Prodfaktor

2015\03\01\07:03 Tusán Szólj hozzá!

2015-ben Csemer Bogié A Dal

adal20.jpg

Véget ért A Dal 2015, melynek tegnap esti döntőjét sokak várakozásának megfelelően Boggie nyerte a "Wars For Nothing" című dalával, így ő képvisel minket Bécsben a hatvanadik Eurovíziós Dalfesztiválon.

A döntő grandiózumát egy közös énekléssel próbálták feljebb húzni, amit már megannyi tehetségkutatóban megszokhattunk. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha tényleg valami látványos és az újdonság erejével ható produkcióval készülnek, amit még nem láthattunk eddig sehol, de persze a maximumra kellett kapcsolni a nyálgépet, hogy aztán arcon fröcsögjön mindenkit. Az egész produkció egy zeneszeretetről szóló vidám, mosolygós valami lett, csekély dalszövegírói teljesítménnyel párosítva (ami már csak azért is furcsa, mert ha már ennyit ekézték a műsorban a dalszövegeket, akkor legalább most megmutathatták volna, mire is gondolnak jó dalszöveg alatt).

A kétórás műsoridőt persze ki kellett tölteni valamivel, hiszen mindössze nyolc darab háromperces előadás adta a gerincét, így kaptunk kortesbeszédeket eldadogó énekes-jóbarátokat és fogadásos videókat is. Az a gond, hogy ahány humorbombát akartak robbantani a műsor alatt, annyi kellemetlen pillanatot okoztak nekünk, s ha valami mégis kicsalt belőlünk egy mosolyt, azt is csak lesajnálóan facepalmba burkoltuk, mert legalább akkora cikiség váltotta ki, mint Tatár Csilla angol kiejtése vagy Harsányi Levente főpróbás ökörködése. A Dal+ stúdióvá átnevezett lihegőben Facebook-üzeneteket is mutattak, ahol Harsányi olyan jellegtelen nézői kommentekre várt reakciódús szófosást az énekesektől, mint például "Boggie, a szavazatomra számíthatsz a döntőben", amit aztán ugyanilyen írások követtek, csak éppen másnak címezve. Ez a szegmens akkor lett volna érdekes, ha olyan kommenteket választanak ki a szerkesztők, amikre lehet is érdemben reagálni. Mert hát mit mondjak arra, hogy valaki támogat egy köszönöm-ön kívül? Na jó, ha vicces akarok lenni, akkor felolvasom az adószámomat és elkérem a kedves rajongó egy százalékát, mert A Dal után minden bizonnyal újra a megélhetésért fogok küzdeni, mint minden más halandó.

A zsűri egyenként négy produkcióra adott pontot, miután mindenki megmutatta még egyszer és utoljára, hogy mivel is képviselne bennünket Bécsben. Az első helyezett 10, a második 8, a harmadik 6, a negyedik pedig 4 pontot kapott:

  • Ív csak Pierrot-tól kapott pontot, s tőle is csak 4-et
  • annak ellenére, hogy a Spoon mindvégig a nézők szavazataival jutott tovább, Rákay és Csiszár is nekik adták a maximális 10 pontjukat
  • Rúzsa Magdi 10 pontja Boggie-hoz, Pierrot-é pedig Mujahid Zolihoz került
  • csak Szabó Ádámnak sikerült mindenkitől pontot szereznie, így ő lett az első helyezett a zsűrinél, míg Boggie a második, a többiek pedig megosztott harmadik helyen végeztek
  • Gájer Bálint és a Passed nem kapott pontokat, utóbbi pedig több, mint igazságtalan

Mint azt már korábban írtam, Gájer Bálint győzelmének semmi esélyt sem adtam. Nemcsak azért, mert a zsűri helyett ezúttal már csak a nézők juttatták a döntőbe, s az ilyeneket a zsűri elgáncsolja a döntőben, hanem azért is, mert ha swing kell, akkor visszanézem a németek 2009-es eurovíziós szereplését. Ha pedig attól nem tud jobbat a színpadra vinni, akkor tényleg nem szabad kiengedni.

Mujahid Zoli top 4-es szereplése is előrelátható volt, ahogyan Szabó Ádám és Boggie szereplése is. Az egyetlen meglepetést Wolf Kati bukása okozta. Szépen benéztem a már linkelt esélylatolgatós bejegyzésemnél, ugyanis a legjobb négybe vártam, miután a zsűri úgy a csodájára járt hétről-hétre, mintha ő lett volna Afrodité időutazó ősmagyar megfelelője. Azzal, hogy helyette a Spoont tolták tovább, egyértelmű támadást indítottak a jó ízlés, illetve az Eurovíziós döntőbe való kvalifikációnk esélye ellen. (Na nem mintha Wolf Katival több esélyünk lett volna.) Kicsit mellbe vágott a dolog, nem tagadom.

De szerencsére a sok rossz dal közül sikerült kiválasztani a legkevésbé elviselhetetlent. Boggie-ról levették a bőrszerkót (amivel egyébként semmi bajom nem volt), majd a döntőre egy nyolcvanas évekbeli vidéki szűzlánnyá öltöztették, aki végtelen egyszerűségével kiáll milliók elé és dalában a világbékéért kiált. Lényegében ezt várom tőle Bécsben is, hiszen ha egyértelműen felhúzzuk rá ezt a sémát, (s ha remélhetőleg ő lesz az egyedüli vele) akkor talán tovább is juthatunk a május 19-én tartandó elődöntőből. Boggie egyszerű és letisztult produkciója erős üzenetet hordoz, s ami a legfontosabb, hogy korszerű és aktuális. Nem kell mindig a szerelemről énekelni. Önként persze nem hallgatnám meg a dalt, de a dalfesztivál kontextusában működhet. Közel sem annyira, mint Kállay-Saunders András "Running"-ja, de működhet. Annyi biztos, hogy különösebb rizikót nem vállalunk vele, így nem is annyira izgalmas, mint a Compact Disco, ByeAlex vagy Kállay-Saunders szereplése. Friderikával összehasonlítgatni meg tök felesleges.

adal22.jpg

Az nem lepett meg, hogy a Passedet nem bízták a közönségre, hiszen Rákay elmondta, hogy szerinte letörték volna a szárnyukat vele, Rúzsa Magdi pedig az összeomlástól féltette őket. Számomra viszont ők az igazi győztesek, akik A Dal történelmének eddigi leginnovatívabb, legizgalmasabb és legegyedibb produkcióját szállították.

2015\02\25\10:02 Tusán Szólj hozzá!

Ki nyeri A Dalt? - Esélylatolgatás a korábbi évek statisztikáival

Elmélyültem az utóbbi két év és az idei szezon statisztikáiban, s most a végükre érve próbálok releváns esélylatolgatással szolgálni A Dal 2015 szombati döntőjének kimenetelét illetően. A dolgom nehéz, hiszen minden év statisztikája más miatt érdekes: míg 2013-ban a későbbi nyolc döntős az elődöntők és a középdöntők közötti pontszámaik tekintetében rendre csökkenő tendenciát mutattak, addig 2014-ben a többségük mindkét fordulóban ugyanannyi pontot kapott a zsűritől. Idén viszont azért izgalmasabb a helyzet, mert egyrészt először ad részletesebb képet az előadók megítéléséről az, hogy a nézők is pontozhatnak, másrészt pedig Wolf Katin és Gájer Bálinton kívül mindenki több pontot kapott a középdöntőben. Csak a Passed stagnál, de még ez is csak féligazság.

adal14.jpg

(Miután elénekelte dalát a nyolc döntős, a zsűri kiválaszt négyet, akik közül majd a nézők dönthetik el, ki nyerje A Dal-t.)

Gájer Bálint szinte biztosan nem lesz ott a végső négyben. Habár a nézők az előző két fordulóban is kitartottak mellette és 8-8 pontot adtak neki, a zsűri már nem volt ilyen kitartó: az elődöntőből ugyan ők szavazták a középdöntőbe, de a középdöntőből már a nézők juttatták tovább. Tavaly a New Level Empire és Pál Dénes, azelőtt pedig Keresztes Ildikó, Cserpes Laura és megint csak Pál Dénes (Agárdi Szilvivel) volt hasonló helyzetben, s egyikük sem szerepelt később a négyes fogatban. Ez azt jelenti, hogy ha a zsűri bizalma a középdöntőben megrendül, akkor a döntőben meg fognak szabadulni az érintettől. Ez várható Gájer Bálint esetében is.

Mujahid Zoli csak a zsűrinél tudott javítani, a nézők továbbra is egy átlagos 7 pontot vágtak hozzá a középdöntőben. Ha a zsűri akar egy olyan előadót a legjobb négyben, aki nem sok vizet zavar, s így nem szív el szavazatokat másik három versenytársától, akkor Zolit teszik majd be közéjük.

adal15.jpg

A Spoon a középdöntőben több pontot kapott a zsűritől, mint az elődöntőben, mégis a kislányok szavazataira kellett hagyatkozniuk a továbbjutás érdekében. A Dal történetében mindössze egyetlen előadót ismerünk, aki sikeresen ellavírozott a döntőig a nézői szavazatokkal, majd ott bekerült a végső négybe: ByeAlex. Míg a zsűrinél akkor is csak a negyedik helyezést érte el, addig a nézőknél első lett és ki is ment Malmőbe megszerezni Magyarország harmadik legjobb Eurovíziós eredményét. Ha Rákay-ék a Spoont akarják Bécsbe küldeni, akkor be fogják rakni őket a legjobb négy közé. Ha nem, akkor nem.

adal17.jpg

Mindenesetre Szabó Ádám és Boggie tűnnek a zsűri és a közönség abszolút kedvenceinek, hiszen fej-fej mellett haladnak hetek óta. Az elődöntőben a nézőktől 8, a zsűritől pedig 38 pontot kaptak, a középdöntőben előbbitől 9-et, utóbbitól pedig megint 38-at. Ilyen kiélezett harc még sohasem ment Dalos előadók között. Kétségkívül mindketten ott fognak majd állni Tatár Csilla mellett, amikor a műsorvezetőnő elkezd tarhálni az alapdíjas sms-ekért és közben ezerszer elhangzik majd a ki képviselje hazánkat Bécsben? millió dolláros kérdés.

adal18.jpg

A zsűri és a nézők egyaránt kezdik megkedvelni Ívet, hiszen ő az egyetlen a mezőnyben, aki mindkét szinten javítani tudott. Az elődöntőben csak 6 pontot kapott a nézőktől, a középdöntőben már 7-et, míg a zsűritől először 32, utána pedig 34 pontot zsebelt be. A javuló tendencia a döntőben tovább folytatódhat, hiszen Ív már beígért egy meglepetést, amivel tökéletesíteni akarja a produkciót.

Összpontszámait tekintve csak a Passed stagnál, viszont ezúttal a nézők pótolták azt az egy pontot, amit a zsűri elvett az együttestől. Csiszáréktól az első fordulóban 37 pontot kaptak, míg a másodikban csak 36-ot, ám a nézők a kezdeti 6 pontjukat feljavították 7-re, s remélem, lesz abból 8 is a döntőben. Nem kell megijednünk a zsűrieredmények csökkenésétől, hiszen 2013-ban ByeAlex az elődöntőben 43, a középdöntőben pedig már csak 37 pontot kapott, mégis bekerült a legjobb négy közé.

adal19.jpg

Wolf Kati is rontott egy pontot a zsűrinél, viszont a nézők mindkét alkalommal 8 pontra értékelték. Ebben nyilvánvalóan sok szerepe van Kati Eurovíziós múltjának is és sokakat vezet a tévhit, hogy a visszatérő előadók mindig nagyot robbantanak. Na most őket szeretném elkeseríteni visszahúzni a földre a következő nevekkel, akik első alkalommal szépen teljesítettek, másodjára viszont csúfosan elbuktak: Dana International, Elitsa és Stoyan vagy éppen Charlotte. Wolf Kati dala pedig 2011-ben fényévekkel jobb volt az ideinél, mégis csak a 22. helyezést érte el, szóval nem árt ezt is figyelembe venni.

Mindenesetre Wolf Kati biztosan ott lesz majd a legjobb négy között, ahogyan Szabó Ádám és Boggie is. A negyedik hely marad kiadó hát, ami a Passed, Ív, illetve Mujahid Zoli között dőlhet el. Aztán majd lehet, hogy csak nézünk nagyokat a meglepetéstől. De a tény az tény marad: onnantól kezdve bárki megnyerheti A Dal-t és képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

2015\02\24\04:02 Tusán Szólj hozzá!

Indul a Hungary's Got Talent az RTL Klubon

Habár maga a formátum már jól ismert a magyar nézők körében, hiszen négy évadnyi Csillag születik is lement már nálunk, ám legyen. A világot az X-Faktor-hoz hasonlóan meghódító Got Talent tévés cirkusz is Simon Cowell találmánya, ami általános tehetségkutató show-ként váltja a hazai X-Faktor-t az őszi szezonban.

Az RTL Klub nagy valószínűséggel már nem merte bevállalni az X-Faktor hatodik évadát az RTL-es viszonylatban gyengén teljesítő ötödik etap után, viszont bukásról semmiképpen sem beszélhetünk, hiszen mindig hozott átlagban egy ma már egész jónak számító 28-30%-os nézettséget. Ennek ellenére az RTL nyilvánvalóan több nézőt vár a Got Talent-től, hiszen Csillag születik ide vagy oda, ez most tényleg egy nagyszabású lincence-based formátum lesz, melynek sikeréért biztosan felkutatják majd Magyarország legutolsó tehéntőggyel fuvolázó parasztemberét is.

Miről szól a Got Talent?

A Got Talent azzal próbálja az énekes tehetségkutatóktól érdekesebbé tenni a műsort, hogy ide bárki jelentkezhet, aki tud valamit. Akrobaták, táncosok, kutyaoktatók, erőemberek, humoristák és rapperek reality-je ez, de Kínában például nyert már amputált karú zongorista is. A műsor természetesen Nagy-Britanniából ered - ahol ugye az Attraction nevű magyar árnyéktáncegyüttes nyerte a hetedik évadot -, de hatalmas népszerűségnek örvend Szlovákiában, Csehországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, Romániában, Ukrajnában, Chilében és az Egyesült Államokban is. Tavaly Afganisztánban is debütált, idén pedig Kamerunban, Ugandában és Namíbiában is bemutatkozik (és ha egy műsor nem összafrikai, hanem saját gyártásként indul, akkor tudod, hogy nagy bizniszről van szó).

Hungary's Got Talent - Új tehetségkutató ősszel az RTL Klub műsorán!

2015\02\23\09:02 Tusán 1 komment

Az Other Planet feltette Magyarpolányt a térképre

Szombat este az volt a kívánságom, hogy három nagy kedvencem közül legalább kettő továbbjusson a döntőbe, ahol igyekezzen megszorongatni Szabó Ádámot és a Spoont. Persze aközött, hogy én mit akarok és az átlagnéző mit akar, szinte soha sincs egyenes arányosság, de egyelőre nem törték le a szarvam: a Passed és Ív is kvalifikáltak, az Other Planet viszont kiesett. De legalább feltették Magyarpolányt a térképre.

A második középdöntőt Szűcs Gabival kezdtük, ami abból a szempontból mindenképpen jó volt, hogy legalább még az elején túleshettünk a nehezén, az énekesnő elviselhetetlenül monoton és nyávogós produkcióján. Rúzsa Magdi szerint Gabi "dallamtapadást" okozott, Pierrot pedig egy "remek szerzeménynek" tartotta a dalt. Ezzel egyébként Pierrot bebizonyította, hogy egy két lábon járó ellentmondás, hiszen Gabi javára korábban olyan előadókat gáncsolt el tényleges slágerdallal, mint például Farkas-Jenser Balázs vagy az Other Planet. Oké, színesebbé teszi a zsűrit és sokkal több érzelmet vált ki a nézőből, mint egy Rúzsa Magdi, de semmivel sem kompetensebb és hitelesebb nála. Kéne már valaki, aki kizárólag Eurovíziós szemmel figyeli az eseményeket, de ilyen valószínűleg nincs, hiszen ki a franc rajong ennyire mániákusan ezért a dalfesztiválért rajtam kívül...

adal10.jpg

Míg Oláh Gergő az X-Faktoros győzelmét követő relevanciavesztés ellen indult "A tükör előtt" című dalával és közben a saját maga által emelt piedesztálra élvezett többször is, addig az Other Planet gyökereit is megismerhettük. Rákay Philip rögtönzött közszolgálati nemzeti önérzet-melengető szegmensében kiemelte, hogy az együttes egy Magyarpolány nevezetű községben forralt borozás közben alakult meg, ahova egyébként egy nagyon jó barátja is jár kikapcsolódni, meg van ott valami kultúrfeszt. Azért remélem, szegény magyarpolányiak nem kezdik szőni a hímzéses terítőket és formázni az agyagedényeket, csak mert Rákay úr bemondta őket a tévében, de ha esetleg mégis bevadulna a turizmus nyáron, akkor már tudják, kinek kell megköszönni. De még az is lehet, hogy megvan a következő Itthon vagy! - Magyarország, szeretlek! nemzeti kulturális programsorozat helyszíne. [kacag]

(Egyébként valószínű, hogy csak a pr beszél belőlem, de az Other Planet-es srácokkal kezdeni kéne valamit. Szikra Péter, a sármos frontember meglepően kommunikatív egyéniségnek bizonyult a műsorfolyam egészében ahhoz képest, hogy eddig még a kutya sem hallott róla, s a kis alacsony, szintén helyes dobosban is leledzhet némi karakter.)

adal13.jpg

Ha valaki megmondja, hogy mitől olyan jó Wolf Kati kispályás popsablonja, hogy menten a kanapé alá kell vizelni tőle, az ne legyen rest közölni velem, mint ahogy azt sem, hogy mitől tartotta Dallos Bogi a világ fájdalmát egy kedves kis cuki témának. Csak mert mosolyogva énekelni éhezésről és háborúról nem éppen célravezető. Bogi az első elődöntőben úgy adta elő a dalt, mintha egy rossz minőségű kokó miatt roham kerülgette volna, ezúttal viszont mintha sikerült volna a jó cuccot belőni végre és az ebolás Nyugat-Afrikát is a világ legszebb helyének hallucinálni. Értem én, hogy a tavalyi imidzsét szerette volna felmelegíteni és újra egy mosolygós, kedves lányt akart a színpadra vinni, csak hát ezzel a lépéssel automatikusan beismerte, hogy egy ilyen elgondolkodtatónak és sokatmondónak szánt dalt, ami már-már depresszív és nagy súlyú üzenetet hordoz, ő nem bír el.

adal11.jpg

Viszont mentsük ki Bogit annyival, hogy az előadásmódon könnyen lehet javítani. Így van ez Ívnél is, akinél Csiszár Jenő és Rúzsa Magdi érzett hiányosságot. Nos. Egy dal olyan, amilyen. Egy énektudás olyan, amilyen. De a színpadképen, az előadásmódon, illetve a koreográfián még ezerszer lehet csiszolni a dalfesztiválig. Ív dala és énekhangja rendben volt, így hiba lett volna alulértékelni pusztán azért, mert a zsűri egy tüzes-vadmacskás-szenvedélyes-femme fatale-os produkciót várt tőle. (Ami persze nettó hülyeség, hiszen sem az énekesnő, sem pedig a dal nem kívánja meg mindezt.) Amit Ív hoz, az elegancia.

adal12.jpg

Amit meg a Passed, az innováció. Nizalowski Dóri tök energikusan ugrálta végig a színpadot (ami kinti kamerabeállításokkal nagyon látványos lehet), a tesója tökre élvezte a hárfáját, maga a dal innovatív, fiatalos, dinamikus és modern, s a "You make me flow"-sorok kiéneklésén kívül tényleg semmibe sem lehet igazán belekötni. Rákay itt újra felpattant a nemzeti vágtára és a magyar elmét és innovációt éltette a produkciójuk kapcsán, majd mindannyian 9 ponttal honorálták őket. Hajrá Passed, hajrá Magyarország!

adal9.png

Természetesen Wolf Kati kapta a legtöbb pontot, a Passed pedig csak eggyel maradt le tőle. Ív lett a harmadik biztos továbbjutó 41 ponttal, a közönség pedig Gájer Bálintot szavazta a döntőbe, holott ötven forintban mertem volna fogadni Oláh Gergő diadalmára. (Ja, a tabellát nézve jut eszembe, hogy Éliás Gyula is szerepelt. Nos... üdv, Gyuszi.)

Szombaton végre eldől, hogy ki képviseli Magyarországot a hatvanadik Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben. Várjuk.

A Dal 2015 - A döntő - Szombaton 20:25-kor élőben az M1 és a Duna World műsorán!

K.CS. - Köszönjük, Csilla!

2015\02\20\12:02 Tusán Szólj hozzá!

Honey Boo Boo Hollywoodban szarna a limó elé

A Thompson-család a reality műfajának egyik legismertebb családjává nőtte ki magát a TLC-n, amikor a csatorna elkezdte rögzíteni hétköznapjaikat a legkisebb gyereknek, Alana "Honey Boo Boo" Thompsonnak köszönhetően. A műsort tavaly kaszálták, miután állítólag leleplezték Mama June és a gyerekmolesztáló Mark McDaniel kapcsolatát. Mivel a TLC-n több gyerekreality is napi szórakozást nyújt az ilyesmire valamilyen okból fogékony amerikai háztartásbelieknek, ezért nem tudták tovább vállalni a molesztálás ügyével összehozható Here Comes Honey Boo Boo-t sem.

Nos, most úgy tűnik, hogy ebbe Mama June korántsem tud belenyugodni és menedzsmentje máris egy új műsorral házal Hollywoodban. Az új műsorterv szerint Thompsonék Bevery Hills-be költöznének, ahol egy villában élnének, sofőr fuvarozná őket ide-oda egy méregdrága luxusautóban és természetesen dúskálnának a pénzben. A reality sztoriját tehát az tenné ki, hogy az újgazdag parasztcsalád miként túrja fel az elitkörnyéket. Ha engem kérdeztek, tökéletes trash-téma.

Persze a kemény és könyörtelen hollywoodi producerek szeretnék, ha külön sztorivonalat képezne a gyerekmolesztáló McDaniel is, aki June legidősebb lányát zaklatta régen. June persze ellenzi, ahogyan azt sem szívesen vállalná, hogy Sugar Bearrel egy képernyőn legyen, a producerek ugyanis szeretnék, ha a műsorban újra összejönne volt élettársával.

Nálam mindenképpen zöld a lámpa.

2015\02\15\05:02 Tusán Szólj hozzá!

Két abszolút közönségfavorit már a döntőben

adal4.png

Ahogy sejteni lehetett, A Dal 2015 első középdöntőjére mindenki élt a dalváltoztatás lehetőségével és rendre belenyúlt a dalába, kisebb-nagyobb változtatásokat eszközölve. Noha mindenki azt remélte, hogy na majd akkor most, de az áthangszerelés és a dalszerkezetek újracsavarozása nem húzta fel a produkciókat, s nem feledtette azok Eurovíziós inkompetenciáját sem. Sőt, néhány esetében csak az izzadtságszagot és a kényszeres túlpörgést fedezhettük fel, például Antal Timinél. A "Woke Up This Way" egy gitárszólóval kezdett, mielőtt belefulladt volna a már látott és hallott Avril Lavigne-os művadulásba. Timi a kis akusztikus szegmenssel szerette volna lefektetni a dal érzelmi és művészi alapjait, de hát ha ez Tóth Verának nem sikerült, akkor miért működött volna pont Timinél, ugye.

adal5.jpg

A New Level Empire és a Karmapolis szolgáltatta az elektronikát, s mint az sejthető volt, a zsűrinél azonnal bele is buktak. A nyelvújító Tatár Csilla szerint a Karmapolis dalát még mindig "Tájm is Nááá"-nak hívják, amit mindenki úgy rugdos, mintha hivatásból tenné. Az élő előadás tényleg nem volt meggyőző, de a dal továbbra is jó. Nem úgy, mint a New Level Empire "Homelights"-a, ami egy hatalmas visszalépés a tavalyi "The Last One"-tól. Pierrot addig bökdöste Zola csőrét, míg az értékelése végére biggyesztett "arrogáns"-jelzővel jól le is törte azt. Talán összeszólalkoztak adás előtt és Pierrot így vett elégtételt? Merthogy lehet azt mondani, hogy a "Homelights" szar, s még azt is, hogy Zola "nagyon szerény énekesi képességekkel rendelkezik", de ez a fajta személyeskedés nem élvezhetően feszültté, hanem egyszerűen csak kellemetlenné tette a műsort arra a pár percre.

adal6.jpg

A zsűri legkeményebb tagjának viszont örömteli pillanatai is voltak, például amikor 10 ponttal jutalmazta a két nagy zsűri- és közönségfavoritot. Szabó Ádám sablonos szerelmi évődése és Boggie óriási világfájdalma Rúzsa Magdinak és Rákay Philipnek is ért annyit, hogy Bécsbe küldjék valamelyiket (Csiszár utóbbira csak 8-at adott). Mindkét előadó 47 ponttal került az első helyre, hiszen nemcsak a zsűri, de a nézők is ugyanannyi pontszámmal (9) honorálták őket. Ez a fordulat máris izgalmasabbá tette a második középdöntőt, hiszen akkor majd megtudjuk, ér-e ennyit a nézőknek az ugyancsak zsűrifavorit Wolf Kati, Oláh Gergő és a Passed, akik egyébként személyes kedvenceim is egyben.

Egyébként sokan vannak azon a véleményen, hogy Szabó Ádám és Boggie dala "tipikusan Eurovíziós tingli-tangli", ami pont ezért működhet. Na most. Panaszkodunk, hogy az Eurovízió zeneileg elértéktelenedett és kb. annyit ér szakmailag, mint egy zsíros kenyér a Costes étteremben, de ugyanazért díjazzuk is? Ha nem akarunk szart látni, akkor ne küldjünk szart! Ha nem akarjuk, hogy a magyar induló szolgáltassa a pisi-kaki szünetet, akkor vállaljunk újra rizikót, ahogyan azt már három éve tesszük és jól is járunk vele. Lehet, hogy Szabó Ádám dalában van egy ív, ami (vigyázat, közhely!) katartikus élményt nyújt a magányos negyvenes nők és fehér hercegről ábrándozó kislányok számára, de ha van a mezőnyben más, innovatív produkció, akkor maradjon Ádám a lejátszón és a szoba magányában, Bécsbe pedig küldjünk egy emlékezetes számot.

adal7.jpg

És amikor azt mondom, hogy emlékezetes, még csak véletlenül sem a Spoonra gondolok. Tudom, ez egészen elképesztő. Az ő felfutásuk bizonyítja, hogy még mindig nagy médiafogyasztói szerepük van a kamaszlányoknak, viszont az Eurovízió esetében szerencsére már nem ők képezik a célközönséget. (A témában írt szakdolgozatomban is a végére jártam egyébként, az Eurovízió nézőinek többsége a 22 és 32 év közöttiekből áll, akiknek többsége egyébként férfi.) A Bravo hasábjain szocializálódott lánykák tehát nemcsak a jó ízlésre, de az Eurovíziós szereplésünkre is nagy veszélyt jelentenek. Az mondjuk szimpatikus volt tegnap a Spoonban, hogy nem szeretnék magukat tipikus "boy band"-ként definiálni, de a valóságban persze azok, a daluk pedig egy jellegtelen, gyermeteg maszlag, amit most nem Katy Perry képzeletbeli kerti törpéiként, hanem egy az egyben One Direction-imidzsben adtak elő, a magyar zeneiparnak pedig egyetlen szívességet sem tettek. A döntőben a zsűri fogja kiválasztani a legjobb négyet, akik közül majd nekünk kell megszavazni egy győztest. Nagyon remélem, hogy a Spoon nem jut majd lehetőséghez, mert ha igen, akkor az eredmény majdhogynem borítékolható.

Sokak szerint még mindig énekverseny A Dal

Pedig nem az. Oké, ha valaki egyetlen sort sem tud elénekelni hamis hang nélkül, akkor joggal törik meg bennük a bizalmunk, de nem hiába hívják a műsort A Dal-nak. Ha maga az Eurovízió is egy hangverseny lenne, akkor tavaly az Izraelt képviselő Mei Finegold nem az utolsó lett volna az elődöntőben, hanem kvalifikál a döntőbe és meg is nyeri. Szabó Ádám nagyon sok dicséretet kap a tiszta hangja miatt és lehet, hogy kiemelkedik miatta A Dal mezőnyéből, de nem A Dal-ban, hanem Eurovízióban kell gondolkodnunk. És csak hogy továbbmenjek: 2009-ben Hadise úgy kifulladt hastánc közben, hogy az utolsó refrént már a vokalistákra bízta. Negyedik lett, mert mindenkit a dal és a színpadkép érdekelt. Bumm.

A műsort sok kritika érte a zsűri pontozási módszerét illetően, s hogy eloszlassák a tévhiteket(?), miszerint saját vélemény helyett stratégiai lépéseket tükröznek az egymás után leadott pontszámok, ezért most mindenki egyszerre mutatta őket. Nekem az eddigi megoldással sem volt különösebb problémám, hiszen úgyis a zsűri választja ki a végső négyest a döntőben, és hát az új módszer megvalósítása nagyon vontatottra sikerült: a számláló csak akkor megy, ha Tatár Csilla rettentően idegesítő összekötő töltelékkommentárjaival egyenként hagyja jóvá a pontokat, s illúzióink se legyenek afelől, hogy akkor most nem megy stratégiai játék, mert ha megy, akkor ezúttal csak adás előtt. De mondom, nekem ezzel nincs bajom.

adal8.png

Szabó Ádám és Boggie mellett Mujahid Zoli jutott még tovább a döntőbe, majd a Spoon lett a vigaszágas. Tóth Vera tök megalázva érezte magát a közönségszavazás közben, nagyon ment már volna haza, a Pankastic pedig az esélytelenek nyugalmával várta az eredményhirdetést.

Jövő héten jön többek között a nyugatiasan elegáns hangzású Ív (ha Csiszár olvasna, ezt ellopná), az innovatív és különleges Passed, a stúdiófelvételt élőben leéneklő Other Planet és az Eurovíziós veterán Wolf Kati is. Izgalmasabb lesz.

A Dal 2015 - A második középdöntő - Szombaton 20:20-kor az M1 és a Duna World műsorán!

2015\02\10\09:02 Tusán Szólj hozzá!

Ausztrália is beszállt az Eurovíziós bizniszbe

euroauszt.png

A verseny hatvanadik évfordulójának alkalmából már több meglepetést is beígért az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, viszont ennél nagyobbat csak az robbant volna, ha Conchita Wurst és Putyin egy közös szerelmes duettet adott volna elő: Ausztrália teljes jogú versenyzőként debütál majd az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén. Lehet rájuk szavazni és ők is szavazhatnak majd (az elődöntőkben is).

"Nagy kihívás, de ugyanakkor nagyon izgalmas lépés is egyben. Mi így szeretnénk kifejezni, hogy vegyen részt mindenki a buliban" - mondta Jon Ola Sand, a dalfesztivál igazgatója. A verseny idei szlogenje a "Building Bridges", ami a különböző kultúrákat képviselő nemzetek közötti kapcsolatfelvétel fontosságára hívja fel a figyelmet, így az ausztrálok a töretlen rajongásukkal végre hidat emelhettek Európa és Ausztrália közé.

Az Eurovízió nagy múltra tekint vissza a távoli kontinensen, hiszen az SBS csatorna már harminc éve közvetíti élőben, tavaly pedig lehetőséget kaptak arra, hogy egy ausztrál énekest küldjenek Koppenhágába a műsor extra produkciójaként. Ez viszont idén sem fog másként érződni. Ausztrália ugyanis bármennyi konfettit ereszthet a színpadra, miközben macsó szörfös énekesük a tengerparti szél fújta fürtjei közül szerelmeskedik a kamerával egy popballadát eldúdolva, a versenyt nem rendezhetik majd hazai pályán. Abban az esetben, hogy ha Ausztrália megnyeri a versenyt, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége egy európai várost jelöl majd ki a 2016-os dalfesztiválra, így igazából nincs is nagy tétje a részvételüknek.

Az viszont továbbra is kérdés, hogy az ausztrálok beavatásával változtak-e a részvételi szabályok, hiszen eddig a versenyt vállaló köztévéknek az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségébe kellett tartozniuk, illetve az Európai Műsorszórási Területen belül kellett sugározniuk. A döntés más, már régóta pletykák tárgyát képező lehetséges indulóországokat is kilátásba helyezett, például Kazahsztánt.

Akárhogy is van, Ausztráliát május 23-án üdvözölhetjük a bécsi Eurovízión.

(forrás: eurovision.tv)

2015\02\08\03:02 Tusán Szólj hozzá!

Rúzsa Magdi már megtalálta A Dal győztesét

A Dal 2015 harmadik és egyben utolsó elődöntőjét visszanézve az államat többször is fel kellett kaparnom a földről: egyszer azért, mert az általam is jónak tartott együttest a zsűri is jónak tartotta, máskor viszont azért, mert megnyomták a bullshit-generátort és dőlt belőlük a hülyeség. Tatár Csilla továbbra is küzd az angollal, Harsányi Levente pedig nincs rest megmutatni az otthon ülő Marika néninek, hogy milyen szépek is azok a táblagépek és még az internet is megy rajtuk. Péter Barbarában csalódtam, Boggie pedig villámgyorsan bekajáltatta magát a zsűrivel.

1. Péter Barbara - "Listen To The Universe"

A harmincas mezőny egyetlen olyan dala, ami első hallgatás után a fülembe mászott, majd hosszan dúdolni is kezdtem. Kár, hogy élőben már nem sikerült olyan megnyerően átadni, mint azt a szoba magányában. Egy lazább színpadképpel, ide-oda ugrálva és szökdelve, lenge fehér ruhában és szoknyában, illetve mosollyal az arcon sokkal eladhatóbb lett volna, mint a NASA-tól rendelt magyar zászlóval felaggatott hideg űrruhákkal. Nagy kár érte.

 

2. Mujahid Zoli - "Beside You"

Az asztronauta Péter Barbara után megérkezett a díszkatona Mujahid Zoli is. Az abszolút rádió-slágergyanús szerzeményt különösebb színpadi körítés nem kísérte, holott az énekeseket felfuttató videóból megtudhattuk, hogy Zolinak a klipjei nagyon látványosak... oké.

3. Proof of Life - "Hol a határ"

Jó szám ez, viszont Ásós Attila jelensége meglehetősen kellemetlen volt a színpadon. Amellett, hogy úgy mozgott, mintha mulatósra nyomta volna, a stúdióverziót távolról sem közelítette meg, ráadásul még pisze is volt és sipítottak az "s" betűi. Könyörgöm, aki éneklésre adja a fejét, az tanuljon már meg helyesen beszélni, artikulálni, kiejteni és kifejezni. Viszont sokszor előfordul, hogy ami a néző szerint (vagy sokkal inkább szerintem) csapnivaló, az a zsűri szerint felnyalásra érdemes, így hát tüstént fel is nyalták Attilát.

4. Boggie - "Wars For Nothing"

Eldőlt, hogy ez a zsűri egyik legnagyobb kedvence, hiszen ezredik világbéke-dalként megkapta az est legtöbb pontját. A színpadképet kicsit megtörte, hogy míg Boggie angolul énekelt, addig a háttérvizuálok magyarul feliratozták a világ nyomorát, viszont összességében tényleg szép produkció volt. Persze nekem nem elég, de ezzel Rúzsa Magdi vitatkozna. Bevallotta, hogy akár fel is állhatna a székéből és hazamehetne, mivel úgy érzi, zsűritagként befejezte a munkáját: szerinte Boggie a tökéletes Eurovíziós induló.

5. Fool Moon - "Back To Right"

Nem tudok mit kezdeni az acapella-műfajjal. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen énekesek próbálkoznak az Eurovízión, a közönség egyértelműen kifejezi véleményét azzal, hogy sohasem juttatja őket tovább a döntőbe. A Fool Moon előadásának háromnegyedénél én is azon kaptam magam, hogy elméláztam.

6. Keresztes Ildikó - "Hazám hazád lehet"

Nagyon meglepett, hogy Ildikó ezúttal nem kapott tiszteletpontokat a zsűritől, akik most kivételesen tényleg a dalt pontozták. Le.

Megúsztuk.

7. Gájer Bálint - "Thats How It Goes"

Nincs különösebb problémám a produkcióval. Mint azt Pierrot is megfogalmazta, ez a dal a maga nemében tökéletes. Így is van. Eurovízióra persze már kevés.

8. Other Planet - "Untold Story"

Vicceltek? Élőben jobb volt, mint a stúdióverzió. Mindenképpen ők voltak az est legnagyobb meglepetései, utoljára tavaly a Mystery Gang-nél ért váratlanul ekkora pozitív benyomás. Nekem (és remélhetőleg az Eurovízió-rajongók többségének) viszont fogalmam sincs arról, hogy ki az a Chris Isaac, akivel állandóan összehasonlítgatta őket Pierrot, szóval nem feltétlenül kell attól tartani, hogy az Other Planet lesz majd a következő Cascada (akiket ugye megvádoltak 2013-ban, hogy Loreent majmolják). Pierrot-n kívül mindenki tíz pontot adott nekik, megérdemelten.

9. Wolf Kati - "Ne engedj el"

Wolf Katit a műsor elején már szépen bepromózta Harsányi Levente, hiszen nem akárki tért vissza A Dal stúdiójába. Hölgyeim és uraim, kicsik és nagyok, chilei és ausztráliai magyar sms-forradalmárok! Bemutatjuk Wolf Katit, akit ugyanezért a színpadi betonba öntésért cikizett már 2011-ben is mindenki, amikor is a düsseldorfi Eurovízión képviselt bennünket. Kati minden kétséget kizáróan egy lagymatagabb és felejthetőbb dallal próbálkozik idén, amitől én lelkemet feloldozó spirituális vezetőért kiáltok, a zsűri pedig csodát lát és elájul.

10. Spoon - "Keep Marching On"

Olyanok voltak, mint Katy Perry kerti törpéi egy cserkésznótát énekelve. Nincsenek szavaim, az ilyesmit tényleg csak a nyolcéves kislányok tudják megérteni és a helyén kezelni.

adal3.png

A bűvös tabellán látható, hogy Boggie jutott tovább elsőként a középdöntőbe, őt követte Wolf Kati (egy pont lemaradással, wtf!!!). Harmadik helyen az Other Planet futott be, majd Gájer Bálint és Mujahid Zoli is középdöntősök lettek. A nézők kislányok természetesen a Spoont szavazták tovább, akik majd jól ki is esnek a középdöntőből.

A Dal 2015 - Az első középdöntő - Szombaton 20:25-kor az M1 és a Duna World műsorán!

2015\02\06\07:02 Tusán Szólj hozzá!

Végre kibékült Kovács Gyopár és Mező Misi

A Rising Star legutóbbi döntőjében a magyar tehetségkutatókban már jól bevált sztárduettek kapták a főszerepet. Keresztes Ildikó rávetette magát Fehérvári Gábor Alfrédra, Dér Heninek pedig minden bizonnyal ez lehetett élete egyik leglelombozóbb hétvégéje. A versenyzők az első körben fal nélkül énekeltek a sztárokkal és minden pár az aktuális sztárpartner egy slágerét adta elő (kivéve Kasza Tibi és Singh Viki, mert ugye Tibinek nincs slágere), majd a második körben már önállóan egymás előtt állítgatták a százalékokat fallal, míg a legkevesebbet elért versenyző távozni nem kényszerült.

Gondi Helén és Takács Nikolas

rising95.png

Helén régi jó ismerősként üdvözölte a kisfilmben Nikolas-t, így már érthető, miért örült neki úgy egy hete, mintha magát a 2000-es évek elején lefagyasztott Robbie Williams-et kapta volna partnereként. Az látszott is, hogy kedvelik egymást, de maga a dal unalmas volt, így Helénnek sem akadt sok dolga vele. Ez abban a 66%-ban is tükröződött, amit kapott utána, s ami Helén eddigi legkevesebb százaléka.

Fehérvári Gábor Alfréd és Keresztes Ildikó, "a rock istennője"

rising96.png

Már ahogy Alfréd titulálta, ugye. Ildikónak pedig nyilvánvalóan nagyon megdobogtathatta a szívét, hiszen önjelölt milfként flörtölte végig az adást vele, ez pedig idővel kezdett kellemetlenné válni. Biztosan kikérte a TV2 vágószobáiból Alfréd teljes zuhanyzós videóanyagát, s már forralja is a tervét, hogy miként másszon rá a záróbulin. Sőt, nem is forral ő semmit, hiszen van már ebben tapasztalata.

A "Nem a miénk az ég" című dalt adták elő, melyet Ildikó - jó szokásához híven - ismét a levegőben kezdett, ezúttal egy félholdon ülve. A duett viszont nem sikerült olyan szenvedélyesen, amilyennek Ildikó mutatkozott partnere irányába: sokszor úgy álltak egymás mellett, mintha általános iskolásként énekeltek volna egy évzárón.

Kovács Gyopár és Dér Heni

rising97.png

Miután Heninek csalódottan kellett elhagynia szombaton A Dal stúdióját, hiszen kiesett az elődöntőből, a vasárnap sem tartogatott semmi szívmelengetőt számára (azon a bombasztikus lehetőségen kívül persze, hogy megismerhette Kovács Gyopárt). A történet mindenesetre kerek volt, hiszen Gyopár annyi idős most, mint amennyi Heni volt a Megasztár 1 idején (de szép idők is voltak azok...), így tudott vele azonosulni és segíteni neki. A színpadon persze úgy veszett el mellette Gyopár, mint a vendégszeretet a Hosszúpályi-Monostorpályi buszjáratokon.

Czibi Norbert és Tóth Vera

rising98.png

Szegény Verának ez az időszak bizony egy divatipari víznyelő. Nemcsak A Dal elődöntője után kapott hideget-meleget a stylist munkája miatt, de a Rising Star-ban sem sikerült előnyére öltöztetni őt. Norbival a "Nem kell valaki másé" című tök jó dalt adták elő, amiben Norbi egyértelműen alulmaradt. Nem teljesítményben, hanem egyszerűen csak nem illett hozzá a dal. A táncosok robotcirkuszát pedig meg tudná magyarázni valaki?

Várhegyi Lucas Palmira és Király Viktor

rising99.png

Mivel Király Viktor az Évszázad Legnagyobb Legfelhájpoltabb Hóviharában rekedt New York-i kiruccanása során, ezért Palmira a héten Lindával kényszerült próbálni a döntőre. Aztán egy nappal előtte megérkezett Viktor is, Palmira pedig tündökölt, mint mindig. Hétről-hétre nagyobb sztárjelenség, kár lenne átadni a színháznak.

Peter Srámek és Csepregi Éva

rising100.png

Oké. Végre megtudtuk, hogy Peter Srámek Zámbó Jimmy mellett hatalmas Neoton Família-rajongó is. Hát mi megy a határontúli vidékeken? A rendszerváltás idején bebújtak a spájzba és asztali magnóval próbálják átvészelni a modern zeneipar termékeit, amikre Jennifer Lopez és Nicki Minaj hatvankilós seggel ült rá? Mert egy húszéves srácból inkább az utóbbiért való rajongást nézném ki, bármennyire is fura kimondani. Peter viszont nagyon örült Csepregi Évának, akivel a "Holnap hajnalig" című klasszikusról próbáltak lehúzni még egy bőrt. S mint minden retró dalt, úgy ezt is el tudta adni. (Mert hát ő csak ezt tudja, a vidéki művelődési házakon kívül sehol sem érdemes keresni.)

Singh Viki és Kasza Tibi

rising101.png

Kasza Tibi imádja a reflektorfényt, ami a TV2 új műsorában csak még jobban sütötte képzeletében Schwarzeneggeresen izmos testét és Banderas-osan sármos arcát. Viki nyilvánvalóan nagyobb presztízsű énekest érdemelt volna, de hát értjük mi, hogy mi miért van, így nem tehettünk mást, mint üdvözölni Tibit. S a produkció után valamiért mindezt még csak nem is bánhattuk, mert a "The Prayer" lett az est legjobb produkciója... mit a legjobb, a legcsodálatosabb. Wow.

rising102.png

A második fordulót a két legtöbb százalékot elért versenyző, vagyis Palmira és Viki úszta meg, tehát ők biztosan továbbjutottak az eheti döntőbe. Peter és Norbi között százalékegyenlőség állt fenn, hiszen mindketten 78%-ot kaptak. Az egy jó kis izgalmas pontja lett volna az adásnak, ha századrészekkel kell eldönteni, a két fiú közül ki jusson tovább Palmira mellett, de persze erre Viki 79%-a után már nem volt szükség. A veszélyzónában tehát Helén, Gyopár, Alfréd, Norbi és Peter énekeltek a bennmaradásért.

Gyopárnak már régóta rezgett a léc, most viszont (végre) le is esett, hiszen 52%-át mindenki megugrotta. A Mező Misihez fűződő viszonya mindenesetre az egyik legerősebb "sztorivonalát" képezte a műsornak. Mező a kezdetekben imádta a kamasz lányt, aztán a döntőkben már folyamatosan kezdte leszavazni. El is indult a spekuláció, hogy akkor most utálja-e Gyopárt vagy sem, vajon mi bújhat meg a folyamatos piros nyilazás mögött. Gyopár produkciója után mindenkorra lezárta a vitákat, virágnyelven elmagyarázta a problémáját, de minden oké, kibékültek, Gyopárt pedig szépen elbúcsúztatták. Vastaps is volt meg minden.

Vasárnap pedig még igazibb és még nagyobb izgalmak várnak majd ránk, hiszen két ember is kiesik a mezőnyből, ami mostanra lett igazán erős.

Rising Star - Minden vasárnap 18:55-től élőben a TV2-n!

2015\02\01\11:02 Tusán 1 komment

Szabó Ádámot felnyalta a zsűri, Ívnek még bizonyítania kell

Tegnap este láthattuk A Dal második elődöntőjét, mely talán a legrosszabb rémálmomat helyezte kilátásba és az előző adáshoz méltóan további wtf-momentumokat generált. Tatár Csilla például annak ellenére a csatorna legjobb műsorvezetője, hogy továbbra sem tudja irányítás alá helyezni a kommunikációját, Harsányi Levente pedig minden, ami a magas vérnyomásúak nem: egy ember, akit még egy ilyen kiélezett, tempós és feszült munkakörnyezetben is attól kell félteni, hogy nehogy szétfolyjon a kanapén a látszólag alvásba nyúló nyugodtsága és lazasága miatt.

És akkor a produkciók:

1. Chances - "The Night"

A H&M-eladónak öltöztetett vokalistákkal operáló Chances egy zene alól kicsúszott erőtlen énekkel próbálta sínre vinni elektronikus vakvágányát, amiről sok véleményem nincs is. Jellegtelen dal, jellegtelen színpadi jelenlét.

2. Szabó Ádám - "Give Me Your Love"

Hát a zsűri meglehetősen beleállt ebbe a produkcióba. Ádám nemcsak a legtöbb pontot érte el, de Pierrot szerint még magát az Eurovíziót is megnyerné. Na most. Ha egy univerzális baklövés útján tényleg Ádámot küldenénk ki és megnyerné, akkor megfogadom, hogy végigvonulok tangában a Népszínház utcán hajnali egykor. (Na nem a teljes Népszínház utcán, hanem ameddig engednek a tisztességes ottlakók.) Ádám dala az ezredik "lá-lá-lá-LOVE" tucatballada, amivel nemcsak beállnánk a sorba, hanem be is fejeznénk azt a jó eurovíziós szokásunkat, miszerint sohasem küldünk biztonságos produkciót és mindig továbbjutunk a döntőbe. No offense, de Szabó Ádám ezzel a menyétnyúzó szerelmes maszlaggal egy senki a Compact Disco-hoz, ByeAlex-hez vagy Kállay-Saunders Andráshoz képest. Nem azt mondom, hogy nem kvalifikálnánk vele a döntőbe, mert hát láttunk már karón varjút, de nem is lenne jó érzés neki lobogtatni a zászlót, amikor többen is vannak a mezőnyben, akik továbbvinnék a minőségi magyar Eurovíziós kontentet. (Merthogy a verseny kontextusában tényleg beszélhetünk ilyenről, röhögést abbahagy, el se kezd.)

3. Leander Rising - "Lőjetek fel"

Miért kezeli úgy évről-évre A Dal zsűrije a rockzenét, mintha az egy ritkán képviselt műfaj lenne? Épp annyi rockdal szólhatna a műsorban, mint amennyi pop. Oké, a Leander Rising ezzel a dallal inkább ne szóljon sehogyan sem, de magával a műfajjal csodákat lehet művelni (lásd manGa 2010, Lordi 2006).

4. Ív - "Fire"

Nálam az est kedvence volt a különleges szépségű Ív és "nyugatiasan igényes" dala, a "Fire", viszont élőben meg sem közelítette a stúdiófelvétel minőségét. Ami a legjobban feltűnt, az a refrének indokolatlan elnyújtása volt, amivel Ív abszolút elvette az élüket. A középdöntőben mindenesetre újra látni fogjuk, s remélhetőleg összeszedi magát, mert a dal és ő mint jelenség, abszolút működik. (Ja, és ő volt az est kedvence a külföldi rajongóknál is.)

5. Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo - "Run To You"

Hogy ki volt Éliás Gyula tegnap este? A: egy monostorpályi kocsmába betévedt részeg, ordenáré parasztember, aki dalra fakadt a legújabb Jolly-nótára. Vagy B: egy kőbányai szakmunkás, aki berúgott a haverokkal, s nem érdekelte, hogy a torkán akadt a pultosasszony nyelvpiercingje, ő csak énekelt tovább. Nos, mindkét válasz helyes, hiszen nagyon életidegen módon adta elő ezt az egyébként jó dalt. Arról pedig világosítson már fel valaki, hogy mi köze az Eurovízióhoz annak, hogy Gyulát visszafogadta az asszony? 

6. Pankastic! - "Kicsi a világ, de nagy világ"

A stúdiófelvételen az énekesnő egy különös nyelvjárással(?) énekel, amit érdemes lett volna meghagyni az élő előadás alatt is, tovább növelve vele a dal autentikusságát. Ennek ellenére ez egy értékelhető produkció a maga nemében, de Bécsben persze semmi keresnivalója sincs.

7. Dér Heni - "Ébresztő"

Izgalmas akart lenni, de unalmas maradt. Oda akart szólni, de nem mondott semmit. Látványosnak indult, de semmit sem adott. Kellemetlen volt az egész.

8. New Level Empire - "Homelights"

Zoláék voltak a kedvenceim tavaly, a "The Last One"-nal ki is küldtem volna őket Koppenhágába. Ezúttal a "Homelights" című szerzeményükkel álltak színpadra és minden varázs odaveszett. Csak egy teljes perc után indult be a dal úgy, hogy még csak nem is az ének hozta el a katarzist, a kiteljesedést, hanem a zene. Ez meg egy dalfesztivál. Tehetséges formáció, de ennél sokkal többet tudnak.

9. Oláh Gergő - "A tükör előtt"

"A tükör előtt" egy fájdalmasan sablonos és közhelyes dal, amiről ugyanaz a véleményem, mint Szabó Ádáméról: sorba állós, átlagos, füstje sincs, lángja sincs, s csak a tiszta énekkel emelkedett ki a mezőnyből. Ez viszont nem egy tehetségkutató, hanem egy dalverseny, ahol még ha teljes refréneket is a vokalisták visznek helyetted, mert te már kifogytál a szuszból (lásd Hadise 2009), akkor is jó helyezést érhetsz el, hiszen a dalod jó. Oláh Gergőé meg nem az.

10. Szécsi Saci és Böbe - "Our Time"

Sajnálom, hogy a tavalyihoz hasonlóan ezt a dalt is elcseszték az ikrek. Amellett, hogy hamis és erőtlen kornyikálásba fulladt az egész, egy cseppet sem tűntek vidámnak, sem pedig energikusnak, amit a dal igencsak megkívánt volna. Kár érte.

adal2.png

Az első továbbjutó Szabó Ádám lett, őt pedig Oláh Gergő követte. Ugyanannyi pontszámmal Ív és a Pankastic is középdöntős lett, illetve a holtversenyben lévő Leander Rising és Éliás Gyuláék között a zsűri az utóbbi csapat továbbjutásáról döntött. A nézők hatodikként a New Level Empire-t szavazták tovább, így őket is látjuk majd a középdöntők valamelyikében.

A Dal 2015 - Harmadik elődöntő jövő hét szombaton élőben az M1 és a Duna World műsorán!

süti beállítások módosítása
Mobil