A konyhafőnök 2. évad 1. rész - Először is azt várom a műsortól, hogy megtanítsa, miként kell kisütni azt a rohadt csirkemellet, amit nekem már egy teljes hónapja nem sikerül. Mivel elkezdtem komolyabban edzeni, csak fehérjedús kajákat vásárolok (s közben a sírás kerülget, amikor chips helyett zabot kell leemelnem a polcról), de hát nehéz átváltani a tipikus pizzarendelgető agglegény-étrendről az egészséges és tudatos étkezésre, ha a konyhát eddig csak átjáróként használtam.

Viccet félretéve az első évad meglepően pozitív kritikái miatt kezdtem el nézni A konyhafőnök második évadát. A gasztroreality-kkel való kapcsolatom eddig kimerült abban, hogy ha lebetegedtem, akkor rákerestem a Kitchen Nightmare legbotrányosabb adásaira (lásd az Amy's Baking Company-ban forgó részt) és megnéztem őket a YouTube-on. Most viszont eldöntöttem, hogy erősítem a kapcsolatomat a műfajjal, hiszen A konyhafőnök-kel mint magyar gyártású gasztroreality-vel, erre tökéletes alkalmam nyílt.

És nem csalódtam.

A konyhafőnök tényleg egy igényes műsor, nagyon szép képekkel, izgalmas és részletgazdag látvánnyal, modern díszlettel, dinamikus műsorszerkezettel és olyan szereplőkkel, akik minden bizonnyal jobban megnyílnak majd a következő epizódokban.

A műsor arca ezúttal is Fördős Zé, akit még nem láttam bevetésen, de többé-kevésbé azt kaptam, amit sejtettem róla: nem ül szöges dróton a stúdióban, de nem is pacsizik a játékosokkal, ám megvannak az eszközei arra, hogy olyan irányba terelje a sztorit és a játékosok hangulatát, amilyenbe ő (vagy éppen a stáb) szeretné. Ez egyébként elmondható másik két zsűritársára is. A nagybetűs Séf, azaz Bernáth József eleinte egy szociopata informatikus képét keltette bennem, majd ahogy elkezdett interaktálni a játékosokkal, egyre inkább átjött a mentorkodó szakember, aki még spontán is tud lenni. A legtermészetesebb viszont - s tudom, hogy ebben sok tévés blogger vitatkozna most velem - Vajda Pierre ételkritikus, aki abszolút nem kelti annak a merev és odacsapósan szigorú idős embernek a képét, amit hittem, vagy ha majd odacsapósan is szigorú lesz egy ponton, akkor sem hiszem, hogy azt majd kirakatszigornak értelmezem, ahogyan az a Séfnél érződött a játékosok fogadásánál.

A versenyzők rendben vannak. Az adás végeztével nyilván csak azok maradtak meg, akik érdemben hozzátettek az évadnyitány sikeréhez. Kezdjük máris Zsolttal, aki egy lehetetlen produkcióval kreált tökéletes momentumot: az első főzésnél a nagy semmit vitte ki a zsűrinek, holott ugye a kész étellel kellett volna eléjük járulni. A "P-Art-ra vetett hal" [lágy facepalm] viszont csak nem maradt a pulton, hiszen Vajda kiharcolta a kóstolást, így a Séf kanalazott egy keveset Zsolt céklapudingjából is. Jó kis jelenet volt, ahogyan az is, amint a második főzésnél majdnem felgyújtotta a konyhát. Ő még kelleni fog a műsorba, csak úgy, mint a rokonszenves Domi. Ő a fiatal és helyes, pedáns srác, aki minél tovább marad versenyben, annál nagyobb közönségfavorit lehet. Láthatóan a zsűri is kedveli, hiszen igencsak feltette a lécet a többiek előtt, s Vajdáéknak, mint a zsűrinek, akik a szívükön viselik a verseny sorsát, nem is lehet jobb visszaigazolás egy törtető fiatalnál, aki még jól is végzi a dolgát. A hét nyertese viszont Ági lett, aki Domi legnagyobb ellenfele, s ez az adás végére már nyílt titokká vált.

Az a jó, hogy A konyhafőnök abszolút új dolgokat mutat nekem, hiszen csak mostanában kezdek öntudatra ébredni a konyhában, vagy legalábbis igyekszem, egyúttal pedig mainstreammé teszi a főzést (vagy fine diningot) is. Sohasem hallottam még buggyantott tojásról, s életemben először láttam embereket híg tojássárgáját kajálni, a kukorica-textúra pedig épp annyira volt ismeretlen és meghökkentő dolog számomra, mint a mindig elegáns Csaba kék ing-zöld csokornyakkendő kombója. De serceghet tovább az olaj, nekem ez így bejött, a minőségi reality-k pedig nagyon is ráférnek a magyar piacra.

A konyhafőnök 2. évad - Minden hétköznap 18:55-től az RTL Klub műsorán!

A Channel 5 újabb három évre hosszabbította meg szerződését az Endemollal, így az angol Big Brother 2018-ig még biztosan képernyőn lesz az évi két celeb-kiadással és a kísérőműsoraival együtt.

Bár a tavalyi széria - a formátumát tekintve - az egyik legkimagaslóbb volt eddig, a Channel 5 új kreatív rendezőt állított a műsor élére. Denis O'Connor, aki eddig executive producerként működött közre, nagy ötletekről beszél, de egyelőre semmi konkrétumról.

Mindenesetre májusban minden kiderül, hiszen az eddigi gyakorlattal ellentétben nem júniusban, hanem mindössze néhány hét múlva startol majd a tizenhatodik évad. A finálé júliusban lesz, csak hogy biztosítsanak pár hét szünetet a civil és az augusztusi celeb-verzió között. A műsorváltozásnak persze megvan a hátulütője is, hiszen a Nagy Testvér a Britain's Got Talent elődöntőjével ütközik majd.

A döntőt a bécsi filharmonikusok nyitják

Mint minden rendező ország, úgy Ausztria is próbálja majd eladni magát a versenybe épített országimázzsal, így az osztrák komoly zene nagyjai mellett sem nem bírtak szó nélkül elmenni. A döntő első percei egy felvételből állnak majd, melyen a bécsi filharmonikusok a Schönbrunni kastély kertjében Mozartot és Beethovent játszanak. Ezután elkalandozunk Ausztria alpesi hegyvidékei és pezsgő nagyvárosai között, s végül megérkezünk az arénába. Egyelőre úgy tűnik, hogy a show-t rendhagyó módon nem a múlt évi nyertes dallal, a "Rise Like A Phoenix"-szel kezdik majd, hanem a dalfesztivál első osztrák győztesével, Udo Jürgens "Mercie Cherie"-jével.

Pohárzenével nyalnak rá a pontösszesítésre

Miután minden versenyző fellépett, a szavazás elkezdődik, s amíg égnek a vonalak, addig a világhírű ütőhangszeres - akiről még sohasem hallottam -, Martin Grubinger zenél majd. A kilencperces előadásban a klasszikus és a modern zenei világ találkozik, ahol a komolyzenei szimfóniák salsa- és funk-átdolgozást kapnak. Grubingerrel fellép a Grammy-díjas Arnold Schoenberg Kórus és további negyven hangszeres is.

A németek már Boggie-val kocognak... vagy inkább nem

Az iTunes-on a németeknek, az osztrákoknak és a svájciaknak már elérhető a verseny hivatalos albuma, ám a világ többi részének sem kell sokat aludnia, hiszen holnaptól mindenki letöltheti majd. Más digitális platformon április 20-án jelenik meg az album.

A fogadóirodák szerint megint a svédek nyernek

Az oddschecker.com-on folyamatosan megtekinthető az éppen aktuális állás a várható győztest, a lehetséges legjobbakat és a továbbjutókat illetően. Jelenleg a svédek az abszolút favoritok, de szépen szorongatják őket az olaszok és az észtek is. A legjobb hármat tekintve nagy változás már nem lesz, ám az elődöntők után minden felborulhat, hiszen tavaly Ausztria is a döntő előtt két nappal lett a fogadóirodák nagy kedvence.

Boggie és Magyarország jelenleg a 23. helyen áll, megelőzve például Romániát, Dániát és Ausztriát, de a kvalifikációs fogadás szerint nem fogunk döntőbe jutni, sőt, az elődöntőben véres csatát vívunk majd az utolsó előtti helyért Szerbiával. Wars for nothing.

Itt pedig nézz képeket a készülő arénáról!

Ha trash reality-hez keresnék szereplőket, akár szombat este el is indulhatnék a Blahától a Borárosig, s benézhetnék a körút valamennyi szórakozóhelyére. Hajnali háromra már legalább hetven celeblétre kiéhezett humanoid telefonszámával gazdagodva konstatálhatnám elégedetten, hogy fuck yeah, tök jó munkát végeztem, két évadnyi trash-műsorra is találtam kísérleti patkányokat. Igaz, hogy fogatlanok és cincogásuk még egy tökön rúgott acapella-csapatnál is irritálóbb, de majd elröhög rajtuk a nép: a hülye picsán, az amórozó olcsójánoson, az arcoskodó hülyegyereken, a kigyúrt őstulkon, a hölgyeskedő cédán, a vagány csávón és a tenyeres-talpas csajon, aki maga a közönségesség. Csak a belváros perifériájáig kellett mennem értük.

Na de mi történne akkor, ha egy felpozicionált valóságshow-hoz (nem röhög!) kéne szereplőket toborozni? Például egy Survivor-höz, egy Big Brother-höz, vagy egy újragondolt ValóVilág-hoz (mondom nem röhög!).

Többségében összetett gondolatmenetre képes lakókra lenne szükség, akik az átlagostól eltérő kifejezőkészséggel közvetítik véleményüket. "Hangosak", kommunikatívak, önérvényesítőek, a nézők pedig nem legyintenek rájuk és továbbkapcsolnak, hanem lekötik őket, hitelesek. (Értsd: nem a köpködés megy 0-24-ben.) És persze nem árt, hogy ha legalább az érettségi már sikerült legtöbbjüknek.

A szakmán belül számos casting-csapat kezd munkába előre lefektetett elvárásokkal, már ami a karaktereket illeti. Filmbeli rossz fiúkat, gonosztevőket, cicababákat és pajzánkodókat keresnek. Gondoljunk csak a ValóVilág negyedik és ötödik szériájára, ahol a beszavazóshow-kon ugyanabban a kategóriában versenyeztek a jelöltek. Nádai Anikó rossz kislányként, Baukó Éva pedig törtetőként költözött be a villába, aztán volt, aki vitte a karaktert és volt, aki nem. A többség nem. Pont ezért nem kéne feltétlenül a forgatókönyvekben manifesztálódott figurákat keresni, hiszen egyrészt nincs garancia arra, hogy a mesterséges környezetben tudják-e majd vinni a karaktert száz napon át, másrészt pedig a valóság mindig izgalmasabb.

12 éves koromban tapadtam a műfajra. Amíg a szomszéd gyerek ablakából a Tuti gimi hallatszott ki, addig én azt néztem, miként ölik egymást öt darab halrudacskáért és salátaszószért az angol Big Brother lakói. Ennyi év reality-függés után most megpróbálom leírni, hogy milyennek is látok egy igazi valósághőst.

Lelkes: Ez az alapja mindennek. Csak úgy tudja valaki önmagát adni, ha élvezi a környezetében lévő emberek társaságát, illetve a helyzetet, amiben benne van. Esetünkben a 0-24 órás bezártsággal és a mesterséges környezettel kell megbarátkoznia a szereplőnek. Még hogy megbarátkozni... egyenesen élveznie kell! Egy reality-t (főleg egy bentlakásosat) csak a dinamikus és energikus lakók tesznek érdekessé, akik élvezik a műsor procedúrájának minden másodpercét, a jelölésektől a napi-heti feladatokon át a kiszavazásokig mindent, illetve a molekuláikat is végigpásztázó kamerákat. Konkrétan a teljes csomagot. Ha az ember lelkes, akkor produktív is, s egy valóságshow kontextusában ez a produktivitás a legtöbb esetben egyet kell jelentsen a stáb által kreált szituációkban történő bevállalóssággal is, gondoljunk csak a ValóVilág kígyós-békás bátorságpróbáira vagy a különféle túlélőshow-kra.

Sajátos szemléletmódú: Nem átlagember. Gondolkodásmódja - ha lehet - alapjaiban különbözik mindenki másétól, ezért a nézők kíváncsiak rá: vajon mit fog miről mondani vagy hogyan áll különböző helyzetekhez. A sajátos szemléletmód mindig érdekes, függetlenül attól, hogy éppen miről szól. Lehet az házasságellenesség, önként vállalt agglegénység, hippi életmód, konzervatív erkölcsviaskodás vagy éppen hedonizmus. A sajátos szemléletmód jellegzetessé teszi a szereplőt és hozzásegít karakterének közvetítésében.

Önérvényesítő: A sajátos szemléletmód persze nem ér semmit, ha nem fejezik ki. Az önérvényesítés arról szól, hogy beköltözöm a műsorba, elkezdem élni az életemet és igyekszem azokhoz az elképzelésekhez tartani magam (a műsor szabta keretekhez mérten), amikhez a kinti világban is. Például egyetlen lakótársamnak sem engedem, hogy megmondja, hogy mikor használjam a kondigépeket vagy hogy a selyemsonkát magában vagy szendvicsben zabáljam. Az önérvényesítés ugyanis egy bizonyos szinten üti egymást az alkalmazkodással, s mi nézők aztán tudjuk, hogy minél inkább kerülik az alkalmazkodást a szereplők, annál jobban szórakozunk velük, vagy éppen rajtuk. Az önérvényesítést kitűnően gyakorolták az angol Big Brother 6 lakói vagy éppen a tisztaságmániás és a háziállat-kérdésben Évivel folyamatosan hadilábon álló BB1 Zsanett, de akár még ide sorolhatjuk VV4 Alekoszt is. Az "az van, amit én akarok"-szellemiség gyakorlása konfliktust okoz, amiből történetek állnak össze, egy jó műsor pedig történeteket mesél. Persze lehet valaki megalkuvó és behódoló is, hiszen lehet, hogy ő meg pont emiatt vált majd ki szimpátiát vagy ellenszenvet. De azért ne legyen több kettőnél.

Kommunikatív: A lelkesség, a sajátos szemléletmód és az önérvényesítés is kommunikáció, mint minden, amit az ember csinál a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig. A kommunikáció élet, így minél többet kommunikálnak egy valóságshow szereplői, annál életszagúbb lesz a műsor. Minél többet interaktálnak egymással, annál jobb. Képesek és nem félnek gondolatokat közölni, nagyokat mondani (nem feltétlenül hülyeségeket, csak nagyokat), Sablonszövegű, közhelyes és gyenge kifejezőképességgel rendelkező egyénekre semmi szükség.

A kommunikatív személyiség itt nemcsak a szóbeliséget jelenti, hanem a magatartást is. Egy jó reality-szereplő nem fél cselekedni, legyen az bármilyen indíttatású. Ha BB1 Renato ideges volt, akkor a falhoz csapta a spagettit. Ha ÉH1 Ádámnak fontosabb volt a barátság, mint a főnyeremény, akkor ehhez mérten cselekedett. Ha VV2 Sziszinek egy kis törődés kellett, akkor nem félt Kismocsokhoz dörgölőzni. A nap végén az a lényeg, hogy legyen mit néznünk.

Természetes: Azaz önmagát adja minden esetben. Nem ad megszeppent és műanyag interjúkat a riportszobában, többnyire képes elengedni magát és úgy viselkedni, mintha nem is pásztázná húsz kamera egyszerre. El tudjuk hinni, hogy ő olyan, amilyennek mutatja magát, tehát hiteles.

Mindezt persze valamilyen szinten felülírja, ha stratégiai valóságshow-ról (pl. amerikai Big Brother, Survivor) beszélünk, hiszen ezekben a műsorokban a nézők beleszólása nélkül kell versenyezni egymással, tehát külső akadály nélkül folyhat az érdekérvényesítés, a fődíj érdekében engedhetnek elveikből és felvehetnek egy maszkot. Azt viszont jól kell csinálni, szóval dupla meló.

Minden más: Itt teljesedik és érik be minden. Ide tartozik minden egyes tulajdonság, amit csak fellelünk az aktuális személyben. Lila hajú, skinhead, partiarc, állandóan baseball-sapkát hord, szemüveges, romantikus, kétbalkezes, imád kiállni az esőre, konyhatündér, szilikonmellű, anyáskodó, tud énekelni, mindig hasmenése van, fél a sötétben, vicces, kövér, sovány, dohányos, töri a magyart, meleg, nem meleg, izmos, lusta, házias, tetkós, nem hord alsógatyát. Ezek olyan tulajdonságok, melyek nem szorulnak érvényesítésre, hiszen nyilvánvalóak, de mindenképpen megnyilvánulnak, hozzájárulnak a karakterek megismeréséhez és adódhatnak olyan helyzetek, amikor igenis előnyükre vagy hátrányukra válhatnak.

A múlt században még teljesíteni kellett, ma már elég csak farkat pörgetni. Bárki ismert lehet, csak érdekeset kell mutatnia (ami nyilván szubjektív). A felhígult "sztárvilág" egyik táplálója pedig a valóságshow műfaja, ami könnyen jövő és azonnali ismertséget hoz. Ez az ismertség viszont a legtöbb esetben szertefoszlik a műsor végeztével, s a hoppon maradt, celeblétben reménykedő éden- és villalakóknak továbbra sem marad más, mint a való világ, ahogyan azt a reality előtt ismerték, s hogy rájöjjenek: nem lettünk celebek, csak szerepeltünk a tévében. De vannak kivételek?

Ha nem emelkedsz ki, a csatorna is elenged

És úgy jársz, mint múltkor szegény Andelic Jonathan, akinek szinte hallottam belső kétségbeesését a négyes metrón, hogy hé, itt vagyok, hát nem ismertek fel?! Annyit fészkelődött és pózerkedett, csak hogy valaki odamenjen hozzá közös fotót csinálni, hogy szinte megsajnáltam.

Mint azt már megtapasztalhattuk az elmúlt 13 évben (amióta Magyarország is belevágott a reality-bizniszbe), csak kevés valósághős tudja kamatoztatni a könnyen jött ismertséget a kinti világban. Sokan a médiában szeretnének elhelyezkedni, a bulvárlapok címlapjain keresik saját relevanciájukat, könyvet írnak és "énekelnek", de néhány hónap alatt minden bőrt lehúznak róluk és ha az anyacsatornájukon nem szerepelnek, akkor a kutya sem gugliz rájuk.

VV3 Frenki könyvet írt, összejött Fresh Andival és kiderült, hogy pasija is volt egyszer, ám itt ki is fújt minden és mehetett a benzinkútra. VV6 Iza szintén. VV3 Szilvi felszolgál, VV6 Krisztián visszament a Hajdúságba, VV5 Cristofel pedig escortkodásra adta a fejét, miután nem jött össze neki az aranyélet.

A legtöbb valósághősnek bizony "polgári" állást kell keresnie vagy visszatérnie korábbi foglalkozásához. Persze mindez nem szégyellendő és rossz, hacsak nem azt várták, hogy a műsor után majd minden lépésüket egy vörös szőnyegen tehetik meg. A legfrissebb reality-nyertes Robin (aki egy hónapja vitte el a ValóVilág 7 főnyereményét) is visszatért régi szakmájához, a felszolgáláshoz, hiszen egyelőre nem kapott újabb lehetőséget az RTL Klubtól (ami minden bizonnyal így is marad).

Régen minden jobb volt?

A 2000-es évek elején még sokkal esélyesebb volt, hogy a jelentkezők elérjenek bizonyos fokú celeb-státuszt, hiszen komplett Epizód-magazinok szóltak róluk, a Budapest Parádén kamionnal vonultak végig, országszerte várták őket a klubtulajok és a rendezvényszervezők nagyobbnál nagyobb haknikra és még abban is bízhattak, hogy lesz annyi unatkozó néző, aki megveszi silány könyveiket és lemezeiket. Sorban kapták a kisebb műsorvezetői pozíciókat (például VV1 Szabolcs az Ötletház-ban, VV3 Leo a Cool TV-n), a műfaj újdonsága miatt sokkal több lehetőségük volt.

Ma már mindez szinte elképzelhetetlen. A kereskedelmi csatornák annyira lepozicionálták a reality-ket, hogy egyszerűen egyetlen szereplőt sem vesznek annyira komolyan, hogy legalább másfél évig kihúzzák a képernyőn, ahogyan tíz évvel ezelőtti elődeik. Elvétve ugyan akadnak gagek, amik tök jól jönnek nekik (lásd a különféle kísérőműsorokat), de korántsem kell azt hinni, hogy így aztán bekerültek a hazai valóságshow-sztárok Hall of Fame-jébe.

Mert hát van olyan, hogy hazai valóságshow-sztárok Hall of Fame-je?

Van és egy emberből áll: Majka. Ő az egyetlen, aki olyan kapcsolatrendszert tudott kialakítani az évek során, amivel el tudta hagyni a "VV" vezetéknevet és az egyik legmeghatározóbb médiaszemélyiség lett. Arról, hogy milyen rapper, nem tudok nyilatkozni, hiszen nem hallgatom, viszont tény, hogy már a műsor közben is tudni lehetett: ő így akar majd érvényesülni. Aztán a ValóVilág 2 főcímdalában már közre is működött, majd Dopemannel folytatta a munkát, akit akkoriban még vállaltak a csatornák, így Majka is relevanciát nyerhetett mellette. Rapper lett, felkapta a média és bekerült abba az áramlatba, amibe azóta egyetlen valósághősnek sem sikerült. Legutóbb a Rising Star műsorvezetője volt Ördög Nóra mellett.

De a háttérben dolgozni sem rossz

Vannak szereplők, akiknek tényleg sikerül elhelyezkedni a médiában, ám ők jobbára sohasem szennyarcok, hanem némiképp parázslik bennük az intelligencia lángja, így komolyabb, az elhelyezkedéshez szükséges kapcsolati tőkét tudnak kialakítani, vagy egyszerűen csak felfigyel rájuk a csatorna. VV6 Vikinek például kapóra jött, hogy a sok hülye között ki tudott emelkedni, hiszen az RTL Klubnál is úgy gondolták, hogy oszthatnak rá feladatot.

Legutóbbi infóim szerint VV3 Milo is háttérmunkás lett, ahogyan még a Survivor-ből megismert VV5 Péter is. A Big Brother első szériájának kiesője, Judit, szintén a médiában helyezkedett el, BB2 Gézu a TV2-nél gyakornokoskodott, míg BB2 Lilla manapság is újságíróként tevékenykedik.

A bulvárbohóckodás egy hazárdjáték

Vagy kifizetődik - remélhetőleg csak - rövidtávon, vagy hosszútávon sem. A VV4 Évája a Bár 2.0 során kóstolt bele először az ismertségbe, s jó törtetőként ha már egyszer rákapott a vér ízére, akkor aztán egyre csak többet és többet akart. A ValóVilág 7 kísérőműsorának műsorvezetője volt, s a Celeb vagyok-ban is szerepelt már. Posztját csakúgy, mint Aurelio, nyilvánvalóan bulvárértékének, mintsem szakmai felkészültségének köszönhette.

A Big Brother 1 Pongója is hasonlóképpen készült médiasztárrá válni. Az RTL át is csábította a ValóVilág 2 villájába vendégszereplőnek, így joggal hihette, hogy karrierje felfutóban van. Most már mindannyian tudjuk, hogy tévedett. (Egyébként érdekes, hogy ahhoz képest, hogy a BB1 mekkorát ütött, a TV2 nem akarta újrahasznosítani a lakókat... pedig ők tényleg izgalmasak voltak.)

Tehát

Azok, akik Glamour- és Story-gálákért jelentkeznek valóságshow-ba, ne tegyék, mert minden valószínűséggel csalódni fognak. A szerencsésebbek a műsor végeztével leakaszthatnak egy-egy szereplést a Celeb vagyok-ban vagy a Hal a tortán-ban, sőt, még egy tök amatőr módon blue screenelt kísérőműsort is kaphatnak, viszont nagyon-nagyon kevesen vannak. Két évadonként kb. 1-2 ember.

Valóságshow-ban szerepelni azzal jelent egyet, hogy a tévében vagy. Nem azzal, hogy országosan ünnepelt, elismert sztár lettél. Amikor engem hívtak reality-castingra, én sem mentem másért, mint a puszta élményért. Téged is inkább a kíváncsiság, mintsem a sztárság utáni vágy hajtson, mert a kíváncsiság kielégíthető, de a sztárság utáni vágy nem. Ha jelentéktelennek érzed magad, nem a tévé fog a keblére ölelni, még ha a fotelből úgy is tűnik.

A RuPaul's Drag Race legutóbbi adása után rajongók százezrei lepték el a közösségi médiát, hogy kifejezzék csalódottságukat a negyedik kieső személyét illetően. Megy az anyázás és az ígérgetés, hogy felhagynak az évad követésével, hiszen RuPaul hazaküldte az egyik fan favoritot. A rajongói szófosására a Logo csatorna is reagált, nem túl kedvesen. A tovább mögött minden kiderül, természetesen spoileresen.

A héten kellett minden résztvevő országnak jóváhagynia az indulóját, így immáron elérhető a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál mind a negyven dala. Közülük kontinentális erővel választunk majd győztest (és ezzel együtt a jövő évi versenynek helyet adó országot) májusban. A balladáktól kezdve a swingen és a soulon át a punkig minden műfaj képviselteti majd magát, bár a lírai semmitmondások és a popballadák kb. a mezőny felét teszik ki.

Kezdjük is ezekkel a fájó jellegtelenségbe hanyatló dalokkal, amik legalább annyira okoznak kellemetlen pillanatokat a minőségi zenére kiéhezett nézőknek, mint egy szülinapi zsúron a csokoládétortába vágott pangáziuszfilé. Egy külön elődöntőt ki lehetne tölteni ezekkel az unalmas számokkal, melyek csak arra jók, hogy felvezessék az igazi slágereket. (Na jó, ne legyünk naivak, a felejthető dalok is becsusszannak néha az első három helyezett közé, pedig tényleg felejthetőek, lásd a 2011-es azerbajdzsáni indulókat, akik meg is nyerték a versenyt.) 

Azerbajdzsán a balladák országa

Azerbajdzsán lassan tényleg csak balladákat fog küldeni, hiszen 2008-as debütálásuk óta mindösszesen kétszer nem képviselték a nagy és dicső keleti nemzetet összetört szívű legények, illetve a kormánytagok nagyhangú lányai. Elnur Hüyesnov az idei tépett szárnyú vadlegény, akit majd biztos felsegítenek a női szavazatok, miután szomorú tekintettel, szívéhez százszor odakapva elénekli "Hour of The Wolf" című dalát.

A kerekesszékes lengyel versenyző, Monika Kuszynska sem a dalával fog majd szavazatokat kapni (no offense), a franciák pedig a tavalyi után egy újabb utolsó helyezést zsebelhetnek be tucatballadájukkal (aminek gondolom az üzenete fontos, de a kutya sem fogja érteni, ha nem angolul éneklik), a csehek pedig tovább sem jutnak majd, pedig hat év után térnek vissza.

Mintha csak szépségkirálynők fakadtak volna dalra

Az Eurovíziós indulók egyik kedvenc témája a világbéke, amiből minden évben kapunk és mindig ugyanazt. Az orosz Polina Gagarina "A Million Voices" című dalával próbálja ellensúlyozni hazája földrajzi és diplomáciai hódító hadjáratainak negatív nemzetközi megítélését, s összetartásról énekel egy lélekemelőnek szánt maszlagban. Nem ez az első eset, hogy az oroszok világbékét kiáltanak az Eurovízión, s valószínűleg nem is az utolsó. A téma ugyancsak megihlette Boggie-t, Magyarország indulóját is, aki a lassabb gitárkíséretű "Wars for Nothing" című dallal sírja majd el a világfájdalmát. Orosz és magyar kéz a kézben, meg hát mindig az kiabál, akinek a háza ég, ugye. S ha azt hitted, hogy kettőnél ki is fújt az idei béke és összetartás három-hárompercnyi alakoskodó és közhelyes parádéja, akkor ismerd meg a "Chain of Lights"-ot, amit San Marino képviseletében ad elő Michele és Anita. "Próbáljuk meg jobb hellyé tenni a világot" - éneklik a mezőny egyik legsablonosabb, popballadának csak nagy jóindulattal nevezhető dalában, amivel gyorsan le is fektetik a szórakoztatóipar fekvőrendőrjét. A közhelyek úgy fojtják ki az utolsó szuszt belőle, mint Putyin a kormánykritikát az orosz médiából.

A legtöbb dal még mindig a szerelemről szól

És hát mondhatnám, hogy ha ilyen a szerelem, akkor sohase legyek szerelmes. A moldáv induló "I Want Your Love" című dalával indul, amihez amerikai stílusú videoklip dukál. Sportkocsik, fogatlan zsaruk meg minden. Viszont Eduard Romanyuta száma nemcsak a korai 2000-es évek popiparának futószalagon ránk zúdított olcsó dallamait eleveníti fel, hanem élőben is brutálisan rossz. Nem tudom eldönteni, hogy Eduard vagy a kiherélt belga induló orgánuma űzi majd el az embereket gyorsabban a képernyő elől. Viszont a litván szerelmes párt látva még a kutyánk/macskánk sem marad majd a kanapé mellé fektetett pihenőjében, sőt, a terráriumban lévő kaméleon is nyöszörögni fog az életéért. Monika és Vaidas ugyanis megalkotta a tökéletes nyálképletet: giccs + smárolás + körtánc + vigyorgás + ölelkezés + bájgúnárkodás + tenyérbemászás + loove, looove, looooove = kimaximalizált érzelmi ömlengés. Ez még az Eurovízió kontextusában is szörnyű.

Finnek az esélyegyenlőségért 

A Perti Kurikan Nimipaivat minden bizonnyal a mezőny legfelejthetetlenebb együttese. A Down-szindrómás zenészekből álló punkzenekar egy A Dal-hoz hasonló műsorfolyam végén nyerte el Finnország képviseletét "Aina mun pitaa" című szerzeményükkel. Nem is kell mondanom, hogy a fogyatékosok életéről szóló dal témáját és zenei műfaját tekintve is kiverte a biztosítékot a nyalókapopra és a szerelemféltésből elkövetett zenei bűncselekményekre kiéhezett rajongóknál, akik azzal érvelnek, hogy ha mások adnák elő a dalt, a kutyát sem érdekelné. Oké, persze van igazság benne, mindenesetre több létjogosultságot szavazok nekik, mint a gusztustalan ciprusi nyáltengernek, ami egyszerűen annyira tömény, hogy még a kamaszlányok sem fulladnának bele önként.

A BBC lepattintja a komoly előadókat?

Az Egyesült Királyságban nincs demokrácia, ha Eurovízióról van szó. Legalábbis a BBC csak egyszer merte rábízni a nézőkre, hogy kit küldjenek, s bár ne tette volna. Viszont a csatorna is nevetséges munkát végez és szénné égeti a szigetországot, hiszen neki köszönhettünk olyan produkciókat, mint a "Cry Baby" vagy a "Teenage Life". Ezekhez képest az Electro Velvet idei elektronikus szvingje Grammy-díjas szerzemény, s az angolok a tőlük megszokott konok pökhendiségükben még ezt sem bírják elismerni, sőt. Szerintük a BBC mostanra végleg elismerte, hogy az Eurovízió csak egy vicc és ehhez tartják magukat, amikor kiválasztják az indulójukat. Nos, nem nehéz elhinni.

Az elitszféra - Pop operák, duettek, hősök és ausztrálok

Az Eurovízió győzelmi esélyesei között szerepel az észt Elina Born és Stig Rasta párosa, akik a "Goodbye to Yesterday" című dalukkal idézik fel a nyolcvanas évek zenei világát. Szerelem a téma, gitárjátékkal és szép csajjal párosítva, s a dalszöveg sem merül ki i love you forever-sablonsorokban. Duettel indulnak a norvégok is: Morland és Debrah Scarlett felső-kategóriás popballadája a mezőny legelviselhetőbb romantikus dala, mely nyugatias eleganciával és ízlésesen ereszti ki a két énekesben dúló érzelmi túltengést.

Aminata lett színekben versenyez, s amennyire érzelgősnek hat dalának "Love Injected" címe, annyira érdekes hallgatni a szerkezete és a különleges hangszerelése miatt. Ugyanez érvényes Szlovénia Maraayára is, akinek dalszövegében semmi sincs, amit eddig ne hallottunk volna, ám hangja találkozása magával a dallal eszünkbe juttatja, hogy a nap végén tényleg a zenéről szól ez az egész.

Olaszország a 2013-as román rémálom után néhány fokkal igényesebb pop operát szállít az Il Volo személyében, akik a fogadóirodák listáján most a második helyen állnak. A három fiatal srác kétségkívül szép pontszámot fog elérni májusban, s Olaszország egy eléggé jellegzetes zenei műfaját közvetítheti majd velük.

Az Egyesült Királyság mellett Svédországban működik a legnagyobb európai zeneipar, s az angolokkal ellentétben ők ennek minden előnyét ki is használják az Eurovízión. 2011-ben és 2014-ben harmadikok lettek, 2012-ben pedig meg is nyerték a versenyt Loreen "Euphoria"-jával. Azóta is minden erejükkel azon vannak, hogy hatodjára is haza vigyék a dalfesztivált, s ez most sikerülhet is nekik. A fogadóirodák összesített eredményei, illetve személyes preferenciám szerint is Mans Zelmerlöw dala érhet Eurovíziós győzelmet. A "Heroes"-ba már a svéd nemzeti döntőn beleszerettem, s ha a dal erőssége még nem volna elég, a színpadkép is világszínvonalú.

Viszont nincs még egy olyan ország, ami annyira örülne az Eurovíziós fellépésének, mint Ausztrália. A föld másik felén lévő kontinens ugyanis harminc évnyi rajongás után végre meghívást kapott az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségétől és idén teljes jogú versenyzők lesznek. Biztosan nagy show-t kapunk majd Guy Sebastiantól, aki a "Tonight Again" című soul-nótával igyekszik majd zsebre tenni Európát.

Itt a teljes dallista!

Csak napok kérdése és kiderül, hogy kit küld a verseny egyik nagyágyújának számító Svédország az Eurovíziós Dalfesztiválra, hiszen szombaton lesz a Melodifestivalen 2015 fináléja. Ebből az alkalomból máris összeraktam egy, a rajongóktól már megszokott toplistás videót és ha a nálam is első helyen szereplő énekes nyeri a show-t, akkor a svédek megint csak elvitték az Eurovíziót.

Hétfőn elindult a RuPaul's Drag Race legújabb évada a Logo TV-n, melyben a világhírű nőimitátor RuPaul már hetedik alkalommal keresi "Amerika Következő Drag Szupersztárját". A tét a címen és egy koronán kívül egy 100 ezer dolláros főnyeremény, illetve egy életre szóló sminkellátás. Mindezért már az első epizódban hajlandó volt összes gátlásától megszabadulni az a tizennégy versenyző, akik a műsor történelmében először "meztelenül" álltak a kifutóra, hiszen ez volt a feladat.

Persze a nagy bummot még megelőzte egy mini challenge egy rögtönzött divatbemutató formájában. Tavaszi és téli darabokat kellett a kifutóra vinni, míg RuPaul és néhány zsűritag szemlélte az eseményeket. Még Alaska Thunderfuckot (5. évados finalista) is bevetették, aki Anna Wintourt játszotta meglepően jól, de az egésznek semmi súlya nem volt. Az eddig megszokott műsorszerkezetet, azaz a műterembe való bevonulás és csipkelődés, valamint a későbbi levedlés és ismerkedés szoros kohézióját abszolút megbontotta, s amolyan filler-szegmensként szolgált az epizódban. De hát minek? Még csak meg sem ismertük a játékosokat, nem tudtunk szorítani senkiért sem. Na jó, annyit levághattunk, hogy a high fashiont Violet Chachki és Miss Fame fogják szállítani idén, a többiek pedig kb. annyit értenek majd hozzá, mint egy hentes a nanotechnológiához.

A divatbemutató után visszatértek a műterembe, ahol RuPaul fogadta őket és hozta magával a "pit crew"-t, akik lényegében azért vannak ott, hogy felsegítsék a dívákat a létrán, ha éppen egy akváriumba kell ugraniuk egy fotózáson, vagy hogy besétáltassanak néhány kutyát, hogy a versenyzők ihletet nyerjenek belőlük a következő divatbemutatóra. Ja, és természetesen olyan jóképű és kidolgozott testű mind, hogy a csajok hátrahajtott farka minden bizonnyal folyamatosan kitörne a ragasztószalag alól. Ám ezek a pasik általában egy szál gatyában emelik a műsor nívóját, rajta a Scruff visszafogott márkajelzésével, ami ugye egy meleg társkereső app. Ezúttal viszont mindannyian meztelenek voltak. Meztelenek, mint egy amazóniai bennszülött, s egy fekete téglalap kecsesen követte őket deréktól lefelé (persze valójában nem voltak meztelenek, csak el kellett játszania mindenkinek). Amikor először szembesültem vele, akkor egyből arra gondoltam, hogy remek, melegnek lenni már megint egyet jelent a szexszel, de aztán jött a magyarázat, hogy a meztelen sikk a heti feladat.

Persze valamiféle ruhadarabot azért ráengedtek a versenyzőkre, hiszen travikról beszélünk, akiknek tömni és gyűrni kell azokért az idomokért, amik a biológiai nők velejárói vagy éppen szerencsés hiányosságai, ugye. Így kaptunk hát amatőr módon megrajzolt melleket, sőt, még olyan elnagyolt segglyukakat is, amikért Kim Kardashian csak sírva könyörögne, a bőrszínű testruháról nem is beszélve, ami sokakon csak ráncosodott, mint egy kereszténydemokrata homlok egy abortuszbarát törvényjavaslat felett. Sok értelme egyébként ennek a feladatnak sem volt, hiszen lehengerlő divatbemutatóra itt nem volt lehetőség: miután ledobták az anyagot magukról, csak egyetlen szempont szerint figyelhettük tovább az eseményeket: ki lesz olyan bevállalós, hogy párnák helyett a valódi seggét mutatja meg.

Igen, Violet Chachki volt az, az elegánsan picsáskodó rezidens szépség. Ami a szíven, az a száján, így pedig sok ellenségre szert tehet rövid időn belül (ennél meg mi nézőnk kívánni sem tudunk többet). A száraz és vérszegény hatodik évad után itt az idő, hogy nagyot szóljon az a pofonágyú és hiába kapálózzunk és másszunk az olykor pitiáner, máskor igencsak komoly drámának ragacsos és masszív halmazából, a fenéért se tudjunk kiszabadulni belőle.

Violet mellett Max tehetett még mély benyomást a nézőben, aki máris az egyik kedvencemmé lépett elő. A régi hollywoodi glamúr ihleti és saját bevallása szerint 102 éves. Ennek megfelelően járóbotokkal érkezett a kifutóra járóbotokkal, s mozdulataiban tökéletesen imitált egy korai öregedésben szenvedő szupermodellt 1920-ból. Egy csodabogár, a mezőny igazi kakukktojása, akit a többiek igyekeznek majd agyoncsapni, a zsűri viszont rendre értékelni fogja különcségét. Ilyen kakukktojás volt eddig Sharon Needles, Jinkx Monsoon, Milk, s ilyen lesz most Max is.

Katya Zamolodchikova karakterét az oroszok táplálják, legyen szó modern és kozmopolita szentpéterváriakról vagy kommunista leningrádiakról. Katya humor és élet, jól fogunk szórakozni rajta.

[Spoiler!]

Violet Chachki nyerte a meztelen divatbemutatót, ami Miss Fame-nek láthatóan rosszul esett, hiszen szerzői jog köti a stílushoz és a divathoz. Remélem, hogy ősi ellenségekké válnak.

A rangidős Tempest DuJour távozott, aki a teaserben nagy szerepet kapott, s ezért beleestem abba az illúzióba, hogy el is jut egy tisztességes epizódszámig. Hát nem így történt.