csak arra volt jó, hogy Izsák bolond karakterére rátegyen még egy lapáttal, de a teljesítmény tekintetében bizony neki kellett volna később párbajozni Kovács Gyopárral. Annyi igazságosság viszont volt a dologban, hogy a nézők 55%-kal a veszélyzónába takarították.

rising78.png

Peter Srámek táncdalfesztivál-szökevényként a "Kislány a zongoránál" című klasszikust énekelte el. Semmi újat nem láthattunk-hallhattunk, még mindig nem sikerült kitörnie a vidéki művelődési házakból.

rising79.png

Kovács Gyopár Udvarias Annát hívta ki párbajozni, s pénzben mertem volna fogadni rá, hogy utóbbi marad bent. Gyopárnak viszont megint csak hatalmas mákja volt, bár Mező Misi szerint "majd meglátjuk", mennyire nem jártunk jól Gyopárral, akit 67%-kal juttattunk tovább. A kiesett Udvarias Anna 60%-ot kapott, nem sikerült beérnie tizenéves ellenfelét. De nem is baj.

Rising Star - Minden vasárnap élőben a TV2-n!

Üdvözlettel, Kiszel Tünde

2015\01\12\10:01 Tusán Szólj hozzá!

Reality Tudtad-e? I.

tenyek.png

Survivor

  • Pásztor Anna először a Survivor - A sziget második évadának finalistájaként lett ismert még 2004-ben. Az RTL Klub Dominikán forgatta a túlélőshow-t, ami két széria után sajnos véget is ért. Anna negyvenkét nap után a második helyen végzett.
  • Az amerikai Survivor védettségi, illetve jutalomjátékainak légi felvételei nem a játékosok, hanem a tesztcsapat felett készülnek. John Cochran egykori győztes nyilatkozta ezt, aki elmondta, hogy "sohasem láttak maguk fölött helikoptereket repkedni".
  • Szintén az amerikai Survivor soron következő, harmincadik évadában három törzs fog egymás ellen harcolni: a fizikai munkát végzők, a szellemi munkát végzők és az életművészek.
  • A svéd Survivor, vagyis az Expedition Robinson hatodik évadát a magyar származású Anton Matacz nyerte 2002-ben.

Big Brother

  • A német Big Brother ötödik évada a világ leghosszabb élő televíziós közvetítéseként került be a Guinness-rekordok könyvébe 2005-ben. A műsor 365 napig tartott. A Das Dorf (A falu) alcímet viselő hatodik évad csak két nappal maradt le tőle.
  • Pamela Anderson a Nagy Testvér valóságos konzumhölgye: az ausztrál, az angol, az indiai, a bolgár és a német verzióban is vendégeskedett már.
  • Sajnos csak tévhit: nem a Big Brother volt a világ legelső valóságshow-ja. Ezt a címet az ugyancsak holland eredetű Nummer 28 tartja, mely az MTV-n futó The Real World eredetije.
  • A világ legelső Big Brother-szériája 1999. szeptember 16-án indult Hollandiában.
  • Az afrikai Big Brother tavalyi, kilencedik évadának beköltözőshow-ja egy hónapot késett, mert a ház váratlanul leégett. Noha volt már olyan, hogy beázott egy ház, de az volt az első tűzvész.

Rising Star

  • A jelenleg is futó izraeli Rising Star 2 győztese fogja képviselni az országot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon.
  • Az amerikai és német bukás, valamint az angol premier előtti kasza nem ijesztette el Japánt, Olaszországot és Argentínát a Rising Star formátumától, ugyanis tavaly év végén megvették azt.

The Amazing Race

  • A CBS világutazós reality-je 2004-ben járt Magyarországon. A forgatási helyszínek közé tartozott a budai Vár, a Halászbástya, a Margitsziget, a Gundel Étterem, a Keleti-pályaudvar, a Vasúttörténeti Park és az Egri vár is.

Mob Wives

  • A Mob Wives Staten Island-en forog, viszont egy chicago-i verzió is megélt egy évadot. Viszont kevesen tudják, hogy a show-t - csakúgy, mint a The Real Housewives-franchise-ot - Miamiba és Philadelphiába is el akarták vinni. A szereplőválogatás megtörtént, de még egyikbe sem vágtak bele.

America's Got Talent

  • Az amerikai ki-mit-tud nyertesei nem kapják meg egyben az egymillió dolláros főnyereményt, hanem negyven évig folyósítják nekik részletekben.

És egy kis háttérinfó

  • A legtöbb reality-szereplő nem kap fizetést.
  • Egyre kevesebb valóságshow-ba lehet bejutni nyílt castingokon. Akiket a tévében látsz, valószínűleg szerkesztői toborzás útján kerültek a képernyőre.
  • Féligazság, hogy a 2001-es Bár volt az első magyar reality. Ugyan a Viasat3 műsora volt az első interaktív, SMS-t tarháló valóságshow, ám az első hazai reality a 2000-ben vetített Tégla volt a TV2-n.
2015\01\10\03:01 Tusán Szólj hozzá!

Ez a vasárnap most Majkáé és Nóráé volt

rising63.png

Ördög Nóra és Majka ennyire felszabadult talán még sohasem volt, utóbbi még egy korbáccsal is meglepte a dominának öltözött műsorvezetőtársát, de volt pufikázás és vízzel való leöntés is. Az énekesek viszont rendre alulmúlták magukat, bár a veszélyzóna ilyen kicsi még sohasem volt. A holnapi döntőre nagy változások várhatóak.

rising64.png

Peter Srámek piaci értéke ma már valahol a vidéki művelődési házak és a falunapok között mozog (bár mozgott-e valaha is máshol). A szlovák srác Zámbó Jimmy-vel indította Rising Star-os karrierjét, majd Karel Gottal folytatta, ezúttal pedig a Wham együttes "Wake Me Up" című olcsó slágerével tért vissza, amit a nézők díjaztak is.

rising65.png

Fehérvári Gábor Alfréd egy igencsak szentimentális utat jár be manapság: a karácsonyi adásban a nagymamája iránt érzett szeretetét vitte színpadra, míg most a nemrég történt szakításának fájdalmait igyekezett átadni egy megcsalásról szóló dallal. A kisfilmben (amiben láthattunk "szerelmes igazolványt" és mindenféle plüssállatot, ami ugye a szerelmesek kedvenc kifejezőeszköze) a szakítás okáról szó sem volt, azt inkább a produkcióval kívánták megszellőztetni. A megsebzett férfiszívnél pedig nincs is vonzóbb, így most már biztos, hogy tinicsajok és magányos negyvenesek tömkelege fog csaholni a verseny szépfiúja után.

rising66.png

Egy olyan versenyben, ahol olyan tehetséges énekesek vannak, mint Gondi Helén vagy Singh Viki, egészen meglepő, hogy egy Szén Alexandra éri el a legmagasabb százalékot. Merthogy vasárnap ez történt. A visszahúzódó lány Conchita Wurst "Rise Like A Phoenix"-ét adta elő, s mint ahogy a Sztárban sztár idején Kökény Attila, úgy ő sem tudott boldogulni az angol kiejtéssel, meg en bloc a szöveggel. Az Eurovíziós ihlet pedig tovább szállt Singh Vikire is, akitől nem éppen Wolf Kati "Szerelem, miért múlsz" című europopuláris vakvágányát vártam, amikor Ördög Nórának egy "gyönyörű, szerelmes, szakítós dalról" beszélt.

rising67.png

Kovács Gyopár kisfilmjéből megtudhattuk, hogy a napokban ünnepelte tizenhatodik szülinapját versenytársaival együtt, akik Gyopikának becézik. Nem tudtam, hogy magát a Gyopár nevet még lehet tetőzni, de a csajok megoldották. A színpadra megskalpolva lépett fel, a ruha viszont tök cuki volt, illett rá. Az előadása közben azon gondolkodtam, hogy mekkorát tévedtem, ugyanis a döntők előtt azt hittem, hogy Gyopár egy meghatározó figurája lesz a műsornak, viszont rendre a veszélyzónába kerül és ezúttal párbajozott is. Udvarias Anna helyett Ádám Krisztiánt hívta ki, aki 62-51 százalékarányban ki is esett.

rising68.png

Rising Star - Minden vasárnap élőben a TV2-n!

süti beállítások módosítása
Mobil